Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-08 / 2. szám
22TII. évfolyam.. 101-4. január lió Q. NAGY mi ii« m Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség éskiadőllivatal^Iv’TcTvIzr'ütíl^^rrTh'öiT lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Városok hitelügye. Január 6. A magyar városok fellendülési korszaka sajátos véletlen folytán egybeesik a befektetési értékek piaczának megromlásával. Annakelőtte a budapesti nagy jelzálogintézetek községi kötvénykibocsátása teljesen fedezte a városok hitelszükségletét. De az utóbbi esztendőkben vidéki városainkban nagy kulturális és gazdasági fejlődés állott be, amely modern alkotásokra és létesitményekre serkentette a városok ügyeit intéző újabb generácziót. Ez a fokozott beruházási tevékenység már nem talált kellő anyagi fedezetet a városok rendes bevételeiben úgy, hogy egyszerre nagy kölcsönszük- séglet támadt a vidéki városokban, mely hozzáértő számítás szerint mintegy 500 millió koronára rúg. A jelzálogpiaczon beállott nagy üzletcsend mellett a községi kötvények kelendősége is teljesen alászállott, a nagy magyar emissziós intézetek nem képesek fedezni a városok kölcsönszükségletét és az utóbbi két esztendőben kiderült, hogy a magyar városok hiteligényeinek kielégítésére sehol sem akad pénzforrás. Nem csoda, ha a kölcsönpiacz e teljes bedugulása nagy aggodalmakat ébreszt a városok vezetőiben és a hitelügy kérdése előtérbe került. A városok nemrég lezajlott nagyváradi kongresszusán ismét ez a probléma foglalkoztatta a magyar kommunális élet legkiválóbb elmeit, de megvalljuk, hogy ezek se tudtak orvosszert találni. A felmerült eszmék és tervek nem újak, de valamennyije abban a hibában szenved, hogy a városok hitelügyének javítását valamely uj szervezettől várja, holott egészen világos, hogy a hitel hiánya a világ pénzpiaczainak mai konstellácziójára vezetendő vissza. Amig a külföldi tőkepiaczokon a magyar befektetési értéknek nincs kereslete az általános pénzpiaczi depresszió folytán, addig semmiféle szervezeti reformmal nem keríthetünk kölcsönpénzt a városoknak és viszont, mihelyt a záloglevelek és egyéb fix kamatozású értékek ismét nagyobb keresletnek fognak örvendeni a külföldön: városaink hiteligénye az eddigi szervezet mellett is teljes kielégülésre fog találni. A baj nem a községi hitelügy szervezetlenségében rejlik, hanem a világpiaczi helyzetben és ezt semmiféle magyarországi hitelreform sem megváltoztatni, sem jóra fordítani nem lesz képes. A városok hitelügyének problémája a kör négyszögüsitéséhez hasonló. Semmiféle panacea nem szerezhet a városoknak hitelt akkor, amikor a befektetési értékek piaczán rosszak a viszonyok; és viszont, nem kell semmiféle külön vagy uj intézmény ahhoz, hogy városaink kölcsön-szükségletüket fedezhessék, ha a nemzetközi befektetési piaczon kedvező a helyzet és értékeinknek kereslete van. Ezt az egyszerű, de megdönthetetlen igazságot találják meg végre a magyar városok vezetői, akikben újabb időben a vállalkozó szellem annyira feléledt, hogy a legkalandosabb kommunális üzletektől sem riadnak vissza, holott egy fillér sincs a zsebükben. Kötvénykibocsátási jog nem való az olyan városoknak, amelyek minden tőke nélkül százmilliós tőkéket igénylő íöldgázüzletekről álmodnak és egyelőre azon törik a fejüket, hogy miképen kellene olv szervezetet kiokoskodni, amelv- nek segítségével a sok százmilliós tőkét maguknak valahogyan megszerezzék. A vidék majdnem teljesen magára van hagyatva, aminek átkát különösen a mostani gazdasági pangás idején nagyon is érzi. Fejlődése most alig haladt előre, ha ugyan nem visszafelé. Sok, nagyon sok baj van a vidéken, úgy a városokban, mint a községekben, amelyek mind orvoslást igényelnek, még pedig sürgősen, mert kétszer ad, aki gyorsan ad. A vidéki városokra pedig napról- napra súlyosabban nehezedik az általános és még folyvást tartó pénzszükség. Az utolsó években legtöbbje nagyobb- szabásu gazdasági