Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-12-24 / 52. szám
2 NAGYBÁNYA 1914. december 24, Ezért nem szomorú ez a karácsony, ezért legyen ez az ünnep a mi erősségünk, a mi hitünk, a mi reménységünk! Ráca Pál. Katholikus, evangélikus, mohamedán. A múlt hetekben a rémes európai koncert zenebonájában uj hang szólalt meg. Bármilyen nagy lármát is Iuiharsog az erősebb hang. így volt most is. Eldördült az első lövés az eddig semleges török vizen és egy pillanatra elhallgattatta a többi, már három hónap óta dörgő ágyuk hangját. A mi részünkről az öröm ünnepies csendje volt ez. Elhallgattunk, hogy jobban halljuk barátaink első energikus szavát. Az ellenséget a rémület némitotta meg. Jó magyarosan úgy mondják, hogy elakadt a torkán a szó. Azóta újból dörögnek az ágyuk, de most már sűrűn halljuk a győzelmes török szörnyek bömbölését és megelégedetten állapíthatjuk meg, hogy uj szövetségesünk, Vámbéri szerint nekünk, magyaroknak, testvérünk is, a tőrök érti a dörgést. Fellángolt itthon megint a lelkesedés. Szorongva lestük már hetek óla. hogy mit | csinál a török ? Elfelejtette-e azt a szörnyű ! megalázást, amelyben nem is olyan rég legnagyobb ellensége, Oroszország részesitelte ? Elfelejtette-e 1878 óta azt a temérdek bosszantást, ellenségeskedést, intrikát, aknamunkát, amelyet Oroszország folytatott ellene, hogy tönkretegye? Elfelejtette-e azt a testvéri kapcsot amelyet éppen mi magyarok fedeztünk fel és a testvéri viszonyt fejlesztettük évtizedeken át? Az első ágyulövés már válaszolt aggódásunkra. A török nem felejtett el semmit. Csalódtak azok, akik szépen szóló szirén hangon akarták hínárba csalni. Allahba vetett rendiíheletlen hittel, a próféta iránti rajongással fogiak fegyvert minden csábi tó Ígéret daczára, hogy meg torolják az évtizedes megalázást, a sok évtizedes bosszantást. Fanatikus becsületességgel uta siUtíák vissza az angol aljas üzleti ajánlatát, a franczia kétszínű hízelgését, az orosz alattomos, ra asz Ígéreteit. A csábítás kudarezot vallott. A török felismerte a helyzetet, meglátta, hogy a harcz becsületét mi képviseljük és észrevette, hogy az ő érdeke is csak az, hogy az orosz túlterjeszkedésnek gátat kell vetni. És gyorsan, és férfiasán és győzedelmesen beleszólt a titáni küzdelembe. Az utczáinkon felzugoít a lelkes kiáltás: — Éljen Törökország! — Éljen a szultán! A régebbi generáció pedig egy régi szép világálomba merült képét látta megelevenedni. Akkor is tombolt Budapesten a törökök iránt érzett szimpátia. Akkor is a muszka voit az ellenség, akkor is nemes ügyért harczolt a török. Azóta csak az emberek, a nevek változtak. A náció ugyanaz maradt. A vér nem válik vízzé ! A rokonérzés megint impozánsan megnyilatkozott a most már velünk bajtársi sorban ! küzdő teslvérnép mellett, akinek a segítsége oly jól esik nekünk. De lesz még ünnep a világon ! És ha elérkezik a diadalmas nap, három dicső nép érzelme olvad össze az örömben. A magyar, a német és a török. Három diadalmas uralkodó feje köré fonunk cserkoszorul. Az evangélikus német császár, a katholikus magyar király és osztrák császár és a mohamedán török szultán együtt szedik a babért a győzelem fájáról. És akkor látja az emberiség, hogy a vallás nem különíti el a népéket egymástól, ha az igazságot szolgálják. Egy az Isten, akár Krisztus tanítása szerint imádjuk, akár Luther tanait valljuk, akár Mohamed az ő prófétája Egy az Isten, aki igazságot oszt és aki büntet! És az Isten keze lesújt a gyilkosokra, a barbárokra, a bűntettesekre, az