Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-09-16 / 37. szám
1915 szeptember 16 NAGYBÁNYA Katonai kitüntetések. Ö felsége a király, dr. Ossán Gábor 37-ik gyalogezredbeli tartalékos hadnagynak, az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a Signum laudist adományozta. — Ö felsége’a király, Gróf Teleki Pá! önkéntes gépkocsizótestületi népfölkelő főhadnagynak az ellenség elölt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül legfelsőbb dicsérő elismerését nyilvánította. I Dr. Káplány Antal. I r«!f részvéllel vesz ! ______ I szűkagyaszlnrt,hogy dr . Káplány Antal főgimnáziumi tanár, a Cal. szent József bányatársulat igazgatója folyó hó 11-én. életének 58-ik évében jobblétre szende- rült. Bár a hir nem jött váratlanul, mégis mély megilletődést váltolt ki városunk közönségéből, hisz a boldogult szelíd, szolgálatra kész modorával csak jóbarátokat szerzett magának. Harminchárom évig működött a tanári pályán s ez idő alatt úgy tanártársai, mint tanítványai ré szérői őszinte tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett. Rásztvelt a város közéletében is s mindenkor kitűnt önzcilen, becsü'etes munkás ságával. Régebben az irodalom terén is működött s egv kötet versével szép sikert aratott. Megrendült egészségi állapota miatt csak egy éve vonult nyugalomba, de a gyilkoló kortól a leggond >sabb ápolás sem tudta megmenteni Folyó hó 13 án helyezték örök nyugalomra előkelő társadalmunk nagy részvéte mellett A család a következő gyászjelentést adta ki: özv. dr. Káplány Antalné Kassay Ella neje, Anti és Sárika gyermekei, mélyen megrendült szívvel tudatják az összes rokonok nevében is, hogy a felejthetetlen jó férj. gyermekeit rajongásig szerető édes apa és szeretett testvér dr. Káp lány Antal főgimnáziumi tanár. Cal. szt. József bányatársulati igazgató, városi képviselőtestületi tag, f, hó 11 én, délután 5 órakor, fáradhatatlan és áldásos életének 58 ik, ház íssága 17-ik és tanársága 33 ik évében hosszas, gyötrelmes szenvedés után, megerősítve az üdvösségünkre rendelt szentségekkel, az Urban csendesen elhunyt. Az Istenben boldogult hült tetemeit folyó hó 13-án d. u 4 órakor fogjuk ró in kath vallás szertartásai szerint Felsőbányái u'ca 43 számú j gyászos házlól örök nyugalomra helyeztetni. ! Az engesztelő szentmise-áldozatot f. hó 14 én, reggel 9 órakor fogjuk a Mindenhatónak betnu taltatni. Nagybánya. 1915. szept. 11 Kegyes Ur Jézus adj neki őrök nyugalmat! Özv. Káplány Józsefné Gál Terézia mint anyja, Özv. Spinelly Sándorné napa, Káplány Géza és családja. Káp lány József és családja, özv. Borza Samuné Káplány Betti és családja testvérei, Kassay Kálmán, Kassay Margit és férje Jauky Béla sógorai és sógornője. A gvászesetet külön gyászjelentésben tudatta a főgimnázium tanári kara is Ez a gyászjelentés igy hangzik: A nagybányai m. kir. áll főgimnázium Tanári Kara bánatos szivvel tudatja, hogy szeretett kartársa dr. Káp lány Antal nyug. áll főgimn. r. tanár. Nagybánya város képviselőtestületének tagja stb. f hó 11-én d. u. 5 órakor életének 58 ik s nyugalomba vonulásának első évében hosszas betegeskedés után Nagybányán elhunyt A megboldogult 32 évet töltött a középiskola szolgálatában s ebből az utolsó 18 év a nagybányai áll. főgimnáziumra esik Temetése f hő 13 án lesz d u 4 órakor. Emlékét kegyelettel fogják megőrizni tanártársai és tanítványai. Nagybánya, 1915 szeptember hó 12. Erzsébet királyné emlékezete. E hó 10-én volt tizenhetedik évfordulója annak a gyászos \ emlékezetű napnak, a melyen egy elvetemült ' gyilkos tőre megfosztó!la Magyarországot Nagy- j asszonyától, Erzsébet királynétól. A magyar nem- ! zet rajongásig szerelte királynéját, hiszen nehéz : időben szivének szent hevületével karolta fel nemzetünknek igazságos ügyét s hogy nemzet , és király megértették egymást, abban az áldott I emlékezetű királynénak hervadhatatlan érdemei voltak. Hálatelt szivvel emlékezünk meg őrangyalunkról, Erzsébet királynénkról! j A rokkant katonák javára, Újabban árok , kant katonák javára adakoztak: Kovács Kálmán (Kopenhága) 4 K, Szabó József, Prikné Kosztka Viktória 2—2 K Legutóbbi számunkban kimu láttunk 458 K 50 fillért Az összes adakozásokkal az eddig begyült s nyugtázott összeg 466 K 50 fillérre rúg, mely