Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1914-06-04 / 23. szám

Előadja: Szabó Géza nagysomkuti állami is­kolai tanító. 5. Iskolai kérdéseink közül. Elő­adja: Lengyel Béla farkasaszói községi tanító 6 Folyóügyek. 7. Indítványok. Nagybánya, 1914. május 16-án Székely Árpád köri elnök. Imre Károly köri jegyző. Elutaztak a polgáristák. Hélfőn délelőtt 11 órakor utazlak el a polgári leári) iskola kirándu­lásán résztvevők. Jóval 11 óra előtt már színe­sen népes volt a pályaudvar perronja a kis, kékjelvényes lányoktól, kik szüleikkel és hozzá­tartozóikkal együtt jöttek ki és gyűltek össze Waigandt Anna igazgatónő védőszárnyai alatt. A tanulmányi kiránduláson a polgári leányiskola növendékei közül negyvenen vesznek részt Waigandt Anna igazgatónő, Neubauer Hermin, Márton Irma és Gurszky Lujza tanítónők veze­tésével. A kiránduláson többen az iskola volt növendékei és a szülők, hozzátartozók közül is részt vesznek, akikkel körülbelül hatvan tagú társasággá nő az iskolai kirándulás. A kirándu­lók közt van többek közt Neubauer Margit, Aimer Anna és Mariska, Stoll Béla gondnok­sági elnök, Demeter Dezső főgimnáziumi tanár, a Jancsovits nővérek s még számosán a város társadalmából. A kirándulók jun. 7-én vasárnap érkeznek vissza Nagybányára. A termés. A földmivelésügyi minister most tette közzé a statisztikai kimutatást az ország várhaló termés eredményéről. Szomorú ez a kimutatás, amennyiben a közepesnél is kedve­zőtlenebb eredményről számol be. A kimutatás közzétételére egyszerre felszökkent a búza és a liszt ára, az adóbehajtásoknál azonban annál vehemensebben működik a végrehajtó dobja. A magyarországi rendőrtisztviselők orszá­gos egyesülete Nagybányán. A magyarországi rendőrtisztviselők országos egyesülete f hó 28 és 29 én Szatmáron tartják nagygyűlésüket s 29-én átránduluak Nagybányára. Városunk ünne­pélyesen fogja fogadni a rendőrtisztviselők egye­sületét s vendégeinek számára ebédet ad Az egyesülettel nemcsak az ország rendőrkapitányai, de igen sok polgármester is ellátogat városunkba. Gyümölcsösök veszedelme. Gyü­mölcsöseinket annyira ellepte a pajzstetü, hogy ha most, a tizenkettedik órában a legkomolyabban nem gondolunk az álta­lános védekezésre, a gyümölcsösöket a legnagyobb veszedelem fenyegeti. Már nemcsak a szilvafák, de a körte és alma­fák is vastagon tele vannak pajzstetüvel, sőt átterjedt az már a szőlőre is. Van szabályrendeletünk, mely szigorúan el­rendeli az általános védekezést, ^de saj­nos, nem szereztünk annak érvényt, most azután eljutottunk oda, hogy nemcsak a termést, de a fákat is elpusztítja az óri­ási tömegekben föllépett éiősdi. Pedig a dendrin fecskendezéssel alaposan lehet ellene védekezni, mint az több gyümöl­csösnél sikerült is, hol az összes szom­szédok permeteztek. Egynek fáradozása és áldozatkészsége azonban ott, hol a védekezés nem volt általános, teljesen kárbaveszett. Követeljük a védekezésre vonatkozó szabályrendelet szigorú vég­rehajtását! A tornaverseny. A tornaversenyt igen szép számú közönség előtt szombaton délután tar­tották meg. A tornaverseny minden tekintetben igen szépen sikerűit s a gyönyörű mutat­ványokért s eredményért csak a legnagyobb elismeréssel adózhatunk Ujj Gyula tornatanár­nak A lornaünnepély versenyszámai a követ­kező eredménynyel végződtek : Helyből távug­rásban győztesek: I. A oszt. Kovács Béla, I. B oszt. Szerző Lajos, II. A oszt Gitz László, II. B. oszt. Tersánszki János, III oszt. Pap György, IV. oszt Fűzfa Gyula. Az