Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-09-30 / 39. szám
TÁKSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések 'átvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Évfordulón. — A kárpáti falvakért. — Szeptember 29. (é. m.) Lehetetlen, hogy most. amidőn ! hadidicsőségünk zenilhje felé közeledik, j amidőn a központi szövetségesek hatalmas j fegyvertényei immár ámulatba ejtették a ! világot, amidőn a véráztatott orosz földön száz és százezrek hagyják oda tűzhelyeiket, melyeket a gyújtogató kozákok csakhamar üszkös romhalmazzá változtatnak, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzünk a tavalyi szomorú őszi napokról, amikor a rémületes híradások minket is megsanyargattak s a napról- napra tornyosuló veszedelmek minket is menekülésre kényszeritettek. Emlékezzünk csak a rettenetes hírekre, amelyek pattanásig megfeszítették ! az idegeket. A Tatárhágón bevonult az orosz i horda és Toronyénál erősen szorítja visz- j szafelé az öreg népfölkelőket, akik régi j Werndl-féle puskákkal vették föl a küz- j delmet az oroszok modern fegyverei i elten. Azután gyors egymásutánban érkeztek a hióbhirck. Elesett Kőrösmező, Rahó, Bocskó, sőt a kozákok bevonultak már Mára marosszigetre is s a cár nevében birtokukba vették a várost. Mindez pedig olyan váratlanul, olyan álomszerű gyorsasággal történt, hogy alig volt időnk feleszmélni, csak azt láttuk, hogy a korán téliesre fordult csatakos hideg időben egyre szaporodnak városunk iilczáin a menekülők kocsijai, szekerei. Valóban szivettépő látvány volt. A havas, esős időben pólyás csecsemők, gyermekek fagyoskodtak a túlterhelt szekereken, melyek egymást hajszolták a menekülés lavinájában, azt sem tudva merre, hová, meddig? És amikor a hivatalos személyek menekülése is megerősítette a helyzet szerfölött való komollyá válását, akkor megösmerlük mi is a menekülés ijesztő, borzalmas jelentőségét. A mármarosi menekülők rémlátásai teljessé tette a pánikot. Fölkerekedett egyszerre az egész város, mindenki futott, aki csak tehette. Sokan, hogy gyorsabban utazhassanak el, kocsikra kaptak. A vasutakon szinte életveszélyes volt a tolongás. Aki első osztályú jegyet szorongatott a kezében, boldog volt, ha a harmadosztályon szoríthatott egy állóhelyet magának. Emlékezzünk csak e szörnyű napokra, melyek SidévCznyomásként nehezedlek mindannyiunkra. Emlékezzünk csak vissza, hogy ezren és ezren hagyták itt tűzhelyeiket, csupán azt vive magukkal, amit sebbel- lobbal összepakolhattak. Itt hagyták házaikat, bútoraikat, minden vagyonukat, alig remélve, hogy azt épségben lássák viszont. Hiszen a muszka előőrsök már Krácsfalu környékén portyázlak s addigi útjukat is pusztulás jelezte. De a Gondviselés megszabadította városunkat a muszka inváziótól. A hős lengyel légió, mely épen a tizenkettedik órában érkezett szorongatott városunk megmentésére, elhárította fernnk fölül a veszedelmet, a pusztulást, a megpróbáltatást. A menekülők pár nap múlva visz- szalérhettek sértetlen lakásaikba s ma már csak mint egy lázas, rósz álomra gondolunk vissza a tavalyi szorongatta- tásokra. A végzet elkerült bennünket, de nem kerülte el a kárpáti falvakat. Amiből mi csak egy kis izelitőt kaptunk, azt a kárpáti falvak végig szenvedték a maguk egész borzalmasságában. A muszka invázió nyomait üszkös romhalmazzá vált házak, szétdult tűzhelyek jelzik s a legteljesebb pusztulás mindenben és mindenütt. A romok közé visszaszálingózott lakosság a nagy nyomorúság miatt azt sem tudja mihez kezdjen. Bizony a Kárpátok falvai romhalmazok maradnának, ha össze nem fognának azok felépítésükre, akiket a Gondviselés megőrzött a muszka hadsereg vandalizmusától. Mikor valaki valami nagy veszélyből megmenekül, bizonyára első útja az Isten házába vezet. Meg menekültünk mi is a minket A „Nagybánya“ tárczája. A császár.