Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1916-03-16 / 11. szám

1916 márczius 16. NAQYBÁNYA 5 énekkara. Háború és költészet Felolvasás köz­beékelt szavalatokkal. Olvasta Németh Béla fő- gimn. tanár. Mezey S. Ének egy bakához Sza­valta Mike Gyula. Szász K. A Turi-fiu története. Szavalta Farkas Ernő. Kiss M. — Schlack M. Censtochoi legenda, Melodráma; Rumpold Ká­roly zongorakiséretével szavalta Szabó Sándor. Háborús nóták, László Endre zongorakiséretével énekelte ‘Kondor Sándor. 8. Szózat. Mindkét ünnepélynek nagy közönsége volt s az összes szereplőket kivétel nélkül ünnepelték s eihaí- mozták a tetszés zajos nyilatkozataival Szatmárvármegya közigazgatási bizottsága Csaba Adorján főispán elnöklete alatt Nagyká­rolyban e hó 10-én tartotta március havi ülé­sét. Az alispánt távolléte folytán dr. Péchy Ist­ván vm. főjegyző helyettesítette és jelentette, hogy iiudaházy Sándor közig, gyakornok az al­ispán kérelmére népfölkeiési szolgálata alul föi- mentetvén szolgálaítételre az avasi főszolgabírói hivatalhoz osztatott be. jelenti továbbá, hogy Bay Miklós szinérváraijai főszolgabíró betegesbe dése miatt három havi szabadságot kér s ez iránti kérelme a vármegyei közgyűlés elé terjesztetik. A fém r- quirálás kezdetét vette. A hadifoglyok igénybevétele tárgyában a földmivelési és had ügyi kormány ujább rendeletét bocsátott ki. arra nézve azonban, hogy a vármegye mennyi foglyot kap, még nem történt intézkedés. A ta vaszi mezei munkalátok hogy késedelmet ne szenvedjenek a közigazgatási bizottságot {elkér­ték, a törvényhatósági gazdasági munkabizott­ság kö/ségi szervei haladéktalanul megkezdjék működésűket. A munkálatok végzésére szüksé­ges lovak kiutalása végett a földmivelésügyi kormány táviratilag felkéretett. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter pedig felkéretik, hogy a gymnáziumi ifjúság is igénybe vehető legyen a mezei munkálatokhoz hogy e célból a tanév má­jus első, de második felében be/árassék Piachy pénzügyigazgató jelentette, hogy a kormány Szatmár vármegy ."re több mint 10 millió koro nát adott hadisegélyezésekre s ezzel szemben csak 3 millió korona adó folyt be. Az eltitkolt gabona készletek kutatása ez elmúlt hó 20 napja alatt 13000 q eltitkolt mennyiség falkutatását eredményezte. Egyéb havi jelentések után az ülés véget ért. Zola regénye a háborúról. Mintha a törté­nelem megismétlődni készülne : a német ágyuk megint ott dörögnek és a német csapatok ott törnek diadalmasan előre a Maas mentén, ahol a francia nemzet nagy tragédiája, az 1870 —71-es háborúban lefolyt. A francia-német háborúnak csodálatosan izgalmas és oly sokban napjainkra emlékeztető képét idézi fel Zolának, a legna­gyobb francia regényírónak Összeomlás cimű regénye, amelynek első teljes fordítása most jelent' meg magyar nyelven a francia eredetinek 117-ik kiadása után. A hatalmas regény a nagy művész tökéletes fegyverzetével vezet végig benünket a francia-német háború izgal­mas tragédiáján: a hadseregek felvonulásától egész a foradalom lángjaiban elhamvadó Paris gigászi képéig. Ami a világ történelem e két pillére között van: a sedani csata, a francia hadsereg züllése, Metz, a forradalom Parisban Napoleon bukása, Bismarck és Napoleon talál, hozása, a háború vaslépteinek nyomán elpusz­tuló élet és világ: mindezt uto!érh*telIen mű­vészei (el, megrázó erővel, mély erkölcsi érzés­sel mutatja meg Zola. Akit a háború érdek 1 és izgat: az olvassa el az »Összeomlás*-t amely Kunfi Zsigmond művészi és magyaros forditá sában a Népszava könyvkereskedés kiadásában jelent meg. A vaskos, ízléses kiállítású kötet ára 5 korona és minden könyvkereskedésben kapható. A tavas i munkákról. A kormány tudvalé­vőén elrendelte a törvényhatósági és járási gaz­dasági munkabizottságok megalakítását. Ezek a bizottságok, a melyeknek hivatása a tavaszi j szántás vetési munkáknak a rendelkezésre á ló j összes munkaerő helyes beosztásával való biz- | tosilása, már megkezdték működésűkét A főid- mivelésügvi miniszter már értesítette e várme­gyei gazdasági munkabizottságokat, hogy min­den egyes törvényhatóság részére a már eddig j is ott foglalkoztatott létszámon felül hány újabb j hadifogolyí fog rendelkezésükre szállítani. Az j igavonó