Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-07-06 / 27. szám
2 ez nem csak az itthon maradottakra, hanem a katonákra is. uk tanulhatták meg legjobban, hogy ebéd után nem feltétlen szükséges a két órás alvás, sőt a napi két-három órával tovább tartó munkába se bal bele az ember, pláne mikor biztosított éjjeli nyugalomban és jó táplálkozásban lesz része és a több munkának ő veszi hasznát. Ugyancsak megtanultuk a föld és ezzel a haza szeretetét. Milyen ragyogón tűnt ki a háború alatt, hogy mindent a föld ad és a magyar föld mindent ad. Katonáink egyike-másika sok országot, vidéket látott, megismert, de a hazájánál különbet sehol sem talált. így tanulta meg ő is, hogy mi a hazafiság, mi a hazaszeretet. Minden vagyonnál többet érő kincsek ezek a tanulságok s minél többen szerezték meg azt, annál értékesebb zálogot szereztünk egy boldogabb jövőre, mely jönni fog a békével, mint egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán. A nagybányai főgimnázium és a háború. Julius 5. A nagybányai főgimnázium ez évi értesítője részletesen beszámol azon háborús eseményekről, melyek a főgimnáziumot a legközelebbről érintették. Az érdekes beszámolóból közöljük a következőket: Az 1914. augusztusában elrendelt általános mozgósítás folytán katonai szolgálatra bevonultak: Baktay Albert h. tanár tart. őrmester, Balezer György r. tanár népf. hadnagy, Gáspár Albert h. tanár pótt., Kerekes Sándor r. tanár népf. hadnagy, Nagy Endre h. tanár tart. hadnagy, Pásztor István r. tanár népf. hadnagy, Uj Gyula r. tanár pótt., dr. Varga Sándor r. tanár tart. hadnagy és Viezzoli József r. tanár tart. hadapród. Hadbabonult tanáraink közül eddig heten voltak hosszabb-rövidebb ideig a harctéren. Baktay Albert és Nagy Endre h. tanárok még 1914-ben orosz fogságba jutottak, ahonnét az intézet igazgatójának többször küldöttek tudósítást. Kerekes Sándor r. tanár 1915. tavaszán a kárpáti harezokban balkarján súlyosabban megsebesült s ezen idő óta katonai szolgálatot nem is teljesített, azonban a hadsereg kötelékéből hova lépjen, hogy ne az ellenség torkába. Mintha a -gyeplőt bedobná a lovak közé, rábízza magát a bakkancsaira s már a következő perezben a kerítés tövén guggol, a sárban, a sövény alatt s lopódzik előre az árokban, a jó mély és sáros árokban, amelyben olyan hűségesen eltűnik; s most haragszik a szürke köpenyre, az opossum- prémre, amely kiviláglik a sár kényelmes sötétjéből. Nyitott szájjal lélekzik, mélyen lélekzik s meg-megáll, a mellében szúrás van, a térdében reumát érez, a gerincze meg van meredve, de csak egy pillanat s tovább, gyorsan csak tovább. Mintha mindig itt járt volna, biztosan s bátran siklik be jobbra egy sikátorba, az orosz házak közt, amelyek kerítés nélkül, egymástól mind külön állanak s most oly rettenetesen némák, szinte zörög a félelemtől a lelkűk. Egyszer csak suttogást hall. Hopp, lehúzódni egy lépcső mögé, amely, orosz szokás szerint, az ajtóból mindjárt az utczára nyílik. Beszéd. A revolverét görcsösen szorongatja; megadni magát? villan át agyán. Nem, harcz nélkül nem, sebesülés nélkül. Sebesülés! A kötözőhelyek rémségei villannak elé, a koponya-, mell sérülések, a jódtinkturák szaga, nagy vérző sebek, Peru-balzsammal kitöltve, kéregpapirból csinált sinkötések, organtin-pó- lyák . . . Felhúzta revorverét, nagy kitűnő Mauser . . . a'szemére vér borul . . . vájjon mindez nem láz ? . . . Magyar szó. — Itt volt ! . . . Délután még itt volt . . . A keze elernyed s olyan megkönnyebbülés fogja el a szemébe köny szivárog. — Tóni . . . — Halt! NAGYBÁNYA még nincs elbocsátva. Balezer György r. tanár a jelen tanév folyamán egy fogolytáborban teljesített katonai szolgálatot. Pásztor István r. tanár és Viezzoli József r. tanár a jelen tanév folyamán leginkább a kiképzésnél nyertek alkalmazást. Uj Gyula-.r. tanár egy járványkórházban, Varga