Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1914-04-30 / 18. szám

NAGYBÁNYA f) katonai vagy csendőrségi szolgálatban altiszti fokozatot ért el. II. Választók továbbá azoknak, akik Írni és olvasni tudnak ugyan, de nincs az elemi iskola VI. osztályáról szóló bizonyítványuk, ha a) akár egy, akár több adónemből együtt 20 K állami egyenes adóval vannak megróva; b) iparengedély alapján önáiló ipart űznek vagy kereskedést folytatnak és legalább egy segédmunkást alkalmaznak, vagy egy adónem­ből legalább 20 K egyenes állami adóval vannak megróva; c) olyan alkalmazottak, akik ipari üzlet vagy vállalat körében — ideértve bányászatot, kereskedelmet és közlekedést is — nem csupán napszámosként vannak alkalmazva, ha iparos- lanoncz volt és erről bizonyítványt kapott az iparhatóságtól, vagy az utolsó öt éven belül akár egyfolytában, akár megszakítással legalább három éven át ugyanegy ipari munkanemben dolgozott, vagy őstermelésben vezető munkás vagy felügyelő; vagy d) a II. pont d) e) f) szakasza valamelyi­kének meg tud felelni. Az elemi iskola VI. osztályával egyenértékű az elemi iskola IV. osztályának és közép- vagy polgári iskola vagy iparos- és kereskedő-tanoncz- iskola osztályának elvégzése. * * * Az írni és olvasni tudás igazolása egv bi­zottság előtt történik, mélynek tagjaiul a polgár­mester elnöklete alatt Szatmárvármegye közig, bizottsága a következőket nevezte ki: Égig Mi­hály főjegyzőt, Csüdör Lajos tanácsost, Klip'is Gyula közgyámot Halmai/ Imre r.-alkapiiányt, | Égig János ellenőrt, Székéig Mihály ellenőri, Sloll Tibor dr. ügyészt, Smaregla János aljegy­zőt, Alexg Kornél, Székely Árpád, Rozsos István igazgatókat. Aki igazolni akarja, hogy ő Írni és olvasni tud, annak ez előtt a bizottság előtt legalább öt sort kell olvasnia és legalább három sort Írnia. Ezek a vizsgálatok május hóban | lesznek. HÍREK. Április 29. A hó elseje alkalmából tisztelettel kérjük hátralékos előfizetőinket hátralékaik beküldésére s előfizetéseik megújítására. Személyi hírek. Kami Károly budapesti m. kir. főerdőtanácsos hivatalos ügyekben pár napot városunk- ! ban töltött. Kinevezés. A pénzügyminiszter Kellner liéla kapnikbányai segédmérnököt a m kir. áiiami vasgyárakhoz mérnöknek nevezte ki s szolgálat­tételre Zólyom Brézóba rendelte ki. Uj orvos. Szenltniklóssy Ödönt, — Szent- j miklőssy Józsefnek, a nagybányai kir. jbíróság vezetőjének fiát, ki a kolozsvári Ferencz József tudomány egyetemen kiváló sikerrel végezte el tanulmányait, f év május 2 án fogják az összes gyógy tudományok doktorává fölavatni. Tanár választás László János bodrogke- reszíuii ref. lelkészt, Szűcs Károly adótárnok vejét, a szatmári ref tanítóképzőbe tanárnak választották meg. Esküvő. Németh Béla főgimnáziumi fanár f hó 25-én szombaton tartotta esküvőjét a minoriták templomában néh. Prohászka Lajos volt uradalmi erdőtanácsos leányával: Lilinél. Az esküvőn mint tanuk dr Rcncz János főgim­náziumi igazgató és Prohászka Antal nyug. rendőrkapitány szerepeltek. Az egyházi szer­tartás alatt Németh Gyula operaénekes adott elő egy gyönyörű éneket Balezer Györgyné harmonium és dr. Bomola László hegedükiséreie mellett. Este a menyasszonyi háznál fényes vacsora volt. Másnap a fiatal pár olaszországi nászúira indult. Tiszti értekezlet. A nagybányai főerdő- hivaíal tisztikara hétfőn tiszti értekezletet tar­tott, melyen jelen