Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-06-18 / 25. szám
4 csakhogy elvégezhessem az én futásomat és azt a szolgálatot, melyet vettem az űrtől. Csel. 20, 23—24. Nagybánya város közönsége hazafias bánattal jelenti, hogy az utolsó nagybányai 1848/49-es közhonvéd Nagy Sándor folyó hó 16-án, hajnalban 3 órakor, hosszas gyengélkedés után befejezte viszontagságos, küzdelmes életét, 86 éves korában. A 4-ik tüzérszázadnál szolgált s végigharczolta 1849-et egész Világosig. Temetése junius 17-én, szerdán, d. u. 4 órakor lesz református szertartás szerint. Adjuk meg a végső tisztességet a névtelen hősnek, ki 65 évig viselte nehéz sebét a hazáért s becsüljük meg benne mindazokat, akik tüzbe mentek a magyar szabadságért s immár megtértek pihenni atyáikhoz. Nagybánya, 1914. junius hó 16-án. Nyugodjék békében ! A boldogultat ma szerdán délután helyezték őrök nyugalomra osztatlan részvét mellett. Vizsgálatok az állami főgimnáziumban. Az állami főgimnáziumban áz évvégi vizsgálatok ma, szerdán kezdődlek meg. Ma tartották meg az I. b. Magyar. Latin. II. b. Magyar. Latin. IV. Számtan. R. geom. Természetrajz. V. Magyar. Német. Latin. VI. Természetrajz. Számtan. VII. Magyar. Latin. Német vizsgálatokat. Pénteken jun. 19-én, I. a. Magyar Latin. II. a. Magyar Latin. II. b. R. Geom. Számtan. III. Magya- Latin. Német. V. Természetrajz. Számtan. Görögpótló. VII. Történelem. Görög. Görögpótló. Rajz. Szombaton, junius 20-án. I. a. Földrajz. Természetrajz. I. b. Számtan. R. geom. II. a. Számtan. R. geom. III. Számtan. Földrajz. IV. Magy. Tört. VI. Latin. Magyar. Történet. Hétfőn jun. 22-én I, a. Számtan. R. Geom. II. b. Földrajz. Természetrajz. IV. Német. Latin. V. Történet. Görög. Rajz. VI. Rajz. Német. Görög. Görögpótló. VII. Fizika. Számtan. Kedden junius 23-án. I. b. Földrajz. Természetrajz. II. a. Természetrajz. Földrajz. III. R.-geom. Történelem. Junius 19-én és 20-án magánvizsgálatok. Abban az esetben, ha a majális szombaton lesz, a szombati vizsgálatok hétfőn és kedden lesznek. Érettségi vizsgálatok. A főgimnáziumban e hó 15, 16 és 17-én folytak le az érettségi vizsgálatok dr. Mázy Engelbert tank. kir. főigazgató elnöklete mellett. A 33 jelölt közül jelesen érett 9: Buzási Albert, Demián Titusz, Hersko- vits Farkas. Hirsch Oszkár, Kis Árpád, Kemény (Kuhajda) Sándor, Muzsnai Ferenc, báró Syn- tenis Béla és Krizsán Sándor; jól érett 7: Ha- rausz Béla, Kürthi Sándor, Olsavszky István, Rosenfeld Sándor, Schwarcz Mór. Stern Jakab és Ungur Bálint; érett 9: Csausz Zoltán, Demeter Teofii, szentmiklósi Imreh István. Kazamér Dezső, Rákóczy Ferencz, Sarudi (Scharf) Farkas, Szabó Andor, Szabó Lajos és Varga Sándor. A jelöltek közül a bizottság 5 öt utasított szeptember hóban javító vizsgálatra és kettőt a kesedéssel beszélt, mint valami szerelmes diák, aki pedig ezalatt rutul megcsalta. Bűnhődjék érdeme szerint, amiért férje becsületét koczkára tette s megszegvén Istennek tett esküjét, a magáét mindhalálig elvesztette. Temessék el elevenen, mások elrettentő példájára, amiért a kovács czéh legderekabb mesterét hálójába szédítette s ezáltal romlását, hirtelen halálát okozta ... Az ítélet kimondatott. A terem nehéz tölgyfaajtaját fölnyitották s két alabárdos őr között lépve a szenátorok elé járult a bűnös asszony, utána a hóhér s a vallás lelki vigaszt nyújtó szolgája. A rözoga lépcsőház recsegett az előcsarnokba tóduló nép lábai alatt. A prékó csöndet kért s mindenki veszteg maradt, A főbíró fölolvasta az ítéletet s Lingnicz Klára arczárói tovatűntek a mosolygó rózsák, amelyekért a halvány kassai nők legjobban irigyelték. Irgalomért esedező szemeit a bírák sorában álló férjére vetette, de annak kemény vonásai meg sem rezzentek . . . Ismét megszólalt a lélekharang s a szomorú menet, élén a két legfiatalabb szenátorral, megindult az alsó kapu felé . .. A város falain kívül hajnal óta dolgoztak a hóhér legényei. Az elevennek ásott sir készen volt. A négy czölöpöt is beverték fenekére. Pár lépésnyi távolságban vidám tűz lobogott. Az akasz- lófadomb lejtőjét ellepték a kiváncsi bámészkodók, lenn a sir körül drabantok sorakoztak. A meglepetés moraja zúgott végig a tömegen. amikor a delikvens kíséretével odaért: a két szenátor mögül föltűnt Herczeg István vállas, NAGYBÁNYA teljes vizsgálatoknak Jegy év múlva való megismétlésére, 1 jelöltet pedig csempészet előmozdítása miatt a vizsgálattól elutasított. A sportklub közgyűlése. A sportklub f. hó 13-ára hirdetett közgyűlését a közbejött akadályok miatt f hó 20-ára halasztották el. A közgyűlést este 6 órakor a Kaszinóban tartják meg. A villamos színház holnap, csütörtökön este 8 órakor a következő műsorral tart előadást: 1. A Lons folyó, természetes kép 2 Becsület és hála, dráma 3 felvonásban 3 Ágoston és családja, humoros. 4. Nadrágnélküli csendőr, vígjáték. Évzáró vizsgálat a kereskedő tanonczisko Iában. A kereskedő-tanoncziskolában az évzáróvizsgálat f. hó 21-én (vasárnap) d. e. 1/2 11 órakor lesz a Felsőbányai-u. áll. elemi iskolában. Az érdeklődőket szívesen látja az isk. igazgatósága. Szabad előadás. A kaíh népszövetség nagybányai osztálya f. hó 21-én délután 4 órakor a kath. lcgényegytetben szavalásokkal összekapcsolt szabad előadást tart, melyre érdeklődőket is szívesen látnak. Letört bimbó. Súlyos csapás érte dr. Lakatos Mihály városi orvost. Veronika nevű kis leánya ma délután két órakor tiz hónapos korában elhunyt. A kis halottat holnap, csütörtökön délután 5 órakor helyezik örök nyugalomra. Rajz- és festészeti kiállítás. A főgimnázium növendékeinek rajz- és festészeti kiállítása f. hó 21-én nyílik meg a főgimnázium rajztermében. Érdeklődőket szívesen látnak. Vizsgák sorrendje az elemi iskolákban. Az elemi iskolákban a vizsgálatokat a következő sorrendben tartják meg: Jun. 18-án 8—10-ig a veresvizi iskola V. osztálya; 20-án 8—10-ig a Kossuth u. iskola III leányosztálya; 20-án 3—5 ig a Borpataktelepi iskola vizsgálata; 22 én 8 -10 ig a Kossulh-u. iskola I. II, III. osztályai; 22-én 10—12-ig a Kossuth-u iskolaIV, V., VI osztályai; 23-án 8—10 ig a Felsőbányai-u iskola I. II osztályai; 23-án 10-12 ig a Felsőbányái u iskola III, IV. osztályai; 24-én 8 —10-ig a veresvizi iskola I., IV. osztályai; 10 —12-ig a veresvizi iskola II, III. osztályai. Osztálygyíilés Felsőbányán. A bányászati egyesület nagybányvidéki osztálya f. hó 27-én Felsőbányán tartja osztály gyűlését a következő programmal: Indulás Nagybányáról a V2IO órás személyvonattal; érkezés Felsőbányára 10 órakor; délelőtt közgyűlés a városház tanácstermében, mely alkalommal Farkas Jenő a »Bányakárpót- lásróU fog felolvasást tartani. Közebéd a felsőbányái ligetben hölgyek részvételével. Délután esetleges kirándulások. Este vacsora a Korona szállóban és lánczvigalom. Jelentkezéseket elfomerev alakja. Bosszúért lihegő szive nem rettent vissza a gyötrelmes halálra kárhoztatott nő vergődésének nézésétől. Közönyös maradt, amikor a hóhér ketté hasította felesége köntösét. A szép asszony, akit néhány nap előtt még odaadó szerelemmel szorított szivéhez, ott állt övig meztelenül a néptömeg mohó szemeinek prédájaként, miglen a pribékek durván megragadták s a sir fenekére lökték. Kezét, lábát odakötözték a czö- vekhez, a hóhérmester szivére illesztette a faru- dat. Legényei sietve hányták rá a földet; a feje szabadon maradt s Alvinczy Péter, az ékesszavu prédikátor, föléje hajolt. De az asszony nem igen hallgatott szavaira. Szép arcza iszonyúan eltorzult s melle tompán hörgött az egyre súlyosabban ránehezedő földtömeg alatt. A hóhérmester intett legényeinek. Két pribék földdel teli teknőt vett föl, hogy a vonagló főre borítsák A harmadik harapófogójával kivette a lüz- ből az izzó végű karót s a sírból kiálló rúd mellé illesztette. Az öreg legény kihúzta a rudat, mestere helyére sülyesztette a tüzes karót s nehéz pörölyével a bűnös asszony szivébe verte. Annak velőt rázó sikolyát elfojtotta a fejére zúdított földtömeg; de a karó félrecsuszhatott: a föld alól még egyre hallatszott az elevenen eltemetett nyöszörgése. A tisztelete3 harsány hangon fogott a könyörgésbe, hogy elfojtsa e vérfagyasztó hangokat. De szava elcsuklott: a fuldokló asszony kínjában emberfölötti erővel ágaskodott föl a sir mélyén s a ránehezedő földtömeg