Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1914-10-01 / 40. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kfinyvkeresksdd üzletében is. Akik nem adakoznak. Szeptember 30. Városunkban egy lelkes tagokból álló bizottság már a válságos napok legelején megindította a segélyakcziót, melynek főczélja az volt, hogy a hadbavo- nultak nyomorban maradt családtagjain segítsen az ideig, mig részükre az államsegély megérkezik. Egész társadalmunk nemes buzgalommal karolta íöl e segélyakcziót s ennek az általános fölbuzdulásnak volt az eredménye, hogy a segélyző bizottság heteken át nehéz föladatának eleget tehetett. Tudatában volt mindenki annak, hogy az életre-halálra menő küzdelemben, mindenünk koczkán forog; hogy fiaink, testvéreink a hősi küzdelemben érettünk szenvednek, a mi biztonságunkért, a mi védelmünkben ontják vérüket. Mi érettünk s a magyar lobogó becsületének hősi védelmében 1 A mi áldozataink, legyenek bár a legnagyobbak, egészen eltörpülnek azon áldozatok mellett, melyet a hadbavonul- tak a hazáért, végső konzekvencziában pedig mi érettünk hoznak. Hiszen gondoljunk csak azon emberfölötti fáradalmakra, minden elképzelhető nyomorúságra, melyet a hadba- vonultak miéretlünk szenvednek el, sőt készek érettünk föláldozni az életnek legbecsesebb javát, magát az életet is. Sőt vagyonban is többet áldoznak a legbővebb kezű adakozóknál is. Gondoljunk csak arra, hogy a had- bavonultak műhelyében pihen a szerszám, a békés, munkás idők jövedelme elesik s bizony, ha egv-egy hadbavonult család elmaradt jövedelmét s a hadba- vonulás alkalmából a sajátjából fedezett kiadásait mérlegre vetjük, nagyon sok adományt kellene a másik serpenyőbe tennünk, hogy az egyensúlyt helyreállíthassuk. Ezen horribilis áldozatokhoz képest minő csekélyek azon áldozatok, amelyek a mi szerény koronáinkban nyilvánulnak meg! És ha még mindenki meghozná a maga szerény áldozatát! De . . . Igazuk van azoknak a soroknak, ! amelyeket egyik fővárosi lapban olvas- i tunk, hogy nálunk leginkább maguk a segélyre szorultak a legnagyobb adakozók. Sajátságos specziálitása ez nemze- | tünknek, de igy van. A német trón^öhősnek csak egy j szavába kerül s katonái részére millió j számban gyűl össze a szivar, a téli ruha í s más szükséges holmik. Minálunk, bár a hazafias sajtó hetek óta üli a nagy , dobot, még mindig vékonyka erekben ! csörgedez az önkéntes áldozatkészség, j Pedig a szükséglet napról-napra nő s a szüségletek ezer fajtáit növelik a : beálló hideg idők viszontagságai. Tagadhatatlan, hogy úgy az országban, mint városunkban is példátlan áldozatkészségnek voltunk tanúi, de a nagy általánosság szempontjából bírálva az adakozási lajstromokat, ismételhetjük, nekünk úgy tetszik, hogy ez a mozgalom sem az igazi, a mindent izig-vérig átható lelkesedés talajából nőtt ki, hanem leszámítva a leszámitandókat, bizonyos kénytelen-kelletlen kényszerűségből, melyet épen ez okból a hipokritaságnak, a képmutatásnak bizonyos ködfátyola föd be. A segitőbizottság, miután első föladatát, a hadbavonultak családjainak segélyezését az államsegély megérkeztéig, teljesítette, hadsegélyző bizottsággá alakult át s igy most sokkal szélesebbkörü terrénumon kell teljesítenie kötelességét. Segélyeznie kell továbbra is a segélyre szorultakat; gyűjtenie kell téli melegítőkre a hadbavonultak részére, szóval részt kell vennie minden, a háborúval kapcsolatos inségakczióban. A megsokszorodott kötelességek teljesítése szempontjából szükség van a társadalom fokozottabb áldozatkészségére. S mit tapasztalunk? Azt, hogy a gyűjtés nyolczadik, ki- lenczedik hetében is társadalmunk számottevő tagjai közül még mindig fölös számmal találunk neveket, amely neveket az adakozók listájában hiába keresünk. Igen sokaknak az adománya, egykét koronájuk sehogy sincs arányban vagyoni hetyzetükkel . . . Nem gondolják-e meg a megpróbáltatások e