Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-10-30 / 44. szám
2 NAGYBÁNYA fázisát, az tudni fogja azt is, hogy humánus kötelességen nem lehet érteni egyes-egyedül a tények felismerését és a tények feletti okoskodást, hanem igenis módot kell nyújtani arra, hogy enyhüljenek az embertársak gondjai és kétségbeesett vergődései. Ezt az enyhülést pedig létrehozhatja egy hatalmas és a nemzet minden rétegét átjáró akció. Olyan humánus, amely magába öleli elsősorban a nemzet vagyonos osztályát, másodsorban a középosztályt. Mert tétlenül nem nézhetjük testvéreink magyar véreinek kínlódását. Itt tenni kell és nem jajveszékelni. Akinek a gondviselés adott annyit, hogy abból busásan félretehet, az járuljon nagyobb összeggel, akinek gyöngébben jutott,* az szerényebben, de okvetlenül tegyen a szegénysorsuak érdekében. Ezt követeli a humanizmus, az emberi jog és a gyomor. Ha mi magunk nem teszünk felebarátaink érdekében lépéseket, ha mi magunk hagyjuk vagy elcsenevészedni, vagy elpusztulni azt a népelemet, amely kérges tenyerével szükséges, bár alantos munkát is végez, akkor milyen véleménnyel legyen a szegénysorsu magyar nép saját gazdagjaival szemben. Itt tenni kell, ha nem is alamizsna nevében, amely gőgössé teszi azt, aki ad és önérzetlenné azt, aki veszi, hanem tenni kell igenis a magunk érdekében, a nemzeti fajfentartás és a humanizmus érdekében. Élni csak kell. Október 28. Ezzel a szerény kiáiltással szöknek meg a pénzhamisitók, házasságszédelgők, álhirlapirók, ezzel a kiáltással nyugodnak bele az eltoloncol- tatásba, börtönbe az elitéit szélhámosok, gyilkosok és ezzel a mondattal leplezte le magát egy hirlapiró előtt Lipscher ur, az utóbbi napok sokat emlegetett, nagystílű iparlovapja. Élni csak kell! És az emberek hiszékenységét kihasználó szédelgésből megélni fényesen lehet. Élni csak kell! Es a mai nyomorúságos viszonyok közt ott szerez pénzt az ember, ahol lehet, ahol tud, — ahol vannak félrevezethető alanyok. Apró kisvárosokban burjánzik ezen a téren mesésen a j talaj — de apró kisvárosok naiv népét, polgár- j mesterét, kapitányát félrevezetni, becsapni meg- j pumpolni szégyen egy nagyratörekvő ambiciózus embernek: fenn, a kormány árnyékában több siker, több pénz kínálkozik, sőt, európai konfliktust is lehet előidézni vele — ha ügyesen csinálja az ember! »Pofa kell ehez !<r mondja a kávéházi szomszéd, vagy az az ur, aki mindennap rálép a tyúkszemedre. Lipscher urnák volt pofája, volt biztos fellépése, voltak avult, kopott, kitudja hol hamisított igazolványai, melyekkel be tudott férkőzni a sajtóiroda bürójába, hetekig élve úgy, mintha valóban a párisi lapok tudósítója leit volna. Ezt a napilapok az unalomig letárgyalták, a közönség már az unalomig megvitatta s mégis van egy szomorú pont, ahol megdöbbent az álhirlapirók gombamódon szaporodó seregének garázdálkodásából származó eredmény: a közönség apatikus félelme a hivatásukat pontosan, lelkiismeretesen teljesítő hivatásos hírlapíróktól. Ha valami panasz nyomja a szived, ha valami jogtalanság bántott meg, a lapodhoz rohansz vele, de a zsebedhez kapsz, ha valami felvilágosításért hozzád fordul a hirlapiró. Mert ezek az álzsurnaliszták, akik tényleg mind pálya- tévesztett emberek, mert valamennyinek utcaseprőnek kellett volna lenni, merész, szuggeráló fellépésükkel az első perczben minden gyanút eloszlatnak kilétöket illetőleg s csak akkor jut eszedbe kétségbeesni s rendőrért sírni, ha pénzed vagy hírneved, egyéni becsületed siratod. Az elmondottak talán már nem is újak az olvasó előtt. Hiszen a lapok reputációik jogos védelmében már annyit összeírtak az áihiriap- irók üzelmeiról, hogy a legnaivabb ember is tájékozhatná magát, ha idejében eszébe jutna! Az utóbbi hetekben egyszerre több helyen is felléptek az álhirlapirók és történetesen csak a fővárosban arattak sikerrel. Pozsonyban és Esztergomban két kolozsvári egyén adta ki magát világkörüli utón levő hírlapírónak, mindkét esetben lefülelte a rendőrség a szélhámosokat. Budapesten Lipscher és előtte egy orvos, gyógyszerész, amerikai, újságíró pumpolta meg az embereket. Mind a négy más vállalkozáson kezdte és mind a négy a zsurnalisztika védtelen mesterségén akarta végezni. — Jó, jó! miért kell ezt nekem olvasnom? Érdekel ez engem ? Láttam én Lipschert, Lopko- vitzot, Senkeyt, láttam én már újságírót egyáltalán ? — Ez a kifakadás jogos volna, mert szerencsére Nagybánya vidékét mindeddig megkímélték az álhirlapirók, de néhány szóval fel kell világosítani azt a közönséget, amely az újságírás intenzinv színterétől kissé távol élve, ha sok napilapot ösmer és olvas is. mégis tájékozatlan a viszonyokkal szemben. Hiszen tőlem is kérdezték már: kell-e fizetnem az újságnak valamit, amiért közli a cikkeim, — és nagysza- kállu keleti vének, a realitás élő szimbólumai, amikor a foglalkozásom után kérdezősködtek, megcsóválták a fejüket — szép, szép, hogy újságba ir. De hát akkor miből él ? A pesti lapok fizetik 1913. október 30. tudósításokat, táviratokat? A folyóiratok a verseket? Nem lehet az! Kedves, jó, naiv emberek. Az irodalom és az újságírás ma már nem az a tengődés, mint ölven évvel ezelőtt. De — tehetségnek kell lennie annak, aki érvényesülni tud ezen a pályán ! Az újságíró ma már rendes, tanult, müveit, sokszor walesi hercegi elegánsával öltözködő ur, aki rendesen fizeti a számláit és elpirul, ha a foglalkozása adta kedvezményeket igénybeveszi. azt a borzas, vagy kétes elegánciáju egyént, aki egy kéziratot, egy levelet mutat neked és azt mondja: ez kompromittál, ha nem fizetsz ennyi meg ennyi koronát, a legjobb szívvel átadhatod a rendőrnek, mert becsületes, hivatásos, komoly zsurnaliszta ilyen üzelmekre nem kapható ! Ezek az egyéneit azok, akik a nyilvánosság természetes fórumához, a hírlaphoz fordulnak végső kétségbeesésükben, mert tudják, hogy a kompromittálásíól félő közönség a legtöbb esetben fizet és hallgat, mert tehetetlen, gyámol tálán ezekkel az emberehkel szemben, akik ott támadják meg, ahol a legérzékenyebb és ahol józan diszüngváló képessége legkönnyebben elhagyja De tehetetlen ezekkel a hiénákkal szemben igen sokszor maga a reputációjában vérigsértelt sajtó is és egy nagyarányú, egységes akcióra volna szükség, különösen a vidéki hírlapírók köréhen, hogy a távol fővárosban a vidéki kultúra erősségeit, az u n. és lekicsinyelt »helyi sajtót« a régi, csorbítatlan becsülésbe viszaálli- tani és egy egységes határozat vagy törvény segítségével az újságíró egzisztenciákat e visszaélések szülte helyzetből megmenteni lehessen az »élni csak kell« jelszavu szélhámosok gárdájától. Talán ezek a sorok nem lesznek kiáltó szavak a pusztában s a mi közönségünk legalább megért és munkánkban tovább is segít minket. H. Ö. A M. M. R. Ny. E. alapszabály módosítás előtt. Október 28. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegyletének központi választmánya következményeiben messzeható lépésre határozza magát, midőn az egyletnek 1906-ban módosiíott alapszabályait a f. évi dec. hó 8. és 9. napjaira a régi Országház üléstermében tartandó rendkívüli küldöttgyűlésen ismét módosíttatni akarja. A központi választmányt e szándékában a virágzó intézmény jövőjének minden eshetőséggel szemben való biztosítása vezeti, ez a cél lebegett az 1912. évi küidöitgyülés előtt is, midőn e nagy horderejű munka előkészítésére a választmánynak határozott utasítást adott. Az egylet tagjainak száma és vagyona évről-évre szémegbabonázott . . . Ah, mennyire megbántam I Veszem észre, bánatodban betöréseket követsz el. — Rákényszerit. Hidd el, kérlek, hogy csak félelemből teszem. Utálom őt. Csak téged szeretlek, Lajos ... Ha visszafogadnál, meglátnád . . . — Egy tolvajnőt ? Soha I — De hiszen nem loptam. Első kísérletemnél rajtakaptál. Esküszöm . . . — Ismerem az esküvéseidet. — Egy kitűnő fogáshoz segitlek. Kezeidbe szolgáltatom a grenellei szép szőkét. Rögtön. E pillanatban, ő egészen egyedül van, ismerem a búvóhelyét és te, te nem ismersz félelmet. Quiauit szerette Máriát, de meg a hivatását is. Arra a kilátására, hogy visszahódítja Máriát és elfoghatja a rettegett betörőt, meglágyul. Meglazítja Mária kezein a billincseket. Az asszony megdörzsöli a csuklóit és élénken elmondja a tervét : — Utánam surransz a várárok lejtőjén végig .. . Én felkeresem a szőkét, egy mesét mondok el neki a sikertelen betörési kísérletemről és kicsalom. Te el engeded menni melletted, utána veted magad és a többi magától fejlődik. — Quiauit beleegyezett. Meggyőződött előbb, hogy kabátja zsebében van a szolgálati revolvere és elindult. Csakhamar a vár előtt van. Leküzdi a türelmetlenségét. Egy fütty hallatszik ! Mária hívja a »szép szőkét«, azt a rongy, piszok frátert. Nem téveszti szem elől az asszonyt. Legugol, ugrásra kész, kérlelhetetlen, hideg szívvel várakozik. Végre megbosszulja hát magát! Az ott tényleg a »szép szőke«, felismeri őt bozontos bajuszán és ott mellette Máriának finoman mosolygó arca. Hátralép az árnyékba, engedi, hzgy elmenjenek mellette, azután haladéktalanul utánuk veti magét. De mi ez ? ! Hirtelenül azt se tudja honnan törhettek elő, öt férfi ellen keli védekeznie, akik rávetették magukat és fojtogatták. Dühöngő vadkan módjára védekezik. Hatalmasan megrázkódik és a belecsimpaszkodő csürhét magával czipeli. Sikerül neki a kezével köpenyege zsebébe nyúlni, — a Browning eltűnt! És az éjszakán át egy ezüstcsengésü hang üti meg a fülét: — Nyugodtan végezhettek vele! Már én iefegyvereztem őt! Ne engedjétek el! Ah Máriái Tehát ő csalta a kelepczébe. Milyen undoritó! Most vége mindennek. Már nem is védekezik. Egy tőr pengéje mélyen, mélyen befuródik a mellébe. Érzi, amint erőteljes kezek felemelik — meglóditják: Egy . . . kettő . . . három ... A kezek eleresztik és szédületes sebességgel repül a levegőn át. Mária tisztán csengő kacagása visszahangzik az éjszakába és Quiauit még azt gondolja magában : — Isten ucscse sokkal jobb, hogy igy történi! Borzalmas lökést érez, mélységes ájulás fogja el és ő átsiklik az örökkétartó álomba, amely a halálra sebzett szivek egyedüli vigasza . . . Másnap reggel egy rongyszedő találja meg a várárokban Quiauit rendőraltiszt halálra zúzott holttestét . . . Charles Tosquet. A BIKSZÁD természetes árványviz gyóg'yhatása hurutos bántalmaknál páratlan; a leg- :::: utóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. :::: Kapható mindenhol, se Árj egyzéket kívánatra küld i Buszán mmmí mm. ■■ Kapható mindenhol. ■■
