Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-04-13 / 15. szám
4 NAOYBÄNYA hét állapítani mindezekből, hogy a veuereáa bajok elleni küzdelem a nemzeti erőnek, Magyar- ország munkástársadalmának, a családnak, a nőnek és gyermeknek is védelme egyaránt. Nincs szándékomban mélyebben elmerülni a kérdés részleteiben, csupán jelzem, hogy a belügyminisztérium közegészségügyi osztályában az államrendőrség erkölcsrendészeti ügyosztályában, mint hivatalos testületekben, a Feministák Egyesületében, az Anya- és csecsemővédő Egyesületben mint társadalmi szervezetekben már behatóan foglalkoznak a venereás bajok elleni védekezéssel. Azt kell mondanunk, hogy a magyar viszonyokat tekintve már ez is nagy eredmény, mert eddig a legnagyobb akadályozója volt e kérdés napirenden tartásának a társadalmi álszemérem. Ennek egyáltalán nincs helye és kívánatos, hogy ez a téma állandó, beható megbeszélés tárgya legyen az egész magyar társadalomban. A háború folytán megsulyosodott második nagy problémája a jövő közegészségügyének: a tuberkulózis A tuberkulózisról el lehet mondani, hogy népbetegség, mert minden ország társadalmának iegalsó néprétegeit pusztítja leginkább. A statisztika kideríti, hogy a tuberku- lotikus betegeknek átlagosan kilenctizedé a szegény néposztályhoz tartozik. Magyarországon güinőkórban évente egy-egy nagyobb vidéki város lakosságának megfelelő számú ember hal meg: 1896—1900 ig átlag 61.433 ember, amely szám tiz éven át gyorsan megnőtt és 1906 ban már 78 228 főnyi volt az évi elhalálozás. A háború előtti években fokozatos csökkenés folytán ez a szám leolvadt 1912 ben 73 702 re, 1913-ban 69 608-ra A csökkenés már annak a szociális védekezésnek köszönhető, amelyet körülbelül másfél évtizede programmszerüen hajt végre néhány társadalmi egyesület, ezek közt elsősorban a József Kir Herceg Szanatórium Egyesület. Hogy Magyarország a tuberkulózis-kérdés ben az idegen országokhoz hasonlítva milyen rossz helyzetben van, élénken illusztrálja a Prin- zing-féle Medizinische Statistik, amely az egyes országokban százezer lakos után igy állapítja meg a halálozási arányt évente: Magyarországon 364, Ausztriában 345, Norvégiában 345, Írországban 278, Belgiumban 268, Svájcban 262, Németországban 237, Angliában 201, Hollandiában 192, Olaszországban 188. Prinzing-féle statisztika nem emlékszik meg az oroszországi halá lozási arányról, azonban az 1901. évi londoni nemzetközi tuberkulózis kongresszuson az tűnt ki, hogy Oroszország 106 millió lakosa közül minden millió lakosból 3986 bal meg, vagyis a Prinzing féle statisztika alapján Oroszországban 100 000 embernél 396 a halálozás s igy a legrosszabb helyzetben van a tuberkulózis kérdésben Oroszország, de utána aztán közvetlenül mi következünk. Különben az emiitett londoni nemzetközi kongresszus azt is megállapította hogy Európának 396 millióra tehető lakosságából gümőkórban esztendőről esztendőre 1 millió 100 ezer embernél több hal meg, a betegek száma pedig állandóan 7 millió körül forog. Ezek a számadatok azóta csak keveset módo sultak Természetes, hogy az országokat, társadalmakat, népességeket pusztító ezen rettenetes kór legyőzésének szükségessége régóta foglalkoztatta úgy az államokat, mini a társadalmakat. Az orvostudomány is régóta kereste azt az orvosszert, amely sikeresen meggyógyithalja a tuberkulózist. Minden orvostudományi kísérlet azonban relativ értékű volt mindaddig, amig Koch Róbert 1882-ben meg nem ajándékozta világra szóló fölfedezésével az emberiséget. Koch ugyanis fölfedezte a gümőkór okozóját, a gümő- bacilust és kikutatta a helyet ahol terem, a gü- mőkóros szer ázet< t, valamint az utat, amelyen az egészséges emberi szervezetbe jut és azt megbetegiti. Ez a tudományos fölfedezés egy- ; szerre megjelölte úgy az orvosi, mint a társa- | dalmi védekezés irányait. Egymásután keletkez- ! tek a müveit világ minden pontján népszana- 1 tóriumok és a védekezés áldásos hatása kezdett érezhetővé válni az egész világon. 