napjaiban, hogy a küzdelemből mindnyájunknak ki kell venni a részét. A „Nagybánya“ tárczája. Levél a táborból*J Feleségemnek, Hogyha írsz egy pár sort reszkető kezeddel, Legforróbb kérésem, óh ezt ne feledd el: Fogd meg kis fiaim gyenge kis kacsóit, Vezesd, hadd írjanak, óh csak egy parányit. Csak egy sor, egy betű, csak egy vonás legyen, Egy kedves emlékem, hadd legyen itt nekem; Szivemre teszem azt és úgy érzem csupán, Mintha csak hallanám »Aranyos apukám«. Csókold meg helyettem, szorítsd hő kebledre, Ne féljI megsegít a magyarok Istene Szeresd helyettem is, neveld őket szépen Isten és a haza szent szeretetében, Mond nékik, hogy jövök, csak kicsit várjanak, Szüksége van reám a magyar hazának. Ne sírj! Oh, bár hozzon akár mát a végzet, Ne sírj! Magyar nőnek ismerlek én téged. Ne sírj! Akármeddig távol leszek tőled. * Egy legyen előtted, nem tudjuk d jövőt, De a Magyar hiza, most mindenek előtt! *) Ezt a megható epistolát Ambrus Gábor somogyliszói kisgazda népfölkelő irta és küldte el a távolból feleségének. A világháború csodái. — A 42-esek A Zeppelinek. A tenger alatti flottillák. — A most dúló háborúkban a mieink és szövetségesünk részéről egyik meglépést nyomon követi a másik, úgy bogy ellenségeink és a világ remegve ámuinak bámulnak, vájjon micsoda újabb veszedelmek szakadnak rájuk az égből, a szárazfö'dön, avagy a tenger fenekén. Nincs biztonsága most ellenségeinknek, sem a földön, sem a tenger alatt, de még a levegőben sem, mert mindenütt a mi és szövetségesünk félelmetes halálos meglepetése vár reájuk. A mi a világot elsősorban is bámulatba ejtette, az a 42. cm. nehéz motoros raozsárágyuink •voltak, Mózsár ágyuk, melyeket motor erő hajt és döreje oly rettenetes, hogy a körülötte foglalkozó tüzérek, bár jó távolból és villamossággal indítják útnak a lövedéket, vattával bélelt külön e czélra készült sapkákat húznak fejeikre, mert e nélkül a fűlnek dobhártyái kétségtelenül megrepednének. A lövedék kirepülése után a talaj földrengésszerűén inog a közeiben állók alatt, de el sem képzelhető e motoros ágyuknak rettenetes dörrenése a zúgva bömbölés, amely a lövedéknek elindítása alkalmával keletkezik; a lövedéknek rombolása pedig ott, a hova a lövedék leesik, felülmúl minden képzeletet. A motoros ágyú lövedéke, vagy mint nevezni szoktuk a golyója két méter hosszú és egy ily lövedék kerek summában 38.000 koronába kerül. Ez a drága lövedék nem kevesebb, mint egy tonnát, azaz 10 métermázsát nyom és a mozsár ágyuk természetéhez híven nagy szögben indittatik útnak, bogy hatása minél borzasztóbb legyen. Tudjuk nagyon jól, hiszen alig van ember kinek alma ne esett volna a fejére, némelyeknek a feje lágyára, hogy az is, ha az alma súlya legalább is 8—10 deka, jókorát üt a fejünkön, pedig csak 3—4 méter magasból hullott alá. Már most hasonlítsuk össze az alma sulytó erejét viszonyítva a 10 méter mázsás lövedékhez, mily iszonyatos lehet ez, ha az esés törvényét sem hagyjuk ügyeimen kívül, minő kárt, pusztítást, vihet az végbe, csak egyszerű súlya folytán is, az rettenetes. Az a lövedék azonban töltve is van és pedig a legnagyobb erővel biró robbanó anyagokkal, tehát nem egy rést lő a várfalakon, nem is kaput bont azon, hanem kilométer hosszú vonalban teszi főiddel egyenlővé a 2—3 méteres pűnczéiozott vasbeton, bevehetetlennek tartott bástyákat, várak, erődök büszke falait. Ne feledjük el azt sem, hogy ezek a 10 métermázsás lövegek levegőben 15 kilométer utat is megtehetnek s ily magasságból zuhannak alá a hajszálnyi pontossággal megállapított várfalakra, tehát miután az esés következtében a föld vonzó erejénél fogva is folyton fokozódik a lövedék súlya igy csupán a puszta lövedéknek magának is rettenetes lenne a hatása, de mert a lövedék robban, gyújt, tör és zúz, hatása, rombolása, pusztítása, minden képzeletet túlszárnyal. Mikor a hires Bieriot ezelőtt néhány évvel