összeg gyümölcsözőig vau a városi takarékpénztárban elhelyezve. További adományokat szívesen fogadunk Áthelyezés. Budapest székesfőváros tanácsa Éyly Sándor középiskolai s felső kereskedelmi iskolai okleveles tanárt a IX kerületi női felső kereskedelmi iskolához helyezte át a kereskedelmi s politikai számtan tanszékére. Katonai kinevezések,. Szabó István főgimn. tanárt, tart. főhadnagyot, aki az északi harctéren megsebesül s a golyót testéből mindezideig nem sikerült eltávolítani, a marosvásárhelyi.. katonai reáliskolához tanárrá nevezték ki, — Ö felsége a király gróf Teleki János huszárhadnagyot a 13. sz. huszárezredben főhadnaggyá nevezte ki. Vöröskereszt jelvénynyel kitüntetett nagybányai festőnők. Az emberbaráti szeretet sok példáját tapasztaltuk, mióta a háború uj világokat teremtett Magyarországon is és azok. akik az endrrtestvéreiknek a békeidőkben is csak örömet. jóságot adtak, a háború alatt is megmu talták, hogy emberfeletti erővel a jótékonyság, az áidozalhozatal terén éppen ug> tudnak művészek lenni, mint a piklurában És megmutatták ezt a nagybányai művészek is, akik közül most két fiatal és nagy tehetségű piktorinát a vöröskereszt körül szerzett érdemeikért nagyon szép kitüntetés ért. Szirmáig Ili és Ferenczy Noémi, Ferenczy Károly mester nagy tehetségű leánya Ferenc Salvator herceg megbízásából a Vöröskereszt körül kifejtett huzgóságuk és a beteg, szenvedő hősök fájdalmának enyhítése körül szerzett érdemeik elismeréséül a Vöröskereszt ezüst díszjelvényét a hadiékitménnyel kapták meg. A vöröskereszt jelvénnyel kitüntetett hölgyek közölt még több művészasszony is van, igy Benczúr Gyuláné, Stróbl Alajosné, Bolló Edéné, Jendrassik Jenőné, Ligeti Miklósné és Appel Magda j Barbul László. I ^eí‘cn frl,e ^ I I bid Gabor hidegkúti földbirtokost Fia, Barbul László, aki mint a 7 gyalogezred zászlósa már hónapok óta küzd az északi hareztéren s számos ütközetben kitűnt rettenthetlen bátorságával és vitézségével, a hareztéren szerzett betegsége következtében meghalt. A leggondosabb ápolás sem tudta megmenteni. Édes atyja, Barbul Gábor földbirtokos iránt, akit városunkban is széles körben ismernek, általános a részvét. Adakozás. A helybeli hadsegélyző céljára újabban adakoztak: Kovács Kálmán (Kopenhá- gából) 6 K, Hoffmann Árpád aug-szept hóra 20 K, Steinfeld Sámuel szept.-okt-re 20 K, Lakos Imre, Smaregla Mihály szeptemberre 5-5 K, L Berks Lajos szeptemberre 10 K, Mlade- iovszky Lajos aug. szept. re 20 K s az állami elemi iskolák tanítótestülete szeptemberre 39 K 84 fillért. Krön Jenő — orosz hadifogoly. Kión Jenő, az országosan ősmert nevű nagybányai grafikus művész, aki az utóbbi év nyarában különösen az alsófernezelyi határ körül és az aranymosó műhelyekben végzett alapos tanulmányokat s az olt készített rézkarcaival külföldön is feltűnést keltett, a háború kitörésekor önként jelentkezett katonának s hősiesen küzdött is a haza ügyéért mint hadiőnkéntes, az északi fronton, hol — barátainak Írott levelei tanúsítják — a legvéresebb harcokban is részt vett. Klón Jenő a tavasszal azután eltűnt a harcztérről, ahol a galíciai nagy offenzivát dicsőségesen végigharcolta. Barátai — akikkel állandó összeköttetésben állt — a legrosszabtól tartottak már, amikor május 6-iki kelettel levél érkezett tőle Oroszország belsejéből, amelyben röviden tudatja, hogy orosz hadifogságba került és jól érzi magát A nagybányai gazdasági egyesület folyó hó 16 ik napján d. e. 9 órakor a gazdasági ismétlő iskola kertjében bemutatja hogy miként kell a hernyó-fogó ővet felkötni és az enyvet rákenni. Halálozás. Mély gyász érte Stiglicz Albertet, a ref. egyház nyugalmazott kántorát és családját. Felesége Sliglicz Albertué szül. Kovács El onóra, f. hó 12 én, életének 65 évében el - hunyt A boldogulta! f. hó 14 én helyezték örök nyugalomra nagy részvét mellett A család gyászjelentése igy haugzik: Stiglicz Albert férje, Stiglicz Sándor, Erzsi, Eta gyermekei, Kálmán Maliid menye. Kovács József veje, Kiss Jolánka, Mariska, Stiglicz László, Marcsa, Sanyi, Kovács Margitka unokái, valamint az összes rokonok és jóismerősök nevében is, mély fájdalomtól megtörtén tudatjuk, hegv a felejthetetlen jó hitves, drága édes anya és nagyanya, Sliglicz Albertné Kovács