Sándor r. tanár pedig az orosz hareztéren a hadtápnál szolgált. Balezer György, Pásztor István és dr. Varga Sándor r. tanárok főhadnagyokká neveztettek ki, Viezzoli József r. tanár pedig hadnaggyá lépett elő. A tanári karnak kilencz tagja vonulván be katonai szolgálatra, az iskolai munka végzésére az igazgatón kívül csak hét tanár maradt itthon. A megmaradt tanári létszámmal pedig a főgimnázium nyolez, illetőleg a jelen tanévben kilencz osztálynak összes tárgyait ellátni még redukált óraszám mellett sem volt lehetséges. Ezen nehéz helyzetben a helybeli városi társadalomnak hivatott szakemberei szives készséggel jöttek az intézet segítségére s az ellátatlanul maradt mathematika, fizika, természetrajz, r.-geometria és szabadkézi rajz tanítására minden díjazás nélkül vállalkoztak: Beyer Jenő m. kir. erdőmérnök, K. Paner Viktor m. kir. bányamérnök, Mikola András festőművész, ifj. Mól- esány Gábor m. kir. s. erdőmérnök, Sipos Dezső államvasuti mérnök, Szkicsák Ödön gépészmérnök, a városi villamos művek főnöke és Veress József m. kir. főbányatanácsos. Sőt az idén - az I. osztályt a tanulók nagy száma miatt kénytelenek lévén párhuzamo- sitni — tanitást vállaltak az intézetben ugyancsak díjtalanul: Fischer Károly, Huszár Kornél, Szeleczky János m. kir. erdőfőmérnökök és dr. Péchy Alán róm. kath. hitoktató. Ezen szakférfiak tehát immár két éven át buzgó, kitartó és hozzáértő munkával szolgálták az intézet tanitásügyét, melynek szokásaihoz és rendjéhez is megértéssel alkalmazkodtak olyannyira, hogy kivételes szereplésük az intézetben nem érdekes különlegességszámba ment, hanem hasznos munka volt. Önzetlen és a nemzet ifjúságának érdekeit átértő, hazafias vállalkozásuk és munkájuk valóban minden elismerésre és példaadásra méltó cselekedet s mint ilyen fog megmaradni a tanári kar és a tanulóifjúság emlékezetében s az intézet évkönyveiben. A háborúval kapcsolatos segélyakeziót a tanári kar tagjai teljes erejükből felkarolták és előmozdították s mindjárt a háború kitörésekor, az 1914/15. tanévi alakuló tanácskozáson hatá- rozatilag kimondották, hogy fizetésüknek meghatározott százalékát havonként hadsegélyezés czéljaira juttatják. Ezen határozatot a tanári testület mind a mai napig fentartotta s ezen határozat folybmányaképen a tanári kar itthon maradt tagjai és az intézet szolgái részéről küS egyszerre egy csomó emberi arcz mered rá ugyanazzal a riadt, vad, rémült felhorkanással. Aztán megismerik egymást. — Hol az ezredzászló ? . . Délután még itt volt . . . Az orvos kábultnak érzi a fejét. — Ja? Az ezredes megmentette. Miért mondta ezt, hogy „megmentette ?“ S mikor a lélekzetek nagy fölsusogásából megérzi a nagyszerű megnyugvást, hogy az ezredzászló meg van mentve, s hogy az ezredes maga is ; hogy van hát valahol valami biztos pont, van már valami bázis, amire számitani lehet. . . Mért nem vonja vissza — maga sem érti, hogy történt — hazugságát ? . . . Csak áll, a két kezét lógatja, vastag teste bután áll s a kopasz koponyája szédül a sapkában, véreres nyilván a szeme és a láza túl van a 39 fokon . . . S hátha az ezredes lemészárolva fekszik az utczán s a zászló a kozákok markában van . . . De valami nagy megkönnyebbülés, bizalom, fölujhodás! Az ezredes megmentette a zászlót. Nem, ezt nem lehet többé visszavonni. S magyar beszéd körülötte, szók, miket nem ért, nem hall, emberek gyűlnek, magyar fiuk, honvédek, már egész csapat, 80-an, 100-an, halk kommandó, sorakozás úgy hevenyében; távolról egy-egy orditá.s, de közben irtóztató, mély csönd, komor, viaskodó, fekete csönd . . . Hirtelen kigyul egy ház! Ijedtség tör ki! Káromkodás! „No, már világítanak, már meglátnak!“ S végig fut a remegés mindannyiunkon. Azután fölkiált valaki. A Pici, az ezredes kisebbik segédtisztje. 