*) Mikor II. Vilmos 1913 júniusában, mint német császár 25 esztendős uralkodói jubileumát ülte, egy német lapban többek között a következőket írtam róla s ezeknek nagyrésze azóta be is teljesült: »II. Vilmos erős és hatalmas egyéniségének bélyegét rányomja a maga korára. Mindeddig a béke jegyében történt ez. Senki sem tudhatja, mit rejt magában a jövő méhe, de annyit biztosan tudunk, hogy nincs idegen hatalom, amely Németország becsületét és biztonságát fenyegethetné. S ha egyszer barátságtalau istenek véres rúnákat írnak egére, akkor a császár légióit ép oly tevékenyen és impulziven vezeti majd a tüzbe, mint tette a békében, és sisakjának aranyos sasmadarai uj diadalok útját mutatják majd meg nekik « S bizonyos, hogy a történelem minden idők számára megczáfolhatatlan tényként fogja hirdetni, hogy Vilmos császár egy negyed század folyamán minden telhetőt elkövetett, hogy Németország határaitól távoltartsa a háború viharait. Nem egyszer hajszálon függött a háhoru kitörése és mindenki egyetért abban, hogy a császár személyes beleavatkozásával hárította el a fenyegető katasztrófát. Nem is olyan régen a világháború közelebb volt, mint a világ sejtette volna — és akkor is a császár békeszeretate la* + ) Mutatvány Sven Hédin -Egy harciban álló nemzet ez. kötetéből. lálfa meg a kivezető utat. Sokan birálgatták akkor és viselkedését határozatlannak és engedékenynek mondották. De a történelem ítélete itt is az ő javára dönt. majd. Ezalatt Németország készülődött a véres eseményekre, amelyek eljövendő kitörésében egyetlen világosan látó ember sem kételkedhetett. Nem volt rá reménység, hogy a béke megtartásáért folytatott küzdelem tartós eredménynyel járjon. Senki világosabban nem látta ezt, mint maga a császár s éppen ezért uralkodásának egész ideje alatt azon dolgozott, hogy birodalma katonai erejét szárazon és vizen megerősítse. Ma, mint. gigászi monumentum úszik a flotta a tengeren, monumentuma megteremtője bölcs és tiszta előrelátásának. Mert maga a császár az, aki Tirpitzeel, páratlan admirálisával együtt, ezeket az úszó várakat megteremtette, amelyek nélkül kétségbeejtő lett volna Németország helyzete, mikor Anglia hadüzenete megérkezett. Nyomban Luxemburgban való megérkezésemkor abban a tisztességben részesültem, hogy meghívást kaptam másnap egy óráról a császárhoz, ebédre. A legtöbb vendég a Staar hotelben lakott s az automobilok jókor útnak indultak. Én őkegyelmessége von Gonfrand hadsegéd úrral mentem. A császár a német követ házában lakott és magántermei az első emeleten voltak. A földszinten iroda volt, melyben állványokon harcz- terek hatalmas térképei voltak fölállítva ; mellette az ebédtő : egy egészen kis szoba. A vendégek az irodában gyülekeztek egyszerű egyenruhában, minden disz nélkül. Jómagam is u'czai ruhát viseltem. A császár kíséretében néhány régi ismerőst találtam: von Plessen főhadsegédet és Müller admirálist, aki Smaa- landból származik, époly jól beszél svédül, mint uémetül. Egyébként a következő kegyelmes urakat és hadsegédeket láttam ott: von Treutlert, von Marschal bárót, von Mutiust, von Illberg dr. vezértörzsorvost, Pless herezéget és von Ármint, összesen tehát tizen voltunk. Pont egy órakor megnyílik az előcsarnok ajtaja és nyugodt, biztos léptekkel belép Vilmos császár. Minden szem odatapad középtermetű, erőteljes alakjára. Tökéletes a csend, mindenki érzi: egy nagy egyéniség lépett a szobába. Mintha az egész igénytelen szoba mondhatatlan jelentő séget kapott volna. íme a tengely, amely körül a világesemények forognak. Itt van a tanácskozó szoba, amelyből a háborút vezetik. »Németországot szét kell morzsolni« mondották ellenségei. »Magst ryhig sein« mondja a aémet hadsereg hazájának. S ime itt áll körünkben legfőbb hadura, a férfiasság, a határozottság, a nyilt becsületesség mintaképe. Őt keringik körül az egész világ gondolatai; tárgya a szeretetnek, a vak bizalomnak, a csodálatnak, de egyben „a félelemnek, a gyűlöletnek és a rágalomnak. Ót, aki szereti a békét, körülözönli a történelem legnagyobb háborúja s neve körül dúl a harcz. Bizony nagyon jelentékeny embernek kell lennie annak, aki egy fajrakon birodalomban olyan esztelen gyűlöletet tudott kelteni s olyan aljas gyalázko- dást támasztani, mert különben rágalmazói bókén hagynák és haragúk kelyhét másra ürítenék, akitől jobban kell féiniök. De az ő fejére zudul mind az. amit a rágalom, a gyávaság s az asz- szonyi pletyka ki tud gondolni. A szándékait elferdítik, a szavait félremagyarázzák, a cselekede-
