Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-22 / 21. szám
Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. É Felelős szerkesztő: GLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Városi hitel. Május 21. Minden magyar város tele van jobb- nál-jobb tervekkel, amelyeknek megvalósulását azonban halogatni kénytelen, mert pénzt szereznie nehéz. Javulhat ugyan a súlyos gazdasági helyzet, sőt nagy a valószinüség, hogy a pénzfeszültség elérte már a tetőfokát, a városok számára azért a pénzszerzés nehézsége és a kölcsön aránylagos drágasága továbbra is megmarad. A konjunktúrától függetlenül, állandóan kedvezőtlen a magyar város helyzete, amikor kölcsönre szorul. Legekla- tánsabb példa erre épen a mi városunk. Pénzintézeteink csak korlátolt mértékben foglalkozhatnak a városok kölcsön- ügyeivel jó időben is, amennyire egyéb fontosabb üzletágak és a külföldi piacz megengedik. Amely város pénzszükség- ietét nagyobb intézeteinknél kielégíteni nem tudja, nyakába veheti a fél világot, hogy pénzt hajszoljon fel, vagy ügynökök kalandos ' ajánlataival kell foglalkoznia. Regen érzett szükség, hogy ezen az állapoton változtatni kell. Sokan azt hiszik, hogy a városokat kötvénykibocsátó joggal kell felruházni, hogy segítve legyen rajtuk. Ekként azonban annyiféle papírral árasztják el a piaczot, ahány város kötvényt bocsát ki, az áttekintés nehézzé válik és az elhelyezés a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Különösen nálunk, ahol a város kibocsátásának helyi piaczot teremteni egyelőre bajos, arra vagyunk utalva, hogy kisebb részben a fővárosnak, nagyobb részben a külföldnek kellene eligazodni a számtalan papírtípuson, amely forga lomba kerülne. Ez magában elég volr ahhoz, hogy csak nagyon rossz árfolyamon lehessen elhelyezni a városok papírjait. A magyar városok hitelének koncentrálása az egyetlen mód, melylyel a fölsorolt bajokon segíteni lehet. Hogy miként vitessék keresztül ez a koncentráció, erről különbözők lehetnek a vélemények. Oroszországban Moszkva polgármesterének kezdésére a városokat egy városi bankban óhajtják egyesíteni, amely a hitelszükséglet kielégítésére egységes tipusu városi papirt bocsát ki. Angliában teljes évszázada egy állami bizottság működik, mely a községeknek a megszavazott kölcsönt vagy az állam eszközeiből bocsátja rendelkezésére, vagy az állam közvetítésével teremti elő. Ez a hitel centralizációjának legnagyobb foka, amely nálunk a városok függését fokozná a kormányhatalomtól. Francia- országban és Olaszországban pedig a kormánytól támogatott bankintézetek működnek, melyeknek feladatává van téve a kommunális hitelszükséglet kielégítése és majdnem kizáróan ezzel foglalkoznak. Tehát mindenütt szükség volt valamilyen hitelorganizáczióra a városok részére, mert az képtelen állapot, hogy a hitelre utalt községek és városok magukra hagyva, a legnagyobb versenyt fejtsék ki a hitelkérdésben és ah n'l! rontsák egymás helyzetét, a e bankok n^'er kényelmesen — x ki a nelyek a legrot-oneteleket adják. Különösen a rövid lejáratú _ _ 1 esik nagyon drágán a megszorult városoknak, hosszú lejáratút pedig csak pénzbőség idején kapnak. A magyar városoknak is szüksége van valamilyen hitelorganizáczióra, hogy egységesen léphessenek föl. Nem gondolunk arra, hogy a városok egy bankszervezetben egyesüljenek, mert ennek nehézségei nagyok. Máról-holnapra nem is lehet életerős szervezetet létrehozni. Azonban a német városok példáját mi is követhetjük. Három esztendővel ezelőtt alkották meg több kongresszusi tárgyalás után a német városok pénzközvetitő hivatalát rövid lejáratú kölcsönök számára. Ezt a hivatalt öttagú bizottság vezeti, melyet a városok küldötteiből választanak. Itt jelentik be az egyes városok, mekkora kölcsönre van szükségük. Ugyancsak itt jelentkezik az elhelyezést kereső tőke. A közvetitő hivatal összehozza az üzletfeleket és a többit rájuk bízza. Az első 18 hónap eredménye a következő volt: hatvankilencz község keresett 78.610,000 márkát, amelyből 40.730,000 márkát kielégítettek. Ugyanebben az időben hatvannégy pénzajánlat érkezett 65.280,000 márka összegben, amelyből 35.580.000 márkát helyeztek