volt Kaan Károly budapesti főerdőtanácsos is. Szabó József m kir. főerdő­tanácsos a tiszti értekezlet alkalmából a tiszti kar részére fényes vacsorát adott Bányanóvnap. A kereszthegyi bánya május 3-án üli meg névünnepét. Az ünnepi istentisz­teletei ezúttal a bányatéren tartják meg sátor alatt, melyre a bányászok testületileg vonulnak föl A névünnep előesíélyén a bányatéren ki­világítás és szerenád lesz. Halálozás. Részvéttel vesszük a hírt, hogy Szőke Albert járásbirósági irodatiszt f. hó 25 én, 56 éves korában elhunyt A boidogultat, ki egyike volt a legrokonszenvesebb tisztviselőknek, nagy részvét melleit helyezték örök nyugalomra. Ä végiisztességen a járásbiróság tisztikara Szent- miklóssy József járásbiró vezetésével testületileg jelent meg. — Csonka József felsőbányái ref. tanító, aki a népnevelésnek több mint negyven éven át volt buzgó harezosa, f. hó 21 én el­hunyt. Nagy részvét mellett temették. A Nőegylet közgyűlése. A nagybányai jó­tékony nőegyesület május hó 3-án, vasárnap délután 3 órakor tartja rendes évi közgyűlését a városháza tanácstermében Napirend: 1. Be­számolás a nőegylet múlt évi működéséről. 2. Folyóügyek 3 Indítványok. 4 Általános tiszt- újítás -- Tekintettel a tagok nagy számára, a közgyűlésre csak e hírlapi meghívót bocsátotta ki az elnökség. A májusi ájtatosság. A májusi liíaniákaiez évben a plébánia templom restaurálása miatt a Minoriták-templomában tartják meg. Az első ájtatosság csütörtökön délután 6 órakor lesz 1914. április 30. dég az, amely a növendék érdeklődésének fenntartásával jár. Ezért adózunk Waigandt Annának a leg­nagyobb hálával, hogy ezt belátta, felösmerte s megvalósítani igyekszik, a többi városok is­koláinak is jó példával járva elől, mert tudjuk, hogy az iskolák inkább irtóznak a mozitól, minthogy azt: mint nevelő eszközt, szolgála­tukba fogadják. Mi beszélgetést folytattunk az előadások után több müveit, sokat látott, sokat tapasztalt szülővel Waigandt Anna akcziója s az első előadás felől, akik mind megerősítették a mi álláspontunkat is: a mozinak ilyen czélra való fölhasználásából csak előny származhaiik már a zsengébb gyermek lelkinevelésére is és azt kívánni, hogy a nagybányai iskolák kis Edison gépet szerezzenek maguknak, mégsem lehet: nincs tehát más sem jobb, sem szebb megol­dás, mint a Waigandt Annáé, aminek a révén maguk a felnőttek is fejleszthetik ösmereteikef, mert tanulni a legnagyobb férfi korban sem szégyen. Mi a legnagyobb várakozással tekintünk e paedagogiai újítás elé s a legteljesebb sikert jósoljuk annak. Kik lehetnek választók? — A nagyközönség figyelmébe. — Április 29. A belügyminiszter most bocsátotta ki ren­deletét, mely részletes felvilágositásu! szolgál arra nézve, hogy a jövőben kik vehetők fel a választói lajstromokba. Közérdekből közöljük e rendelet főbb in­tézkedéseit : I Választók azok, akik az elemi népiskola hatodik osztályát,' vagy ezzel a választói jogo­sultság szempontjából legalább egyenlő értékű más iskolai osztályt, vagy más tanfolyamot sike­resen elvégezték és még a következő feltételek valamelyikének megfelelnek: a) legalább 2 korona egyenes állami adó­val vannak megterhelve; b) önállóan iparengedély alapján ipart űz­nek, vagy kereskedést folytatnak; vagy c) olyan alkalmazottak, akik műszaki üzlet vagy vállalat körében bárminemű idő óta, de nem csupán alkalmilag felfogadott napszámos­ként, vagy mezőgazdaságban bármennyi idő ó'a mint vezető munkás vagy felügyelő vannak alkalmazva; d) aki az előbbi pontban felsoroltakhoz nem tartozik ugyan, de ugyanannál a munka­adónál köz- vagy magánszoigálaiban legalább bírom év óta van alkalmazva; e) valamely választónak gazdaságában, ipari üzletében vagy vállalatában mint kisegítő családtag működik; Az egyik. Mindjárt, mindjárt, mindjárt. Erre azt mondta: »A tied vagyok, drágám, örökre, csak egy pongyolát veszek magamra«. És leeresz­tette a hamis haját . . . letette a . . . a . . . mit mondjak magának . . , az egész nő hamisítva volt . . . A másik. Óriási, óriási, óriási! Az egyik. Abban a pillanatban, a mikor gyöngéd odaadással az ölembe akart ülni, a dí­ván alól kibújt egy két méter magas, félelmetes, fekete ember és revolverét mellemnek szögezve, ránk ordított: »Megcsíptelek, nyomorultak! Most meghaltok mind a ketten . . . gaz házasságtörők ! Mire a nő felsikolt: »Egek a férjem!« és elájult, A másik. Rémes, rémes, rémes, Az egyik Én szeretem ezt a nyomorult életemet és alkudozni kezdtem a férjjel. Nagy- nehezen belement abba, kogy ezer koronáért meg­kegyelmez nekem . . . Átadtam neki az ezer ko­ronát és el sem búcsúzva a még mindig ájultan fekvő nőtől, távoztam. Jóformán még a küszöböt sem léptem á<, a mikor a férj és nő jóizü, kár­örvendő nevetését hallottam . . . A másik. Ne mondja I Az egyik. Képzelheti, milyen dühbe gurul­tam. Most már tisztán láttam mindent ... a férj is hamis volt, a revolver is hamisítva volt, az ájulás is hamisítva volt ... És én lépne mentem, mint a legközönségesebb vidéki pali . . . A másik No hallja ! Az egyik. Csak egy vigasztal ... Az ezres is hamis volt. Évforduló. — Két ur a kávéházban. — Az egyik. Mondja csak kedves Cserebüly ur, nem unja néha az életét? A másik. Soha. Miért kérdezi ? Az egyik. Mert én néha szörnyen unom. A másik, Beteges állapot Nem szerelmes? Az egyik. Nem. A másik. Mert rendesen a boldogtalan sze­relmesek unják az életüket. Nem is nős? Az egyik. Nem. A másik Mert rendesen a házasemberek unják az életüket. Szeretője sincs? Az egyik. Nincs. A másik. Mert rendesen az olyat^emberek unják az életüket, a kiknek szeretőjük van. Az egyik ön nagy filozófus Cserebüly ur. A másik. Vagyok egy kicsit. Higyje el, hogy a férfiak életében a nők játszszák a legnagyobb szerepet. Vagy azzal, hogy vannak, vagy azzal, hogy nincsenek. És az élet legnagyobb titka az, ha van szeretőd, igyekezzél szabadulni tőle; ha nincs szeretőd, igyekezzél szerezni. Az egyik. Ön olyan aforizmákat mond, mint Wilde Oszkár az újságok »Kü!önféle«-rovatában. De igaza lehet. És minthogy nincs szeretőm, kö­vetni fogom az ön becses tanácsát és szerezni fogok A másik Nagyon helyes! Az egyik. Sőt tehetne nekem egy baráti szívességet.. A másik. A legnagyobb örömmel. T3TI7' C r~7 Á FN VFT’TDFáFÁ szatmármegyében. niK^A/ VU V J I Uu 1 1 UlVJJU Megnyitás május hó 15-én. Meleg ásványviz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegviz-gyógyintézet, dr. Balling-féle Inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilén világítás. Vasúti állomás, posta, távirda, telefon, gyógytár helyben. :::: Elő- és utóévadban az állandó tartózkodóknál a szobaárakból 307o engedmény. Prospek’ust, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fürdő igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents