Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-11-13 / 46. szám
2 NAGYBÁNYA 1913. november 13. A Japán müvészasztalánál. — Réti István a törzsasztalnál. — Beszélgetés a mesterrel. — »Jobb volt Bányán!« — Mikor jön haza? — November 12. (Saját tudósítónktól.) A Nagybánya tudósítója minap Pesten jártában ellátogatott a fővárosi festőművészek Andrássy-uti törzstanyájára is, a Japán kávéházba, hol öregek és fiatalok, konzervatívok és modernek egy márványlapot vernek heves müvészviták alatt és nagy üvegablakon át mustrálják a csinos Andrássy-uti nőket. Ez a törzsasztal ma már szinte fogalom a magyar képzőművészek körében, mert sok forradalmi eszme, sok uj gondolat és megállapítás indult útnak onnan és a fiatal generáció tagjai nagy kitüntetésnek tartják, ha a Japán mü.vészasztala jó véleménnyel van róluk. Azzal a reménnyel léptünk be a Japán elegáns, nagy termébe, hogy ott lássuk az ebédutáni pikkoló mellett Réti Istvánt, a mi városunknak annyira hiányzó, kedves profilú mestert, hogy ott halljunk tőle, róla valami érdekes újságot, fővárosi életéből valami momentumot, ami a Nagybánya olvasóit méltán érdekelheti elsősorban, A Liszt Ferencz-tér és Andrássy-ut sarkára nyíló fülke a művészek »negyede«, de a billiárdasztaloknál, a kártyaszobákban és a szeparékban is művészek dominálnak, vázlatkönyves fiatal titánok, akik »előkelő gőggel« messziről nézegetik a mestereket, álbohémek, kiknek renomét szerez a törzsvendégség ebben a müvészlevegőjü jielyiségben. S zöld piüsch díványon két komoly külsejű ur olvasta Az Est-et. Az egyikben rögtön felösmertük Zemplényi Tivadar érdekes koponyáját, a másik, nos, a másik régi ismerős volt. Réti István. Jól ösmert sötét ruhájában, nagy fekete művész-nyakkendőjében artisztikusan illet ebbe a levegőbe is, ahol a fiatalok közt a talpig raffináltan elegáns Vadász Miklós és Zádor István viszik a szót. Réti mester lekötelező szeretetreméltósággal fogadta üdvözlésünket, ott hagyta lapját, feketéjét, hogy különasztalnál kényelmesebben kérdezősködhessék a nagybányai kolónia iskola felől, amivel évek hosszú során át olyan szívvel lélekkel összeforrt. — Sokan vannak-e az iskolában ? Thonna korrigál-e? Van-e esti akt? Mi újság Bányán? Ezek voltak első kérdései s egyre másra felbuzgó kérdéseire alig tudtuk megadni a választ, — mintha ő akart volna interwjout csinálni velünk. Aztán kedvesen, szépen,őszintén elkezdett beszélni önmagáról. Budán lakik a Zsigmond-utcai Esplanad hotelben Nagyon jól érzi magát, — hiszen tanít és dolgozik, művészek közt él,— kel! e egyéb egy talpig művészembernek, hogy boldog legyen? De ebbe a sok boldogságba mintha egy kis visszavágyakozás is keveredett volna. — Sokan vannak az iskolában és kevés a hely, mondta, amikor növendékei felől kérdezősködtünk. Mégis jobb volt Bányán. — Mikor jön vissza, mester ? — Nem tudom, nem tudhatom előre, talán a nyáron. S elkezdett apró terveiről beszélni, amelyek nem valók a nyilvánosság elé — s mintha hirtelen megbánta volna a nagy nyíltságot, természetes őszinteségét, átcsapott budapesti müvészujságokra, mücsarnokhirekre, elme sélve, hogy miféle nagybányai képeket fogadtak el a nagy téli kiállításra ? — Itt van Csáktornai. Ö is most firniszelte be Bányán festett nagy kompozícióját a műcsarnokban. Még nehány apró kérdés — aztán felhörpintve feketéjét, elsietett a főiskolába. h. ö. Az Önkéntes Tüzoltóegyesület kabaréja. November 12. Nagy előkészületek előzték meg, nagy érdeklődéssel várták is a tüzoltóegyesület estélyét s a lázas előkészületek nem voltak hiábavalók: ilyen kedves estét régen sikerült már összehozni városunkban. Valahogy divatba jött a műkedvelő