Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-08-06 / 32. szám
ms Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden Léten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGL Y MIHÁLY. I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. A mi kötelességünk. Augusztus 5. A világesemények száguldva rohannak egymásra. Ami még tegnap hihetetlen dolognak tetszett, az ma már sivár valóra vált. Elhamvadt a béke utolsó reménysugár is s ma már csak a fegyverek dönthetnek jövendő sorsunk fölött. Világtörténelmi jelenségek ismétlődtek meg az utóbbi napok viharos forgatagában, A magyar nemzet szive a veszély pillanataiban ismét egy szívként dobbant össze. Leomlottak az összes válaszfalak; elültek a politikai viharok; elnémult a gyülölség, a harag szava s a magyar nemzet egy emberként állt talpra felséges királyunk hivó szózatára. Az utóbbi napoknak országszerte megnyilvánuló, leírhatatlan, szivet-lelket felemelő lelkesedése a történelmi múlt leg- felemelőbb mozzanatát juttatja eszünkbe, midőn a magyar nemzet ajkán mámoros lelkesedéssel hangzott el: Vitam et sang- vinem pro rege nostro . . . Életünket és vérünket felséges királyunkért, imádott magyar hazánkért! Ez a szent fogadalom hangzott el most is katonáink ajkáról, midőn a legfelsőbb hadúr parancsára tántorithatlan hűséggel, harczravágvó lelkes készséggel siettek a kibontott zászlók alá, hogy megbosszulják a királyi házunkat ért aljas orvtámadást s megvédjék a magyar állam méltóságát, becsületét, melyet a királygyilkos nép gyalázatos aknamunkáival állandóan veszélyeztett. Nem mi kerestük a háborút, hanem a legperfidebb módon ránk kénysze- ritették azt. Ránk kényszeritette azt az a nép, mely mámoros deliriumában felséges királyunk szavai szerint, gyorsan felejtő hálátlansággal hunyt szemet mindazon tengersok támogatás és segítés fölött, arait évtizedeken át a hatalmas monar- kia részéről élvezett. A nemzet méltósága, becsülete kívánja, hogy e provokáczióval szemben a kardok kirepüljenek hüvelyükből. A magyar nemzet, a monarkia méltósága', becsülete kívánja, hogy a kardokat ugv forgassuk, hogy ismét becsülettel helyezhessük vissza hüvelyükbe. Ez az ország, a mi országunk, a dinasztikus hűségnek mindig klasszikus földje volt. De talán nemzet és dinasztia sohasem forrott össze egymással oly szét- szakithatlan érzésben, lelkesedésben, mint jelenleg. Jól tudjuk, hogy a háború iszonytató megpróbáltatásokat ró reánk! De volna-e oly nagy áldozat, melyet meg ne hoznánk felséges királyunkért, imádott hazánkért? Ez a le nem irható lelkesedés árad felénk hadba szólított fiaink ajkairól, kik itt hagyva polgári otthonukat, kényelmüket, eget ostromló lelkesedéssel vonulnak a zászlók alá, éltetve a királyt, a hazát s pereátot kiáltva ellenségeinkre. - ■ Ez a spontán lelkesedés nem-e azt hirdeti, hogy az igazság velünk lévén, velünk van a magyarok Istene is, mely egy ezredéven át ezer viszály és vész között óvta a magyar nemzetet? A legnagyobb büszkeséggel, a szivet csordultig megtöltő örömmámorral néztük fiaink, testvéreink hadba vonulását. Van-e annál dicsőbb, felemelőbb látvány, mint mikor egy ország lakói felekezet és nemzetiségi különbség nélkül úgy indulnak hadba, mintha virágos esküvőre mennének? Az az ország, melynek ily fiai vannak, a legszebb reményekkel nézhet a megpróbáltatások elé, odaadóan bizhat dicső hadserege kipróbált vitézségében, erejében s rendíthetetlenül bizhat fen- költ szövetségeseiben, kik a bajtársi hűség teljes erejével állanak igazságaink mellett. Fiaink, testvéreink immár elmentek! Elmentek azzal a törhetlen fogadalommal: életünket és vérünket királyunkért és hazánkért! Nincs kétség benne, hogy a harcz- mezőn csak dicsőséget hozhatnak zászlóinkra ! Ók teljesitik kötelességeiket, de vájjon csak nekik vannak-e kötelességeik s nekünk, az itthon maradottaknak nincsenek ? Mi ne volnánk-e részesei ama lelkes felemelő érzelemnek, mely az ő sziveiket hevíti? Mi pusztán megelégednénk a köte- lességteljesitésnek azon fokával, mely kimerül a hadba vonulók éljenzésével, ünneplésével, kik készek mindenüket feláldozni a hazáért? Szégyenpirnak kellene arczainkra kiülni, ha e kérdésre igenlő választ adnánk. De nem is adunk! Nemcsak a hadba vonulóknak, hanem az itthon maradottaknak is nagy és szent kötelességei vannak! Nekünk, akik itthon maradtunk, kötelességünk gondoskodni azon családokról, kiknek kenyérkeresője elment, hogy szükséget egy pillanatra se szenvedjenek. Hogy nehogy megvádolhassák ama szent ügyet, mely kenyérkeresőjüket el- szólitotta. Hogy lássák, hogy az itt maradottak együtt éreznek velük, hogy nem hagyják éhezni, nyomorogni őket, akiknek kenyérkeresőjük a nemzet igazságos ügye mellett harczol. Ha az emberies érzelmeknek valaha meg kellett nyilvánulnak, úgy halvá- nyozo'tabb mértékben kell megnyilat- kozniok most, a megpróbáltatások eme napjaiban. Szükséget nem szabad látnia senkinek, akinek kenyérkeresője a harezté- ren küzd. Meg kell feleznünk utolsó darab kenyerünket azokkal, akiknek családja fentartó nélkül maradt. Gondoljunk arra, hogy minő visszatetsző érzést keltene, ha azok a családok, akiknek kenyérkeresőjük a hadba vonult, látnák, hogy mig ők éheznek, a többi itthon maradottak családjai semmiben sem szűkölködnek. Nem, ennek nem szabad megtörténnie! S mi erősen hisszük, hogy valamint a hareztérre szólított testvéreink, fiaink a legnagyobb lelkesedéssel teljesitik kötelességeiket, mi is, az itthon maradottak, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy felszántsuk az árván maradottak könnyeit s elviselhetővé tegyük nehéz helyzetüket. Örömmel jelezzük, hogy városunkban nagyszabású akczió indult meg a kenyérkereső nélkül maradt családok segélyezésére s nemcsak a kormány, de a város társadalma is mindent el fog
