Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-03-30 / 13. szám
2 NAOYBÁNYA 1916 márczius 30. lókra való teljes igénybevételét jelenti, hogy a socialismus lemondása, őnmeg- tagadást is jelent, ti álljatok most a nép gyermekeinek élére s tanítsátok őket dolgozni, megtanítván őket arra is, hogy a munka nemesit. De a tavasz, az áldva vágyó várakozásnak, a reménykedésnek is megszentelt évszaka. És ha volt valaha a magyarnak, sőt a földi világ népeinek oka a vágyó várakozásra, ha szeretett és tudott valaha reménykedni: bizony e tavasz jöttén a lelki élet e nagy erejű tehetségeinek magas szárnyalásként kell nála előtérbe lépniök, hogy repüljenek föl-föl a magasba, föl-föl a zenithig. Vízözön szakadt e világra, Nőé bárkája mély vizek fölött leng; várjuk a galambot, olajfalevéllel a szájában s keressük az Anarát hegyét, melyen a háború vihara által vert világbárka szárazát érjen. Várjuk a békesség napjának hajnalhasadását; keressük az égen a színes, a tünde szivárványt, mely arról tenne bizonyságot, hogy Isten újra a szeretet frigyére lép az ő földi gyermekeivel, hogy nem haragszik többé reánk. Tavasz jöttén tél múltával vagyunk. A tél a zordon zivatarok évszaka, jó jelképe a háború viharainak. És amint elmúlt a tél, szétsimultak a fergetegek által összevert sötét fellegek: azt susogja sejtelmesen, azt prédikálja hitet, reményt gerjesztőleg a megérkezett tavasz, hogy, bár még zug a háború vihara, fönn a magasban ott leng már a békesség fe- hérszárnyu angyala: jő-jő, jöjjön-jöjjön is, szálljon alá közénk mielőbb a várva- várt, a remélt békesség, mely hitünk szerint, dicsőséges küzdelmeink után, dicsőült fénynyel fogja e haza bérczeit, sik földjét, folyóit körülövezni. Adja Isten, hogy úgy legyen I Váljék valósággá szent reménykedésünk, melyet színes virágként ápolunk lelkűnkben e tavasz jöttén! A városok és a telepítés. Márczius 29. A történelem tanúsága szerint Magyarországon minden háború után aktuálissá vált a telepítés kérdése. Hiába győztünk a különböző harcztereken, tényleg minden háborúval gyengültünk, minden háború hatalmas vérveszteséget jelentett, hisz az áldott, meleg magyar vér évszázadokon keresztül öntözte Európa csatatereit. De nemcsak a vérveszteség által gyengültünk, hanem a veszteségek pótlására legtöb- ször tendenciózusan foganatosított telepítések által is. A nyakunkra hozott sok idegen nemzetiség állam akart lenni az államban s — tiszteletreméltó kivitelektől eltekintve — idegen maradt nyelvében és érzésében. Országunk igen nagy részben nem történelmi fejlődés eredménye, hanem telepítés folytán keletkezett. Elég legyen csak a délvidéki szerbeknek Csernovic Arzén alatti inváziójára utalnunk, kik páratlannak mondható privilégiumokban részesültek, amit folytonos irridentizmussal háláltak meg 3 az elkapatott Szerbiának ürügyet szolgáltattak arra, hogy szép délvidékünkre szemet vessen. A most dúló világháború s abban a magyarság nagy vérvesztése kötelességünkké teszi, hogy az erők pótlásáról már most gondolkozzunk, a kérdést már most előkészítsük, A magyarság kipróbált hűsége, megbízhatósága és páratlan katonai erényei kétségtelenné tették mindenki előtt, hogy a magyar faj a monarchia és a középeurópai szövetség legerősebb támasza, legbiztosabb alapja s nemcsak magyar, hanem monarchikus szempontból is egyedül annak a politikának van jogosultsága, mely a magyar fajt minden tőle telhető erővel védi és erősiti, a magyarosítást elősegíti, az egységes magyar nemzeti állam kialakulását és megszilárdítását munkálja és támogatja. Hisz, ha pusztul, fogy a magyar, ki fogja ezt a monarchiát megvédelmezni ? A háború vérveszteségét két módon kell pótolni: a kivándorlás megakadályozásával és a külföldön élő magyarság visszatelepítésével. Az első talán ellenmondásnak tűnik fel, pedig a történelem igazolja, hogy a német-franczia háború után Németországban a kivándorlás uö- j