és kulturális program- mot érlelt meg és dolgozott ki, amelynek megvalósítását mi sem akadályozná, ha a szükséges pénz megvolna, ha a gazdasági helyzet rettentő nyomását nem éreznék ők is. A káros hatás megh >k nemcsak az előbb annyira-amei e J A „Nagybánya“ tárczája. Még visszanézek . . . Még visszanézek a kaczagó völgyié. Ahol az élet vígan ünnepel. Lent rózsák nyílnak, dalos ajkú rózsák. A hegytető irrt, nekem menni kell. Még visszanézek hajnalok völgyéie. Fölöttem már is delelőn a nap, Csend ül körültem: távozók iarátja. Rövid az ut, de egyre zordonaii. Hírnév, dicsőség én vissz akin állak . . . Csak még egy perczig álljak odalenn. Nincs koldusaii, mint aki elmenőien A hegytetőn kincsével megpihen. Még visszanézek. Érezem utolszór A bűnös élet minden mámorát. Aztán a hegytető bús alkonyába Köny nélkül megyek át. S&rosi Árpád. Népszerűség.*) — Kávéházi jelenet. — A tanítvány. Csak azt nem értem, drága mester, hogy az ön operettjének három nap előtt volt a premierje és — bár a darabot alig látta kétezer ember — ma már mégis három-négy*) Mutatvány Heltai Jenő Kis komédiák ez. könyvéből. százezer fővárosi lakos dúdolja, duruzsolja, czir- peli, pönezögi és csipogja az ön fülbemászó, dallamos melódiáit? A mester. Azért, mert népszerű muzsikát irok. Kis rosszakarattal azt is mondhatnám magamról, hogy muzsikám már megírás előtt is népszerű. De a rosszakarat hiányzik belőlem, ennélfogva csak azt mondom, hogy az ember Írjon népszerű muzsikát. A tanítvány. De az ember nem tud folyton olyan jó dolgokat írni, hogy azok egytől- egyig népszerűek legyenek ? A mester. Ellenben, az ember tud folyton népszerű dolgokat írni, amelyek aztán egytől- egyig jók lesznek. Te ugyanis, óh tanítvány, abban a rögeszmében élsz, hogy az lesz népszerű, ami jó. A tanítvány. Igen. A mester. Szó sincs róla. Az lesz népszerű, amit népszerűsítenek. Amit lehető és lehetetlen eszközökkel belepofoznak, beletömnek, beleszivattyuznak a közönségbe. A legfülbemászóbb muzsika sem mászik bele a fülbe, ha nincs, aki belemászassa. Nem az a fődolog, hogy az ember valami gyönyörűt komponáljon, hanem az, hogy akadjanak emberek, akik ezeket a kom- pozicziókat dúdolják, duruzsolják, csipogják, satöbbi. A tanítvány Kezdem érteni. A mester. No látod. Mindjárt még jobban megérted. Mondjuk, irok egy uj operettet. A szö- vegköltőnek egy ihletett pillanatban eszébe jutott egy dallamos refrén, vagy mint mi modernek mondjuk: refricsek. Mondjuk példéul: »Csingi- lingi prutly!« A tanítvány Nagyon jő. A mester. Elhatározom, hogy ez egy népszerű szám lesz. Tehát mit csinálok ? Mindenekelőtt betanítok 100—150 embert erre a nótára. Ezek a legények napi 10—20 fillér átalányösz- szegért egész nap, sőt éjjel 12 óráig tartoznak népes utczákon hemzsegni és ezt a nótát dúdolni, füttörészni, esetleg hangosan énekelni. A tanítvány Kitűnő. A mester. De még semmi. Ilyenkor a legidősebb fiam suszterinasnak öltözködve dúdolja ugyanezt a dalt, két leányom pedig rongyos álruhában, mint a rikkancs cselekszi ugyanazt. Nőm, akinek ékszereit már gyakran megcsodáltad, ilyenkor szintén álruhába öltözik és legkisebb gyermekét keblére szorítva, mint egyszerű koldusasszony zümmögi a Kossuth Lajos-ulczában a »C-dngilingi prutty!«-ot. A tanítvány. Óriási! De ön, mester . . . A mester. Én sem ülök veszteg. Hol mint fehérszakálu öreg honvéd, hol mint kéményseprő, hol mint vásárcsarnokba siető szakácsnő bukkanok föl a homályból és mindenütt a »Csingi- lingi prut.ty«-ot dúdolom, czirpegem és pönezögöm. Vagy Herczel tanárnak öltözködve bemegyek a zenemükereskedásbe és kérem a »Csingilingi prutty«-ot, megjegyezvén, hogy halálos operáczió előtt álló betegnek viszem, fájdalmainak enyhítésére. A tanítvány. Szédítő 1 A mester Anyósom, nagyanyám, egész rokonságom szintén álruhában járja a főváros utcáit és hasonló módon másztatja fülbe legújabb műalkotásomat. Egy hét alatt az egész város tele van a »Gsingilingi prutty«-al és