istentagadó, istenházában is kufárkodó elvetemült gonosz- ‘evőkre. A török fatalizmus bölcsesége mondja:-- Allah igy akarta, legyen meg az ő akaratja ! És mi katkolikusok, evangélikusok és moha medánok végrehajtjuk az ő akaratát És Ő akarja, hogy a nevében űzött orgyilkosság megloroltassék Itt rejtőzik az igazság és az igazságnak mindig győzni kell! — Éljen Törökország! Az egész magyar nemzet kívánsága sűrűsödik össze ebbe a kívánságba Éljen Törökország! Mert csak együtt tudjuk útját állani a nagy szláv áradatnak, amely piszkos hullámaival elsöpréssel fenyeget bennünket is, a törököt is. R-t. Takarékoskodjunk a kenyérrel. Minthogy külföldről élelmiszereket nem igen hozhatunk be az országba és hü szövetséges-társunkkal együtt a magunkéból kell megélnünk : ellenségeink arra számítanak, hogy bármilyen vitézül küzdenek is hős katonáink, még sem fogjuk a harezokat soká birni, mert elfogv a kenyerünk s ők kiéheztetnek beunün- ! két. Ellenségeinknek ez a reménye nem fog be- ! teljesedni, mert mindenünk van annyi, ameny- nyire szükségünk van. Hogy azonban semmiféle körülmények között semmiféle baj ne érhessen bennünket: a józan előrelátás azt parancsolja, hogy a fogyasztásban mindenki műi- denben takarékos legyen. Különösen okosan és takarékosan kell báununk a búzával meg a rozszsal, mert az idén a búza- és a rozstermésünk nem volt olyan, mint a tavalyi. A kormány azon czéiból, hogy ezidei búza és rozstermésünkkel az uj aratásig bizonyosan kijöhessünk s vitéz katonáinknak mindig és mindenből a legjobbal adhassuk, már elrendelte, hogy a malmoknak és a kereskedőknek csak olyan kenyérlisztet szabad a polgári közönség részére eladni, amely egyharmadrészben árpaliszttel, tengeri-liszttel vagy burgonyaliszttel vagy más megengedett liszlpótlékka! van keverve. A kormány e rendeleté folytán a fogyasztó-közönségnek az a része, amely a lisztet vásárolja vagy kész kenyeret vesz és ezután csak ilyen kevert liszlből sütött kenyeret fog fogyasztani. Elrendelte továbbá a kormány azt is, hogy mindennemű búza- és rozsjárandóságot (kon- venczió) csak kélharmadrészben szabad búzában és rozsban kiadni, egy harmadrész helyeit pedig árpát vagy tengerit kell mérni és az értékkülönbséget készpénzben kell megfizetni. Ennek folytán mindazok, akik járandóság (kon- v nczió) lejében kapott gabonából készült kenyeret esznek, ezután szintén csak kevert lisztből sütött kenyeret fognak fogyasztani. Mivel azonban a búza- és a rozskészletek könyedén és megroskadva piros kendőikkel és súlyos batyuik alatt. Egy nő jön, meztelen mellel, amelyhez egy csecsemő ragadt. Az emberi sorokban, gazdátlan libák, a nyakukat magasra nyújtva, az ég felé hápogják rejtélyes bánatukat. A tömeg lohol, hullámzik, siet, a megriadt lélek magányos monologizálásában, csoportokra szakadva majd összetorlódva ismét és megbotolva időnként haDgos kiáltások és sikolyok zűrzavarában, amint a kocsik, szekerek, biczikük is mennének előre és egy eltévedt nagy kövér koca, dús emlőit táplálva, áttörve a sorokon, a menekülők lábai között. A nagy francia zamatos nemzeti szó hallattszik, Cambronne emléke a Waterloo-i síkságon, megszámlálhaíallanszor! Egy talyigán, egy vak parasztasszony ü‘, kiégett szeme merevségével módos selyemkendőkben s aranyfüggőkkel a fülében s mellette, egészen közel az ülésen, egy nagyfejü kövér paraszt flu szorong akire mások, nyilván földiek, a szomszédos szekerekről, keserűn átröhögnek, obszcén célzatokkal. Egy aggastyán, tüneményesen törpe, száraz és sovány, egy tarka borjut vezet kötő- féken, hallatlan hívásokkal, vékonyka hangján mint a sip, gyűlölködő gyöngédséggel: »Viens mon prine!