1916. julius 6. lönböző hadsegélyezési czélokra befizetett adomány eddigelé (1916. júniusáig) 2286 K 50 f. Ezen összegből jutott: 1. a helybeli hadsególyző bizottságiak 965 K; 2. a kárpáti falvak felépi- sére 329'50 K; 3. a Vöröskeresztnek 422 K; 4. a hadi árváknak 216 K; 5. a rokkant katonáknak 125 K; 6. a vak katonáknak 100 K; 7. katonai melegítőkre 95 K; 8. bevonuló katona (intézeti szolga) szolga segélyezésére 20 K. — Ezen adományaikon felül az intézet tanárai és családtagjaik többféle adománnyal és munkával támogatták a Vöröskereszt-egyesület helybeli fiókját, valamint a háborúval kapcsolatos egyéb jótékonysági ügyet. A hadikölcsönből az intézet tanárai és szolgái összesen 55200 K-át jegyeztek és pedig: az I. hadikölcsönre 9350 K, a II. hadikölcsönre 3500 K, a III. hadikölcsönre 7050 K, a IV. hadikölcsönre 35300 K-át. A háborús események, különösen a hazánk határain folyt harezok már a múltakban tettre- kész hazafias elhatározást ébresztettek tanulóinkban s VI., VII. és VIII., sőt V. osztályú tanulóink közöl számosán harezba kívánkoztak s minden áron be akartak állani a magyar honvédségbe. Hiába volt a szülők aggodalma és lebeszélése, tanulóink kierőszakolták a belépéshez szükséges szülői beleegyezést s jelentkeztek a legközelebb eső, szatmári katonai parancsnokságon. Itt azonban fiatal koruk miatt olyan nehézségeket támasztottak belépésük elé, hogy csak két VIII. osztályú tanuló léphetett be önként: Farkas István és Petrován István s hozzájuk csatlakozott Szerencsi Zoltán VIII. oszt. tanuló, ki azonban fiatalsága miatt csak a lengyel légióba vétetett föl. A jelen iskolai év folyamán is több tanuló óhajtott önként belépni, azonban az 1998-nál későbben születetteket nem vették föl, az 1898-ban, vagy korábban született alkalmasok pedig amúgy is besoroztattak. Besorozott, illetve a népfölkelői szemléken alkalmasnak talált tanulóink közül katonai szolgálatra bevonultak az 1914/15. tanév folyamán: 1914. decemberében Berindán László és Ilaup- tricht István Vili. o. tanulók és Kozma Gábor VII. o. mt.; 1915. májusában: Benutz László, Ketney Zoltán, Nyisztor György, Papp Sándor, Tibit Gusztáv VII., Bánhidi Géza, Buda László, Goldenberg Pál, Kerezsi János, Márkis Simon, Mike Imre, Papp Sándor, Spáczay Artur, Spá- czay Zoltán és Vajda Miklós VIÍI. o. tanulók. A jelen iskolai év folyamán bevonultak tanulóink közül: 1915. októberében Papp György V., Pongrácz Lajos, Répászky Géza, Romocsa László VI. Bobrovszky Sándor, Drágos László, Gavallér Béla, Gedeon Sándor, Markovics József VII., Beregszászy Kálmán, Doroghy István, Hiilter Sándor, Mezey Béla, Nagy Imre, Papp László, Varga Andor VIII. o. tanulók; — Éljen ! — Mi, mi, mi az ? — Ez a jel! - és hangosan kaczag, ahogy vacsoránál szokott borsos adomán. — Mi jel ? — Titokban megbeszélés volt, hogyha valami baj van, ki fognak gyújtani egy házat, vagy valamit, magaslaton, hogy odagyülni . . . Egyszerre vad bizakodás, öröm, mintha már vége volna minden bajnak s neki direkt az égő háznak. Az orvos oly ügyetlen lett, minden pillanatban megbotlik, kétszer is térdre esik; a sár hideg, tele van a keze, marka, ruhája, didereg, elmarad s a fogát csikorgatja, olyan dühös magára. A revolvere egyszerre csak nincs meg. Fogalma sincs róla, hova lett, beleharap az ajkába s tovább rohan. A dombon már négy-ötszáz embert vesz számba egy pillantással. A tűz lobogó vörös meleg fényében sütkéreznek, mint a disznópörkölés körül a falusi gyerekek. Egy főhadnagy rákiált: — Szervusz öregem! - s vígan fütyörész, inig fehér rongygyal igyekszik bepólyálni a karját. — Nini — mondja aztán — hisz ez a te mesterséged. Az orvos elmosolyodik, sáros kezeire néz, körülpillant lysofortnos viz után s kábult, szétpattanó agygyal a Jendrassik-klinikára gondol. Jó volna már ott feküdni tiszta ágyban, a kis erkélyszobában, napsütésben, tréfálva, ahogy az öccsét látta, mikor odahaza volt az őszszel . . . Móricz Zsigmond.
