Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-02-13 / 7. szám
s. 6 NAGYBÁNYA 1913. február 13. vallásától vissza ne rettentse és általánosan arányos teherelosztást létesítsen, ha a községi pótadó helyenként különböző, de rendesen magasabb százalékával háttérben áll és egyenetlen súlyával a jövedelem-adó előnyeit megdönti. Ezen okoknál fogva a pénzügyi tudomány mai álláspontja szerint a jövedelem-adót ki kell venni a helyhatósági pótlékolhatás alól. Ez álláspont annyira megokolt, hogy azt a városoknak is respektálnak kell és csak a kivételes szükség tehetné indokolttá, ha ezzel szemben háztartási érdekeiket érvényesíteni akarnák. Minthogy pedig ez a kivételes szükség ma még meg nem állapítható, tapasztalatok sem állanak rendelkezésünkre, ennélfogva nézetem szerint az érdemi állásfoglalást későbbre kellene halasztani, már csak azért is, mert az adóreformnak vannak egyéb helyhatósági adóztatást és háztartást érdeklő vonatkozásai, amelyekkel szükséges és amellett aktuális is volna foglalkozni. Az 1912. évi LVIII. t.-cz. 30. §-a értelmében ugyanis a kormánynak a városok háztartásának szabályozásáról két éven belül törvény- javaslatot kell előterjeszteni. Az adóztatás pedig a háztartásnak oly lényeges faktora s azzal oly összefüggő, hogy egy az igényeket kielégítő munka annak szabályozását a háztartás rendezési tervéből ki nem hagyhatja. Az e réven előálló aktualitás tenné tehát szükségessé, hogy a városok kongresszusa foglalkoznék a helyhatósági adóztatás hibáival s úgy ezt, mint általában a községi pénzügyek javítása körül támasztható kívánalmakat kifejtené s igy czéitudatos, szerves munka révén igyekeznék a községi háztartás teherbíró képességét biztosítani. Lukács Ödön. Gazdasági közigazgatás. — Irta: Teleky Dezső, szolgabiró. — Nem lehet elvitatni, hogy Magyarországon a szociális társadalmi akciók szép eredményeket hoztak létre. A gyermekmenhelyek, szanatóriumok, népkonyhák, fogyasztási szövetkezetek, továbbá egyéb humánus intézetek, melyek a nép erkölcsi, anyagi helyzetét előmozdítani tö- rekesznek, lassan ugyan, de mégis szaporodnak. Ámde nem szabad kívánnunk, hogy érettünk mindent az állam tegyen A kormányok bőségszarui és a segítségre szoruló rétegek üres tarisznyái oly távol állanak egymástól, hogy mire a kívánatosnak látszó ajándékok megérkeznek, a sok jónak hasznát venni már alig lehet. Régi közmondás, hogy: aki gyorsan ad, kétszer ad A segéiyadást értéktelenné teszi a késedelem Amely szerkezet minél több erőátvitellel rendelkezik, annál csodásabb hatást tud produkálni. Igazán csodálkozhatunk, hogy ily viszonyok közt mégis nagynehezen kivívtuk magunknak azt a tiszteletreméltó polcot, melyet mint kul- turnemzei foglalhatunk helyet. De még mennyi tenni valónk van! Hiszen csak a kezdet kezde ténél állunk. Minden irányban mily óriási feladatok megoldása lebeg szemünk előtt midőn összehasonlítjuk a nyugati nagy nemzetek szédületes repüléseit a mi tökéletlen szárnypróbálgatásainkkal. Magyarország fokozottabb fejlődését — a mai széthúzó társadalomra támaszkodva — keresztülvinni nem tudjuk, ez a mód legalább is nagyon lassúnak mutatkozik. Miniszteri leiratokkal, jóindulatú oktató reudelclekkel, buzdítással, sarkalással általános tartós szociális mozgalmat teremteni nem lehet. Pedig nekünk még erősödni kell — különösen gazdaságilag! Hisz ezzel karöltve jár az ipar és kereskedelem feivirágozása, mely az elszigetelt osztályok közé összekötő hidakat fog emelni. Tehát erősödnünk kell gazdaságilag, de miként ? Az a vak politika, merőben ábrándozás, melynek jelszava, hogy először az egyes polgárok anyagi helyzetén kell segíteni, módosabbá kell lenni a népet, azután minden magátói jön. Első sorban nem az egyeseket kell vagyonhoz, jobb megélhetéshez juttatni, hanem a községeket, mint erkölcsi testületeket. A reformálásnak innen kell kiindulni. Minden község legyen egyszersmind gazdasági iskola, mintatelep szemmel látható élő példa, mely munkára, takarékosságra, élelmességre buzdítaná, szoktatná a népet, a társadalmat. A szegény államot csak a vagyonos községek tehetik erőssé. Vagyonos községek helyes háztartással a népet is boldogítani tudják. A nemzet erősítésének ez a legbiztosabb, legkönnyebben elérhető módja. Az állam a községekben találja fel erőinek hatalmas megosztod, ezen erőátvitel fogja a társadalom átalakítását létrehozni s abban valódi pezsgést előidézni. A községeknek kell vezető szerepet végezni, nem a szétdarabolt, zilált társadalom egyes feltűnő, azután letűnő alakjainak. Mily más eredmény mutatkoznék, ha községeink céltudatos házi gazdálkodással, hazai fogyasztási szövetkezéssel, értékesítő közraktárral szolgálnák nemzeti iparunkat, kereskedelmünket. Itt rá keli, hogy mutassunk a tömeges társulás előnyeire. Ha milliók egy czélt tűznek ki maguknak, egy czél eléréséért egy táborba állanak össze, kis fáradsággal, kis áldozattal bámulatos dolgokat tudnak kivívni. Mig az egyesek egymástól különválva, szervezés nélkül gyengék és nagy megerőltetéssel is csak vergődnek. Társadalmunkban az alkotás csirái megvannak, csak egységes vezetést nem találunk. Kapkodunk jobbra-balra rendszertelenül. így többet rontunk, mint alkotunk. Bizalmunk a sivár jelenben megrendült. Érezzük, hogy a mai állapoion segíteni kell. Segítséget várunk s azt sem tudjuk honnan. Külföldi példákról másolgalunk, s nem vesszük észre, hogy a mi intézményeink, a mi alapherendezkedésünk egészen más, mint a külföldnek konzekvensen a természetes utón kifejlődött kultur s gazdasági intézményei. A külföld czivilizáit államaiban a társadalom s a közigazgatás századok óta egybeforrott. Nálunk e két tényező egymástól idegen. Bürokratikus utón társadalmi problémákat akarunk megoldani. A czenlralizáit közigazgatás segítségével akarjuk az állam gazdaságát, kultúráját fokozni s e ténykedésből a társadalmat egészen kikü szöböljük. Magyarország felvirulása a községek életétől függ csupán A községeknek, e jogi testületeknek társulata, szövetsége lesz az a megváltó hatalom mely nemzetünket nagygyá teheti. A községeket át kell szervezni. Oly hatalmi eszközökkel kell azokat felruházni, oly mozgékonyságot kell azokba önteni, hogy a községek társadalmi alapon az ipar, kereskedelem, gazdaság emporiumaivá válljanak. Kezdetben ái- lami segítséggel kellene a községi gazdálkodást üzembe venni, itt-ott kisebb iparvállalatot lehetne feláltitani, községi szövőgyárat, tégla- és czementgvárat, nagyobb méretű konyhakerté- szelet, gyümölcsészetet stb. A vállalkozó maga a község volna, ellenőrző személyzettel, A községek egymással szövetségben állanának, egymást anyagilag támogatnák, kereskedelmi és gazdasági össeköüetést tartanának fenn. A nagyobb városokban az állam közraktárakat állítson fel s szervezzen értékesítési központokat, melyek az eladásra szánt iparczikkek részére piaczot teremtsenek. Ezen eszmék nem a képzelet világából valók. A szövetkezés erejének felhasználásában Anglia régen példát mutatott. Poroszországban a községek ilyen átalakulása már 1891. évben kezdetét vette, de mi nálunk ezt az újítást csak a községi adminisztráció alapos, czélszerü reformjával lehetne végrehajtani. elszánt ember tett fogadást, hogy Olá Istvánt, ha a statáriális biróságelitéli, erőszakkal kiszabadítják. És ezt nagyon könnyen megtehették, mert Orosházán alig volt hafvan-hetven megyei pandúr néhány csendőrbiztos vezetése alatt, Ezzel szemben a lázangóknak ötven kitűnő lőfegyver állott rendelkezésre, melyet egy Ágoston György nevű orosházi ember a nemzetőrség részére hozott a táborból s titokban a lázadóknak juttatta. Olá István emelt fővel, a gyűlölködő paraszt alkut nem ismerő daczával lépett a bíróság elé. Nem követte a demagógoknak azt a hitvány szokását., hogy szemérmetlenül letagadják, amit nyilvánosan mondottak — vagy ha ezt nem tehetik, elferdíteni, elmagyarázni igyekeznek. A históriás, ismétlem nem igy tett. Az elnök kérésére szóról-szőra megismételte azt, amit a piacson mondott ezer és ezer ember füle hallatára. Metternich és megint Metternich. — De hát honnan tudja azt maga oiyan bizonyosan — kérdezte az elnök — hogy Metternich megvette az urakat? — Az urak cselekedeteiből, válaszolta a vádlott. Az elnök segileni akart rajta. — Nézze csak jó ember, mondotta, magát megtévesztették azok az írások, melyek tele vannak szemenszedett hazug,-ágokkal, amelyeket áruit. A históriás ember tiltakozott : — Olyan Írást én nem árulnék, ha szin- arannyal fizetnék is, amelyik nem az igazat mondja. A fejemmel állom, hogy az igazi portékát kínáltam és igaz szavakat beszéltem a nép üdvére. Ez a makacsság döntötte el sorsát. Deczem- ber tizenhatodikán késő este kimondták a halálos iteletet, mely statáriális természeténél fogva megfellebbezhetetlen volt. A kivégzést más napra, deczember tizenhetedikére tűzték ki. A pandúrok felhúzott karabélylyal a kezükben nyeregben töltötték az éjszakát a városháza előtt, melynek egyik börtönszobája a históriás siralomháza lett. A lázongók egész éjen át tanácskoztak, gyülekeztek. Megállapodtak, hogy akkor szabadítják ki Olá Istvánt, mikor veszteni viszik, öt szűk sikátorból rohannak egyszerre a menetre és nyílt harezot kezdenek a fegyveres pandúrokkal, s ha kell, mind leölik. Mindenről pontosan értesült a halálraítélt. Egy kofa, akinél lakott, vitte be neki a siralomházba a híreket. Ez a kofa, Dudás Ágnesnek hívták, az egyik őrségi bakter felesége volt s ennek révén engedelmet nyert, hogy éjszaka is beszólhasson a históriáshoz, ki érthetően nagyon érdeklődött a raentőakezió iránt. És Ágnes nem furakedott a szóval, a biztatással. — Ne feijen kigyelmed semmit, mondotta az elitéitnek, tizen vsnnak a kigyelmed emberei egy ellen, úgy iekaszáliák a megyei pandúrokat, mint a gyenge sarjut . . . Hírmondónak is alig marad belőlük. És a históriás vakon bizott az általa fanatizált nép hűségében és önfeláldozásában, ügy mondják, hogy lefeküdt és nyugodtan aludt reggelig. Az éjfélkor ná'a járt Dudás Ágnesnek ezeket mondotta : — Tiszteltetem a népeimet, holnap találkozunk. Nem kételkedem hűségűkben 1 Velünk van az igazság ! Kapható mindenhol! A BIKSZADI Árjegyzéket kívánatra küld a Bikszádi gyógyfürdő igazgatósága. természetes ásványvíz gyógyhatása hurutos bántalmaknál páratlan. A legutóbbi termésű savanyú uj borral vegyítve Kapható kitűnő italt szolgáltat, mindenhol!