vekedett és kétségtelen, hogy a most dúló háború után is a föllendülés nem fog olyan rohamos tempóban megindulni, hogy a munkáskezek azonnal munkához juthassanak. Az egyik feladat tehát az, hogy a lövészárkokból visszatérő harcosokat földhöz, házhelyhez, otthonhoz juttassuk, az Ínséget és nyomort megelőzzük, a másik feladat, hogy a bárhol, külföldön élő értékes magyar elemet a hazába visszatelepitsük és földhöz juttatva őket, itt lekössük. Örvendetes tény, hogy a visszatelepítés kér dését uralkodócsaládunk egyik tagja, derék, nemes József főhercegünk hangoztatta először, szemlélvén és közvetlenül tapasztalván a magyar faj kiváló harci erényeit és honvédő hivatását. A visszatelepítés kérdése nálunk ma még, sajnos, csak elméletben, mondhatnánk a lelkekben él. A nagy német nép már ebben is megelőzött bennünket. Az év elején Damaschke Adolf, a német földreformszövetség elnöke a nemzeti múzeumban egy gyönyörű előadást tartott, melyben nemcsak a telepítés feladataira mutatott rá, hanem a Németországban már is foganatosított intézkedésekről is beszámolt. Apostoli ihlettel hangoztatta, hogy a németek arra törekszenek, hogy a haza neve mindenkire nézve egy legyen az otthon nevével. A földet szerinte nem szabad áruczikké lenni, a földdel nem szabad üzérkedni. A városoknak fontos feladata, hogy a jközségi ingatlanokat szaporítsák. Követendő például állítja oda Ulm várost, melynek polgármestere a város határának 80%-át megszerezte városa számára ás az építkezni akarók nemcsak telket, hanem az építkezéshez segélyt is kapnak és a város csak a visszaváltási jogot köti ki magának Ez kizárja a spekulációt s eredménye az, hogy Ulmban már 400-náI több uj ház épült, a halandóság 40 százalékkal, a gyermekhala: dóság 50 százalékkal csökkent, az adó legkisebb egész Németországban, az ipar fejlődik, a néE esség szaporodik. Büszkén hirdeti Damaschke, ogy 130 német város követi Ulm példáját, önérzettel hangoztatta, hogy az ő kedvezményezésére a porosz törvényhozás törvényt hozott, hogy a csatorna két partján egy-egy kilométer szé'es területet kisajátítanak 180 000 hazatérő harcos otthona számára, hol gyönyörű kertvárost létesítenek iskolákkal, melyek tanulói egész Németországban legjobban fogják tudni, mi a német haza. Van bátorsága kimondani, hogy mindezen dolgok keresztülvitelére az államnak kell pénzének lenni Hisz a jövő nemzedék egészségéről, boldogságáról van szól Istenem, mily gyönyörű perspektíva! Hol vagyunk mi még ettől! Nálunk minden csendes. Csak egy-egy jámbor álmodozó elmélkedik róla 1 Pedig Németország egységes — német, mig mi nemzetiségekkel vagyunk körülvéve. Nincs a magyarságnak a telepitésnél fontosabb feladata. Szeretnénk a harangokat megkongatni. a közönyt eloszlatni, az illetékeseket fölrázni, hogy mozduljanak meg s munkálkodjanak azon, hogy egy magyarnak se kelljen hazáját elhagyni s bárhonnan a világról hazajőve itt kenyeret, otthont találjon. A városokra nagy feladat vár ezen kérdés megoldásában. A városi földek eddig meglehetős extenziv megművelésben részesültek, sok helyen a város túl is adott ingatlanain, Lille és környéke tudvalevőleg Fracziaor- szág legnagyobb ipari területei közé tartozik s ebben a területben a mi falunk fontos pont. Nagy ipari müvek vannak benne és mellette. Sört is főznek benne s szövőgyára is van. Előbb a szövőgyárat nézzük meg. össze van lőve, mint minden más. Mint katónai pontnak nincs fontössága, csak mint kilátóhely ajánlatos, mondja a hadnagy, a ki idevezet bennünket. A kilátóhelyre nem könnyű felkapaszkodni. Nagy rakás tégla és kőomladókon kell átkúszni, keskeny létrán kell fellépkedni. Lépcső nincs már. Ennek a romhalmaznak a közepén néhány helyiségben még laknak. Egy család itt maradt még, deszka-palánk mögött lakik, sőt még valami bolt félét is rendeztek be, a hol a német katonák képes levelezőlapokat és egyéb apróságot vásárolnak. A kilátás a felső emeletről megérdemli a fáradságot. Elől nemcsak az ablak van nyitva, hanem mindjárt az egész fal — angol golyók lőtték el. Mesze eljut a tekintet a szabadba. Az épület legközelebbi szomszédságában Lys, egy kis folyó, a mely ma nagyon ártatlannak látszik, de megvannak a maga szeszélyei s néhány napi esőzés után olyan sebesen ragad, hogy a német hidászoknak ugyancsak vesződniük kell, a mig boldogulnak vele. A Lysen túl szabad mező van. A fák és szétlőtt majorok mellett egy szürke vonal vonul át, a mely előtt itt ott felcsillan valami. A szürke vonal a homokzsákokból áll, a melyek mellvédül szolgálnak az angol lövészárkoknak s ami itt helyenként csillog a napfényben, nem egyéb, mint üres konzerves dobozok, a melyeket az angol katonák kidobálnak a lövészárkokból, hogy ha a németek éjjel közeledni akarnak hozzájuk, zörgésükkel figyelmeztessenek közeledtükre a sötétben. A távolság itt mintegy száz méter, — az állás más pontjain hatvan méterre is közelednek egymáshoz a német és az angol árkok. A ki még nem látta a modern háborút, erről a kilátáshelyről szemléletes képben ismerheti meg. Az ellenség oly közel van, hogy szinte meg lehet fogni és mégse látni belőle semmit. Egy vonal homokzsák, előtte nehány konzerves doboz. Ez az ellenség, Persze, ajánlatos ezeket az észleteket a megfigyelőhely hátteréből tenni. Ha az ember kiállana elől a fal nyitásába, hamar bebizonyulna, hogy odaát nemcsak homokzsákok vannak. Néhány percznyire a kis épület mögött egy nagyobb áll. E körül és banne vannak a német lövészárkok. A Lys, a mely köröskörül betölti talajvizzel a talajt, nem engedi, hogy itt mélyre ássanak. Ezért kellett az árkokat nagyrészt a föld fölött vonni. Az egész építkezést azok a csapatok hajtották végre, a melyek még nóvem- berben rohammal bevették a falut. Hosszú, elkeseredett harcz volt. A tisztek mesélik, hogy azt hitték, kész a véres munka a szövőgyár meg- ostromlásával, a melyben az angolok szívósan tartották volt magukat. Mikor aztán az egyik épületből kiverték őket, egy másik tűnt fel mögötte, a melyben az angolok még jobban helyt állottak, élűiről kellett kezdeni a dolgot. Most már a németek berendezkedtek a művészet minden szabálya szerint. November óta szüntelenül dolgoznak, hogy állásukat kiépítsék. S a mit hosszú hónapokon át csináltak, valódi mestermüve a tábori erődítésnek, a melyet érdemes a látogatónak bemutatni. Tehetetlen rezignáczióval is feküsznek előtte az angolok, belelővő- döznek, a mennyit csak bírnak, de óvakodnak attól, hogy támadásra menjenek ellene. Mert a visszafoglalásra való minden kísérettel pórul járnának. Ha van bevehetetlen állás, akkor ez az. Minden szakaszon az ott parancsoló tiszt vezet át. A helyszínét ismerő kísérő nélkül köny- nyen elvesztené az ember a tájékozást a folyosók e labirintusában, a melyben csak azok tudnak eligazodni, a kik maguk építették. Minden zug ki van használva, minden strátégiai előnyt, a melyet ennek vagy annak a helynek a fekvése kínál, geniális pillantással ismertek fel és értékesítettek. Minden anyag, a mi C3ak kézügybe kerülhetett, fel van használva a megerősítéshez. A folyosók részint vastag tölgyfagerendákkal, részint a közeli épületekből vett vas-sinekkel vannak betetőzve. Fából és vasból valók az erős támasztó oszlopok is. melyeken a födél nyugszik. Agyagból, homokzsákokból készültek az oldal- védek s egyre-másra vaslemezek vannak beléjük építve. A vasrészeket a mennyiben nem a közeli épületekből valók, a német hadvezetőség szállítja. A lövószárkok, valamint a legénység lakóhelyei is deszkával vannak burkolva, hogy a nedvesség 1« ne szivárogjon. A katonáknak riadó esetén csak fel kell ugrania fekvő helyéről és azonnal - a helyén áll. Mindenütt villamos riadó-csenge- tyük vannak a folyósokon. Ha a kiküldött járőr I Adakozzunk az elesett hősök özvegyei és árvái javára I Hadsegélyező Hivatal főpénztára, Képviselőház.
