Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-08-19 / 33. szám
NAGYBÁNYA 3 1915 augusztus 19 nyakig kisvárosiakra: olyan szerfölött karakterisztikus. A dolog ott kezdődnék, hogy az országban kolera-járvány van, mely azonban bennünket csak akkor rázott fel némileg olimpiai nyugalmunkból, midőn már a járvány Sikárióra is bekopogtatott s ott nehány áldozatot szedett. Nyomban és sürgősen megindultak tehát a hatósági intézkedések, öles plakátok jelentek meg az utcasarkokon, melyek sok hasznos tudnivalóban oktatták ki a közönséget, hogy voitaképen mi is az a fránya kolera és mit tegyen és mit ne tegyen valaki, ha óvakodni akar s megakarja óvni magát és családját a veszedelmes kórtól Sőt még halálfejes hirdetések is jelenlek meg az árkok partjain, hogy abból a vízből inni, egyértelmű az öngyilkossággal. Némileg devalválódott olimpusi mugal- munk csak akkor vált teljesen kámforrá, midőn egy szamosmenti községből kolera-beteg érkezeit városunkba. (A Szamos vize tudniillik infi- cziálva van kolerahaczilusokkal, de azért a Szamosból fogott halat javában fogják és life- rálják városunkba) A beteg a járványkórházba került s ott addig szimulálta a kolerabetegséget, míg végre johbiéíre szenderült. Fel is bonczolták s el is földelték annak rendje és módja szerint. Ezen tanulságos előijárobeszéd után térek rá rövid történetem íulajdonképeni tárgyára Az egyik utóbbi mozielőadáson történt, hogy a túlontúl tömött földszinten a Rezcwisla álma ez. kép bemutatása an >yira megnyerte egyik néző tetszését, hogy lelkesedésének folytonos éljenzésekkel adott kifejezést. Nem a képeket éltette, hanem azokat, akik a képeket fölvették s e disztinkezióját magyarázatokkal is kísérte s azzal fejezvén be, hogy holt képeket éltetni ostobaság A zajos tetszés nyilvánító és tetszésmagyarázó végre is nagyon kellemetlenné kezdett válni s mikor többen hallgatásra akarták bírni, vették csak észre, hogv tökrészeg. Persze, hogy nyomban eltávolították. A kitessékeít ur Nogrády volt, a járvány- kórház ápolója. Még védekezett is: hogy egy kissé berúgtam, ne csodálkozzanak rajta Kolerás beteget ápoltam s hogy meghalt, segítettem a bonczo lásánál is, oda pedig egy kicsit inni kell. Akik hallották a derék ápoló védekezését, majdnem hogy meg nem lincselték. Ami, ha megismétlődnék e felháborító eset, könnyen megtörténhetik. De hát nálunk in ultima analisi mégis csak a hatóság az oka minden hajnak. Ennek a szinte páratlan esetnek is. Ha már méteres hirdetéseiben a kolera elleni védekezésről oly sok hasznos tudnivalót lásának politikáját. Még akkor sem engedtek zsidót egyik községből a másik községbe utazni, ha azért akart menni, hogy segítséget, pénzt, élelmiszert vigyen nyomorgó társainak, ha azért akart menni, hogy meglátogassa a háború zűrzavarában messz.esodródott feleségét és gyermekeit. Még akkor sem, ha maga a kormányzó, gróf Bobrinszky irta alá az utipasszusát. Az orosz hivatalnokok egyszerűen hülyültek a kormányzó passzusára és a mindenható kormányzó is csak vállát vonta, mikor panaszra mentek hozzá és egyetlen rendszabálya mindössze egy üzenet volt a renitens hivatalnokhoz: »Mondják meg neki, hogy szamár.« Állandó volt a zsidók gyötrése az orosz Lembergben, de a kínzás foka mégis változott. Annyira, hogy bizonyos fokig a zsidókkal való bánásmód lett a külvilágtól elzárt Lernbarg napilapja. Az invázió első idejében még kaptak újságot a lembergiek, de később igen szigorú rendeletekkel tiltotta el az orosz kormányzás a német és osztrák újságok behozatalát és olvasását. Az emberek eleinte nem vették túlságosan komolyan ezeket a rendeleteket, de annál komolyabban vette őket az orosz uralom, egész csomó embert fogtak el és zaklattak házkutatásokkal a tiltott újságolvasás miatt. Sőt, amikor ez sem használt, egyszerűen Szibériába küldték a makacs újságolvasókat. Az utolsó három hónap alatt már egyáltalán semmiféle