Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-07-24 / 30. szám
4 NAGYBÁNYA hanem a rettenetes istenitéleti csapás súlya alatt roskadozva, hamut hintve fejére, nyögi a választmány minden egyes tagja! Borzasztó! Borzasztó ! Borzasztó! Dr. Ajtai Nagy Gábor, a magasabb közéleti erkölcstan önkinevezett és sajátkezüleg önkoszoruzott magán Catója megpukkad a nevetéstől . . . igen, megpukkad és ha megpukkad, jaj lesz ennek a városnak, mert az Isten ujja máris »vészjóslóan mered a letarolt közéletből« feléje s ezt a vészjósló ujjat, mely nevetési megpukkadással fenyeget mindenkit (»Ne tovább, mert megpukkadunk a nevetéstől !« ezt dörgi ugyanis a letarolt közéletből meredő vészjósló Isten-ujj) — ez idő szerint csakis dr- Ajtai Nagy Gábor képes visszatartani! Borzasztó ! Borzasztó! Borzasztó! Sodorna a tűz által pusztult el, Nagybánya nevetési megpukka- dásban log elpusztulni! S ez ellen nincs segítség, legfölebb egy, ha meg tudja állani valaki, hogy el ne olvassa a nagy Gábor műdühkiro- hanásait. De hát e kellemesen ingerlő s néha csukló hahotázásokig fokozódó élvezetekről ki tudna lemondani ? Szóval meg kell pukkadnunk mindenáron! De hát ez volna még a kisebb baj! Van még ennél sokkalta nagyobb is! Borzasztó ! Borzasztó! Borzasztó! Dr Ajtai Nagy Gábor a mellét veri. S amikor ezt teszi, az mindig valami szörnyűségeset jelent. Most is mellét verve s megpukkanással fenyegetve a nevetéstől dörgi oda a takarékpénztár választmányának, hogy megtagad vele minden erkölcsi szolidaritást! Borzasztó! Borzasztó! Borzasztó! Ilyen tömeges kivégzés eddig csak a legsötétebb Balkánban fordult elé még. Mi lesz már most a választmánynyal ? Borzasztó! Borzasztó! Bor zasztó! De meg is érdemli a sorsát, mikor olyan barbár, hogy a nyerge alatt nem húst, mint ősei tették, hanem polgártársakat puhít! Tessék csak megfigyelni, mikor egy-egy választmányi tag a korzón sétál, a nyerge alól hogy lógnak ki a polgártársak megpuhitott végtagjai. Hát ezt dr. Ajtai Nagy Gábor már szamaritánus sziv- jóságánál fogva sem tudja elnézni. Inkább pusztuljon a választmány a fenébe, ha a dr. Ajtai Nagy Gáborral fennállott erkölcsi szolidaritás szintén a fenéé lett már! Ezek után kérdéses, hogy Neubauer Fereucz miniszteri tanácsos, bányaigazgató, Madán Ferencz bányakapitány* dr. Kádár Antal kér. kincstári főorvos, Oblatek Béla főbányatanácsos stb stb., kik a választmánynak szintén tagjai, nem fogják-e sürgősen nyugdíjaztatásukat kérni, miután dr. Ajtai Nagy Gábor erkölcsi szolidaritását oly könnyelműen elvesztették ? Hány család exisztencziája roppan majd össze?! Borzasztó! Borzasztó! Borzasztó! Mert az elősorolt kincstári urak az erkölcsi obsit tekintetében nemcsak mint választmányi tagok, de mint kincstári főtisztviselők is érdekelve vannak. Dr. Ajtai Nagy Gábor ugyanis véletlenül kincstári fiskális megbízott s ha felmondja az erkölcsi szolidaritást, amilyen következetesen szigorú és szigorúan következetes, föltehető, hogy levonatja vagy levonja a legvégső konzekven- cziát, ami azután a legnagyobb baj volna. Azt, hogy ha Neubauerék semmiáron sem akarnának menni, hát megy ő! Borzasztói Borzasztó! Borzasztó! De hát akkor ki lenne a kincstári fiskális megbízott? Hol kapnának olyan hatalmas erkölcsöktől és közéleti fehérségtől duzzadó embert, mint dr. Ajtai Nagy Gábor? Mert fiskálisnak, pláne kincstári fiskálisnak ilyen kell! Azután meg ki vigyázna Nagybányára ? Nem, nem! Ha már az erkölcsi szolidáris együttműködés lehetetlen, inkább mondjanak le Neubauerék J Bor . . . borzasz . . . borzasztó! A „Vasárnapi Újság“ julius 20-iki száma nagy érdekességü képeket mutat be a legérdekesebb magyar vidéki múzeumról, a kassairól, a legutóbbi árvízkatasztrófákról, a német császár wilhelmshöhei nyaralójáról, az elhunyt Rochefortról, Mánuel elűzött portugál király házasságáról, stb. Szépirodalmi olvasmányok: Pékár Gyula czikksorozata a