Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-03-12 / 11. szám
4 NAGYBÁNYA 1914. március 12. jongok? Dehogynem! Hiszen itt tűntem föl egész kis lánykoromban a Népszínházban, amikor Hegedűs Gyula játszotta a Cornevillei harangokban Gáspár apót. Én Germaint adtam s azóta mindig sikerem volt. Nem azért mondom, hogy megírja, de elfeledhetem-e az első sikerem ? Most a Tökéletes asszonyra készülünk. Én Elvirát játszom benne. Tangózni is fogok! Igen, Bánya végtelen kedves város. Sokat sétáltam a liget felé a hídon át. — A kollégák ? Szeretem őket, hiszen én mindenkit tudok szeretni, aki hivatottan játszik. A karmesterünk igazi genie, ő nem tehet róla, ha a zenekar sokszor minden ambiczióját tönkreteszi. Én értek valamit a zenéhez s ezt őszintén mondtam. Régi vágyam is teljesült végre! Az én öreg apám születésnapjára meg- föstettcm a portraitmat. A festőm, Ruczka, ügyes, kedves, embernek látszik. Oh azt a fényképet ne nézze. Valaki festette, akinek én a Madonnája lehettem volna, — hogy ki, úgyse mondom meg! Ebből tehát látható, hogy Gyöngyi Jolán nemcsak primadonna, de — prima Madonna is! Radó Nelly az István szállóban lakik, Az asztalán karcsú hosszú üvegvázában nehézfejü szegfűk, az ablakközön játszintok illatoznak. Kedves, közvetlen mozdulattal kínál meg székkel. Kék egyszerű pongyolája nem is primadonnát — aki kaczér toilettekben hódit — egyszerű kis házileányt sejtet inkább. Ilyen közvetlenséggel szólal meg is. — Ugyan, mit tudjak magamról mondani! Multam nincs, csak most indultam a színpadra. És különben is inkább beszélek a toilletteimről, szerepeimről, vagy akár ezekről a virágokról is, mint magamról. A közönség elég szimpatikusán fogadott, legfeljebb magukra lehetek bosszús! Miért hasonlitgatnak össze régi, routinirt primadonnákkal, mikor én úgyis ezután fogok csak igazi sikereket elérni ? Lássa, ez mégsem járja maguktól! Próbáltam exkuzálni magam, de a művésznő engesztelhetetlen és finoman mosolyogva fecseg tovább. — Már vannak ismerőseim, akik el vannak ragadtatva toilletteimtől. Pesten készült valamennyi — s nagy jövőt jósolnak nekem. A direktorom is dicsér és szeret s ez elég. Most az arczképemet festetem, egész kompozíció lesz belőle. A Tavasz ébredése lesz a czime. Szabó Zoltán, egy egészen fiatalember fogja fösteni. Már alig várom, hogy készen legyen! És — megsúgom magának — hogy elküldhessem valakinek! Lementünk az étterembe, hol Dula Jancsi tüntetőén tust húzott Radó Nellynek. Vendéglőben, kávéházban mindig együtt vannak Ladányi Mariska, Zöldi Vilma és Róna Stefi. Nem is lehetett velük »privátim« beszélni, ott folyt le az interwiev is a kávéházban, vasárnap délelőtt. Ladányi Mariska pompás magas, karcsú termetére elegáns sötétkék kosztüm simult, az alj egy kissé poros: próbáról jött ki éppen. — Ugyan, mit mondhatnék én magamról a Nagybányának ? (És szeretettel simogatta meg a Nagybánya egyik régi példányát, amiben egy közvetlen levele volt ) Jobban ismerhetnek engem maguk, mint én önmagam, hiszen a színész a szerepében a szerepének él! Tudja mit! kapott egy hirtelen ötletén: írja meg, nőttem-e azóta, hogy a régi bányai színpadon a »suffiták réme« voltam? S ha nőttem, miért beszéljek még egyebet is? Legfölebb a tanácsra haragudhatnék, hogy olyan szükmarkuan építtette föl a színpadot.' És olyan hitetlenül. Talán jóhiszeműen azt gondolták: azoknak a »kis színészeknek«, akik Nagybányára jönnek, elég lesz ez is! A tévedésüket mi fényesen igazoljuk! — De művésznő! — kapkodtam a levegő után — Ön mindenről beszél, csak nem önmagáról ! — Ej, engem hagyjon ki a játékból! Azaz — maga igen. Csak a direktor és a rendező, az ne hagyjon ki soha! — Nem is hagy, ne félj! — nevetett Zöldi Vilma. — Hála Istennek — fohászkodtam — hogy végre maga is megszólalt. — Bizony — mosolygott a szép Reichstadti herczeg — már-már elfeledtem beszélni. Olyan keveset jutok szóhoz a színpadon. S most maga akarja megszólaltatni »Münchausen befagyott kürtjét« ? Higyje meg, mi se levelet nem nagyon szívesen Írunk, se önvallomásokat szívesen nem teszünk. Egy jó szerep: ha ez érdekli, erről le- ! hét jó sokat csevegni. Egy színésznő ha ir : vagy ; szerelmes leveleket ir (én azt sem), vagy szerződésért. És egyiket sem jószántomból. Legfölebb j egy jó, finom szerződést — alá. Önvallomást pedig akkor tesz az igazi színésznő, ha szivvel- lélekkel beleéli magát a szerepébe s úgy játsza meg, ahogy csak telik tőle. — Melancholikusnak talál? Valószínűleg az az oka, hogy nem tudom »kijátszani magam«. — s egy féíremagyarázhatatlan tekintettel nézett ki az esős főtérre. Talán lázas, forró színházi esték kavarogtak a tisztafényü, szép, beszédes nagy szemei előtt? Ah, mosolygott megint diszkréten. Jobb lesz, ha ebédelni megyünk. Fölálltak és indultak már, de a riporter a szó teljes értelmében belekapaszkodott Róna Stefi kabátjába. — Nem engedem, mig maga is el nem mondott mindent! A bájos uaiva kaczagott. A prémes kabátján egy apróka ibolyacsokor illatozott. Kihúzott egy szálat és a riporter kezébe nyomta: — Helyettem, ibolya, tégy vallomást! — s tánczos léptekkel sietett az étterembe. Azonban az »Ezredes« előadása előtt a színpad baloldali folyosóján nem mulaszthattuk el a pillanatot. Sloll Béla reczitálta szerepét, az ügyelő ügyelt, Zöldi Vilma zárt ajtók mögött öltözött, Gyöngyi Jolán a próbatáblát nézte, a riporter pedig Róna Stefit kémkedte. — Hát mire kiváncsi, az Istenért! kötekedett Róna Stefi. Nekem nincs multam — isten bizony, semilyen sincs! Hiszen öt hónapja vagyok színésznő! A Vígszínház iskolájába jártam, jó iskolám volt: a Vígszínház maga. Hogy melyik a legjobb szerepem ? Talán a Csitri De mondja már merre van az a művésztelep? Úgy szeretném látni! A múltkor a czukrászdában láttam egy képet: csupa sárga emberek voltak rajta Borzalmas volt! De volt ott egy szép tavi kép is. Meg egy nő, — jaj, ha én is lefestethetném magam! — Stefi! szólt ki szigorúan az ügyelő. A színpadra! jön a jelenése! — A viszontlátásra! Búcsuzkodotl. S fölkapott szoknyával már el is tűnt a sötét színpadon. Valami furcsa, csak öltözők világában élő illattal jöttünk le a nézőtéré. S eltűnődtünk: megérzi, megérti-e a közönség azt a sok törhetetlen ambicziót, amivel ennek a társulatnak minden tagja s nemcsak a primadonnái végzik fárasztó művészetüket, estéről-estére ? Amit nem nem kritizálni és ledorongolni, csak szeretni és méltányolni kell! Ella. HÍREK. Márczius 11. Személyi kirek. Lázár Miklós, a Pesti Napló munkatársa pár napot városunkban töltött. — Dr. Ottó József, a közoktatásügyi minisztériumba beosztott igazgató, testnevelésügyi referens a napokban a főgimnázium meglátogatása czéljából városunkban időzött. — Hollós Oszkár, a Szatmár-nagybányai vasút igazgatója a lápos- völgyi vasút ügyében Sieffert Hugó főmérnök kíséretében városunkba érkezett. Nyugdíjazás. A földmivelésügyi miniszter Török Ferencz járási állatorvost saját kérelmére nyugdíjazta. Áthelyezés. A földmivelésügyi miniszter a nyugdíjazott Török Ferencz járási állatorvos helyére Klein Heinrich temesrékási kir. állatorvost helyezte át. Boromisza püspök adományai. Dr. Boromisza Tibor megyés püspök a Munkácson létesítendő róm. kath. leányiskola és apáczazárda czéljaira százezer koronát, a Batizon épitendő róm. kalh. templom czéljaira pedig hétezer koronát adományozott. Márczius 15. A Polgári Olvasókör mint minden évben, úgy az idén is lakomával üli meg márczius idusát Az idén különös jelentőséget ad a Polgári Olvasókör ünnepének, hogy az ünnepi beszédet dr. Földes Béla országgyűlési képviselőnk fogja tartani, ki márczius 14-én a délutáni vonattal érkezik városunkba. Dr. Földest a pályaudvaron ünnepélyesen fogadják. — Itt említjük meg, hogy márczius 15 én a templomokban is hálaadó istentiszteleteket tartanak. Hollós Jakab aranylakadalma. Hollós Jakab nyug. vasúti főfelügyelő, a szatmár-nagybányai vasút volt igazgatója, a nagybányaiaknak sze retett és általánosan tisztelt Hollós bácsija s i neje szül. Lichtensiadt Emilia a napokban ün- i nepelték házasságuknak ötvenedik évfordulóját. 1 A ritka évforduló megünneplését szűk családi körben tervezték, de a tisztelők s jóbarátok oly hatalmas serege vette körül az aranylakadalmas párt, hogy az egyszerű háziünnepély hatalmas óváczióvá duzzadt. Az ünnepeltek lakását valósággal elborították virággal, virágerdővé vált minden szobájuk s az ünnepély napján véget nem ért a tisztelők és üdvözlők sora. Az üdvözlő táviratok és levelek pedig egész garmadára nőttek. Dr. Makray Mihály polgármester, ki hivatalos ügyekben épen Budapesten időzött, az aranylakadalmas párnak személyesen fejezte ki a maga s a város üdvözletét. Az ünneplésnek s a zajos óváczióknak ez a hatványozott mértéke egy becsületes, tisztes és szakadatlan munkában eltöltött életnek szólt s egy galambszivü házaspárnak, kik a humanizmus terén is mindig a legelsők között voltak. Hollós Jakab a műegyetemet Bécsben végezte, mivel azidő- ben nekünk még műegyetemünk nem volt. 1860 bún lépett vasúti szolgálatba a déli vasút osztrák vonalához, midőn pedig az alkotmányt helyreállították, hazajött s Szántódon lelt állomásfőnök, hol Deák Ferencz is számtalanszor megfordult családi körében. 18G8-ban a tisza- vidéki vasúthoz került mint osztálymérnök, 1870-ben pedig az északkeleti vasúthoz hívták meg felügyelőnek s a vasút pénzügyi szakosztályát vezette. A vasút államosítása után a szatmár-nagybányai vasút igazgatója lett s igazgatósága alatt létesítette a felsőbányái s a fernezelyi vasutakat is, mivel városunkat s vidékét örök hálára kötelezte. Igazgatósága alatt a szatmár- nagybányai vasutat is virágzó színvonalra emelte, ötven évi szolgálat után ment a jól megérdemelt nyugdíjba s nejével együtt a fővárosban a jótékonyság terén kiváló szerepet tölt be. Nagy érdemeket szerzett a szegedi árvíz leküzdése körül, a boszniai okkupáczió idején, valamint a Vörös Kereszt egyesület létesítése körül. Városunkhoz az aranylakadalmas párt rokonszenves kapcsok fűzik s többszőr töltötték a nyarat Nagybányán. Az aranylakadalom alkalmából a sok jókivánatokhoz szívesen fűzzük mi is a magunkét. Művészek naptára. 1881. márczius 15. Bör- tsök Samu születése. Fiatalon kezdett pikturát tanulni, a szabad-iskola első évében, 1902. május 8 án. Innen datálódik nagybányai naturalizmusa is, amely a komoly, elmélkedő festő típusává alakította Börtsök Samut is. 1907-ig járta a szabad-iskolát, ekkor már tudását, művészi meglátásait annyira önállónak érezte, hogy az iskola modelljeit nem tudta fantáziája, lelkivilága összhangzatos működésében alkalmazni s a képei sujetjét önálló csendéletek, modellek, tájak beállításából hozta ki. 1906. telét Párisban töltötte, ott akkor volt a forradalom izzásában, a a piktorok jelszavak, nevek, csoportok széttago- zódottságban éltek: Börtsökre azonban ez nem volt különösebb hatással s megmaradt a maga szelíd naturalizmusának az utján, amelyen — lassan bár — de egyre izmosabb, csengőbb léptekkel haladt Ugyanez év 1906. tavaszán Münchenben, majd Bécsben dolgozott, mindenütt az ő szelíd optimizmusával szemlélődve, tanulva. Először 1907. tavaszán állított ki a Műcsarnokban. Ugyanez évben egy uj festőcsoport tagja lett — amelyből nemsokára kivált — s a Könyves Kálmán műszalón- ban rendezett »Uj művészek* kiállításán vett részt. 1912-ben, a jubiláris nagybányai kiállításon az egyik legszebb, legtöbb erőben gazdag képét az állam vette meg, ezután a Műcsarnok téli kiállításán a kultuszminiszter vette meg »Ruhaszárítók« ez. képét. Ez évben a földmivelésügyi miniszter vásárolta meg egyik festményét a Műcsarnokban. Mikor 1911. október 22-én megalakult a Nagybányai Festők Társasága, ügyvezető elnökéül válaszlolták meg. Börtsök Samu típusa a csöndben, elmélyedve dől gozó festőnek. Barna szemeiben csupa szelídség