« A borjú megállt az ut közepén és néz és néz és az egész tömeg haragra gyúrva, püfőli és lúg rajta és elsöpri magával. És másutt egy parasztasszony, komoran, a földre szegzett homlokkal halad az ökre előtt, mely békén jön, utána s két apró parasztcsemetét hoz, egy-egy kosárban átvetve a hátán, mint egy mérleg serpenyőin, Az innenső kosárban, a kisebbik fiú melett egy malac hever és sivit megkötözve, nyilván, hogy föntartsa leleményes sú'ypótlásával azt a túlsó kosarat, melyben a másik kölyök jóval testesebb. És mind jönnek, lihegve az állatokkal és hajszolva az állatokat, egymásra torlódva s egymásba fulva a rettenetes porfelle- gekben, mint bolyongó néptörzsek s földönfutók imhoi már letörve és megroskadva a tragikus menetelésben, amelyből füstölgő homlokuk s megfogyott dühök illata szál. Egy nyílt udvarba húzódva be a kocsimmal, részben hogy uíjokban ne legyek, részben mert tudom jól, hogy a aufomobilos-jólétemet s le- beretváit arezomat kíméletlenül ieinzuitálnák, úgyszólván lelki rejtély előttem, hogy ösztön- szerű irgalmasságom miért nem indul meg feléjük s miért nem érzek sem szánalmat, sem rokon- szenvet irántuk, de sőt némi halvány meghatottságot sem érzek. Nem a fajbéli idegenkedés ez, szó sincs róla. Mert hiszen, a földi nyomornak e nagyszabású kaleidoszkópja előtt, ez irióztató emberi látványosság előtt valami tragikus sors átkában, eszembe se jutna ellentétes fajokra és kultúrákra gondolni s emberi ösztönöm inkább annak a nagy szolidaritásnak érzését válthatná ki belőlem, amelyről Herbert Spencer is beszél a vén bolond, aki ilyen menekülőket és ilyen förtelmes képeket soha életében nem látott. Nem látott ilyet sem Marx sem Shakespeare, sem Jean Jsques, sem Hervé Gusztáv, hogy őt sem felejtsem el, nem látott ilyet senki ama réveteg és nagyhangú szociológusok közül, akik andalogva borultak le a néphez megváltó eszméik fák!yatüzével és jóságos igazságoktól dadogó kebellel. Nem látott ilyet C3ak Rolandné asszony és Camille Desmoulins a maguk respektiv vérpadén és ama francia király é3 királyné, akiknek szintén levágták a fejét a Place de la Revolution közepén. Oh igen, ezek láttak efajta vadakat, efajta gorilla csordákat, akik most mennek, loholnak és menekülnek, mint a régieknek édes testvérei, egyenes ivadékai, azzal a külömbséggei, hogy ezeknek most rosszabb dolguk akadt. De ez mind egyazon szerzet, egyazon család, egyazon lélek, az oltha- tatlan és közös vonások átöröklött pazarságában, valami leírhatatlan és gyalázatos rú'ságban főleg, ami végkép elzárja előlük a szivemet. És oly ruták oly csúfak, tessék megérteni, hogy sem bánat, szomorúság nem szövi át visszataszító külsejüket s hogy meghajszoíva, kitaszított nép, zord gonosztevők csürhéjének tűnnek,erkölcsiség hijjáu, a bensők lázas sivárságában. Kihajtva ősi pitvarokból, megszokott korcsmákból, gorékból és istállókból, a2 eltévedt tehenek bánatát sem csengetik a nyugtalan kolompok hangján, és csak megriadva és csak haragra gyulva és csak lobogva, nagy kemény, kegyetlen parasztok, a fájdalmuk oly alacsony rendű, oly bres nélkül való, sárral festett, mint maga a föld amelyről elszakadtak. Földönfutók, íiidözötíek, apáik kunyhóiból kivetettek: a nagy förgetegben, mely végig- kuszái rajtok, csak egy söpredéknek látszanak. Undok és alacsony nép és nem is méltó a szenvedéshez. No dignity. Mindaz ami történt velük, az egész nagyszerű sors a fejük fölött, sokkal