előadás. Szinte azt mérnök mondani, hogy a színház, bármennyire igyekeztek is egyes faktorok feles legességét még szelíd erőszakkal is feltüntetni, kulturális kívánság s még a dilettantizmus felé is élénk érdeklődéssel fordul ez a csiszoltabb műveltség talaján fakadó vágy. S talán általános benyomást tolmácsolunk, hogy a műkedvelő előadás még a kissé darabos formában, kissé esetlen felfogásban is, ha nem is veheti fel a versenyt a hivatásos színházzal, tetszett, sőt nagyon tetszett, mert már mindenki vágyódott ilyesmi után. Egyedül a hivatásos színész szereplése vált ki az est műsorából. Ha jól sejtjük, ez volt a csalogató, a vonzóerő. Kár volt ezt a számot felvenni, hisz ilyen kvalitású erőt már sokszor láttunk, az előadottjdolgai sem tarthattak sem újság, sem érdekesség tekintetében nagyobb hatásra számot, végül egy kissé ütötte is az előtte leszerepelt dilettánsokat amin cseppet sem csodálkozhatunk, hisz utoljára is ő foglalkozására nézve színész. Mint bizony a helybeli lányok nem épen nagy dicséretére szolgáló körülményt kell leszegeznünk : idegenből kellett hozni a kis egyfel- vonásosba a női főszereplőt. Ejnye, ejnye, hát a bányai lányokból ennyi nem tellett volna ki. Tudjuk jól, hogy tizenötöt is felkértek, de egy sem vállalta. Az első lemondott, a többi pedig nem fogadta el azzal a megokolással, hogy miért nem kérték őt fel először. Ó kisvárosi gondolkodás! így esett meg a dolog, hogy idegenből hoztak s le is főzte alaposan ami lányainkat. De sebaj, tán most felbátorodnak s nem húzódoznak majd a jövőben, ha nem is elsőnek kérik fel őket. A végtől végig érdekes műsort telt ház nézte végig s bízvást elmondhatjuk, hogy szívesen elhallgatták, legalább erre enged következtetni a sok taps, újra. Persze voltak olyanok is, különösen a fiatalság között, akik tizenkét óra előtt szívesebben táncoltak volna, mert bizony épen addig tartott a kabaré. S valóban ép az mutatja legjobban, hogy nagyon tetszeti, hisz bár egy kissé hosszúra nyúlt, senki sem unta meg Az estély fél kilenckor kezdődött Ekkorra megteltek a páholyok, a földszinten is sűrű sorokban várták a megnyitó prológot, melyet Révai Károly poétánk irt ez alkalomra. A poetikus jelenetekben gazdag, az estéllyel kapcsolatban aktuális tárgyat feldolgozó költeményt zajos tapssal honorálta a közönség s a rendezőség Révainak babérkoszorút nyújtott fel. A kabaré második számául Bérezik Árpád bájos vigjátékát, a Bálkirálynőt adták elő a műkedvelők A szereplők egytől-egyig ügyesen mozogtak a színpadon s a professzionátus színészeknek is nehézséget okozó szubtilis egyfel- vonásos szépségeit meglepően tolmácsolták. Fős Jolán, Pap Gizella a női, Kupás Gyula, Magyar Géza és Liptai Sándor a férfi szerepekben olv sikerült együttest mutattak be, hogy szinte oda volíunk a bámulattól. Különösen Vass Jolán játszott még műkedvelőknél sem szokott rutinnal, az ő játéka az igazi színészekkel való összehasonlításnál is feltétlen dicséretet érdemel. A darabot Stella Sándor tanította be, meg is látszott szereplőkön a mester jóizlése és színpadon való jártassága Dicséret illeti Vajai Imrét, ki a rendezés fáradságos, de hálátlan mesterséget vállalta magára, Majd Jancsovits Jolán nővérének Margitnak zongora kísérete mellett énekelte Kis József egv bájos költeményét Lágy, kellemes csengésű hajlékony hangja áiéreztette velünk a költemény összes szépségét s a diszkrét zongorakiséret csak emelte a dal a hatását. A rendezőség az összes női szereplők közreműködését hatalmas csokrokkal hálálta meg. Ezután tűzoltó jelenet következett, melynek oly frappáns hatása volt, hogy szinte leírhatatlan Az ügyes beállítás, a színharmónia