Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-07-22 / 29. szám
NAGYBÁNYA 1915. j ul i us 22. a legalacsonyabb árak hatálybalépte után sem nagyon idegeskednének a beszerzéssel és azt nem túlságos gyors tempóban végeznék. Ebből a fogyasztóknak csak hasznuk lehet. Feltétlenül ragaszkodniok kell a városoknak ahhoz a követelésükhöz, hogy a belügyminiszter a városok által fedezhető szükséglet mennyiségét azon az alapon állapítsa meg, hogy a nem termelőknél havonként és fejenként 15 klg. (nem pedig 10 klg.) vétessék számításba. A kenyérnek a húsfogyasztás korlátozása és egyéb fontos élelmiczikkeknek elviselhetetlen drágasága folytán, a közélelmezés terén még nagyobb szerep jut, mint eddig. A húsfogyasztás korlátozása tekintetében előreláthatóan még mesz- szebbmenő intézkedésre lesz szükség, mint a mely már megtörtént. A városoknak ennélfogva a 15 kilogrammos havi kvantumból nem szabad engedni, bár a kormány ennek engedélyezésétől szemláto- ! mást húzódik, mert nyilván attól tart, ! hogy ennek folytán az 5 kilós pluszt esetleg máshonnan kell majd elvonni, ami részére talán kissé kényelmetlen lesz. A 18 és 15 kilós mennyiségek mellett ugyanis 13 hónapi fogyasztást számítva, a népesség élelmezése búzában, j rozsban és árpában körülbelül 47 millió métermázsát venne igénybe, mintegy ! 11 millió métermázsát vetőmagra kell rezelválni. Ha most még az ipari czélokra szükséges mennyiséget is figyelembe vesz- j szűk és mindezeket levonjuk a hivatalos ! becslés szerint a szorosan vett Magyar- j országon várható 724 millióbóból és a Horvát-Szlavonországban várható termésből, azt leszünk kénytelenek megállapítani, hogy Ausztria hiányának kielégítése után, ha behozatalunk nem lesz, tartalékunk egyáltalában nem marad. De ha, sajnos, | daczára az aránylag kedvező termésnek, 1 ilyen szűkösen vagyunk is, a belföldi j szükséglet megfelelő, kifogástalan ellátását, a hadsereg igényeinek feltétlen kielégítése mellett, nem szabad semmiféle más tekintetnek alárendelnünk. A Hadsegélyző Hivatal feladatairól. Julius 21. A háborús jótékonysági intézmények homlokterében kétségkívül a magyar királyi honvédelmi minisztérium által felállított Hadsegélyző Hivatal áll, amely mindjárt a háború kitörése után a király parancsára létesüli, hogy központi szerve legyen Magyarország területén az önkén- I tes segélynyújtásnak és irányitója a jótékony- , sági cselekvéseknek. Miután a háború ez alakulásra rendkívüli kötelességeket hárít, az elengedhetetlen együttműködés érdekében szükséges, hogy a társadalom figyelmét ismételten rátereljük a Hadsegélyző Hivatalra. A hivatal tevékenységi és működési köre főbb vonásaiban az, hogy alapot gyűjt a katonák özvegyei és árvái, valamint a rokkanlak részére, segíti a harcztéren küzdő katonákat és eljuttatja hozzájuk az áldozatkész közönség sze- retetadománvait, ruhanemüelcet oszt ki a rokkantaknak, a katonai özvegyeknek és árváknak és minden téren segítője, gyámolitój* a háború szerencsétleneinek. A hivatal által kezelt jótékonysági alapok összege már meghaladta a két millió, — természetbeni gyűjtésének eredménye pedig a három millió koronát A direkt gyűjtéseken kívül a Hivatal cél jainak szolgálatában állanak: 1. A Magyar Nők Korona Alapja, melynek tagja lehet minden magyar asszony és leány, aki legalább egy koronát fizet az alap pénztá rába. A teljes bevétel, mint