megmozdult és hosszában megrepedt. Herczeg István kemény vonásain keresztül- czikázott a borzalom. Tekintetét ijedten mereszgad Kápolnai Pauer Victor bányamérnök. Vendégek szívesen láttatnak. Diákmajális. A diákmajális post tot discrimina rerum f. hó 20-ára, szombatra halasztották a már ismert programmal, ha csak a viszontagságos időjárás ismét bele nem szól a diákok dolgába. A rendezőség nagy körültekin téssel végezte nehéz feladatát s valóban pompás mulatságra van kilátás, ha az időjárás kedvező lesz. Ha azonban a Lapos eidőben nem lehetne a majálist megtartani, a Széchényi- ligetben tartják meg. Belépti-dij: személyjegy 1 K; családjegy 3 korona. A vidéki városok kölcsöne és a nagybankok. A vidéki városok körében nagy csalódást okozott az a kölcsőnajánlat, amelyet a kormány közbenjárására a nagybankok tettek nekik. Előrelátható volt azonban, hogy bármilyen szigorúak is a feltételek, végül mégis kénytelenek lesznek a vidéki városok azokat akczeplálni, mert teljesen pénz nélkül állanak immár halaszthatatlan és égetően sürgés beruházási prog- rammjaik mellett. De nem lehet sokáig gon- dolkodniok sem, mert a pénzviszonyok egyáltalában nem kedveznek községi kötvények pla- szirozásának és megtörténhetik, hogy holnap még kedvezőtlenebb feltételek mellett kapnak csak kölcsönt a bankoktól, mint ma. Most azon dolgoznak a városok vezetőemberei, hogy legalább a mellékkikötések tekintetében enyhítsék a bankok a kölcsönfeltételeket. A városok elsősorban a 2 százalékos stornó-dij elengedését kérik, hogy később, ha megjavulnak a pénzviszonyok, felmondhassák és olcsóbbra konvertálhassák a mostani drága kölcsönt. Ha ebbe belemennek a bankok, akkor a kényszerhelyzetben levő vidéki városok mégis igénybe veszik a 80 milliót. Erről a kívánságukról feliratban fogják értesíteni a városok a belügyminisztert és a pénzügyminisztert Szatmárvármegvei fürdöstatisztika. Mert ilyen is van! Ebből a statisztikából pedig közöljük az alábbi érdekes kimutatásokat, melyek bizony nem a legkedvezőbben mutatják be a köztisztasági állapotokat. Szatmárvármegye területén fürdője van: Szinérváraljának. Szinér- váralja lakosainak száma 5056, akik az elmúlt év statisztikája szerint igénybe vettek összesen 2 340 fürdőt, tehát évente száz lakosra esik 44 fürdő. Felsőbányának van 4442 lakosa, akik az elmúlt év statisztikája szerint igénybe vettek összesen 1 712 fürdőt, tehát évente 100 emberre mindössze 38 fürdő jutott. Nagybányának van 12877 lakosa, akik igénybevettek 11.024 fürdőt s igy 100 emberre jut évenként 85 fürdő. Nagykároly városnak van 16 078 lakosa, egy kádfürdője, részletes statisztika hiányzik Min- danégy helyen van külön rituális fürdő is Ellenben nincs fürdője a következő 3000 nél több 1914. juoius 18. tette a nejét elborító hantokra. Arcza hol elsápadt, hol meg biborszinüre gyulladt, szemeiben vad tűz lobbant föl. A prédikátor megfeledkezett a halotti könyörgésről. A körös-körül tolongó nép is visszafojtott lélekzettel lesve, mint fogja a keményszívű embert megütni a guta, mely szemmel láthatólag kerülgeti. Az imént oly hangos sokaság elnémult s a hirtelen csöndben tisztán hallattszott a sir fölé hajló, a langyos tavaszi szélben szelíden ringó vadkörtefa leveleinek zize- gése. A szőlőhegyeken kapáló vinczellérek daloltak, a felhőtlenül mosolygó égről a nap ragyogása áradt mindenekre, telehinlve aranyos sugaraival a szoborszerü mozdulatlanságban veszteglő soka- dalmat. A nyomasztó csendben nekibátorodott veszekedő verébsereg repült a körtefára s éktelen csiripelésre kezdett. Herczeg István tétován ütötte föl fejét. Arcza eltorzult a dühtől. Fölkapott egy rögöt kivégzett felesége sírjáról s a verebek közé dobta. A madársereg fölrebbent s a szomszédos csűrre ereszkedve folytatta csiripelő énekét. A tisztes szenátor összerázkódott, nyomban rá teleszedte kalapját hantokkal s a verebek után rohant. Az emberek reszketve tértek ki utjából, nyomában pedig néhány külvárosi gyerkőcz szaladt vidám bujahóval. Szörnyen tetszett nekik a mulatság. Nem is utolsó dolog hosszú szakállas szenátorral verebeket hajszolni . . . Tarczai György.