Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-08-27 / 35. szám
2CII. évfolyam. 1S1-4. augUEctus lió 27. 35-iIs szizn. ifcsm aeaaáapam.ox>ajlí3mcz ^rjas^ca:!Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér, áfejyelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: É G L Y MI H Ä L Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Félre a hipokritasággal!-- Most nincs helye a képmutatásnak! — Augusztus 26 Hadba vonult katonáink családjainak segélyezésére országszerte nagy társadalmi mozgalom indult meg. Városunkban is már a legelső válságos napokban megalakult a segitő- bizoítság, lelkes fölhívások jelentek meg a nemzeti színű plakátokon, a lapok vezető helyein s az első pillanatokban úgy tetszett, hogy a segítő bizottság szava nem fog a pusztában kiáltó szava gyanánt elhangzani, hogy a társadalom szive az esdeklő szóra megdobbant. Álig egy-két hét leforgása alatt két- háromezer korona gyűlt össze a katona- családok segélyezésére, de ezzel a nagy föllángolás mintha egyszerre ki is lobbant volna s az adakozók listája utóbb már oly erősen megcsappant, mintha minden erőforrásunk már teljesen kimerült volna. Miről is van csak szó? Testvéreinknek, fiainknak legjavát hadi zászlók alá szólította a legfelsőbb Hadúr parancsa. Tanúi voltunk mindnyájan ama le irhalatlan lelkesedésnek, minden áldozatra kész, halált megvető elszántságnak, melylyel véreink kigyuladó arczczal, villám íó szemekkel, ajkukon a király és a haza éltetésével hadba vonullak; azóta pedig tanúi vagyunk mindama csodás hősiességnek, vitézségnek, melylyel testvéreink, fiaink a harezmezőkön vérüket ontják, aminő csodás hősiességet, vitéz séget, halált megvető elszántságot a világ- I történelem is csak keveset tud fölmutatni. Mit áldoznak e hősök mi érettünk? Hogy továbbra is nyugodtan, békésen élhessünk ez ezredéves haza határai között; hogy továbbra is a béke, a nyugalom s a szentesített törvények védelme alatt élvezhessük munkálkodásunk gyümölcseit; hogy vagyonunk bitang sorsra ne juthasson s családjaink élete, becsülete ne váihassék betörő martaló- ezok prédáivá? Mindent áldoznak, ami áldozatra csak ember képes! ^ Emberfölötli fáradalmak eltűrését, minden elképzelhető nyomorúság elviselését s az életnek legbecsesebb javái: magát az életei is. Sőt vagyonukat is! Hiszen a hadba vonultak üzleteiben pihen a szerszám, az esetleg fölhalmozott kis tőke egyre fog}7, a kenyérkereső távollétében a mérleg fölbillen s előáll az árvák sorsa a maga ijesztő valóságában: a nincsc tlenség! Nekünk, akik itthon maradtunk, legszentebb kötelességünk, hogy e nincset- lenségnek elejét vegyük, hogy minden áldozattal megakadályozzuk azt, hogy hadba vonult testvéreink családjai bármiben is szükséget szenvedjenek. Hiszen gondoljuk csak el, hogy a távoli harezmezőkön küzdők lelkesedésére, lelkiállapotára minő hatással lehet hazulról az a hir, hogy itthon a szerető feleség s az apró gyermekek éheznek! Éheznek akkor, amidőn ők mi érettünk küzdenek, hiszen a haza végső definiczióban mi vagyunk! A hazával pusztulni, veszni kell nekünk is! Sokszor fölhangzolt e lapok hasábjain is, hogy a válságos napokban mindenki a helyén legyen, mindenki tegye meg hazafias kötelességét! De vájjon mindenki helyén van-e? Vájjon mindenki igyekszik-e kötelességének eleget tenni? E kérdésekre az eddig történt adakozások bírálata — valljuk meg egész őszintén — nem a legkedvezőbb felele let adja. Nekünk, az adakozási lajstromokat olvasva, ugv tetszik, hogy ez a társadalmi mozgalom sem az igazi, a mindent izig-vérig álható lelkesedés talajából nőtt ki. hanem bizonyos kénytelen kelletlen kényszerűségből, melyet épen ez okból a hipokritaságnak, a képmula- tásnak bizonyos ködfátyola föd be. Erősen hangsúlyozzuk, hogy tisztelet a kivételeknek, akik nemcsak anyagi erejükhöz mérten, sőt azon túl is szép áldozatokat hoztak, de a mozgalmat