rejtelmes Brateg- neról, Kvassay Ede regénye, Bán Ferencz novellája, Szép Ernő versei. Egyéb közlemények: Harkányi János báró uj miniszter arczképe s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték, sib. — A »Vasárnapi Újság« előfize tési ára negyedévre öt korona, a »Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a »Vasárnapi Újság« kiadóhivatalában (Budapest, IV., ; Egyetem utcza 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a »Képes Néplap,« a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. A szatmármegyei árviz. A felsőszamosparti érdekeltségnek hatvan tagú küldöttsége f. hó 18-án Budapestre utazott, amelyet Csaba Adorján főispán vezetett. Részt vettek benne Helmeczy József és Szentiványi Gyula országgyűlési kép I viselők is. A küldöttség elsősorban Gillány Imre i báró földmivelésügyi miniszternél jelent meg, ! aki előtt az árviz által sújtott lakosság és érdekeltség nevében Tóth Móricz földbirtokos kerületi függetlenségi pártelnök adta elő azt a ké- í reimet, hogy a Szamos medrének szabályozásánál figyelem fordittassék arra, hogy gyorsabbá tétessék a viz esése, mert azon körülmény, hogy eddig csak az alsó Szamost szabályozták, a felső szamosmenti körülbelül 4000 hold elsőrangú szántóföldet ismételten a legnagyobb mérvű pusztulásnak tette ki. Kérésük az, hogy állami segítséggel olyan védmüveket létesítsenek a Felsőszamos mentén, amelyek megakadályozzák á folytonos partszakadásokat és a vetések elöntését. Gillány báró földmivelésügyi miniszter a lehető legmesszebbmenő azonnali intézkedéseket helyezte kilátásba és egyúttal közölte a küldöttséggel, hogy legközelebb személyesen fog lejönni a helyszínére, hogy az árviz által okozott károkat megszemlélje és a teendő intézkedésekre vonatkozólag a helyszínén tájékozódjék. A küldöttség ezután megjelent a miniszterelnökségi palotában Tisza István gróf miniszterelnöknél, ahol ugyancsak lóih Móricz függetlenségi párt elnök volt az érdekeltség kívánságainak tolmácsa. Tisza István gróf válaszában kijelentette, hogy bár a mostani pénzviszonyok miatt a legnagyobb nehézségekkel jár az állami feladatoknak teljes mértékben való kielégítése, a szatmármegyei árviz által teremtett helyzet orvoslását mégis a kormány elsőrangú kérdésnek tekinti és bármily áldozat árán is ezen a bajon sürgősen és radikálisan segíteni igyekszik. Annál inkább bizhatnak ebben, mert hiszen az ügy a legjobb kezekben van barátjának, a földmiveléségyi miniszternek a kezében, aki minden körülmények között megfogja találni a módját annak, hogy a Felsőszamos vidékén fennálló bajok a lehető leghatásosabban orvosoltassanak. A miniszterelnök ezután a küldöttség vezetőivel és tagjaival hosz- szasan, barátságosan elbeszélgetett, vármegyénk főisvánja által behatóan informáltatta magát az árvízről és a Szamos által okozott károkról. — Itt említjük meg. hogy a belügyminiszter a vár megyei árvízkárosultaknak Csaba főispán előterjesztésére 5000, a budapesti Jósziv egyesület szintén 5000 koronát küldött. 2X2 = 5 és 5X2 = 3. A városi nagyszálló bérlete hova tovább mind nagyobb hullámokat ver föl. Csodálatos hamupipőke ez a szálló. Mikor megszületett, senkinek se kellett, most pedig egyszerre mindenkinek kell. A legelső bérleti liczitáczión senki se jelent meg; akik a második bérleti liczitáczióra jöttek, megszöktek a liczitáczió előtt; a harmadik liczitáczión is csupán az árverés elnöke, jegyzője s a számvevő vett részt. Rumpold Gyula pedig, akit váltig kérlek, többek között e sorok irója is, hogy vegyen részt az árverésen, a városháza tájékát messze elkerülte s csak úgy szö- szálvégén emlegette, hogy 12,000 korona bért fizetne, de ez ajnlatát sem tette meg hivatalosan. Ekkor támadt egy mentő eszme, hogy a bérletet vegye ki egy részvénytársaság, nehogy a gyönyörű szálló szégyenszemre üresen maradjon. Sok kilincselgetés után sikerült is a részvénytársaságot