Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-20 / 3. szám
1916 január 20 NAGYBÁNYA 5 már több kitüntetésben részesült. Vitézségéért a nagy és kis ezüst, nemkülönben a bronzéremmel is kitüntették. Érmeit, mint bajtársa írja, haza küldik a hős katona szüleinek Schlesinger leveléből nem tűnik ki az, hogy Pacher őrmester melyik harcztéren halt hősi halált s hol van eltemetve ? Elfogott tyuktelvajok. Az utóbbi hetekben erősen lábra kapott városunkban a íyuktoivaj- lás. Akiuek 8—10 baromfia volt a baromfi-ólában, egy ködös éjszaka után csak arra ébredt, hogy immár a nyolcz-tízből egy fia sincs. Mintha láthatatlan kezek emelték volna el, oly ügyesen csinálták s a rendőrség sem bírt nyomukra akadni Most azután hurokra kerültek. A csendőrség elfogta Biuszhis Petemét és két leányát, akik Láposbányaról vándoroltak be városunkba. Rájuk sütötték, hogy a g kaíh. karácsonyi és újévi ünnepek alatt nem kevesebb, mint 31 drb j tyúkot loplak, melyeket részint eladlak, részint í pedig elpecst r.yé/lek A jeles társaság lelkiisme- j relét október hó óla több mint 55 drb lopott | lyuk terheli. A kompániának tagja volt Szabó ' Mária karuijai illetőségű nő is. Országos vásár. A hétfői baromvásárra a | felhajtás nagyon mérsékelt volt; vevő sok volt i a vásáron, cl« a nagy árak miatt a forgalom igen lanyha volt. Felhajtatoü 312 drb szarvasmarha : 137 drb. sertés, 256 drb ló és 5 drb kecske. Eladalolt 261 drb szatvasmarha. 112 sertés,! 67 ló és 5 kecske. A keddi kirakodó vásár nem ért föl egy közepes heíivásárra! sem. Anyakönyvi közlemóngek. A nagybányai anya- j könyvi hivatalnál legutóbb a következő bejegy- | zések tétettek: Születtek: Jan. 8. Girolti Sán- i dór vasúti munkásnak »Irén«; jan 11, Gora- | bős Antal posíaszolgának »Antal«; jan. 14. ! Szegedi Imre kocsisnak halvaszüistett liu ; 6. jan. j 13. Kis Mártának »Demeter« nevű gyermeke. — Elhaltak: jan. 8. Árgyelán Mihályné nv. tanító j neje, g. k. 60 éves, méhrák; jan. 8. özv Mihucz j Miklósné, szakácsnő, r, k. 63 éves, vízkör; jan. 9 Borinszki Nyikita, g. k. 82 éves, vógelgyengü- j lé?; jan. 10. Gy&lai Erzsébet bányamunkás gyér- j ineke, r. k. 2 V* hó. görcsök; jan. 10 Boldog j IrénV iuenbéVyi góndozőtt', réf. T^hó, görcsök; jan. i 11. Szilágyi Etel, r. k , 28 napos, gyengeség; jan. í 11. Jónás János villámon szerelő, r. k. 19 év, gégegörcsök; jan 14. Dobros Sándorné vasúti ács í s felesége, r. k, 32 éves, méhrák. — Kihirdetés I alatt oltanak : Ifj. Nagy József és Drumár lions; | Deák Ábrahám és Hidegkúti Parászka helybeli | lakosok. Szerkesztői üzenet. B J. A czikk elkésetten érkezett, de különben is a théma fölött szeretnénk személyesen beszélni önnel. Mindenkor a legújabb divatu és kivitelű tökéletes szép fényképek, fényképnagyitások modern rézkarcszerü kivitelben is. Általános elismerés, számtalan dicsérő és köszönő levél. Huszthy Mátyás műterme Nagybánya, hid. u. 15. Kiadó laptulajdonos ÉGI,Y MIHÁLY. NAGYBÁNYA sz. kir. r. t. város HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. ! ___________ IwwvL ___________ 12 6/1916, sz. Hirdetmény! Azon hivatásszerű gőz és molorekegépé szék és fűtők, akik 1. katonai illetőleg népfőlkelési szolgálatból. avagy hadi célokra szükséges személyes szolgálatból 1915 évi november 30 ig elsza badságollatlak és ezen időponton túl további intézkedésig alkalmaztatásukban meghagyatiak ; 