agi- tácziójukkal is támogatták s igyekeztek azt sikerre vezetni. Lesújtó bírálatunk egyik legfőbb indokolása az, hogy most, a gyűjtés harmadik negyedik hetében társadalmunk számottevő tagjai közül még mindig fölös számmal találunk neveket, amely neveket az adakozók listájában hiában keresünk! Számos oly nevet találunk az adaA „Nagybánya“ tárczája. Háború poezis. Ripeg-ropog a masina Vasonjáró kereke. Varsó fé*é masíroz a Világ legszebb serege. Még az öreg arkangyal is Összeüti bokáját, Mikor masírozni látja A föld első bakáját. Írjál babám sok levelet, Ne sajnáld a tintádat, Csak azt ird rá: adják oda Beeze-Kováos Pistának, Rám talál a kapitány ur Sűrű golyózáporba, Vagy ha nem., hát oda teszi Siratatlan síromra Sár ősi Árpád. Omladina. Narodna-Obrana. Crna-ruka. • — Összeesküvő egyesületek a királygyilkosok országában. — Dusán volt szerb ezár nagybirodalmának visszaállítása minden szerbeknek óhaja. Dusán hősiessége, harczi diadalai ideálként lebegnek a szerb ifjak elölt, melynek megvalósítására minden I eszközzel, válogatás nélkül küzdenek, nem riadva ; vissza még a királygyilkosságtól sem. Hogy a nagyszerb eszmék jő talajban legyenek elvetve, arról gondoskodtak és gondos- ! kodnak nemcsak a szerb publicisták, de maga a szerb kormány is. A jó talaj pedig mindig a fogékony ifjú lélek és hogy az ifjúság a nagy czélra megnyeressék a szerbek nemcsak saját szükebb hazájukban, de a szerbek által lakott más országokban is, újabb időben megalakították a Szokol egyesületeket és a Narodna Obranát, melyek a jótékonyság és köz- művelődés ezégére alatt, amint a közelmúlt eseményeiből sajnosán látiuk és tapasztaljuk, a világot megrendítő gyilkosságot eredményezték. Ezeknek a szerb egyesületeknek sohasem volt a jótékonyság, még kevésbbé a közművelődés a czéljuk, mert a törekvés az volt, hogy az ifjúságot bel és külföldön egyaránt arra serkentse, hogy a létesítendő nagyszerbiáért ne rettenjen vissza még a gyilkosságtól sem, bárha akasztófára kerül is. A szerbek nem hiába alattomosan gondolkoznak és cselekszenek, nem számítottak rosszul, mett a szerb talajból nőttek ki Princip, Gabri- novics és társaik, akik véghez vitték a világ egyik legnagyobb bűntettét: trónörökösünk meggyilkolását. A nagyszerb birodalom visszaállításának eszméje nem az újabb kor szüleménye. Él az már régóta sok szerb lelkében. De nem akadt, még Dusán óta egyetlen olyan szerb férfiú, aki | a hires rigómezői ütközet, után (1389.) talpra | tudta volna állítani a szerbek egykori birodalmát. Rigómezőn letűnt a szerbek csillaga örökre; mert az a nép, amely újabban, több mint egy félszáz éves függetlenség után emberi elvetemültségének olyan sötét képét mutatta be, mely borzalmat kelt minden halandóban nem való arra, hogy -önálló független állam legyen, hanem mint tébolyban szenvedő, megérett az örökös gondnokságra. A múlt század közepén, 1849-ben Pozsonyban alakult egy szerb egyesület, úgynevezett irodalmi szerb társaság, amely kizárólag csak fiatal embereket vett tagjai sorába. Ebben a társaságban mint követendő példát dicsőítették Dusán czárí, a minden szerbek legnagyobb dicsőségét. Ez a kezdetén szerény keretben mozgó kis társaság Miletics Szvetozárban hatalmas mozgató erőt nyert s az irodalmi társaság Miletics buzgől- kodása folytán átalakult izgató társasággá s az Omladina, mert ez volt a társaság neve, nem volt többé az a csendes kis társaság, melynek lenni kellett volna, hanem egy zajos politikai társaság lelt, amely amint később látni fogjuk, nagy czélok megvalósításáért törekedett. Az Omladina szive, lelke és ereje Miletic^ Szvetozár volt, a bánáti szerb fiú, akibe már zsenge korában beoltották a magyarok iránti vad gyűlöletet, aki elég elvetemült volt ellenünk fegyvert is fogni. Ez a Miletics szabadságharczunk után sem szűnt meg ádáz gyűlöletével. Megalapította a Zasztaváb s ebben a lapban féktelenül izgatott
