Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1913-08-28 / 35. szám

2TX. évfolyam.

(

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is.

falu . .

.iAugusztus 25.

Egy ereszeit háborúval fölér ennek _z ' szagnak a kára, s mi, a kőfalak közé zárt emberek, akik csak a veszedelmekről, a vizek áradásáról, a kalászok pusztulásáról kaptunk nap-nap után ijesztő híreket, azt hittük, Ínség és nélkülözés fog reánk nehezedni. Mert úgy vagyunk mi, akiknek nincsen ezen a kerek világon többünk, mint egy Íróasztalunk, vagy mint egy kicsiny darab papirosunk, amit tele írunk betűkkel, úgy vagyunk mi, legyünk orvosok, ügyvédek, hivatalnokok, kereskedők, vagy akármik, akiknek normális időkben nem kell törődnünk a barázdával és a rajtuk felnőtt kalászokkal s akiknek egyetlen egy mesgyéjük, egyetlen egy kalászuk nincsen, hogy amikor kalászok pusztulásáról hallunk hirt, nekünk is eláll a lélekzetünk és — amikor feleszmélünk — első szavunk éppen ugyanaz, mint a gazdálkodó emberé; mi lesz velünk? Bizony mi lesz velünk? Bizony, mi lesz velünk ? Nincs búza, nincs semmi. Minden drágább lesz s mi már a mostani drágaságot is alig álljuk. Mert valameny- nyiünk sorsa, akik itt élünk ebben az országban, ott dől el a földeken, a kaszák éle alatt.

Ha lehet megnyugtatás ezekben a napokban, úgy a földmivelésügyi minisztériumnak most kiadott termésbecslése bizonyosan az. Sőt egyenesen vigasztalás mindenki számára. Mert mi, akik csak a pusztulásról, a teljes romlásról kaptunk

edcnrT képet, most ebből ajelentésből azt láljnk, hogy mérhetetlen a kár, ami meg nvc .ontott bennünket, egyes vidék:.*et évekre vetett vissza a természet haragos kedve, de nem lesz nyomor, lesz ennivalónk, meg fogunk tudni élni szerényen, összehuzódva. S olyan szerény emberek vagyunk mi, hogy ennek is nagyon, de nagyon örvendünk.

A magyar föld ősi ereje, termékenysége, áldott jósága megtart bennünket továbbra is. Mert ennek és semmi másnak köszönhető, hogy a nagy esőzések, felhőszakadások, jégverések, árvizek, nagy szelek és hideg idő ellenére is lesz elég búzánk, s hogy amikor mi Ínségtől félünk, ez a föld akkor is közepes termést hoz s akkor is alig egy negyvened résszel lesz kevesebb a búzánk, mint volt a tavalyi esztendőben.

Iyénkor kell igazán éreznie mindenkinek, hogy mi ez a föld a mi számunkra

És mégis, szomorúan látjuk, hogy éppen azok, akik elsősorban érzik ennek a földnek áldásait. ott nőttek föl a földhöz közel, az ugaron, a mindnyájunkat megtartó barázdák mellett, kezdenek hütelenné vállni ehez a földhöz. A falvak népeiről beszélünk, — de nem azokról, akik messze idegenbe mennek bányamunkásnak, hogy megkeressék a mindennapit, — hanem azokról, akik gazdák gyermekei, akik magukénak mondhatnak valamit, — ki többet, ki kevesebbet — ebből a földből, akik nem mások napszámosai, hanem a maguk gazdái lehetnének. Ezek is mennek, hütlenül otthagyván öldet. Mennek föl, abba r.z átko- ! i^‘ városba, lesznek á<-emeletes

.aszd. yák zugszobáinal agyrajárói, ;sznek g\ ri munkások s önként, nem nyomor miatt hagyták ott a szelíd szellővel simogatott gyönyörű, selymesfüvü mezőket, a kalászokat, az egészséges, éltető levegőt, a csendes falut, hogy napszámosai legyenek piszkos gyáraknak, zakatoló, süketítő, idegeket roncsoló gépek között, koromban, füstben. Vagy fel mennek oda szolgálni, cselédnek.

Nem lenne semmi baj, ha az erős fiuk és lányok azalatt, mig odahaza pihen minden munka, dolog után látva hónapokra elmennek s aztán, amikor kinyílik a mező, mennének vissza megtakarított pár forintjukkal. S nem volna semmi Ijaj, ha a lányok két-három évi szolgálat után, száz, kétszáz forinttal visszakerülnének a faluba, ott férjhez mennének s szülnék az egészséges, a földet szerető gyermeket.

De nem igy vanl

Legények, akik felszabadultak Pestre, mennek a gyárak rengetegébe, s többet falusi' ioldmivelők aligha lesznek. Egykét évig még viselik a falusi ruhát, azután szégyenük azt is, levetik s magukra vesznek úri rongyokat. Ott pedig napszámo- mosok, s mert tanult mesterségük nincsen, nyavalyognak, nyomorognak. De nem csoda, megrontotta őket a város vasárnapi ligetjével, szórakozásaival, izgató mulatságaival. A falu mindezt nem nyújtja i s ők ezekért ott hagyják bolond fiatal fejjel az áldott, csendes, szelíd falut.