V—VI—VII. oszt. osz­tályközi mérkőzésben, a VI. oszt. győzött 1Ü087 pontszummal. A győziesek neve: Denucz László, Keíney Zoltán. Nyiszlor György, Hütter Sándor, Simon Pál. Magas ugrásban: 1 Hütter S, 2. Vasváry S, 3 Bozsenik B Rúdugrásban: 1. Székely G, 2. Hütter S , 3. Markis S. A deák-majális. Minden szülőt és érdeklő­dőt ez utón hiv meg a deák-majálisra arende 1914 junius 4. zőség, melynek részletes programmját már kö­zöltük. Ideje junius 10, kedvezőtlen idő esetén 13. A belépődíj személyenkint 1 K, családjegy 3 K. Felülfizelésekeí, melyek az ifjúsági segélyző- egyesület vagyonát gyarapítanák, köszönettel vesz és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. A sportclub közgyűlése. A nagybányai sport­club f. hó 13 án délután 6 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Kaszinó nagytermében, mely alkalommal fogják megejteni a tisztujitást is. A club vezetősége figyelmezteti a tagokat, hogy szavazati jogaikat csak azok gyakorolhatják, akik tagdíj hátralékban nincsenek. Villamos S2inház. A Lendvay színházban holnap, csütörtökön a következő szenzácziós képek lesznek előadva: 1. Nápolytól Sorentóig, természetes kép 2. Megtört szív, 2 felvonásos dráma. 3: Ágoston fogadalma, komikus kép. 4 Fantomas VI, két felvonásos detektiv-dráma. 5. Péterke, humoros kép, A nagykárolyi dalegyesület kirándulása. A nagykárolyi dalegyesület városunkba és Felső­bányára a jövő hó első napjaiban kirándulást tervez, melynek programmját nagy voná­sokban a következőleg állapította meg: Ju­lius hó 4 én délben 12 óra 18 perckor in­dulás a nagykároíyi állomásról Nagybányára külön vasúti kocsikban. Ide érkezés délután 5 órakor. A kirándulókat a nagybányai állomá­son várja a nagybányai dalegyesület és a vá­ros közönsége. A fogadás után elhelyezés az István-szállóban. Azután a város, a liget és az Evangelista zúzó megtekintése. Este 8 órakor a városi színházban a nagykárolyi dalegyesület által rendezendő hangverseny. Julius 5 én ki­rándulás a kereszthegyi bányába, ott annak megtekintése s földalatti alaguton keresztül a kisbányai bányába, ott felszállás. Ebéd Kis bányán a bányatelepen. Onnan a felsőbányái állomásra, majd vonaton Nagybányára. Vacsora az István-szállóban. Julius 6-án reggel 6 óra 10 perckor vasúton Felsőbányára, onnan kirándu­lás a Bódi-tóhoz. A Bódi-tónál ebéd. Onnan le a felsőbányái, állomásra, ahonnan hazautazás I Nagykárolyba. Érkezés este 8 óra 27 perckor. Harczászati lövészet. F. hó 6., 8., 9. és 10 én reggel 7 órától délutáni 6 óráig Nagybánya vá­ros és Felsőujfalu község melletti lőtéren har­czászati éles lövészetet tartanak. Ezen napokon az emlitett területen átkelni vagy tartózkodni tilos. A lőtér területe el is fog záratni. Nyugtázás. A Magyarországi Munkások Rok­kant és Nyugdijegyletének Nagybányai (350) Fiókpénztára által küíönalapja gyarapítására május hó 30 án rendezett tánczmulatságon je­gyét megváltotta 2 K-val Kovács Lajos keres­kedő, felülfizettek: Barabás Vilmos 2 K 60 ft, Kállai Antal, Szappanyos Jenő, Tréger Lajos, Sesták Sándor, Eply Mihály (Zsibó) 2—2 K-t, N N 1 K 80 f-t, Schultz Vilmos, Drentye János, Maiker József 1-1 K-t, N. N. 80 f-t, Bukova Mihály, Krupicer Pál, Gora Jakab 60-60 ft, Smetán Sándor 50-50 f-t, Gyisa János 80 f-t, jegyét megváltotta 1 K 20 f-vel Krizsán György. Fogadják az egylet fiókpénztárának hálás kö­szönetét. Gyümölcsfa oltvány előjegyzés. Felkérjük egyesületünk tagjait és a gazda közönséget, kik oltvány szükségletüket kedvezményes áron biztosítani óhajtják, hogy szükségletüket Mol­nár Antal gazd egy. pénztárosnál az együttes kérvény megtehetése céljából legkésőbb ez év junius hó 30 ig bejelenteni szíveskedjenek. A minisztérium erre vonatkozó rendelete szerint későbbi előjegyzés nem eszközölhető. Gazd egyesület. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál legutóbb a következő bejegyzések tétettek: Születtek: Máj. 20. Nagy Pál kőmivessegédnek »Margit Juliánná« ; máj. 19 Józsa György kőmivessegédnek »Irén«; máj. 19. Szabó Simon bányamunkásnak »Anna«; máj. 22 Szűcs Jenő főmoluárnak »József- ; máj. 23. Csiszár József kőmivesmesíernek halvaszü­letet! fiú; máj. 24 Styiu András bányamunkás­nak »József«; máj 27. Krupiczer Terézia lüz- delőnek »Gyula« ; máj. 20. Izsák Manó vendég­lősnek »Jenő« nevű gyermeke. — Elhallak: Máj. 22. Rozsos Islvánné g. kath 39 éves, tü dőgümőkór; máj. 25 Galló Ágoston asztalos­segéd, r. kath. 20 éves, tüdőgümőkór; máj. 25. Marosán Artur g. kath 16 napos, veleszületett _____________N A GYBÁNYA________ gy engeség; máj. 27. özv. Brende Jánosné g. kath. 60 éves, agyhüdés; máj 27. Horzsa Sán­dor kincstári géplakatos, g. kath. 25 éves, vil­lamos áram által okozott hirtelen halál; máj. 27. Tyira Anna g kath. 17 hónapos, vizbefuladás. — Kihirdetés alatt állanak: Bugesch Zoltán és Rákóczy Irén Margit nagybányai; Szabó Mátyás nagybányai és Libotyán Mária kovási lakosok. — Házasságot kötöttek: Brebán János szállodai portás és Pap Janka cseléd nagybányai lakosok. _________________________________________5_ Róka Pál, a nagybányai fiatalság kedvelt Pali bácsija julius elsején körünkbe érkezik és megkezdi táncztanfolyamát. Jelentkezni már le­het Kovács Gyula könyvkereskedésében. Kiadó laptulajdonos ÉGLY MIHÁLY. Pályázati hirdetmény. A helybeli államsegélyes községi iparos- tanonciskola felügyelőbizottsága az »Iparos ta- noncziskolák szervezeté«-nek 56. §. alapján a tanonciskolában a f. év junius hó végével vá­lasztás alá kerülő egy igazgatói, négy közisme­reti, három rajztanitói s egy rajzpótló tanítói alkalmazásra pályázatot hirdet. Az igazgató tisz­teletdija évi 300, közismereti, rajz és rajzpótló tárgyak tanítása tanfolyami képesítés igazolása esetében heti egy óráért évi 100, tanfolyami képesítés nélkül évi 80 korona. Ez alkalmazásokra megbízást nyerni óhaj­tók bélyegtelen kérvényüket a felügyelő bizott­sághoz czimezve, tanfolyami oklevelükkel együtt f. hó 6-ig Székely Árpád jelenlegi iparostanoncz- iskolai igazgatóhoz adhatják be. Nagybánya, 1914. junius hó 1-én. Stoll Béla felügyelőbiz. elnök. Kiváló minőségű, tisztán kezelt saját termésű kapható Veresvizi-ut 14. szám alatt, ÉgTy Mihály házában, az udvari pinozében. Bgy liter óbor 1 K. E^y 1. uj bor 80 fillér. 950- 1914 tkv. Árverési hirdetmény kivonat. A nagybányai kir. jbiróság mint tikvi ha­tóság közhírré teszi, miszerint Nagybánya város takarékpénztára végrehajtatnak Gyalai Géza és j neje Enyedi Róza nagybányai lakosok vhajtást ! szenvedők elleni 1120 korona és jár. iránti vég­rehajtási ügyében az árverést elrendelte, minek I folytán a szatmárnémeti kir. törvényszék és a j nagybányai kir. járásbíróság területén fekvő és a I nagybányai 247. számú tkvi betétben A 1.1—2 sor 252—253. hrsz. a. felvett ingatlanok 2150 korona kikiáltási árban az 1914. évi augusztus hó 12. napján délelőtt 10 órakor a kir. járás-bíróság ár­verési termében megtartandó nyilvános árveré* j sen a következő feltételek mellett fog eiadatni.

Next

/
Thumbnails
Contents