Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1914-07-23 / 30. szám

VPJÍLJmmjm^jaLXjíMcx: Jas» smvxxjjjp.

RlöfizetAsi árak: Égisz évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉG L Y MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendőit. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is.

Visszatekintés az iskolai évre.

— Az értesítők alapján. —

Julius 22.

Előliünk fekszik a helybeli áll. főgimnázium, az áll. poig. leányiskola és az áll. el. iskolák ez évi értesiiője, melyekről megjelenésük hetében mi is megemlékeztünk ; mégsem mulaszthatjuk el, hogy ez értesítők alapján még egy összefoglaló pillantást ne vessünk mind a három virágzó iskolánk elmúlt esztendejére, kiterjesztve figyelmünket a gazdasági ismétlő iskolára, valamint a kereskedő- és iparos tanoncz- iskolára, szóval városunknak minden rendű és rangú tanintézetére.

Elemi iskoláink államosításával és kifejlesztésével, ami több iskoláinkra is fejleszlőleg hatolt, városunk iskolaügye először is exlen- zilás tekintetében oly terjedelmet és mérveket öltött, minőkről egy évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk. Immár kisegítő bérhelyiségre szoruló főgimnáziumunkban 18 tanár, 6 hitoktató és 1 bejáró óraadó tanár tanított 383 tanulót; a pompásan elhelyezett és gyönyörűen felszerelt polgári leányiskolánkban és a vele kapcsolatos női szaktanfolyamokban 9 rendes, ill. állandóan alkalmazott tanítónő, 5 hitoktató és 8 óraadó és bejáró tanerő oktatott az év végéig összesen 224 növendéket; a három városi palotában és három kültelepi épületben elhelyezett el. iskolák mindennapos tanfolyamában 30 r. tanító, ül. tanítónő és 9 hitoktató tanított 1447 gyermeket; a három kisdedóvóban pedig 3 óvónő foglalkozott összesen 431 kisdeddel Ez összesen 2485, négy és busz év j közötti gyermeki és ifjúi lélek, kiknek neve I lésén, szivbeli értelmi kiművelésén arra hivatott I és képesített egyének nap-nap mellett fáradoz- j nak. Ebhez járul a számszerűleg nagyon is vál- i tozó isméilőiskolák tanulóin kívül a kereskedő- és iparos-tanoncziskoláknak éppen 300 -ra menő I tanulószáma. A mai szomorú anyagi és gazda- I sági viszonyok közt ez mindenesetre egy jobb ; jövő reményét nyújtja; mert az ifjúságé a jövő;

észben, szívben kiművelt ifjúság megteremti a j maga anyagi létalapját is; ifjúságunk ezen ki- müvelődését pedig városunk mai iskolaszerve- : zete hosszú időre biztosítja.

A stalisziikai adatok a létszámnak bár ál- ! landó, de nem szökkenő növekedésén kívül í egyébként az előbbi év.k arányait tüntetik fel, j vallás, anyanyelv, nyelvismeret, helybeiiség és I vidékiség tekintetében alig tűnik fel jelentősebb : változás, bár Nagybánya város értelmi szin- ! vonalára és értelmi törekvéseire nézve mindea- j esetre kitüntető, hogy a főgimnáziumnak 383 oszlályzott tanulója közül 195, tehát felénél több a helybeli, a poig leányiskolában és tanfolya- I main pedig 224-ből 171 helybeli, a létszámnak több mint háromnegyed részét adja. Ha a helybeli jelentkezők az eddigi arányban fognak ; szaporodni, akkor a poig. leányiskola vagy meglelik pusztán helybeli szülők gyermekeivel, I vagy az intézel kibővítéséről kell gondoskodni ! A pusztán helybeli tanulók számára létesült el. iskoláknak 80 vidéki tanulója pedig mindmegannyi dicsérete és dicsősége el. iskoláink szellemi színvonalának, mert ezek a vidéki tanulók jórészt oly szülők gyermekei, kik nem bizva a

gyengébb falusi iskolában, a nagybányai áll. el.

I iskolákban készíttetik elő gyermekeiket a be- I következő gimnáziumi vagy polgári iskolai ta- I nuimányaikra.

Iskoláink külső vonatkozású ügyeit tovább kutatva örvendetesen tapasztaljuk, hogy a gimnáziumnak régebbi egyetlenegy jutalomdij-ala- ! pilványa már négyre szaporodott, (az alapit- I ványok történetét is olvashatjuk az idei értesítőben) az ifj. segélyző-egyesület vagyona (13 704 K) és évi segélyösszege (762 K) a vezetőség buzgólkodása folytán a múlthoz képest jelentékenyen megnövekedett, 7 külső öszlöndijasa I is van az intézetnek; a poig. leányiskola tantestülete igazán szivvel-lélekkel igyekszik a szegényebi) sorsú jó tanulóknak ügyét felkarolni, bizonyság rá a felvidéki tanulmányi kirándulásra nyújtott többrendbeli segély, két nagyot)!) alapítvány is áll rendelkezésre (a Stoll Gábor féle és Waigandt Anna féle 1000 — 1000 K-ás), mégis feliünő, hogy iskoláink, még a századokra visszanyúló gimnázium is, oly igazán kevés alapítvánnyal és csekély anyagi móddal rendelkeznek tanulóik gyámolitására és jutalmazására. Egy cseppet sem látszik ezen a körülményen, hogy a régi jó nagybányaiak oly bő- j viben voltak az aranynak s mindenféle jónak. Az elemi iskolák és tanoncziskolák pedig úgyszólván teljesen az alkalmi jótékonyság adományaira szorullak, de igy is az egyházak és a ; társadalom segítségével, különösen a téli fel- I rubázás terén áldásos segélyezést teljesíthettek.