Eleom ra, f. hó 12 én reggel 6 órakor, 3 jóságos életének 65-ik és boldog házassága j 48-ik évében, hosszas és kínos szenvedés után, az Urban jobblétre szenderült. Szeretett halot1 tunkat f. hó 14-én, délután 3 órakor fogjuk ref. vallás szerint Vizi-ut 15. számú gyászos háztól örök nyugalomra helyeztetni. Nagybánya, 1915, szeptember 12 Legyen áldott emléke! A helybeli vöröskereszt kórház sebesültjei- ! nek vasárnap egy fogással megszaporodott ét- ! lapjuk. Egy nemesen érző úriember, kinek nevét nylvánossngra nem hozhatjuk, tett rende- : lést Rumpoldnáí s igy sebesült hőseinknek örömet j és kellemes meglepetést okozott. Vajha gyakran akadnának hasonló áldozatkész férfiak. A »Vasárnapi Újság» szeptember 12-iki száma pompás felvételeket közöl a magyar hódoló küldöttség bécsi útjáról. Külön érdekesség Bayros Ferencz, a hírneves rajzolómüvész nagy művészi erejű illusztráczió sorozata, amelyet egyenesen a Vasárnapi Újság számára készített. A többi képek válogatott hareztéri felvételek, melyek egészen közelről mutatják be a háború jeleneteit, szinte odaviizik a nézőt a harczvonalba. Szépirodalmi olvasmányok : Laczkó Géza és Strug András regénye. Egyéb közlemények : Vaszary Ko'os arczképe és nekrológja s a rendes heti rovatok : a háború napjai, Irodalom és művészet, Sakkjáték, Halálozásslb. — »A Vasárnapi Újság» előfizetésiára negyedévre öt korona, a »Világkróniká»-val együtt hat korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság» kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyelem-utcza 4) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap,« a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. A népünnepély tiszta jövedelme. A népünne pélynek 387 K 40 fillér volt a bevétele, az összes kiadások, tekintettel hogy a népünnepély jővedel méből kellett fedezni a szeretetadományok küldésénél mutatkozó hiányokat, 202 K 42 fillérre rúgnak s igy a tiszta jövedelem 184 K 98 fillér, mely összeg gy ümölcsőzőleg kezeltetik. A részletes elszámolás bárki által betekinthető. A kerületi kereskedelmi és iparkamara ezúton hozzá érdekeltsége tudomására, hogy az Auskunftstelle des k. u k. Militargouverne- ments Kielce, az osztrák és magyar csapatok által megszállott oroszlengyel területekre való áru kiviteli engedélyek kérésére alkalmas ür lapokat nagyobb számban bocsátotta az érdekeltség rendelkezésére. Akiknek ily űrlapokra szüksége van, az forduljon a m kir. Kereske delmi Muzeum (Budapest, Akadémia u. 3 ) igazgatóságához, mely a kívánt űrlapokat dijlalnul és készséggel megküldi A hadicélokra lefoglalt szeszfőzőkészülékek ára. A honvédelmi miniszter a hadicélokra lefoglalt és átadott szeszfőzőkészölékekért járó térítést az áivételi bizottság által megállapított vörös- illetve sárgaréz súlyának minden kilogrammja után négy koronában állapította meg. Ebbe a térilésbe be vannak számítva azok a költségek is, amelyek a főzőkészülékeknek leszerelése és a községen belül kijelölt gyűjtőhelyre való szállítása folytán esetleg felmerültek. Aki Budapestre utazik, nézze meg a Pasaréti Lövészárkot! Az ország egyetlen hadi látványossága. A gabona ára és a gahonabevásárlási ha táridő meghosszabbítása. A hivatalos lap szerdai száma közli a kereskedelmi miniszter rendeletét, mellyel megengedi, hogy a közvetlen gabonavásárlásra engedélyt nyert vármegyei és városi törvényhatóságok, valamint rendezett ta nácsu városok az 1915 évi október hó 31. napjáig bezárólag nagyobb ipartelepek, közlekedési és egyéb vállalatok, fogyasztási szövetkezetek, menhelyek, internálusok, kórházak, gvógy- bűn tető- és javiló-nevelő és egyéb Erozintézetek pedig 1915. évi október 15 napjáig bezáró'ag vásárolhatják be a részükre engedélyezett gabonamennyiségeket. A máramarosszigeti jogakadémián a behatások a* 1915—16 ik tanévre szeptember elsejen megkezdődtek. A rendes határidő szept. 14. Ezentúl csak kü!ön formális kérvénnyel lehet a felvételt kérni, amelyben az illető késedelmének, okmányokkal igazolt, méltányolható okát előadja. Október 14 ike után az igazgató se vehet fel sen kit. (Sőt a minisztériumhoz beadott, ily irányú kérvények is valószínűleg elutasittatnak.) Az alap vizsgák szept. 10-ike után lesznek. Szeptember második felében már csak a miniszter adhat tér