Nagybánya, 1914 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1914-04-23 / 17. szám
2 lönösen az orvosok és szakértő ápolók hiánya csaknem kivihetetlenné teszik. A közigazgatásnak legnagyobb hátránya a formák, ^ alakiságok tultengése. Ez mindenütt akadály, mert hiszen az érdemleges helyes elintézésnek, az ügymenet gyorsaságának s a közigazgatás olcsóságának okoz helyrehozhatatlan hátrányokat, de különösen káros s valóban meg nem becsülhető és pótolhatatlan veszteséget okoz a közegészségügy terén. Itt igen sokszor csak akadályozó s legtöbbször nem más, mint kárt okozó a köz- igazgatási bürokratizmus. Szigorúságra, pedantériára és pontosságra feltétlenül és első sorban e téren lévén szükség, ez a tér az, ahol a közigazgatásnak okvetlenül alkalmazkodnia kell a gyakorlati élet követelményeihez, mert a betegség nem respektálja sem az autonóm jogokat, sem pedig a képviselőtestületek, tanács és bizottságok lassú tempóban működő alakiságokkal telt s nehezen mozgó méltóság- teljes intézkedéseit. Mig a képviselőtestület, tanács és bizottság összeül, tanácskozik és dönt, addig a betegség és járvány befejezett tények elé állítja a hatóságot. Az 1912/évi 58. t.-cz., amely a városok fejlesztéséről szól, 30-ik §-ában arra utasítja a belügyminisztert, hogy a városok szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról, valamint a városi rendőrségek országos rendezéséről a törvény életbeléptetésétől számított 2 éven belül terjeszszen elő törvényjavaslatot. A két év már nagyon közeledik s leteltétől igen kevés idő választ el. Hogy a jelenlegi törvényhozás s különösen a képviselőház az állami élet minden terén a megoldásra váró feladatok tömegével szemben nem passzív, hanem az alkotás állásponjára lépett, az kétségtelen, hogy e feladatokat miként oldotta meg, az nem e cikk keretébe tartozik, mivel a legteljesebb tárgyilagosság mellett is könnyen a politika berkeibe tévedhetnénk; azt azonban meg kell állapítanunk, hogy úgy törvényhozás, mint a kormány eddig ismert szempontjai és egyszersmind kissé gúnyosan is . . , Aztán igy szólt: — Csak vallja meg: a mai találkozásunk nélkül eszébe sem jutottam volna, hogy távol voltam ... Ne udvariaskodjék, — tette hozzá hirtelen, mintegy megakarván akadályozni azt a tiltakozást, amivel valóban már-már megpróbálkoztam . . . Nagyon természetesnek találom, hogy elfelejtettek, mert nem láttak. Annyi minden van Párisban, amire gondoljon az ember! — Akárhogy van is, — feleltem, — biztosíthatom, hogy Páris megint gondolni fog önre és törődni fog önnel, mert most, hogy visszajött, fiatalabb, ragyogóbb, szebb, mint valaha. Erre csak ennyit válaszolt: — Igen, sokkal jobban vagyok. Most a másik szomszédja szólította meg s egy darabig azzál beszélgetett, ezalatt pedig én ugyanazt a kötelességet róttam le baloldali szomszédnőmmel szemben. Mihelyt újra beszédbe tudtam keveredni vele, megkérdeztem Mme de Sénangest: — Hát gyöngélkedett? — Nagyon beteg voltam. — Neurasthénia ? — Ö nem, komolyabb betegségről volt szó. Két évvel ezelőtt, mikor csak úgy találomra kezeltek a folytonos gyöngülésem és soványodásom ellen — végül fölfedezték az orvosok, hogy kezdődő tuberkulózisban szenvedek. Még aznap elküldték a malvezin-i szanatóriumba, Lausanne mellé. Itt töltöttem én másfél esztendőt. — Teljes sikerrel. — Igen. Tökéletesen meggyógyultam. NAGYBÁNYA és irányelveiből kiindulva, a rendelkezésre állott s részben még álló idő nem fog a javaslat benyújtása nélkül elmúlni. Magával a javaslattal még nem foglalkozhatunk. Minden esetre az az első sorban jogosult kívánság, hogy úgy, amint 1912. évi 58-ik törvényczikk segített a városi tisztviselőkön s ez által közvetve segített a városokon, a városok fejlődéséről megalkotandó uj törvény segítsen magán a városokon és azoknak közönségén. Az első kívánság az, hogy lehetőleg szabadítson meg az alakiságok bilincseitől, több önállóságot adjon a városoknak s azok hatóságainak. Adjon pedig abban az irányban, hogy a polgárság a közigazgatási hatóság segítségéhez köny- nven jusson hozzá s valóban érezze a hatóság segítő kezét Nem akarom én itt az autonómiát szembe állítani az állami hatalommal. A szó valódi értelmében a jelenleg érvényben lévő törvények mellett sem lehet egy igazi önkormányzatról beszélni, hiszen úgy a községek, mint a városok minden egyes jelentékenyebb kérdésben az állami hatalomtól függő jogviszonyban állanak, az 1912. évi 58. törvényczikk megalkottása előtt a legcsekélyebb ingatlanukat is a legkomplikáltabb alakiságok betartása mellett értékesíthették s a döntés mindig az állam- hatalom kezében van a legfelsőbb fokon s a tisztviselőik megválasztásánál is a kijelölési joggal kell számolniok. A közigazgatás rendezését s a városokról szóló törvény megalkotását nem abból a szempontból nézem, hogy az önkormányzati hatáskört miiven iránvban korlátozzák, vagy szélesbitik, mert hiszen meg vagyok róla győződve, hogy a városok az ő va- gyonaik fölött a jövőben sem fognak kevesebb joggal rendelkezni, mint a ma érvényben levő törvények szerint. A köz- igazgatás rendezését s a városok reformját abból a szempontból nézem, amely szempontok azt tartalmazzák, hogy a polgárok a közigazgatás terheinek viselése ellenében jó közigazgatási gondoskodásban részesüljenek. Ebben pedig benne | És most viszontlátjuk újra minden nevezetes alkalomkor ? — Ó nem 1 Ez az »ó nem!« olyan hirtelen hangzott el, hogy megértettem, mennyire őszintén gondolta. — Hát még mindig vigyázna magára? — Nagyon kevéssé, és ettől ugyan újrakezdhetném a régi életemet. Csakhogy, lássa — nem kívánom többé. A velünk szemközt kitörő nevetés megzavarta a beszélgetésünket. Egyik vendég — egy szellemes ember — valami botrányos anekdotát adott elő egy igen ismert társaságbeli személyiségről Egész Páris ismerte az anekdóla hőseinek nevét; az elbeszélő különben nem is titkolta el. . Mikor elhalgatott és a nevetés is megszűnt, Mme de Sénanges tovább beszélt: — Lássa, barátom, már az ilyenféle anek- dóták a reám tett hatásából is megállapíthatom, hogy elmaradtam a társaságtól, nem vagyok többé a »helyzet magaslatán«, mint mondani szokták ... Ó, nem lettem szenteskedő odafenn a havasokon! Mindössze elveszitettem az érdeklődésemet a sok sablonos, haszontalan, mesterkélt dolog iránt, a mik az eddigi életemet alkották; és most, mikor ismét ott vagyok, ahol ezt az előbbi életet éltem, észreveszem, hogy a »havasi lelkem« nem maradt a havasok közt : lejött velem, elkísért Parisba. Ez a lélek figyel, hallgat, ítélkezik bennem. És ezzel az átalakult léle! i"'l valóságos betolakodónak érzem itt magamat A vacsora véget ért. Karonfogfam Mme de Sénangest és a szalonba vezettem. És minthogy érdekelt az, a mit el kezdett nekem mondani, hát a helyett, hogy a férfiakkal a dohányzóba van a jó ivóvíztől kezdve az élvezhető szinielőadásig minden. Vagyis mindaz, amire az ember egészsége, műveltsége, józan ítélőképessége s ép erkölcsi érzéke révén igényt tart. A jó levegő, az egészséges hús és kenyér, az embernek megfelelő lakás, a tisztaság, a rendezett utczák s az emberek embertársai jogai és jogos igényei elleni cselekményeinek gyors megtorlása, a terhek, adók és illetékek beszolgáltatásának lehető megkönnyítése, szó val annak az elvnek érvényre juttatása, hogy a közigazgatási rendszer, törvény és hatóság a polgárság jogos érdekeit szolgálja és védelmezi s nem azért van, hogy azt indokolatlanul zaklassa, az élet kellemetlenségeinek kiszolgáltassa, bajait és nyomorúságait még az ő erőszakos, kíméletlen zaklató eljárásával is fokozza és gyarapítsa. A törvényhozástól mindent nem várhatunk. A jó törvény megalkotása még nem betetőzése a jó közigazgatásnak. Ez az elv, ha valahol, úgy a köz- igazgatásban áll. Itt van a legnagyobb tere az egyéni tudásnak, az emberi jóindulatnak, a humanitásnak. Ismerek olvan várost, ahol a fél J 7 indokolt sürgős kérelme a közigazgatás vezetője által azonnal elfogadva, az iratok gyors felszerelése mellett, rövid fél órán belül elintézést nyert; mig egy más városban hasonló ügy Írásbeli folyamodás útjára teleltetett s folytonos sürgetés daczára hónapok teltek el, mig az érdemleges elintézést nyert. Van olyan közigazgatási hatóság, ahol az ügydarab felszerelésére a levéltárnoknak Írásbeli utasítás adatik s ez nyilvántartásba véve, kétszer-háromszor is sürgetés tárgyát képezi, s igy hetek, sokszor hónapok kellenek csak ahhoz, hogy a beadvány az előiratokkal felszereltessék. A szaktisztviselőket még a rövid utón könnyen elbírálható sürgős ügyekben is Írásban hívják fel véleményük beterjesztésére, ez azután ismételt leírást, kiadmányozást, expediálást, nyil1914 április 23. mentem volna, kissé félrevontam és leültem mellé. Mosolygott. — Önt mulattatja az, a mit mondok, — kezdte — és azt gondolja magában : »ezt az asz- szonykát meglepi és idegessé teszi Páris zaja másfélesztendei nyugalom után, azt képzeli, hogy megváltozott a lelke; de nem adok neki hat hetet, megint olyan bolond lesz, mint azelőtt . . .« Vallja meg, hogy ezt gondolja! Én is mosolyogva válaszoltam: — Semmieseíre sem ezekkel a szavakkal gondo'om. — De mégis csak gondolja. Nos hát, csalódik. Sohasem lehelek többé az aki voltam . . . Ejnye, szeretném ha megtudna érteni . . . Képzelje ei hát először is az elutazásom napját . . . Előző este fáradtan feküdtem le, mint mindig — de végtére is meg voltam győződve, hogy semmi komoly baj nem fenyeget és másnap reggel megint képes leszek ujra-kezdeni azt az jSrült életet. Mikor fölébredtem, a gégémet kaparta valami: kö- hintettem, hogy megszabaduljak tőle ... és hirtelen valami sós, meleg dolgot éreztem a szájamban . . . vér volt. őrült ijedség . . . teiefonázás a doktornak, orvosi vizsgálat . . . Rendelés: még aznap este el kell utazni Malvezinbe. És igy egyszerre eltűnt mindaz, a mi a régi életemet alkotta; gondolhatja, hogy nem értem rá leveleket irni és külömbözö megállapodásaimat visszavonni I ... A mint a vérzés meg szűnt, a csomagolásra kellett felügyelnem. Este 9 órakor vonatra ültem a férjemmel. Másnap tiz órakor a szanatóriumban voltam; felhők fö ött, ragyogó napsütésben, tizenkétfokos hidegben. Har^