1901. évben, j a londoni kongresszuson a német birodalom képviselője bejelentette, hogy Németország területén több mint száz szanatórium áll fenn, ' ezek közül hatvannál iöbb létesült vagyontalan betegek számára. Ez utóbbi szanatóriumok föl- ! állítási költsége 30 millió márka volt. Német- 1 országban a gümőkóros halálozás le is szállott 30 százalékkal. A németországi eredmény hóditó példának bizonyult. A számok aránya meggyőzte a laikus közvéleményt is arról, hogy szervezett védekezéssel még a tuberkulózisnak is gátat lehet emelni. Mert érdekes tünet, hogy jó ideig az volt az általános és megingathatatlan meggyőződés, hogy a tüdővész ellen meddő minden küzdelem Sőt e kishitű és elfogult fölfogással, sajnos, még ma is lehet találkozni itt ott szórványosan a laikus társadalomban p. i. HÍREK. Április 12. Nem szégyen az ha ma a falu legvagyonosabb gazdája dolgozik a zsellérnek. Nem szégyen az, ha napokon át nem kerül hús az asztalra, mikor a család éhesen ebédhez ül. Nem szégyen az, ha ruhánk nem divatos, ha egy kicsit fényes vagy kopott, vagy nem olyan mint máskor békében. Nem szégyen az, ha lemondunk olyan szórakozásokról és élvezetekről, amelyek csak pénzbe kerülnek, de a megélhetés feltételeihez nem tartoznak. Nem szégyen az, ha felemelt fejjel, büszke biztos győzelmi hittel viseljük, türjük és szenvedjük el ennek a háborúnak minden fájdalmas szenvedését és szomorúságot szóró csapásait. De szégyen és gyaláza», ha ma nem támogatja a magyar a magyart. Ha a falu tehetősebbjei nem segítik erejükkel, munkájukkal a szegényebbet. Szegyen és gyalázat volna, ha akadna magyar föld, amelyen azért nem nő vetés, mert a gőg nem engedle dolgozni a vagyonosabbat a szegényebb földjén. Szégyen és gyalázat volna, ha dőzsöléseket folytatnánk mások rovására. Szégyen és gyalázat volna ha piperkőc gyerekek módjára öltöznénk, ha nem takarékoskodnánk a ruhával Szégyen és gyalázat volna, ha annyira gyengék, erőtlenek, ön- 1 zők lennénk, hogy egyetlen élvezetet sem tudnánk megvonni magunktól azért, hogy másokat segíthessünk. Szégyen és gyalázat volna, ha félő, csüggedő lélekkel figyelnénk e nagy háború hullámveréseit, ha egy pillanatig is megrendülne bennünk a jövőbe vetett remény, ha az embertelen, véres, pusztító harcokat a jövendő állandó béke veszélyeztetésével feláldoznánk a ma nyugalmáért és múló csendjéért. Nem szégyen ez a hit, mintahogy nem szégyen a jövő fejlődésben való bizakodás sem. Ma a lemondások idejét éljük. Mig a harctereken csaták tftzében ártatlan emberek sokasága pusztul, addig itthon, a front mögött széthúzás helyett szeretetben való összetalálkozással munkálkodjék a magyar a magyarral. A módosabb úgy, mint a szegényebb ne lássa meg, mig a háború dúl, az emberi hibát, gyarlóságot. Ne ismerjen mást, mint mindnyájunknak egy cél felé való törekvését És ez az egyetlen czél legyen : miudeu erőnket és munkánkat odaadni egy tartós béke meg alapozásához. Nem szégyen az, ha a magyar összeölelkezik a magyarral! Az emberi tulajdonságoknak színeiben egyetlen egy nemzet sem csillog ki olyan ragyogással, mint éppen a magyar Ä világfelforgató háború élő példája, hü tükre a magyarság nagyságának és erejének. Csaták- tüzéből, fokos-harczokból, világot járó győzelmek hiréből a magyar dicsőség fénye verődik vissza. Ez a fény reánkvilágit, akik iithon a békés nyugalmat élvezzük. Ebben a reánk szóródó fényben ne lássanak bennünket se másnak, mint egymást megértő, szerető, segítő magyarnak ! Tálálkozzék össze a szegény és gazdag a munkában, mert nem szégyen az, ha munkáljuk a magunk és mindnyájunk jövőjét! Esett az eső és Vozáry főmérnök ur jutott eszembe, aki Budapesten állítólag az idő! csinálja. Két héttel — vagy mennyivel —- ezelőtt ismertem meg a nevét, amikor mások is megismerték, — barátom figyelmeztetett, hogy valami időgépről Írnak a lapok. Akkor H G. Weilsre gondoltam, a regényíróra, aki, ugylátszik, értéktelen utánzattal csapta be az emberiséget, azt akarva bebeszélni a népnek, hogy az ő időgépjén a jö vőbe lehet utazni. Ez jutott hirtelen eszembe, mikor barátom az időgépre figyelmeztetett Azt hittem, most jön az igazi. Nézem az újságot. Az