2 katonai, illetőleg népfőlkelési szolgálat j alól 1915. november hó 30-án iul meghaláro- | zott időre felmentettek és ezen felmentés j érvénye lejárt és ennek dacára aíkalmazíaíá j suliban további intézkedéséig meghagyatlak ; ! illetőleg akiknek meghatározott időre szóló fel- I mentésük még le nem járt; 3. a népfőlkelési bemutató szemlén nép j föikelési fegyveres szolgálatra alkalmasnak talál- ; tattak és még be nem vonultak; 4. akik, a jövőben foganasitandó népföl- keiési bemutató szemlén népfőlkelési fegyveres szolgálalra alkalmasnak találtatnak; 5 időközben tévedésből behívattak vagy meghatározott időre történt felmentésük letelte után bevonultak és intézkedésem folytán sza badságollatlak, bizonytalan időre fel fognak mentetni Az 1, 2. és 3 pont allalt említett egyének felmentése iránti kérvénye legkésőbb 1916 január hó 20-ig az alkalmazási hely szerint ii ietékes járási tisztviselőnél, városi hatóságnál be nyújtandó; ezen egyének a felmtés enge déJyezéséig a nem tényleges viszonyban megmaradnak. A 4 pont alatt említett egyének felmentése iránti kérelem a népfőlkelési szemlén történi bemutatástól számitól! H nap aluli az alkalmazási hely szerint illetékes járási tisztviselőnél (városi hatóságnál) terjesztendő elő. A kitűzött határidő letelte után benyújtott kérvény nem fog figyelembe vétetni. Azoknak a gépészeknek és fűtőknek a felmentése is kérelmezendő, akiknek felmentése iránt a kérvény már beadaíott, de az még el nem intézteiét!. Nagybánya, 1916. január 12. Dr Makray Mihály s k. polgármester. 56/1916. sz. Hirdetmény! A vallás és közoktatásügyi miniszter fölhívta a tanintézeteket, hogy a tanuló ifjúság foglalkozzék csalángyüjléssel is, melynek szára a gyapot pótlására igen alkalmas. Felkéri a hatóság az összes erdőtulajdonosokat, hogy az ifjúságot e törekvésben, az erre alkalmas idő beálltával az erdővédelmi rendszabályok pontos betartásával, ne gátolják. Nagybánya. 1916. január hó 7. Dr. Makray Mihály, s. k polgármegter. Nagybánya sz. klr. r t. várói remlőrkapltányi hlvatalátó . 5/coozg. szám/1916 Figyelmeztetés. Nyilvántartási lappal ellátod, besorozott, valamint a törvényszerűen kirendelendő lovak átadásánál egyúttal a meglevő járiatieveleket is kötelesek lóluiajdonosok a katonai bizottságnak átadni. Nagybánya 1916. január hó 15 én. Smaregla Mihály s. k. rendőrkapitány. Fölhívjuk olvasóink szives figyelmét dr. KÁDÁR ANTAL nagybányai bányakerületi kincstári főorvos rendelvénye szerint készült legújabb ideális hashajtóra, melyet WIDDER PÉTER nagybányai gyógyszertára hoz forgalomba s mely felülmúl minden más, eddig forgalomban levő hasonnemü szert. Tisztán növényi anyagokból van összeállítva. Ára nagy dobozban 1 K. Kis dobozban 50 fillér. Valódi csak akkor, ha a Bonlax Widder pecsét rajta van. Utasítás : Felnőtteknek 1—2 szem; 10 éven felüli gyermekeknek y2 szem, reggeli és ebéd idő közötti időben bevenni. — Sok évi tapasztalat után sikerült dr. Kádár főorvos urnák, egy olyan tisztán növényi anyagokból összekom binált enyhe hashajtót feltalálni, melynek hatása biztos, meglepő és a belekre nincs káros hatással. Más eddig használt szerekkel szemben előnye, hogy kóiikát, görcsöket, utólagos szorulást nem csinál! — Sok egyéb előnyét sorolhatnám föl, de nem találom szükségesnek, mert aki egyszer megpróbálja használni, az más szerhez : : nem fog folyamodni. „ : ;