külfö'di vagy német újság nem jutott a lembergiek kezébe és semmi pozitív hir nem informálta őket a hadiszerencse forgásáról. Csak egyetlenegy tünet egészítette ki az megírt, mért nem irta bele azt is, hogy a kolerás ember ápolójának sem korcsmába, sem moziba menni nem szabadi Én nem világítok, de nem is adok! Lapunk kedves olvasói előtt ismeretes azon mozgalom, melyet a puritán lelkű és gondolkozása lelkész, Soltész Elemér lelkész indítványára indítottunk meg, hogy felséges agg királyunk nyolczvanöíödik születésnapja alkalmából ne rendezzünk kivilágítást, hanem a kivilágításra szánt filléreket fordítsuk a hazánk és nemzetünk megvédésében rokkanttá vált katonák föl- í segélésére. Az ünneplésnek ez a módja bizonyára ! kedvesebb lesz a mi fölséges királyunk előtt is, j aki ritka rajongó szeretettel és atyai gondoskodással viseltetett mindenkoron vitéz katonái iránt. Ez a szeretet a megpróbáltatás napjaiban csak fokozódott. Jóleső érzéssel konstatáljuk, hogy a mi mozgalmunk számos szivoeu keltett visszhangot s ha az eddigi anyagi eredmény nem is foglalja magában egy város kivilágításának költségeit, azt annak a terhére Írjuk, hogy a mozgalom későn indult meg, de biz at a remény, hogy e nemes mozgalomhoz, habár utólag is, csatlakozni fog városunk egész közönsége s mindenki fölfogja ajnlani a rokkant katonák segélyezésére azt a pár fillért, amelyet közvilágítás esetén a világítás czéljaira szánt volna. A Vöröskereszt egyesület választmánya, mely vasárnap tartotta előkészítő ülését a rok kant bizottság megalakulására, azt az ideát vetette föl, hogy jó volna, ha a világítás megváltás ügyét gyüjtőivek kibocsátásával is előmozdítanánk. így történt, hogy a gyűjtés eszközlésére Novellg Sándor h. végrehajtót kértük föl, aki úgy a rézgyüjtésnél, mint más hadsegélyezési akczióknál űr>ár eddig is kitűnt agilitásával, ügy- buzgaimával. Ha valaki a gyüjiőivet azzal fogadja, hogy ő e czélra nehéz körülményei miatt nem adhat semmit, mélységesen hallgatunk, bár a mi meggyőződésünk szerint nagyon kevés olyan fungáló ember vagy ezég van Nagybányán, aki e nemes mozgalomtól, bár a legcsekélyebb összeget is megtagadhatná De amikor egy testület megbízottját valaki nem egyszerű, mondjuk udvarias megtagadással, vagy szerény kitéréssel, hanem a legbrüsz- kebb módon fogadja, feleive, hogy ez a megbízott csupán hazafias lelkesedésből vállalkozott a nem épen hálás feiada ra s úgyszólván kitessékeli a boltjából azon határozott és kemény szavakkal, hogy: én nem világítok, de nem is adok, nem mulaszthatjuk el, hogy őfelségének ezen lojális, de nem a lö''észárokban, hanem a orosz vezérkar kommünikéjét: ha az oroszok jól álltak a hareztéren, akkor jól bántak a zsidókkal Lembergben, ba rosszul, akkor fokozottabban gyötörték őket. Sokan próbálkoztak a kínzások elől úgy menekülni, hogy kikeresztelkedtek. Olyanok is akadtak, akik nem is katolikusokká lettek, hanem egyenesen pravoszlávokká > igazhivőkké«. De ajki- keresztelkedés se igen basr-inált, mert később már az ukázok a zsidók ellen szegződő rendelkezésekben finom pontossággal nem zsidókról, hanem zsidószármazásu egyénekről szóltak. A czárizmus pontosan és jól dolgozott, bürokráciája fürge volt, mint a nyúl, élesszemü, mint a sas, kíméletlen, mint a karvaly, ha arról volt szó, hogy zsidót gyötörjön, zsidót zsaroljon A zsidó diák, zsidó kiskereskedő és a zsidó proletár érezte leginkább testén a nagajka csattanását. A gazdag zsidó csak kiváltotta magát. A böriöuök ajtait mindig megnyitotta előtte a rubel. És ha az orosz uralom a rubel árát 3 33 koronában állapította is meg, akiknek sokszor ezer 3 33 koronájuk volt és arany, ezüst vagy akár bankópapirpánczéllal övezhették magukat, azok valahogy mindig csak menekülni tudtak az ochrana karmai közül. Ahogy a hónapok mu tak, egyre mérhetetlenebbé nőtt a zsidók gyűlölete az orosz uralom ellen, úgy hogy ma Galíciában