el, Azóta tovább fejlődött a közvetitő hivatal forgalma rövid lejáratú kölcsönökben. A városoknak A „Nagybánya“ tárczája. A megmentett becsület. — Irta; Francois Coppée. — Mintegy harminc évvel ezelőtt Vannesnak az egész előkelősége megegyezett abban, hogy de Saint-Avé kisasszony a legszebb fiatal leány a társaságban. Valamennyien dicsérték okosságát, előkelő modorát és vallásosságát és nem kevésbé gyengéd gondosságát, amelylyel nagyatyját, egyetlen élő rokonát, körülvette. Blanche négyéves korában lett árva. Édesanyja meghalt pár órával azutáD, hogy a kisleánya megszületett és apját egy járványos betegség ragadta el. A kis leány egyedül maradt hetvenéves öregapjával. Mikor Blanche felnőtt, ő volt az egész környék büszkesége. Ha egy vannes-i ember egy idegennek megmutatta a városka nevezetességeit, sohasem mulasztotta el megmutatni a rue des Orfévres-beli ódon palotát, a de Saint-Avé család régi lakóhelyét és még kevésbbé mulasztotta el hozzátenni: Itt lakik Blanche de Saint-Avé kisasszony, a város legszebb és legelőkelőbb hölgye. A legelőkelőbb ? Ez helyes volt, mert a Saint-Avé család egyike volt a legrégibb nemesi családoknak. A legszebb? Ez is igaz volt, de mennyire! Mikor a karcsú, büszke fiatal leány, a gyönyörű aggastyán karján végig ment a városka utcáin, bámuló pillantások és elragadtató morajlások követték. De mivel a szép leány szegény volt, még huszonöléves korában sem talált férjét. Es azok, akik látták volna, hogy Blanche, amikor egyedül volt a szobájában és erre gondolt, hogyan harapdálta vörösre ajkait, megijedtek volna attól a szenvedélytől, amely fekete szemeiből sugárzott. * Az öreg báró és szépséges unokája nagyon szerény viszonyok között éltek. Egy öreg szolga, aki még valamikor fiatal hadnagy korában szolgálta de Saint-Avé urat és aki azóta sohasem hagyta el gazdáját, az öreg Loic Huelgoat és két fiatal parasztruhás menyecske képezte az egész szoigaszeméiyzetet. Oh, az ódon palotában nagyon csendes és egyhangú volt az élet. Nagyapa és unoka szerény jövedelmükkel ugyancsak nehezen tudtak előkelő életmódot folytatni. Vendégeket alig fogadtak, csak nagynéha egy-egy nevetséges öreg dámát, vagy egy esernyős papot. Amikor szép idő volt, eljártak a városba, vagy a közeli erdőbe sétálni, de mikor esett — és azon a vidéken három nap közül két napon esik az eső — mindig otthon ültek egyedül. Az öreg ur megsárgult régi könyvekben lapozgatott, Blanche kisasszony fehér ujjai pedig gyorsan forgatták a varrótűt. És igy teltek a napok végtelen lélekölő csendben, csak a nagytemplom órájának az ütése visszhangzott a csendes városban. Néha-néha hallatszott egy arra járónak a kongó lépése. Loic Huelgoat, az öreg szolga, özvegyember volt és volt egy fia, akit valamikor az öreg báró és Blanche vittek a keresztelőre és aki most, tizennyolcéves korában érkezett haza a papnöveldéből. A fiú elkísérte Blanche kisasszonyt, amikor az a szegényeit látogatta meg és senki- sem csodálkozott, ha Saint Avé kisasszonyt néha vasárnap Sulpice kisérte a templomba. Szép, erős fiú volt, de ügyetlenül öltözött és rosszul mozgott. — Loic apónak a fia — mondták az emberek — csinos gyerek. Papnak készül. Az öreg báró azzal akarta megfizetni Loic apó hűséges szolgálatát, hogy papot akart nevelni a fiából. Sulpice tehát tanult, művelődött, de amikor arra került a sor, hogy felvegye a papi ruhát, kijelentette, hogy nem érez semminemű hivatást a szent életre. Az öreg bárót és Loic apót nagyon elszomorította ez a kijelentés, de Sulpice, dacára mindkettőjük iránt érzett nagy tiszteletének és szeretetének, nem volt hajlandó eleget tenni kívánságuknak. Nem maradván egyéb hátra, elhelyezték a fiút egy vannesi jegyző irodájában. Minden vasárnap az öreg Loic és Sulpice — a báró legküoösebb kegye folytán — a családi asztalnál ebédeltek. Ebéd után a fiatal Houlgeot előolvasott de Saint-Avé urnák es Blanche kisasszonynak. Az öreg ur rövidesen elaludt és Blanche egyedül és figyelmesen hallgatta Sulpice előadását. — Most már elég Sulpice, mondta egy idő múlva, már alighanem kifáradt A fiú azután csendesen, szótlanul ült ott és elragadtatással vegyes hódolattal nézte szép