időgép működése —1 cim, nyilván elszalasztottam az előzményeket, — valami Vozáry irta Budapesten, előttem kissé homályos, talán futurista stílusban. Azt mondja, tizenegy óra huszanöt perckor a Jánoshegy el- szitt egy szivart, tizenkét óra ötvenöt perckor megindítottam az áramot — mondja — négy óra hat perckor a cirruszok kumuiuszokká változtak át, öt órakor a vozárik szétoszlottak és hat óra tizenhárom perckor, csodálatosképen, lement a nap, de csillagok nem jöttének. Azután azt mondja, Hannibal ante Portas, ez nem azt jelenti kérem, hogy Hannibal portas előtt, hanem : Majd meglátjuk, milyen idő lesz holnap. Ezt olvastam akkor Hát kérem szépen, ez svindli. Ez nem időgép, hiszen ez időjárásgép, vagy mi. Időjárás. Időmegye. Nem baj. Azért elolvastam másnap is Vozáry főmérnök ur jelentését az újságban. Érdekelt a dolog. Úgy látszott időközben az angol regényíró védőjegy- eisajátitás miatt eljárást indiioft ellene, vagy időjárást, mert ezúttal »Az időjárás szabályozása* címmel irt, megint megszokott homályosságával. Csak pénzre van szüksége — mondja — (hát hiszen nekem is van) és tizennégy nap alatt az egész országot telerakja, ha kell, időgépekkel Édes olvasóm, talán Te is olvastad mindezt az újságban, láttad talán a gúnyos riportokat, a humoreszkeket, aztán a Jánoshegy sikerült karikatúráját, dohányzás közbon a viccSapok- ! ban. Mennyit összeírtak az öreg Vozáryról ! két hét alatt, már mindenkinek régi ismerőse lett, fogalommá vált a neve, mint ilyenkor mondani szokták. És természetesen, mindenki tudja, hogy állítólag időt tud csinálni az időgé pével, eddig ugyan még csak a fővárosban. Mindenki tudja, — az időjárás mindenkit érdekel, még azok is arról beszélnek, akiknek nincs egymással beszélni valójuk. — Szóval majd tőle függ, Vozáritól, hogy milyen idő lesz az én kirándulásomon, meg a másén. Eddig ugyan csak szép időt csinált, de aszondja, tud ő esőt is. Én olvastam réggebben vaiami esőcsinálóról, aki esőt csinált, de hamar eihalgatoit az esőjével, rájöttek a svindlire. A főmérnök urnái még nem jöttek rá Eötvös professzor ugyan kigunyolla az öreget, azmondta neki, hogy az ő gépje nélkül is szépidő lett volna. Hát hiszen van benne valami, például nálunk is szép volt az idő, pedig itt nem működött Vozáry. Szóval ezután dűl el, kinek van igaza. — Én sajnálom az öreg főmérnököt, ő nem árt senkinek, min! mondja, legfeljebb használni — akar, mégis minden oldalról támadják Jobb volna a végét megvárni a dolognak. Ha Vozáry meg nem bukik — erről is írtak a lapok — nem sokáig kapja majd a névtelen leveleket az esőt és szép időt kérőktől, hanem majd törvénnyel határozzák meg, milyen idő legyen egész évben. Előveszem majd a nap - tárt s megnézem, milyen idő lesz (nem várható : lesz) holnap s elszomorít az a tudat, hogy esni fog az eső. így múlik el a természet változatossága. Akkor már inkább maradjunk meg a levelek mellett s döntse el az időt az érdekeltek szavazat-aránya, És Vozáry ur majd csinálja, ha tudja. Ha tudja. Az Úristen eddig ugyan a maga fejétől irányította. De azért Vozáry ur ezután se fog télen tavaszt csinálni. Kiváncsi vagyok mi lesz az ábrándokkal és az esővel. Bálint László. Személyi hírek. Gretzmacher Gyula bányamérnök, hadnagy, kit az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért ki is tüntettek, szabadságra városunkba érkezett. — Vajay Imre számvevőségi tisztet, hadnagyot, aki eddig kórházparancsnok volt, ismét a frontra rendelték. — Dr. Fass Gyula ügyvéd, főhadnagy két heti itthon tartózkodás után ismét bevonult. Kitüntetések, őfelsége a király Gellért Géza hadapródnak, ki a ruvancei ütközetben meg is sebesült, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért az ezüst vitézségi érmet adományozta. — Janky Béla huszártörzsőrmestert az ellenséggel szemben tanúsított különösen köte- iességhü szolgálatainak elismeréséül a vilézségi érem szaliagján a koronás ezüst érdemkereszt tel tüntették ki. — Rnsorán József tábori csen dörőrmesternek őfelsége a király a koronás ezüst érdemkereszíet adományozta, 1916 április 13.
