Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1914-06-11 / 24. szám

4

NAGYBÁNYA

1914. junius 11.

Canonica visitatio. Sátor Dávid és Pap ole zy Zoltán lanácsbirák f. hó 9 és 10 én a főgimnázium, a polgári leányiskola s az elemi iskolák vallásiam vizsgálatain résztvettek s ugyanez alkalommal örvendetes tudomásul vették a ref. egyház 1913 évi eredményeit.

Özv. Kossuth Ferencznó köszöneté, özv. Kossuth Ferenczné a következő levélben mondott köszönetét Nagybánya város közönségének nagynevű férje elhunyta alkalmával kifejezett részvétéért:

Igen tisztelt Polgármester Ur! Feledhetetlen jó férjem, Kossuth Ferencz elhunyta alkalmából a város tisztelt közönsége nevében kifejezett jóleső részvétért, kérem fogadja Polgármester ur és tolmácsolja a város kö zönsége előtt is leghálásabb kőszönetemet.

Tisztelő hive Özv. Kossuth Ferenczné.

Tanitógyülés. Említettük, hogv a vármegyei általános tanítóegyesület Nagybánya vidéki osztálya f. hó 4-én Baj faluban egyesületi gyűlést tart. A gyűlés nagy érdeklődés mellett zajlott le s azon mintegy hetven tanító s tanítónő jelent meg. A gyűlést Székely Árpád elnök igazgató-íanitó vezette be. Megnyitójában az utóbbi évek nemzeti és iskolaüg-i mozgal mairól s a gazdasági élet küzdelméről emlékezve meg, pár vonással a külföldi művek, államok erősödésének biztosítékaira hivatkozva, nyitotta meg a gyűlést. Ezután Kandó Katalin nagybányai állami óvónő az óvodai szakfelü gyeletnek megyénként való szervezésére tett felolvasásával kapcsolatban javaslatot. Utána a gyűlésnek egyik kimagasló pontja a Nemes Jenő budapesti polg. isk. tanár előadása volt, mely- ! ben a francziaországi iskolai befegsegélyző | pénztáraknak keletkezését, fejlesztését, szer- j vezetét mindvégig érdekesen ismertette s amelynek befejezéséül Székely Árpád indítványára kimondatott, hogy e szervezetnek teljes megismerése alapján a mi iskoláinkban ez az intézmény megvalósíttassák. A gyűlésnek másik legérdekesebb pontja »A magyarság védelme« czimü tételnek előadása volt, melyet Szabó Géza nagysomkuli áll. tanító, szabatosan s igen tömören adott elő, A magyarság védelmének nemzeti, társadalmi, iskolai és gazdasági szervezetét mutatta be igen talpraesetten. Utolsó tárgya a Lengyel Béla szabad előadása volt. melyben az iskolaügy köréből erős vonással s bizonyos éllel, de igen helyesen szemelvényeket mutatott be. Gyűlés után közebéd volt. melyen sok tosztban ünnepelték a vezetőket s előadókat Halálozás. Mély részvéttel vesszük a hirt, hogy Sztáncsék János ügyvéd, ív, ug. kir. itélő- táblabiró e hó 3 án, életének 78. évében hosszú

csókolta mind a két orczáját, aztán gyorsan, nagy lépésekkel elfutott.

Mikor a gyerek másnap visszatért az iskolába, gonosz nevetés fogadta; tanítás után, mikor a kamasz újra akarta kezdeni a mulatságot, Simon megannyi kő módjára vágta fejéhez ezeket a szavakat:

— Philippe-nek hívják az apámat 1

Örömüvöltések hallatszottak mindenfelől.

— Milyen Philippe? — Micsoda Philippe? - Mi az, hogy Philippe?... Hol szedted ezt a Philippe-el ?

Simon nem felelt semmit; rendithetetlen hitében kihívóan nézett rájuk, mártirságra is készen inkább, semhogy elfusson előlük. A tanító szabadította meg; hazament az anyjához.

Philippe, a nagytermetű munkás, három hónapon át gyakran ment el Blancholte háza előtt és néha beszélni ismert vele, mikor varrni látta az ablakban. Blanchotte udvariasan, mindig komolyan felelgetett neki, sohasem nevetgélt vele és sohasem engedte be a házba. De azért a munkás — kissé hiú lévén, mint minden férfi — azt képzelte, hogy sokszor pirosabb a szokottnál, mikor vele beszélget.

Hanem az elveszett jó hírnevet olyan nehéz visszaszerezni, s akkor is olyan törékeny marad, hogy Blanchotte szomorú tartózkodó viselkedése ellenére is pletykáltak már róluk a vidéken.