oly tökéletes illúziót keltettek, hogy a kissé banális gazdag embernek minden istentelenségét elnézi a törvény. Bábi kisasszony meséje nincs tovább, mert az öreg Korn hamarosan meghalt. Lehet, hogy szórakozottságból beleharapott a saját almájába. Ma egy nagy vörös kőlap alatt fekszik és talán ma sem tudja még, hogy életében mivel gyanúsították a kapásai és a szomszéd gyerekek. Vagyonát a város szegényeinek hagyta, alkalmasint ravasz számitásból. Itt is, ott is, ha ráérnek az emberek, téli pálinkafőzés idején vagy halottas házban megjelenik az emléke és a mérges mese kigyófarka végig surran az utódok leikén is. * A Korn uram meséje álapjában véve erköl esős mese volna, abbói az együgyű fajtából való, amely ahelyett, hogy az élet örök igazságait juttatná diadalra, a megszorult nevelő alkalmi igaz • ságait hirdeti. A gyerekszobába idézi a fekete embert vagy vasorru bábát, mert Bandika nem akar mosakodni és mert Évike belemarkolt a cukros szelencébe. Van azonban a vérvád mesékben valami tisztán költői elem is és ez oka annak, hogy megragad a nép képzeletében, mint a bojtorján. Ez a rettegés gyönyörűsége. Mért akadnak hívői és terjesztői a legegy- ügyübb mesének is, ha attól hideg szalad végig az ember hátán és öszevacog a foga ? Mért szeretnek félni és borzadni az emberek ? Az átlagos ember azt keresi a költészetben, ami az életből hiányzik. A valóság kurtán bánik velünk, többé kevésbbé mind bujdosó trónkövetelői vagyunk az életnek és ha magunkhoz illő trónust és királyleányt akarunk szerezni, akkor el kell mennünk tu! az Operenciára, Meseországba. A tanitójának zsarnokságát nyögő kis gyerek mint képzelt kalózkirály vagy indián főnök rettenetes elégtételt vesz a valóságon; az éretlen suhanc, akit kinevetnek a nők, képzeletében a szerelem virágos kertjében dúló irodalmi Don Juan nyomában lépked; a vértől párolgó rémregény mindig a kispolgári papucshősök fantáziáját tüzelte; a Napoleonidák az idillek és humoreszkek hálás közönsége; a kincset, dicsőséget és élvezetet pedig sehol nem osztják olyan zsákszámra, mint a szegény emberek kö'tészetében, a népmesében, A múzsa mindentudó, azt is »tudja, hogy minden érték relativ; ha a szerelem és a gazdagság őrizetlenül heverne a faluvégen, akkor az ördögnek sem kellene, azért hét tengeren túlra viszi és tüzes sárkányokkal őrizteti kincseit. A hadak anyja, a székely népmese szörnyű alakja egész éjjel szövőszéke mellett ül és fáradhatatlanul szövi a lovaskatonákaf, akikkel a kalandos hősnek meg kell verekednie. 0 a tagadás szelleme, akadályokkal fokozza az élvezetet, az ő munkája az élet sfimulatiója, A parasztdajka, aki temetői rémekkel népesíti be a gyermek éjszakáit és a lélekbúvár iró, aki sötét indulatokat csihol ki hőse idegrendszeréből, tulajdonképpen ugyanegy célt szolgálnak : édesebbé és forróbbá teszik a nappali verőfényt. A mesemondók akkor, mikor sárkányokat, démonokat, Kornokat, rituális gyilkosokat, Hórlá-kat és egyéb képzelt veszedelmeket szabadítanak rá a fantáziánkra, harcra kelnek a halál és a pusztulás gondolatával, hogy kivívják számukra a fokozott élettudat prédáját. Hogy a demagógia hogyan él visza a nép meseéhségévei, az más kérdés. A parasztdajkák vérvádmeséi és az elbeszélő irodalom g yöngye között annyi a külömbség, amennyire a vérvád hívőinek műveltsége külömbözik az Almanach olvasóinak műveltségétől. Herczeg Ferencz. A BIKSZÁDI természetes árványviz gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan; a leg- utóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. :::: ■■ Kapható mindenhol. ■■ Árjegyzéket kívánatra küld i BlliSZftBl WIM» iMilliiR ■■ Kapható mindenhol. ■■