csodálatos módón a legnemzetközibb népfaj, s lengyelzsidó a legerősebb osztrák hazafi. Ä fegyvertelen lengyel, a nem ukrsiani érzésű rutén valahogy csak még bel9nyug3zik az orosz utalómba. Tűri, nem protestá! ellene. A fegyvertelen zsidó se protestál, Rákóczi-téri boltjában küzdő alattvalóját be ne mutassuk közönségünknek. A jeles hazafi neve: Molnár Sándor I divatáru kereskedő. Akik eddig világítottak. Augusztus 18. Lelkesedéssel közöljük azok neveit, akiknek szivében Soltész Elemér lelkész indítványa viszhangot keltett s akik a világítás megváltás czimén készséggel adakoztak azok fölsegélésére, akik a világháború forgatagában érettünk áldozzák viruló ifjúságukat, testi épségüket. Ebből a névsorból még igen sok számottevő név hiányzik, amit annak tuduak be, hogy a mozgalom egy kissé későn indult meg, de erősen hisszük, hogy a jövő számunkban teljes névsorával számolhatunk be azoknak, akik felséges agg királyunk születésnapja alkalmából a rokkant katonák szivében gyújtott örömíüzekkel tettek tanúságot hazafias érzületükről. Ismerve városunk közönségének hazafias érzületét, hisszük, hogy e névsorból egy számot levő név sem fog hiányozni. Jövő számunkban az összes adakozók névsorát közöljük. Eddig világítás megváltás címén lapunk utján adakoztak: Dr Zoltán László 20 K, Soltész Elemér, Hauzulovics Kristóf 12—12 K, Neubauer Ferencz, dr. Makray Mihály, Szabó József, dr. Kádár Antal, Mladeiovszky Lajos 10—10 K, L. Bay József 6 K, Égly Mihály, Martiny István, Ember Elek, Gellért Béla, Kohn Sámuel, Hoffman Árpád, L Berks Leó, Zeliuger Lajos, Harácsek Vilmos, lladó Dezső, Fogy. Szövetkezet, Brebán Sándor, Smaregla Mihály, Almer Károly, Aurora bank, Nagybánya Város Takarékpénztára, Steinfeld Béla, Kupás Mihály, Bernhard Adolfné, Katona Jánosné 5—5 K, Szcntpéteri Ferencz, üblatek Béla, Troplovits Márton, Szentkirályi Józef, m. kir. adóhivatal, dr. Weisz Ignácz, Lövinger Géza 4—4 K, Sólyom Ferencz, Részvénylakarékpénz- lár, Kereskedelmi bank, Szentmiklóssy József, Hirsch József, Mandel Mór, Kovács Gyula 3—3 K, Dán György, Nánásy István, Schreiber Kálmán, Rezső Gyula, Szailz Elemér, őzv. Lajos Györgyné, Radó Andor, Boczor János, Widder Péter, Szkicsák Ödön, Glavitzky Károly, Balogh Gyuláné, Spinelti S. utóda, Vilhelm N. 2—2 K Iring Pál, Jancsovics József, Vérles Ignácz’ Sipos Lajosné, Vass Lajos, Frenkel Dezső, Hot-’ hiszen a szuronyok ellen hiába is protesláinak. De nem is tűri nyugodtan. Intrikál, konspirál. Spionkodik a cárismus ellen. Ahol lehet, árt neki. Ahol teheti kenyeret ad az éhes magyar katonának. Elrejti a menekülő osztrák patrult. Hirt hoz az osztrák-magyar kommandónak. Fizet a pogromokért. A iengyel se örül a cár uralomnak, de nem tesz ellene semmit. Korektüi cselekszik, hiszen a fegyferlelen civil lakosságnak semmi köze a háborúhoz. De a zsidó mégis beleavatkozik. Magára zúdítja az orosz kancsukát, fejére sodorja a romlást, asszonyai testére a gyalázást, boltjára idézi a vörös kakast, de mégis árt az oroszoknak, ahol tud, amivel tud. A zsidó nem feledkezik meg egy perezre se a pogromról, az első Kisenevről és az azóta bekövetkező annyi más Kisenevről. A lengyel fásultan ül és eszébe se jut 1873, eszébe se jut Varsó, rá se jár az emlékezése a nagy lengyel forradalom dicsőséges napjaira, vértforraló bosszúval nem gondol a cári szoldateszka lengyeíölő vérengzéseire. A legyei nemzetből kiveszlett minden forradalmi tradíció. Csodálatos változása a históriának. Valaha a lengyel nemzet katonái vezérkedtek minden európai forradalomban. A negyvennyolezas vihar idején Berlinben Mieroskwsky, Magyarországon Dembinski, Bécsben Bem a vezér. Ma a nagy háborúban idegen nemzetek hadseregei döntenek Lengyel- ország sorsáról, csak éppen maga a lengyel nemzet nem szól bele a maga sorsa kiverekedésébe. Az orosz uralom tisztában is volt vele, hogy a zsidó milyen komoly és elszánt ellensége. Ä