Ami Simont illeti, az nagyon szerette uj apját és majd minden este sétálni ment vele munka után. Szorgalmasan járt az iskolába és

szenvedés után Szinérváralján elhunyt. A boldogult régebben városunkban ügyvédkedelt s élénk részt vett városunk köz- és társadalmi életében. Felsőbányán, a családi sírboltba helyezték örök nyugalomra nagy részvét mellett. Kiterjedt, előkelő rokonság gyászolja. — Bán- hidi Viktor bányaigazgatósági intézőt súlyos csapás érte. Neje, szül. Konczvald Gizella életének 45 évében elhunyt. A boldoguitat a gyöngyösi sirkertben helyezték örök nyugalomra. Az elhunytban Kende Dániel kir. erdőtanácsos nővérét gyászolja. — Képessy László főszolgabíró Csengerben elhunyt. Ott temetlék el nagy részvél mellett — Lesújtó csapás érte Szabó József m. kir. főerdőlanácsost. Édesanyja a napokban Csíkszeredán elhunyt. A népszerű főerdőíanácsos iránt általános a részvét.

Rajzkiállitás. A főgimnázium rajztermében a rajz- és képkiállilást f. hó 15-én nyitják meg A kiállításon több érdekes festmény is lesz látható, melyek nagy készültségről tanúskodnak.

Hazajöttek a polgáristák. A nagybányai polgári leányiskola növendékei, kik Pünkösd másodnapján a felvidékre nyolez napos tanulmányúira indullak, tegnap, hétfőn este érkeztek vissza a legjobb kondiczióban A kirándulásnak pompás idő kedvezett s a mindenben a programra szerint zajlott le s csupán annyi változás történt, hogy oly jól érezték magukai a kirán i dulók, hogy budapesti tartózkodásukat egy nappal meghosszabbították. A tanulmányútnak igen ; szép az eredménye, a növendékek nemcsak élvezték az utazás gyönyörűségeit, hanem széles körben bővítették ismereteiket is. Most már igazán elmondhatják, hogy »világot« láttak, hiszen 8 nap alatt átszágu'doliak fél Magyar országon. A szülők valóban hálásak lehelnek Waigandt Anna igazgatónőnek, Neubauer Her min és Múlton Irma tanítónőknek, akik a tanulságos kirándulást rendezték.

Kertészeti tudósitó. A földművelésügyi miniszter Sólyom Ferenczet a. kertészeti tudósítói tiszttel bízta meg.

Harczászati gyakorló utazás Tegnap, hétfőn délután a szamosvölgyi vasúton 18 törzs- és vezérkari tiszt érkezett városunkba báró Karg János altábornagy vezetésével. A főtisztek két. napot töltöttek városunkban s innen Felsőbányán és Aknasugaíagon át Mármarosszigetre utazlak, ahonnan ezredeikhez térnek vissza.

Ä vasgyáros. A nagybányai műkedvelő iparos ifjak f hó 6 ón, szombaton este íaríolíák meg műkedvelő előadásukat, mely alkalommal Ólmot hires színművét: A vasyyáros-t mutatták he. A földszint elég tömötten megtelt néző- közönséggel, de a páholyok nagyobb része üresen állott, ami nem a részvéllenség rovására

méltósággal haladt el társai között, soha egy szót sem felelve nekik.

Egy napon mégis igy szól hozzá az. a kamasz, aki először támadta meg:

— Hazudtái, nincs neked apád, akit Phi- lippenek hívnak.

— Már mért ne volna ? — kérdezte Simon izgatottan.

A kamasz kezét dörzsölgetve folytatta :

— Mert ha volna, az férje volna a mamádnak. Simont megzavarta ez a helyes okoskodás, de azért azt felelte: — Mégis csak az apám.

— Az meglehet, mondta röhögve a kamasz, de nem egészen az apád.

Blanchotte fia lehajtotta a fejét és elgondolkozva indult Loizon apó kovácsmühelye felé, ahol Philippe dolgozott.

Ezt a műhelyt szinte elborították a fák. Nagyon sötét volt benne, csak egy óriási tűzhely vörös fénye világított meg nagy reflexeivel öt vaskos kovácsot, akik iszonyú zajjal csaptak le az üllőre, egyenesen álltak, lángoló színekben, mint valami démonok, szemüket a formálódó és tüzes vasra szegezve: nehézkes gondolataik együtt emelkedtek, estek a pörölyükkel.

Simon láthatatlanul lépett be és csendesen odalépve a barátjához, meghúzta hátulról a ruháját. A munkás megfordult. Hirtelen félbeszakadt a munka, valamennyi férfi ránézett nagy figyelemmel. E szokatlan csend közepette szólalt n.eg Simon vékonyka hangja.

— Nézd, Philippe, a Michaude fia az előbb azt mondta, hogy te nem vagy egészen az apám.

— Miért ? — kérdezte a munkás.