összehozni, melynek tagjai az 500 koronás részvény fele összegét, 250 koronát be is fizették. Ezzel az összeggel azután, küzdve a kezdet nehézségeivel s a mostoha idők gazdasági viszontagságaival, három éven át fönn is tartották évi 20,000 korona bérért a nagy- szálót Oly nívón, hogy azt a legnagyobb elismeréssel honorálták az itt járt kitűnőségek: gróf Burián volt közös pénzügyminiszter, gróf Ma- renzi lovassági tábornok s egyáltalán mindenki, aki csak körünkben megfordult. Ezt a fényes eredményt azonban csak a legönzetlenebb munkássággal s a legnagyobb áldozatokkal lehetett elérni, önzetlen munkásságot fejtett ki Almer Károly igazgató s az igazgatóság, kik minden ellenszolgálat nélkül vezették a szálló ügyeit; áldozatot hozott a részvénytársaság, mikor befizetett részvénytőkéje után nemcsak osztalékot I nem kapott, de még kamatokat sem kapott. S i miért mindez ? Csupán a város érdekében, hogy a szálló a jobb idők elérkeztéig olyan tisztán, olyan nívón s olyan kifogástalanul kezeltessék, hogy ha azok a jobb idők csakugyan elérkeznek. hát akkor ne egy agyonpiszkolt, hitelét s jóhirét veszteit szálló álljon rendelkezésre, hanem valóban értékes bérlettárgy legyen. A részvénytársaság évi 20,000 koronáért vette bérbe a szállót, tehát oly összegért, amennyi a szálló építési költségeinek amortizácziós részleteire magának a szállónak bérletéből az előirányzat szerint szükséges. S hogy ez összegért tovább, különösen a mostani nyomasztó időben nem tarthatja meg, annak oka az, hogy az előzetesen számításba nem vett vizdijak (akkor még nem volt vízvezetékünk) s a pótadó (akkor még nem volt pótadó) mintegy évi 3—4 ezer koronával drágították meg a bérletet. Igaz, egyszerűbb s kevesebb hullámokat fölverő dolog lett volna, ha a bérlőtársaság nem mond le a bérletről, hanem kéri a varostól a vizdij s a pótadó elengedését s fizeti tovább is 20 000 korona bért (talán ez ellen senkinek se lett volna kifogása), de ha már újabb árverésre került a dolog, kérünk mindenkit, hogy kétszer kettőből ne csináljanak ötöt s ötször kettőből hármat, mert a legutolsó közgyűlésen ez történt. A tárgyalás során minden áron be akarták bizonyítani, hogy Rumpold Gyula 14,000 koronája több, mint a bérlőtársaság 17 000 koronája. S ezt az eredményt többszörös számtani művelettel érték el. Itt kivontak, ott összeadlak, amott szoroztak és osztottak, a vége pedig az lett, hogy boskói ügyességgel és szemfényvesztéssel a 14,000 korona tényleg több lett a 17,000 koronánál. Ugyanilyen káprázatos számadásokat végez Pásztor Imre, aki a N. H. legutóbbi számában tőr lándzsát Rumpold Gyula bérleti ajánlatának előnyösebb volta mellett. Itt leszámít, ott beszámít s a végén ő is oda konkludál, hogy 14,000 korona több a 17 000 koronánál, amit főleg még azzal is megokol, hogy a városatyák gondolkodó lények. No, hogy ezt is Pásztor Imre urnák, a körünkben nyaraló indigenának kellett fölfedeznie. Pásztor Imre önkényes számadásaival csakhamar tisztába jő mindenki, csak azt sajnáljuk, hogy immár az ő czikkében is lábra kap a gyanúsítás. »Gyenge kifejezéssel élve — Írja többek közölt — kissé frivol játék, ami itt folyik. Egy-két ember, akinek részvényvesztességét bőven fedezi a szállítás s egyéb módon szerzett haszon, a részvényesek és a város pénzével akarja továbbra is biztosítani a hasznot. Vegyék át az összes részvényeket s vigyék az üzletbe a saját pénzüket. Akkor ám videant consules.« Valóban kiváncsiak vagyunk arra az egy-két emberre, aki igy manipulál! De hát nem gondolja Pásztor Imre ur, hogy ilyen hangon épen ő neki, aki Rumpold Gyulával oly közeli rokoni nexusban van, nem volna szabad Írnia ? Nem gondolja-e, hogy ezen gyanúsításaival önmagát czáfolja meg( azt az állítását, hogy a városatyák »gondolkodó lények«, mert hiszen ha egy két embertől igy ki hagyják magukat zsákmányol!atni, minden ____________________________1913. julius 24.
