Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-05-18 / 20. szám
ZIV. éTrfolyam. 1916. május Hó 1B. 20-11c szám NAGYB Í1 í v ’V**ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy száto ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökén reggel 6—8 oldalon. Felelős szerkesztő:' ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is A legifjabbak .... Május 17. Tavasz van, rügyfesléses, virágfaka- dásos tavasz . . . s egyszerre csak, mintegy varázsütésre kipattan sok-sok értékes emberbimbó is. A Hadak Istene csudát miivel. Férfit farag a gyerekből, tettrekész vitézt. Sejditések álomországából, viseltes iskolapadok szürkeségéből, szülei-tanári bilincsek fékező béklyóiból, nemes kó•j 1 óságokként rebbennek ki a fiókák, hogy ragyogó tollazattal dicsőségek felé szállhassanak Theodor Körnerek, Petőfik, Milliadeszek, Themisztokleszek nvomán. »Kötelessége az ifjúnak tisztelni az idősebbet», tanítja már Ciceró Helyes intelem,^ de most kissé megfordul a kocka. Ószhaju, törötthátu aggastyánok is tartoznak tisztelettel a vitézlő ifjúságnak. Íróecsetemmel ábrándozó kék és re- ményes zöld színben, égőpirossal szeretném papirosra rögzíteni mindazt az érzést, amit a legifjabbak, ábrándos, reményes, lobogószivüek vitézzé avatása a lelkemből kivált. Tizennyolcz zsenge tavaszokra érett, eseraényes nyár szakad hirtelen. Mult- lalan életek karcsú, törékeny pillérjeire, menyezetes sulylyal nehéz jelen! De ők, az eszmények felhőiből érdes valóságba harczolt legifjabbak, regekönyvből kilépett tejarcu apródok, bátran tartják vállaikat, mintha sámsoni erő dagadoznék izmaikban. Szemük — amely még nem nézhet 'issza latbamromó érdemes fuit-okra, nem mereng százrétü elmúltakon, de jövendőkre várón kíváncsian a jövőbe tekint — nem riad vissza huzódozóan a villogó penge láttán, amely- lyel az ellent majd' sújtani mennek. Rugalmas karjuk vilézlő elszántan nyúl utána, vaskapcsokká válnak remegő, keskeny kezek, toll s könyforgató lágy ujjak. Nefelejtszinü tiszta ábrándok helyébe ólomszerü köte'esség lép. Ifjú életek tükörlapjai szivá: ványos napsugár- villódzások helyett komoly drámai szinha- tásokat vetítenek maii vissza. Tavasz van ... A frissülő mindenség zsongó húrjain, soksipu szyrinxein, dallamok csendülnek. Nimfák, nerediák, dryádok ujjongó táncokat lejtenek megújhodásit örömére a fölocsudolt természet ölén. De ifjú leventék nem perdülnek magafeledt mámoros tavaszi táncra, meleg pillantásukat édes lányszemekbe olvasztón. Szól a harci áüA hívogat ón serkentőn 1 Arrafelé indulnak emelt fejjel pezs- dűlő vérrel párduczküzdelmek porondjára, ahol acélszörnyek hangszerelésében leli örömét a pokoli hatalomra vergődött Mars. Gonosz kedvtelését nem merem izekre szedni. A lázadó rendesen pórul jár, az árral megalkuvón úszni kell, ezt tanítja századok bölcsesége. Promethe- uszi lelánczoltságban szenvedem el az eseményeket s figyelem, hogyan seregeinek hősi taglejtéssel a harci zászló alá az ifjak ifjai az ismeretlen után vágya- kozón, a saisi fátyol föllibbentésére áhitozással. Bülbülös békesség, sirászi rózsahangulat jobban illenék a legifjabbakhoz, — de sajnos, a jelen nem játszi enyel- gés s könnyű órák jegyében született, a sötétséges, forradalmas vészes idő rányomta sebetvájó kemény bélyegét s parancsolatát, amely térdre, engedelmességre kényszerít, felelőséggel teljes cselekvésbe, tettdús életbe taszít. Hol is vannak a derüsbékés reggelek, gondtalan ifjú életekhez illők ? Olyan régen volt amikor ránkvirradtak az elszállt fehér galamb sima korában, szinte azt hiszi az ember, lendületes napkeleti mesékben olvasott csak felölük. Most csak álmondunk róluk s gusz- bakötötten nézzük, hogyan mennek Ígéretes reggelek képviselői, veszedelmekben érlelt görnyedt nappalon a hősök útjára, ziláló éjszakába . . . Töviskoszorus anyák imádsága kiséri lépteiket. Égő fohászok szállnak ifjú egyetlenek felé. Összekulcsolt kezek nyúlnak utánokmarasztgatón, simogatón. Gondolatok rózsaszirmai hullanak lábuk nyomába, remények akácvirágai. Odaadják a kényesszemük anyák szivök vérét, telkük lelkét honleányi alázattal ... És seregeinek a regebeli kis királyfik, álomország fehér felhőiről a valóság rögeire leszállított legifjabbak a hadi lobogó alá tettrebuzgón, hazafiaslelkesen, magyarhoz illőn, hogy leoniA „Nagybánya“ tárczája. Az áruló. Ernest de Latour vezérkari százados félóra óta ült, a kagylókat füleire helyezve, a drótnélküli távirószerkezet mellett és szikratáviratokat vett fel. A teremben a századoson kivü! csak R. tábornok volt, a ki — hatvanhét esztendős lévén — déli álmát aludta a háttérben. Az osztagparancsnokság székhelye L. falu iskolaterme volt, a Vosges-départemcnt-ban, hat kilométerre! a front mögött. A teremnek keletre is, nyugatra is négy-négy ablaka nyilt. Az északi falhoz két falitábla támaszkodott; ezeken lógtak a térképek. Közepén nagy aszta! volt két telefon- készülékkel, melyek a szomszéd házzal voltak összekötve, a hol a táviró- és telefon&tkapcsoló állomást rendezték be. Latour lassan jegyezte egyik szót a másik után. A kódfxet úgy tudta már kívülről, hogy egyenesen lefordította a siffrirozoít szavakat. De egyszerre csak maga elé tette a hallgatókagylókat az asztalra. Mereven bámult bele a készülékbe és hallgatódzolt. Mintha csak a szobában beszélne valaki, úgy hallott tovább is minden szótagot. Hátranézett a tábornok felé, a ki még mindig aludt. A világért sem ébresztette volna fel, mert egy órányi déli álmot meg kellett adni az öregnek. De Latour önkéntelenül is köszörülni kezdte a torkát. Valami haragos morgás-félét hallatott. A tábornok felriadt: — Mi baj ? — Latour nem hallotta és megmaradt hallgatódzó, szinte kémlelő helyzetében, A tábornok felállt és közelebb ment hozzá. Latour szemébe nézett a mellette álló tábornoknak és halkan mondta: — A gazember már megint dolgozott az éjjel. — ügy, — felelte a tábornok — és vállat vont. Elgondolkozva ment a papírokkal borított nagy asztalhoz és úgy látszott, hogy fejét töri valamin. Bejött egy ordonánc, nagy halom táviratot! hozott a szomszéd házból. A tábornok átfutotta a táviratokat, jegyzeteket csinált, aztán hirtelen megfordult. — De hát hogyan fogjuk meg? — Sziute hangtalanul mondta ezt és mégis valami elfojtott, tehetetlen fájdalommal. A másik Í3mót ráhajolt már a készülékre. Fölöttébb rejtelmes dolgok történtek az utóbbi időben. Különös, megmagyarázhatatlan jelenség volt, hogy az ellenség, mely a francia állásoktól alig nyolcvan lépésnyire ásta be magát., szinte percnyi pontossággal várta a támadásokat. ügy látszott, minden tervezett taktikai intézkedést is meglehetősen ismer. Főképen ez volt az oka annak, hogy ebben a szakaszban minden offenziva feltétlenül összetört, mint egy ércfalon. Sőt egyes folyok azt is vallották, hogy a harci készenlétet, percnyi pontossággal rendelték el előre —- szóval, a vezénylő tisztek kibírhatatlan, állandó izgatottságban éltek, mert minden erőfeszítés, a legvitézebb is, haszontalanná, szinte öngyilkossággá lett. Ennek a helyzetnek igen veszedelmes hatása volt a legénységre is, mely már nyíltan mondogatta, hogy áruló van valahol. Lázasan kutatott mindenki a bűnös után, de halvány nyomra sem lehetett akadni. A két lövészárok közt való összeköttetést el sem lehet képzelni. Fény- vagy egyéb jeleket szintén nem. Szörnyű rejtvény volt ez, mely minden agyat meggyötört és mindegyre vért és vért, újabb és újabb áldozatökat követelt. A tizenhetedik napon hirtelen fordulat történt. A belga határon egy szikratávíró állomás ez éjszakán, három óra tájban, tizenöt Morse-jelet fogott fel, még pedig sifírirozatlan táviratokat, kérdéseket és feleteket, a miket nyilván az ellenséggel váltott valaki. Ugyanezt a megfigyelést jelentették két nap múlva, — holdtölte felé járt az idő, — egy dálfranciaországi szikratáviróáilomásról is. Abból a tényből, hogy az Eiffel torony készüléke nem regisztrálta ezeket az eseteket, arra kellett következtetői, hogy kis állomásról van szó, mely csekély hosszúságú hullámokat lök ki és igy nem lehet összeköttetése a lizszerte hosz- szabb hullámokra beállított, készülőkkel. A fölfedezést az első napokban megnehezítenék a rossz légköri viszonyok; voitaképen véletlenül történt, mert ebben az időben, mikor az operációk majdnem tisztán tüzérségi párbajokra szorítkoztak és a lövészárkokban napszámra szinte tétlenül bevertek egymással szemben az ellenfelek, éjjel három óra tájban nem dolgoztak a szokott szabályossággal a katonai szikratáviróállomásokon. A felvevő készülékek sem voltak még mind hangerősitővel ellátva, úgy,