Eléggé figyelemre méltó volna, ha mindegyik I tanintézet az évvégi értesítőjében egy össze- ; gezett számban feltüntetné, mennyit tesz ki

A „Nagybánya“ tárczája.

Titokzatos az éj . . .

Titokzatos az éj, ha éjfélt üt az óra,

S komor magányban fönt a sápadt arcú hold Ezüst fénycsókokat küld az aluvó bolygóra,

Ha felhöbarlángjából néha kibandukolt.

S én itt maradtam künn a mély magányos

[estben,

Elárvult bús szivemmel siratni oly sokat: üzent üdvök gyásza rajtam, amiktől messze

[estem,

Koldus sirat csak igy királyi álmokat.

Fejem most sem pihenhet szűz patyolat párnákon S szélvész játszik fülembe nagy bús szimfóniát, És a szivemre gördül sötét, zengő határon Az igézet és hozza a szép Of éliát;

Szemében látom mélyét a rejtelmes, vak éjnek, S az én nyitott szemem némán reá mered,

Ó énekel és táncol, zengő ütemre lépked, Csábítja, hívja, csalja hamleti telkemet.

Titokzatos az éj, ha éjfélt üt az óra,

S mint afrikai szfinx a sivatag fölött,

Ki dermedt kőszemét a századokba tolja És tűr vihart, időt, esőzö éveket.

Úgy állok én az éjben a sápadt hold alatt

S emelkedik fölöttem a zizegő homok,

S eljön, tudom hogy eljön, mert múlik napra nap, A számum bús viharja s többé nem dalolok.

S ha kérditek majd tőlem: miért e fájó zengés, A nap, a fény, az élet s Ofélia után,

S miért a nyári álom az őszi bús merengés, S magányos méla séták sötét éjfél után,

S miért siratni percet és mért gyászolni évet, És napsütést szomjazni ha felhödzik ború,

Ó a dermedt kőszfinxek olyan felelve néznek : Hallgatásuk az élet, sorsuk nem szomorú

S én, ó, irgalmas Isten, a haláltól úgy féleki

Peterdi Andor.

Réti István.

... És ott álltak a rossz ligeti házban, de aranyos lett a szú*, régi vár — és ott álltak a piktorok sereggel — s a virágtermő, szűz májusi reggel — lesték, lelkükön ami átezikáz . . .

*

Talán a leghallgatagabb, a leglelkesebben érző maga volt, az egyetlen született nagybányai fiú: Réti István. Tehát ilt voltak. Harminczhatan, akik eljöttek Münchenbői, hogy ebbe a kis keleti faluba jöjjenek nyaralni, ahol az ökrök gyomlálják ki a járdákat és legelik le a képek mezőit. Akiket meg kellett győzni, hogy revolver nélkül is ki lehet rándulni a Zizar-partra é3 »nem ülik a piktort agyon,« ha nem tetszik meg a föstménye valakinek. Itt voltak és azután ők voltak a lelkesebb Nagybánya-hirdető apostolok, ők az idegenek, újak, bevándorlók. De köztük ott állt a Réti István komoly, mindig elmerüléssel és alapossággal dolgozó és gondolkozó alakja s megnyugvással, meg aggodalommal nézett az uj művésztelep útja elé.

Az uj művésztelep útja? Igen, elmosolyodtak, összenéztek és szeretettel veregették meg a rozoga, ligeti fabódé falait.

— Nem ez tesz minket müvészteleppé, mondták. Hanem az az összetartás, amivel dolgozunk, az a szeretet, amivel lelkesítjük egymást és magunk, az a megértés, amivel nézzük a művészetet, a világot, az életet, az a mélység, ami átíveli az egyéniségeink között való űrt és amiben elmerülni itt is, máshol és mindenütt, olyan megvigasztaló szépség 1

Talán nem is mondták, csak érezték s megértették egymást igy is, dolgozlak és szeretettel vették körül subtilis lelkű kollegájukat, Rétit, aki szüntelen fáradt, dolgozott, agitált, levelezett és utánajárt, hogy a közönség és az illetékes fórumok még több szeretettel legyenek Nagybánya iránt. így nevezték magukat, ők voltak Nagybánya. A kis, kincses város keresői, akik ami kincsre leltek, siettek azt kiégetni, kicsiszolni a maguk melegségében s úgy adták át azt a tömegnek, a közöuségnek, bár tudták, hogy Nietsche laknnikus kijelentése: a tehetség nem elegendő, ugye, barátom, a ti beleegyezésiek is szükséges hozzá! Büszkék voltak és daczosan bátrak, a magyar művészet honfoglalóinak tekintették magukat s a honfoglalók vezérei között Réti volt az, aki a legtöbb stratégiai műveletet