; írandó, hanem annak oka a püspöki lálogaíás- : sál kapcsolatos elfoglaltságban keresendő. Mit j szóljunk az előadásról ? A műkedvelők egy- részét már korábbi szereplésükből ismerjük. Elég otthonosan mozognak a színpadon, a lámpa- lázt is leküzdötték, szerepüket briliánsán tudták mindnyájan, úgyszólván súgó nélkül játszottak, de ha az egyes szereplők még meg is birkóztak valahogyan nehéz, nagyon nehéz feladatukkal, az összjáíékból mégis nagyon kiérzett, hogy ezúttal a szereplők erejüket túlhaladó feladatra vállalkoztak. A vasgyáros még a hivatásos színészeket is súlyos próba elé állítja s alig hisszük, hogy műkedvelők reperíoáráu A vasyyáros még szerepelt volna. Könnyebb zsánerű műfaj való a műkedvelőknek s főleg olyan légkörű, melyben otlhonosan érzik magukat s amely nem hívja ki annyira a kritikát, nemcsak a lapokét, de a nézőközönségét is. Mindezen megjegyzésünk korántsem akar gáncsoskodás lenni inkább utmutaló a jövőre nézve. A legteljesebb mértékben honoráljuk a műkedvelő ifjúság szivet-Ieiket gyönyörködtető nemes törekvését, ambícióját s ahol annyi készséget tapasztalunk, mint épen náluk, valóban nagy kár volna, ha elkedvetlenedve végleg odahagynák a műkedvelő deszkákat. Csupán a darabok megválasztásában tanúsítsanak nagyobb elővigyázatot. A szereplők közül különösen ki kell emelnünk Suba Rózsikát, aki Cíaire szerepét játszotta nagy átérzéssei; Birnbaum Mariskát, aki Athenaist kreálta ügyesen. Tömöry Juliska elfogadhatót nyújtott Beaulieu marquisné szerepében. A férfiak közül első helyen kell megemlítenünk Berinde Konstantint, aki igen ügyes műkedvelőnek bizonyult ezúttal is. Derblay Philippe szerepét játszotta s voltak jelenetei, mikor a kellő hangot eltalálta. Mellette Schwure Lajos! és Hirsch Lajost kell megemli- lenüuk. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az összes szereplők maszkirozása nagyon rossz volt. A hölgyek egyáltalán festék nélkül jelentek meg, pedig ez színpadi világításnál színpadi lehetetlenség. A férfiak pedig szemeik körül oly lekete aláhúzásokat produkáltak, mely egészen kivette őket férfias formájukból Különösen áll ez Berinde Konstantinra, aki egyébként jó színpadi alak, de maszkirozása lehetetlenné tette. Az egyes szereplőket a lelkes nézőközönség többször megtapsolta s Suba Rózsikát és Birnbaum Mariskát virágcsokorral lepte meg. A betanítás szerfölött fáradtságos munkáját a szereplők felkérésére Borbás Géza főgimnáziumi tanár, lapunk főmunkatársa végezte Munkájára ezuUa! valóban elmondható: sisifusi munka volt. Előadás után lánczmulatság voll, melynek csak a reggeli órák vetetlek véget. A jóíékonvczéiu előadásra felülfizctlek: Géczy Kálmán 5 K, Hará- csek Károly, Kovács János 3- 3 K, Kocsis J. Gyula, Kállay Aulai, Ráikay Imre, Vidder Péter 2—2 K, Szentmihályi József, Harácsek Vilmos

A gyermek nagy ártatlanul ezt felelte:

— Mert nem vagy férje a mamának.

Senki sem nevetett. Philippe állva maradt,

homlokát nagy keze hátára támasztva, kezét meg az üllőre állított pöröly nyelére. Elgondolkozott. Négy társa nézte és Simon, aki egészen piczike volt az óriások között, aggodalmasan várakozott. Egyszerre csak az egyik kovács, valameny- nyiük gondolatára igy felelve, szólott Philip- pe-hez.

— Mégis csak derék, jó leány az a Blanc- hotte, tisztes, jjrendes életet él szerencsétlensége ellenére is — méltó felesége lenne egy becsületes embernek.

— Az már igaz — mondta a másik három.

— Talán bizony az ő hibája, hogy elbotlott ? — folytatta a munkás. — Házasságot. Ígértek neki és én akárhányat ismerek, akit tisztelnek- becsülnek most, pedig megtette azt, amit ő.

— Az már igaz — felelte kórusban a három ember.

— És mennyit kínlódott szegény — folytatta az első, — hogy egymaga fölnevelhesse a fiát és mennyit sirt azóta, hogy a templomon kivü! nem jár sehova — azt csak a jó Isten tudja.

— Ez is igaz — mondták a többiek.

Most nem hallatszott egyéb, csak a tüzet

élesztő fújtató dobogása. Philippa hirtelen Simon felé fordult.

— Mondd meg a mamádnak, hogy ma este elmegyek és beszélek vele.

Tele volt csillaggal az ég, mikor kopogtatott Blanchotte ajtaján. Vasárnapi zubbony volt rajta, tiszta inget vett és megnyesatle a szakádat.