Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-09-18 / 38. szám
2 NAGYBÁNYA 1913. szeptember 18. Jánossy Béla hagyatéka. Amit az örökösök vitatnak. — Aukció a Müvószházban. — Saját tudósítónktól. — Szeptember 17. Most egy éve, hogy egy hangos revolver- dörrenés rázta föl Nagybányát és az egész művészvilágot. Most egy éve, hogy egy erős, határozott gesztussal eldobta magától Jánossy Béla az életét. Megindullak akkor a találgatások, a hírlapok hasábos czikkekben tárgyalták Jánossy Béla tragikumát, de csak derengő, gyér világosságot tudtak vetni a nagy műgyűjtő életébe, akit műkincsei taszítottak ki az életből Lassan-lassan átment a köztudatba, hogy ez az ember sem volt csalhatatlan. Rubens, Verocchio, Van Dyk képeiről kiderültek, hogy szemenszedett, ügyes hamisítványok, amit csak ő nem vett észre, minden művészetek fanatikus rajongója. Már-már a feledés homályába kezdett merülni az egész szomorú tragédia, az örökösök azonban — érthető anyagi okokból — ismét beszéltetnek róla s kissé komikus erőfeszítéssel igyekeznek bebizonyítani, hogy igenis, valódiak azok a Rubensek s eredeti, mesteri Verocchiok, Van Dykok ékeskednek abban a messzi hires nagybányai képeket őrző galiériában. S szeptember 24-én nyilvános akcióra bocsátják a Művészházban azt a gallériát, amely Nagybánya első hires képeitől gazdag, amelyben Ferenczy Károly, Grünwald, Réti festmények húzódtak meg a nyilvánosság elől. Most a kormánynak és Nagybánya városának is alkalma adódik arra, hogy rég feledett értékes festményeket, örökbecsű nagybányai motívumokat szerezzenek meg — vagy vissza. Ezt az egy elégtételt megérdemelné Jánossy Béla, akit szülővárosában is sokan kinevettek egykor fanatikus rajongása miatt. Most eszünkbe jut egy beszélgetés, amelyet még a tavasz folyamán volt alkalmunk Feiksz Alfréddal, Jánossy egykori barátjával folytatni. Feiksz tudvalevőleg annak idején közbenjáró volt a hamisítványok megállapításában s az eredetiek értékesítésében. Ennek a sikertelensége kergette aztán a halálba Jánossy Bélát. — Engem, mondta Feiks Alfréd, Jánossy akkor kért meg, hogy vigyem magammal műkincseinek reprodukcióját, mikor megtudta, hogy Berlinbe készülők. Magamhoz vettem a fénykép kollekciót s mintha a magam műkincseiről lett volna szó, olyan szorongó érzéssel, olyan izgatottan állítottam be Bohde tanár fogadószobájába. Bohde Frigyes a világ legjelesebb, legelsőbb műkritikusa, akinek óriási tudása, szeme, szinte csalhatatlan s mintha kuruzsló volna, olyan tömegesen keresik föl a világ minden tájékáról összegyűlt elemek, hogy birtokaikban levő műkincseik eredetiségét megállapittassák vele. Az kás füvekhez és bambán néznek föl a dombra, hol a fehérszarvu ökrök kínlódva szántják a legelőt . . . Nem lesz már legelő. Kevés a kenyér. Kenyeret vetnek belé, hogy ne éhezzen a biró, a pap, a szegény ember. Nézi Mitru és szemébe valami viz gyűl. Arca eltorzul pillanatra és szeretne sírni, káromkodni, ütni . .. Nézi az ekevas villogását, hallja a fűtövek, zsombékok panaszos repedését, szétmálását; látja a megszáradt fűcsomókat szertehányva; azokat az áldott fűcsomókat, mik negyven évig táplálták az ő teheneit, adtak puha bársonyos derékaljat . . . Nézi a csomóra hányt bokrokat, a vadrózsa és galagonya töveket. . . ott, ott fönn a domb tetején rakáson vannak és égnek lángolnak a rekkenő hőségben és füstjük odaszáll föl a havasokra, a pásztorokhoz, oda . . . A pásztorokhoz, kikhez egyszer ő is felment, amikor húsz éves volt. Felment és megkérdezte Martát: — Minek jöttél fel a pásztorokhoz ? ő ítéletében nem kételkedik senki s Jánossy is tőle remélt vigasztaló sugárt. Szegény, ezt sem kapta meg. — Amint megérkeztem Berlinbe — folytatta előttünk Feiks Alfréd érdekes elbeszélését, első dolgom volt, hogy Bohdehoz menjek a fényképgyüjteménynyel. Az előszobája, világhírű orvosprofeszorok megirigyelhetnék azt a szorongó tömeget, telistele volt nyüzsgő, izgatott emberekkel, akik rajzokat, képeket, fényképeket szorongatva várták a megváltó pillanatot, melyben művészi tanácsában részesülhetnek Ezek a fogadónapok — hetenként kétszer tartja — a világ minden tájékáról ősszecsőditik az embereket, akik egy érdekes, geográfiái felvonulást rendeznek ottan. Oda tettem az íróasztalára a kollekciót — mesélfe tovább Feiks — s sziv- szorongva lestem, milyen hatással vannak reá? Bohde ránézett az első képre, aztán elkezdett lapozgatni és halálos biztossággal, azonnal fölismerte valamennyit: Original Ma jrid, —Prado... Das ist in Dresden. Zwingen, — Wien, Hofmuseum, — London, National Gallery .. . Laute Kopien, — Ohó! ez a Tintcretto Párisban van és a Louvre őrzi! . . . ■— Végig lapozta az egész csomót, hideg, kőkemény arca meg se rándult. Az én torkom összeszorult s mintha romokon álltam volna, ezeket, a nekem idegen, d^ egyszeriben nekem is értékes képeket úgy néztem, vagy mintha pestisbeteg vergődését láttam volna. Egyetlenegy képet talált, azt is csak feltételesen, eredetinek s értékét 10—12,000 márkára becsülte. A többit semmire. A legnaivabb másolatok és hamisítványok, mondta Én azonnal megírtam Já- nossynak Bohde véleményét, aki annyira a szivére vette, hogy megvált életétől. Nevetséges, — fejezte be Feiks elbeszélését — hogy az örökösök ezeket a naiv hamisítványokat akarják eredetiekké nyilvánítani 1 Nekünk, természetesen, semmi beleszólásunk ebbe a dologba nem lehet, hiszen az sincs bebizonyítva, tényleg valamennyi régi képe ha- misitvány-e ? Az bizonyos, hogy a magyar gyűjtemény is százezreket képvisel hiszen Ferenczy, Réti, Thorma, Grünwald, Glatz, Rippl, Rónainak legértékesebb festményei reprezentálják Jánossy Béla hozzáértését. A nagybányai müértők tehetnének egy kis kirándulást arra az aukcióra, amely utolsó momentuma a mi nagyon kedves, eltávozott emberünk életének. (h.) A kártya meg a falu. Szeptember 17. Egy pakli kártyának több befolyása lehet az ember életére, mint például Dumas valamennyi világhírű regényének, Csudálatos, hogy az ember egyetlen gyer— Mert vágytam! Itt jobb, szebb! Mitru pedig belebámult a ködös völgybe, hol csordája legelt a zöld bokrok között, bámult és elgondolkozott. A vére mind a fejébe szaladt és kérdezte: — Asszony vagy már ? — Igen .. . — Kinek az asszonya ? — A sajtkészitőé . . . És nem tudja senki, hogy mi történt, de a sajtkészitőt megtalálták egyszer lenn a pisztrán- gos, sekélyvizü patakban, ahol a Mitru jószágai ittak, megtalálták bevert fejjel, véresen . . . Bizonyosan onnan felülről gurult le . . . talán valaki lökte is ... ki tudja ? ... Már negyven éve . . és most szántják a legelőt. Nem lesz hol megpihenni ezután. Nem lesz hová kihajtani az éhes jószágot. És mintha a Mitru keblét, szivét hasogatta volna az eke, úgy fájt néki annak minden mozdulata . . . Nem ezt gondolta ő, de igy érzett és szeretett volna még egyszer ütni .. . Csak egyet ütni az ekeszarvát tartó legény mekkori szokását — a játékot — tartja meg késő vénségéig. Hát az igaz, hogy a játéknak van jogosultsága, mert a munkában kifáradt testet vagy lelket szórakoztatja, de merem állítani, hogy a kártyajátéknak jogosultsága egyáltalán nincsen. Nem tartom szükségesnek ebben a szo- moruságos időben a kártyajáték jogosultságát, holmi hosszú tudományos fejtegetésekkel tönkre- silányitani, csak egyetlen egy érvet hozok fel vele szemben, amit én egy úriembertől hallottam egyszer. Az az úriember a következő módon fej ■ tegette a kérdést: — A hivatalnok ember egész nap szellemi munkával foglalkozik Fizikai erejét igénybe nem veszi, csak egyes-egyedül az eszét, a szellemét. Nem őrültség tehát, ha ezzel a kifáradt elmével, az egész napi számolásban, vagy fogalmazásban kimerült eszével estenden neki ül a kalábernek ?.. Annak a kalábernek, vagy nem tudom én minek, ami épen annyi szellemi tornát kíván, mint az egész napi foglalkozása ? . . . Nos? Ennek az úriembernek nagyon is igaza van! Mert az elmét nem ezzel szokták pihentetni; az elme pihentetésének egészen más a módja, egészen más az eszköze. Hát az igaz, hogy ez az elmélet csak a hivatalnok ember szempontjától állja meg a helyét. Mert ha ebből a nézőpontból tekintjük a kártyajátékot, akkor az a semmittevők (csavargók) és a semmit nem csinálok (az igazi nagy urak) privilégiumává monopolizálódik. Hanem! . . . Tudják-e azt a városiak, hogy ma már kivesztek a falusi társasjátékok is? Tetszenek azt tudni, hogy ma már nem furulya szól a faluvégi tölgyfa alatt? Méllóztat- nak-e elhinni, hogy ma már (mint egy szellemes református pap tette) meghívóval kell templomba gyűjteni vasárnap délután a férfiakat ? És miért? Kérem szépen csak azért, mert ma már a legtöbb faluban minden eperfa árnyéka kártyázok tanyája lett. Micsoda benyomást kelt a szemlélőben, mikor látja, hogy minden kapualja, minden árnyékos tornác, minden kicsi virágos kert a munkában elcsigázott falusi nép kártyacsattogásától hangos. (Akárcsak a bányásznegyedekben). Filléren kezdődik itt a játék és koronán végződik. A korcsmáros átkozza a főszolgabírót, amiért bezáratta az üzletét, a nép az meg a faluvégi tölgyfa alatt forgatja a bibliát. Hát a libapásztor gyerekek ? Talán kéken virító szarkalábot szednek csokorra, mint ahogy Szinnyei-Merse Pál szokta volt festeni ? fejére, a hűtlen özvegy Márta fiának a fejére de, nem bántotta. A tiszta égbolton feljebb hágott a nap. Szétoszlatta a ködöt is. A faluban delet harangoztak. Mitru levette ősz fejéről a zsíros kalapot .. . Mikor a városból hozta, akkor kente be hájjal, hogy ne fogja az eső, azóta mindig hordja már negyven éve. Nem öregszik itt semmi, nem romlik itt semmi. A bokrok most is olyanok voltak, mint 40 év előtt, nem nőttek, A fű mindig zamatos, zöld volt és most mindez szürke, sárga, barázdás, nyers föld, melybe kenyeret vetnek, hogy legyen . . . Harangoznak. Bágyadtan, simán verődik vissza a hang a barna sziklákról. Mitru hajadon fővel áll és imádkozik. A jószág a hűvös parton kérődzik. Sovány a koszt, nincs már fű csak egy darabon. Szomorú a csordás. Nincs furulyaszó, elzavarták a kígyót is, szétdulták fészkét. Szomorú pusztulás mindenütt . . . Nincs Márta,... a hűtlen Márta . . . ... Szántják a legelőt . . . Rácz Pál. BIKSZÁD GYÓGYFÜRDŐ SZATMÁRMEGYÉBEN. Szeptemberben utó évad! Meleg ásványvíz-fürdők, szénsavas fürdő, hidegvíz-gyógyintézet, dr. Balling-féle inhalatio, 160 kényelmesen berendezett szoba, vízvezeték, acetilen-világitás. Vasúti állomás, posta, távirda, telefon, gyógytár helyben. — Elő- és utóévadban, az állandó tartózkodóknál, a szobaárakból 30°/o engedmény. Prospektust, vízről árjegyzéket kívánatra küld a fiirdöigazgalóság.