A „Nagybánya“ tárczája.

A szerelem hőse.

— Irta: Max Hoffiuann. —

Nizzában történt, Karnevál idején. Jókedvű tarka népség rótta az utcákat. Örömteli friss pajzánkodás hangzott mindenfelé. A szép Charles de Neuville azonban unatkozva nézte mindezeket. ő más örömre vágyott, őt más örömek csábították.

Alig két hete, hogy megismerte őt, aki mindenkinél szebb volt a világon. Sergejeff herceg feleségét, akit tiz éves gyermekkorában már eljegyeztek a herceggel, akit Charles de Neuville sohasem látott, mert az legtöbbször oroszországi birtokán tartózkodott. Ahogy most is és ez adta a szép hercegnőnek a bátorságot arra, hogy meghívja őt villájába olyankor, mikor kívüle senki- sem fog ott lenni.

A szép hercegnő örömmel, boldogan fogadta.

A földszinti lakosztály kis szalonjában találkoztak, ahogy előre megbeszélték. Charles ez alkalommal volt itt először s az előkelő világfi is ámulva nézett körül e kincsek tárházán, mely a szép hercegnőt körülvette. Egy kép különösen felkeltette figyelmét. A művész, ki festette, lelket is adott a képnek, nem csak alakot, arcot.

— Ki ez ? — kérdezte a hozzásimulój szép asszonyt.

— Sergejeff hercag. No várj, mindjárt bemutatlak benneteket egymásnak: Charles de Neuville — a kedvesem — Sergejeff Dimitri herceg — a férjem.

— Édes bolondom — súgta Charles a pajkosan kacagó hölgynek. Aztán átölelte és csókokkal halmozta el fehér gyűrűs kezét.

— Kissé mogorva ugy-e? — kérdezte később a hercegnő. S mintha kitalálta volna a fiatalember gondolatát, megnyugtatólag szóllott:

— Mi itt egész biztonságban vagyunk. A cselédségnek megengedtem, hogy az álarcosünnepélyre mehessen és egész éjjel elmaradhasson. Nos, meg vagy velem elégedve ? Boldog vagy ?

Charles örömmámorban térdelt a hercegnő elé: — Szeretlek mindenekfölött. Imádlak. Ha azt mondod: meneküljünk, mindent elhagyok miattad és követlek mindenüvé. Ha kívánod, megölöm férjedet, hogy nőmmé lehess. Ha próbára akarnál tenni, szeretek-e más nőt kívüled — megölném magam előtted, hogy tudd, milyen nagyon szeretlek.

— A hercegnő közbeszólt: — Nem tudod mire fogadkozo).

— Tudom,

— Mi nők tudunk csak igazán szeretni.

— Nem, nem. A férfi szerelme mélyebb, igazabb. Mondd : meghaljak érted ?

A hercegnő lehajolt, magához emelte s a férfi szenvedélyesen ölelte karjába. Végnélküli, hosszú, gyönyörteli csókok következtek, amit a hercegnő ijedt mozdulata zavart meg.

— Nem hallottad? Mintha valaki a kerten

át jött volna — kérdezte suttogva és lecsavarta a villanyégő gombját.

— Iszonyú rémület tartotta fogva mindkettőjüket. Megfeszített figyelemmel hallgatództak. Ám a házon és egész környékén csend honolt. A másik percben kacagva csavarta fel a villanyt a hercegnő és jókedvűen nevettve előbbi ijedelmükön. Mégis, mintha valami ismeretlen érzés lenne közöttük, zavarodottan tekintettek egymásra. A férfi dühös volt, miért nem használta ki a sötétség védelmét, mig a nő kacagásába aggodalom vegyült: hátha mégis járt itt valaki.

Akkor ismét léptek zaja hallatszott. Kulcsot tettek a kapu zárába.

— Úgy látszik, cselédeim előbb visszatérnek, mint gondoltam — szolt Marina — Azért ne félj. Senki sem láthatott meg téged. Nagyobb biztonság okáért menjünk föl az én lakosztályomba, mely az emeleten van.

— Nem volna okosabb, ha mennék. Most már úgysem maradhatunk zavartalanul.

Charles az ablakhoz ment.

— Micsoda őrültség ez, az ablakok kívülről záródnak.

— Férjem akarata volt — magyarázta a hercegnő. A földszinten minden külső vasredőny kívülről lesz bezárva.

— Akkor mikép menekülhetek ?

— Jöjj föl az én szobámba. A legkisebb igazi veszélynél onnan a fákon át könnyen kijuthatsz.

— Igen, igen, ez jó lesz.

Az ajtóhoz mentek, be volt zárva. Ezt is kívülről reteszelték el. De ki ?