erő pótlására a katonai hatóságok j az utolsó napokban már tö' b ezer lovat adtak j ki a gazdasági munkálatok elvégzése czéljából. j A belügyminisztérium leiratban közölte a tör- í vényhatóságokkal, hogy a hadifoglyok nem kap­hatnak nagyobb kenyéradagot, mint a hazai gaz­dasági munkások: mivel azonban a lisztadagok megállapítására vonatkozó kormányrendelet csak a búza-, rozs- és árpalisztre, vagy az ezek ke­verékéből őrölt lisztre vonatkozik, természete sen nem esik kifogás alá, ha a munkaadó a ha­difoglyoknak a búza-, árpa- vagy rozslisztből kiszolgáltatni kötelezett kenyéradagok mennyi­ségét tengeriliszt, vagy burgonya hozzáadásával fölemeli. A hadsegélyező bélyegek és az ügynökök. A hadsegélyező hivatal az ügynöki visszaélések minél hathatósabb megelőzésére az összes pol­gármesterekhez, főszolgabirákhoz és községi jegyzőkhöz részletes tájékoztatót küldött, mely­ben újra leszögezi, hogy ügynököket saját kiad­ványai terjesztésében nem foglalkoztat. Fölhívja a figyelmet a hadsegélyező jótékonysági bélye­gekre, melyeket mindenki tetszése szerinti meny- nviségben vásárolhat a hivataltól, de főiragasz­tásuk valami műlapra vagy egyéb elárusitott czikkre egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kér­déses czikkei a hivatal javára vagy a hivatal égisze aiatt árusítják Ha bármely ezég ügynöke mégis ilyen megtévesztő kijelentésekkel dolgo­zik, át kell adni a legközelebbi rendőrhatóság­nak. A hivatal reméli, hogy e tájékoztató rész­letes, precziz adatai után az ügynöki visszaélé sek minden stratégiája összeomlik. A magyar Adria-eg esület. Károly Ferenc József főherczeg ő Fensége magas védnöksége alatt áll, tagja lehet minden magyar honpolgár, férfi és nő egyaránt. Pártoló tagja lehet aki egy- szersmindenkorra legalább 1000 koronát, ala­pitó, aki 300 K-t, (üzleti vállalat 500 K-t) fizet. A rendes tagok évi 12 K , a pártoló tagok évi 2 K tagsági dijat fizetnek. A pártoló tagok ki­vételével minden tagnak tagsági illetményül jár az egyesület díszesen kiállított, képekkel ilusz- Irált, gazdag és változatos tartalmú közlönye: «A tenger». A tagok használhatják az egyesület könyvtárát, részt vehetnek az egyesület előadá­sain, tengeri kirándulásain, élvezhetik az egye­sület tagjai részére nyújtott kedvezményeket, viselhetik az egyesület jelvényét. A tagsági kö­telezettség a naptári évvel kezdődik, s 3 évig tart. Jelentkezni lehet az egyesület elnökségé­nél; Budapest, VII , Muzeum-körut 10 Piros nagygyümölcsü, bőtermő szamócza palántára, száza 5 K, ötven 3 K árban. Előjegy­zést elfogad Bonhardt Adolf. Hadifoglyok a szőlősgazdáknak. A magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületét arról érte­sítette a honvédelmi miniszter, hogy kivételes esetekben tizes alapcsoportnál kisebb számban is adnak ki hadi foglyokat. Ennek főleg a kisebb, azokra a szőlőbirtokosokra nézve van nagy jelentősége, akik nagyobb számú hadifoglyot nem tudnának élelmezni. Eltűnt katonák nyomozása A cs. és kir. közös hadügyminisztérium a magv. kir. honvé­delmi minisztérium és a Magyar Vörös Kereszt Egylet hozzájárulásávul és támogatásával a budapesti »Tudósító Iroda» múlt év december óta »Katoaanyoraozó Jegyzék» cimtnei lapot ad ki, amely kizárólag az eltűnt katonák felkuta­tását célozza s a kutatás sikerességének elő­mozdítására sok keresett katona arczképét is közli A lap — melynek élén Batthyány Lajos és gróf Hadik Barkóczy Endre főinegbizottak állanak — havonként kétszer jelenik meg legalább 15.000 példányban és az összes csapat­testeknek a harctérre és a front mögött, az összes kórházaknak Magyarországon és Auszt­riában, valamint a hadifogságból hazatért rok­kant katonáknak hivatalból ingyen küldetik meg. A lap felelős szerkesztője B. Virágh Géza A kutatások közlési feltételei megtudhatók a »Ka’onanyomozó Jegyzék» szerkesztőségében és kiadóvivatalában (Budapes, Váczi-uíca 39. I. emelet) He küldjünk a tábori postai csomagokban élelmiszereket. A kereskedelemügyi miniszter a hadseregföparancsnoksággal egyetértve, már is­mételten kimondotta, hogy a tábori postákhoz szóló csomagokban élelmiszereket küldeni nem szabad, mert a tábori postai csomagok a rend- ! kívüli viszonyok miatt, csak hosszabb idő múlva juthatnak a