a többi gyűjtésektől elkülönülő alap, a katonai özvegyeké és árváké. Az adományok hivatalos emlékszelvények ellenében történnek, amelyek a hadsegélyző hivatalnál és vidéken a Hadsegélző Hölgybizottsá- goknál szerezhetők be 2 A Nemzeti áldozatkészség szobrának alapzatára illesztendő bronzlemeznek jövedelme felerészben az özvegyeké és árváké, felerészben a rokkant katonáké. Ezt az akcziót a Gyorssegély Auguszta Alappal együttesen viszi keresztül a Hadsegélyző Hiva'al E bronzlemezek az adó mányozó nevével ellátva, kél korona minimális áron foglalhatók le. 3 Az alakulóban levő Hadsegélyző Szövetségbe beléphet mindenki, aki öt éven keresztül évi egy korona tagsági dij fizetésére vállal kötelezettséget. Ennek a szövetségnek teljes jövedelme felerészben az özvegyeké és árváké, felerészben a rokkantaké. Vidéken a szövetség akcióit tagsági Ívvel a tanítóság hazafias áldozatkészséggé 1 intézi. 4. Családi és egyéb gyiijtőperselyeket hozott forgalomba a Hivatal; a családi perselyek 40 fillér árban Budapesten, IV., Kossuth Lajos- u, 12 sz. alatt, vagy a Hadsegélyző Hivatalnál (Képviselőház) rendelhetők meg. Vidéki megrendelések az utóbbi helyre inlézendők. A befolyó összegek fele az özvegyeké és árváké, fele pedig a rokkantaké. 5. Gyűjti a hivatal a közönség természetbeni szeretetadományait élelmi és élvezeti czik- kekben, pénzbeli adományokat a harcztéren levő és Magyarország területén kiegészülő közös honvéd és népfelkelő csapatok részére és az adományokat eljuttatja a harcztérre. 6 Elfogad és gyűjt mindenfajta pőtruhá- zalol és felszerelési táryyakat a harcztéren levő csapatok részére 7. Forgalomba hoz jelvényeket, emlékérmeket, emléklapoka!, csataképes levelezőlapokat, egyéb mű-, disz- és használati tárgyakat, melyek a Hadsegélyző Hivatal jelvényével diszitvék. Jótékonysági bélyegeket és számolóczédulákat ad ki, üzleti számlákat, levélpapírokat és névjegyeket jótékonysági bélyegzővel lát el. Mindezek jövedelme az özvegy- és árvaalapé. 8. Gyűjt féifiruházati tárgyakat a katonai kötelékből elbocsójlott rokkantak részére. Női- és gyermekruhái a katonák özvegyei és árvái számára. 9. Elfogad készpénzt, arany-, ezüst- és egyéb értéktárgyat, képet, szobrot slb. az özvegy- és árvaalap javára. 10. Azokat a hozzá érkezett élelmicikkeket, amelyek a harcztérre va'ó szállításra nem alkalmasak, értékesíti s a befolyó összegeket az özvegy- és árvaalaphoz csatolja A közönség forduljon bizalommal és sze- reletiel minden hadsegélyző ügyben’a Hadsegélyző Hivatalhoz, mely a legnagyobb készséggel és díjtalanul ad tanácsot és felvi ágositást. Elintéz a lehetőséghez képest ez irányban minden kívánságot. Felkarolja a háború szerencsétlened, segíti a rászoru ókat. Épen e kielégilé re váró igények nagy mérve indokolja, hogy a Hivatal fejlődő alapjai a társadalom állandó jóindulatára és támogatására szorulnak. A Hadsegélyző Hivatal vezetősége a Képviselőház palotájában van. Átvételi különítménye és nagy raktára Budapesten, Váczi-utcza 38 sz, alatt található és ide czimzendők az élelmi és élvezeti czikkeket, ruhanemüeket slb. tartalmazó csomagok, ládák A pénzküldeményeket a hivatal pénztára (a Képviselőhöz földszintjén) veszi ál. A gyűjtő- és propagandaoszlály (Képviselő- ház földsziní) az összes jelvényekre és egyéb kiadványokra vonatkozólag szívesen szolgál szóval vagy írásban útbaigazítással. Ugyanitt vau a Nemzeti áldozatkészség szobrának végrehajtóbizottsága is. Kirchner es. és kir. altábornagy, a Hadsegélyző Hivatal vezetője. kák, fiatalos lángolások emléke fűződik barátságukhoz, melyet megzavart valami. Egy hölgynek udvaroltak s ezen összekülönböztek. Ds hamar helyrelálott a barátság és még sokáig leveleztek. Ismeri az Írást, ismeri minden vonását. A főhadnagy megfogadta, hogy megtudja barátja sorsát. Mert lehet, hogy még életben van, valahol Orossországban, orosz fogságban, orosz kórházban. A régi emlékek és ez az uj tragikus találkozás egészen megrendítették. Hiszen az egész olyan, mintha mese volna. Pedig az életben is vannak véletlenek, megmagyarázhatatlan dolgok, amiket le lehet úgyan tagadni, de meg nem történtté tenni nem lehet. Lembergi epizód. A több száz kilómeterre kiterjedő csaták menete csak epizódjaik révén válnak megért- helőkké. Egy ily epizódot mondott el a lembergi csatáról egy gyalogos főhadnagy: Amikor keresztül vonultunk Lemberg városán, mondotta, virágesőt szórtak ránk a lengyel asszonyok. Nemzetiszin pántlika is volt kéznél és a bakák bazsilikumot meg más kertivirágot tűztek a sapkájuk mellé. Vigan ment a regiment. Erőltetett menetben indultunk neki az útnak. Mellettünk autók rohantak, sebesültszállító kocsik baktattak visszafelé. Egy-egy sebesült kiáltott a tranzporlból: — Hoch Kameraden! Hoch die Uogarn ! Csehek voltak, de akadt köztük egy magyar főhadnagy is. Telegrafista volt és egy kozákcsapat támadta meg. Legénységével együtt visszaverte a támadást, de a vállába lövést kapott. — Tűz mindenütt pajtás! Nehéz munka lesz ! Szervusztok fiuk ! Mentül északabbra kerültünk, annál élesebben szólt az ágyú A legények föl se vették. Énekeitek. Amikor este lett, harmincz kilóméter volt mögöttünk. Egy gyalázatos kis lengyel faluban gúlába raktuk a fegyvert és lepihentünk. Északkelet felől az ég alján tüzes csikókat szántott az ágyulövés. Olyan volt, mintha egy-egy nagy csillag hullott volna le az égről. A bakák pipafüstön keresztül nézték a dolgot, de egy cseppet sem voltak izgatottak. Másnap kora reggel fölrántott bennünket a riadó. Kissé nyugatnak fordultunk, majd megint észak felé. Rettentő katona tömeg vonult velünk egy sorban. Egy tiroü vadászbataliion hurrával köszöntött bennünket, mögötlünk kis erdélyi oláh bakák masíroztak. Délelőtt tizenegy órakor már alig értettük a magunk szavát, helyettünk az ágyuk beszéltek Rengett a föld a sürü ágyú- lövéstől és a katonák keményen megmarkolták a puskájukat. Tizenkét órakor előretoltak bennünket a harcvonal felé. Messzelálóval már láttam az ütközetet. Éppen egy huszáreszkadron vágtatott el arczvona'unk előtt, láttam, hogy a kapitány kardja csupa vér. — É'jenek a huszárok! — kiáltották a bakák. — É'jen a honvéd! — volt a válasz. Az eszkadron eltűnt egy rekettyés mögött. A porfelhő mutatta már csak, hogy merre jár. Egészségügyi csap ttok mozogtak mindenütt. Négy NYARALÓK FIGYELMÉBE! eaBBstArawMfeg A liget közvetlen közelében, Veresvizi-ut 14. szám alatt 2 külön bejáratú, de egybe is ’asmmsm&sei «asssasEs« kapcsolható szép, világos szoba, konyhával, bútorozva vagy anélkül bérbe kiadó. :: Villam- s®*®««®* világitás bevezetve. :: Vízvezeték az udvaron. :: Közeli szőllőben három bútorozott szoba konyhával, fürdőszobával osalád részére kiadandó. :: Felvilágosítással szolgál Égly Mihály,