rendeltetési helyre s igy az élelmi­szerek, mire azokat a címzettek megkapják, már rendszerint élvezhetetlenek s ha mégis el- fogyasztatnak, betegségeket okoznak. Ehhez ké­pest a postahivatalok utasittattak, hogy az élel­miszert tartalmazó tábori postai csomagokat ne vegyék fel s ha valamely csomagról a felvé­tel után állapítják meg, hogy élelmiszer van benne, azt a feladónak térti portóval terhelve küldjék vissza A közönség nagy része min­dent elkövet e tilalom kijátszására. Hamis tar- talomnyilvánitással adják fel az ily csomago­kat s ha a lakóhelyükön lévő postahivatal fel­bontja a csomagot és élelmiszer tartama miatt nem veszi föl, a szomszédos postahivatalokat sorra járják, mig olyanra akadnak, amelyik megbízik a feladóban és a csomagot a tarta­lom megnézése nélkül fölveszi. A közönség ez­zel az eljárásával amellett, hogy hozzátartozó­ján nem segít, mert az a. hosszú szállítási idő alatt megromlott élelmiszert már úgysem élvez­heti, viszont saját magának és a közgazdaságnak jelentékeny kárt okoz, amennyiben az elküldött élelmiszereket otthon előnyösen értékesíthetné. Annak újból hangsúlyozása mellett tehát, hogy a hadvezetőség katonáink kellő élelmezéséről gondoskodik s igy azok részére élelmiszert kül­deni felesleges, ismételve felkéri a postaigazga­tóság a közönséget, hogy a tábori postákhoz szóló csomagokban élelmiszereket ne küldjön, hanem csak hadfelszerelési és ruházati cikke­ket, szivart, cigarettát, dohányt, pipát, szivar­vagy cigarettaszipkát, benzinmentes kanóczos öngyujtószert, és esetleg mézet, ha ez utóbbi szilárd ón, vagy bádogtartályban légmentesen el van zárva. A tábori csomagok csomagolási módjára, címzésére és arra nézve, hogy mely számú tábori postákhoz és mely napokon le­het csomagot feladni, a postaigazgatóság kész­séggel ad felvilágosítást. Hadbavonultak családjának biztosítása. A Nagybánya multheti számában megírtuk, hogy az Auguszta gyorssegély alap a hadbavonultak családjainak létfenntartása érdekében akciót in­dított hadibiztositások kötése iránt. Hogy a biztosítások megkötéséhez a nép közeiférjen, az Auguszta alap Nagybányára és Szatmárvár- megyébe leküldte a biztosítások megkötése cél­jából Fuchs Jenő felügyelőt, aki személyesen keresi fel a hadbavonultak családját. A kikül­döttnek arcképes igazolványa van az Auguszta alaptól. Kávóházak és vendéglők zárórája A belügy­miniszter általában teljes elismeréssel nyilatkozik a nagy közönségnek a háborús időkben tanúsítóit magatartásáról, azouban hivatkozva egyéseknek méga rendes idők mértékén is túlmenő a a jóérzésü közönség nemes magatartásával sértő ellentétben álló vigadozásra, elrendeli, hogy 1916 márczius 16-tól kezdődőleg az összes kávéházakat vendéglőket, szórakozó, elárusító és italmérő helyeket éjfél után egy óránál tovább nem szabad nyitva tartani A rendelet­nek megszegése kihágás, melynek büntetése kél hónapig terjedő elzárás és haíszáz koronáig terjedhető pénzbírság. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál legutóbb a következő be­jegyzések tétettek Születtek: Márcz. 4. Dudrák Mária szakácsnőnek »Erzsébet* ; márc. 7. Sz.il- vásy József bányamunkásnak »Jolán»; febr. 26 Frink Antal rendőrnek »Amália*; Márcz. 6. Lá­zár József bányásznak »József«; Márcz. 7. Ojo- gár József bányászaak Maliid nevű gyermeke. Elhaltak: márcz. 3. Uliman Erzsébot r. k. 17 éves szervi szívbaj; Márcz. 4. özv. Seres Jó­zseféé ref, 72 éves, végkimerüíés; márcz. 5 Szi­tás Mihály napszámos g. k. 65 éve« szervibaj ; márcz. 7. özv. Máriás Gábornó szőiőmunkás g. k. 82 éves végelgyengülés, márcz. 13. Kosstin Mária bányász gyermeke g k. 15. hó, füdőgyu- ladás; márcz. 10. Simon Béla menhelyi gon­dozott, rsf. 22 hó görcsök — Házasultak : márcz. 4. Demeter Sándor molnúrsegéd és Brezóczki Erzsébet; márcz. 4. Pap József városi kézhezadó és Cseíerás Dominika; márcz. 9. Frink Antal rendőr és Bsrindán Etel helybeli lakosok. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY. Mindenkor a legújabb divalu és kivitelű tökéletes szép fényképek, fény-képnagyítások modern rézkarcszerü kivitelben is. Általános elismerés, számtalan dicsérő és köszönő levél ihcBzthy Mátyás műterme Nagybánya, hid. u. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents