Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-15 / 20. szám
évfoltyana. 20-ils: szám l©i3.jnaáju.s ixó 15 ^ArsapaIíiMi: jfctm @ssiiFixt.oi>üLXjMj: et^ütix. a,.3pElőfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is. Védjük meg magunkat! Május 14. A belügyminiszter nagyfontosságu rendeletet intézett valamennyi törvény- hatósághoz a suhTos tuberkulózisban szenvedő betegek kötelező bejelentése és lakásuk fertőtlenítése tárgyában. A miniszter a nagyfontosságu körrendeletben arra utal, hogy a tuberkulózis népirtó pusztításának gátat vetni igyekvő állami és társasadalmi együttműködés sikerének első feltétele, hogy az érdekelt nagyközönségnek a betegség igazi természetéről helyes tudomása legyen, mert csakis úgy lehet a védekező rendszabályokat belátással követni, ha ezek értelmét és czélját az érdekeltek kellően fel is tudják fogni. A belügyi kormány több, mint egy évtizede állandó gondoskodással igyekezett ezt a ezéit elérni s a tuberkulózist népszerűén ismertető iratoknak százezreit osztotta szét az ország minden vidékén az országban beszélt minden nyelven. Ugyanezt a czélt követték és követik jelenleg is a tuberkulózis leküzdésére alakult különféle szövetségek, egyesületek, intézmények stb. s a tuberkulózistól való óvakodás szabályainak ismertetése beletartozik az iskolák oktatási tervébe is. A miniszter ennélfogva elérkezettnek látja az időt arra, hogy a tuberkulózis és elsősorban ennek legveszedelmesebb nyilvánulása, a tüdő- vész ellen, amelynek ragályozó képességét most már általában ismert dolognak kell tartani, erélyesebb rendszabályok életbeléptetésével szálljunk síkra. Minthogy a tuberkulózis terjedésénél a legveszedelmesebb szerepük a már nyílt tüdő vészben, vagy gégesorvadásban szenvedő betegeknek van, akiknek köpésével a tuberkulózist előidéző csirák rengeteg tömege jut ki a környezetbe, az egészséges egyének megóvása szempontjából legfontosabb az ilyen betegek ártalmatlanná tétele, mert ezek fertőzik meg első sorban a lakást, a műhelyt, a hivatalt, a vendéglőt, vagy más nyilvános tartózkodó helyeket s igy közvetve esetleg oly egyéneket is, akikkel közvetlenül nem is érintkeznek. A tüdő- és gégetuberkulózis súlyos eseteinek a hatóság tudomására hozatala tehát bizonyos körülmények között feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a közönséget fenyegető veszedelem kellő intézkedésekkel elhárítható, vagy legalább is nagyban csökken.thető legyen. Kétségtelen, hogy ez a feladat nehéz, sokszor kényfÉpkerinészetü is s az ezt követendő eljárásnál kellő fapintatra van szükség. A teendő intézkedéseknél, továbbá a közönség érdekén kívül a beteg érdekét sem szabad szem elől téveszteni s azt sem szabad sohasem elfeledni, hogy az egészségesek megvédése nem lehet egyértelmű a betegek zaklatásával. Éhez képest minden hatósági intézkedés vezérlő alapelvének kell lennie, hogy az egyéni szabadság és az emberi jogok korlátozásának csak a legnagyobb kímélettel és a legsúlyosabb körülr 'rek kő- z * ^hrt helye. k ^ dembevételé> lamint >dány V.Ó a társadalom penzü^ ., köz— ^ ^öegügyi s közművelődési viszonyaira való tekintettel a miniszter ez idő szerint a kérdés olyan megoldását tartja helyénvalónak, hogy az 1876. évi XIV. törvényezikk értelmében bejelentendő ragályos betegségek közé sorolja a tuberkulózist is, azonban a következő korlátozással: 1. A bejelentés kötelező minden községben egyaránt, ha a tüdősorvadásban, gégesorvadásban, nyílt mirigy- és csonttuberkulózisban szenvedő egyén elhal. 2. Törvényhatósági és rendezett tanácsú városokban, járási székhelyeken és mindama községekben, amelyeknek közalkalmazási orvosuk van, a bejelentés kötelező haláleseteken kívül akkor is, ha az 1. pontban felsorolt betegek lakást változtattak, vagy a lakásból a beteg kórházba, vagy egyéb gyógyintézetbe távozik. 3. A bejelentés kötelező továbbá, ha a nyilt tüdővészben, gégesorvadásban, vagy mirigy- és csont tuberkulózisban szenvedő beteg a) másokkal együtt sűrűn lakott helyiségben társait veszélyezteti; b) intézetekben, internátusokban, szegényházakban, árvaházakban, penziókban, hotelekben stb. többekkel együtt lakik, együtt étkezik, vagy vendégfogadókban, kávéházakban, étkezőhelyiségekben, élelmiszereket tartó üzlethelyiségekben és hasonló rendeltetésű helyeken A „Nagybánya“ tárczája. A mester halála. Tass Mihály korán reggel táviratot kapott. »Jöjjön azonnal, a mester halálán van. Halálos ágyán látni kívánja, önre akarja bízni utolsó rendelkezéseit.« Tass nagyon megdöbbent. — A Mester halálán van ? Még alig hetvenéves s már vége lenne? Ilyen hamar? Az lehetetlen. A nagy gondolkozóknak hosszabb időt szokott juttatni a végzet. Sietve csomagolt s azonnal a vasúthoz hajtatott, hogy az első vonattal bemehessen a fővárosba. Az utón folyton a Mesterre gondolt. Maga elé idézte finom, nemes vonásait, az értelemtől sugárzó, okos, átható szemeit, kellemes, muzsikás hangját, mindent megértő s mindenen felülemelkedő, elnéző mosolyát. Végiggondolt azon a kemény, harezos, munkás életen, melyet ez a nagy nemes szellem végigküzdötf, mely szüztiszta volt s melyet nem homályositott el semmi folt, semmi gyöngeség. Az egész élet egy nagy, nemes háború volt, melyet egyetlen ember folytatott az egész emberiség ellen az emberiségért. Milyen egyedül volt, mikor első könyvével a világ elé lépett! Hogy gúnyolták, hogy szidalmazták, hogy rágalmazták. Nem volt más védelmezője, csak önmaga s azok az uj eszmék, a hatalmas gondolat, a mély meglátások, melyeket hirdetett. Hanem ők igy együtt hatalmasan tudtak verekedni. Amint múltak az évek s az első könyvhöz sorakozott a többi, lassanként átalakult az egész világ gondolkozása. A régi lármás ellenfelek lassanként elhallgattak, a megértők, a hívők tábora egyre növekedett s az uj generáczió már abban a tudatban nőtt fel, hogy Lóth Gáspár az emberiség egyik legnagyobb jóitevője, ki lángelméjével s szakadatlan munkásságával világosságot gyújtott a sötétben botorkáló emberek számára. És most mégis meg fog halni. És az, ki csak az emberiségért élt, ki soha magára nem gondolt, kinek nem volt kora ifjúságától kezdve soha egyetlen vágya, egyetlen czélja, mely nem az egész világot érdekelte volna, magának fog meghalni. Megosztoznak az örökségén, aztán elfelejtik. A katedrát bizonyosan Lonkay örökli, jutott hirtelen eszébe s kissé keserű mosolyra húzódott a szája. Engem bizonyosan nem neveznek ki, mert tudják, hogy én voltam a mester legkedvesebb tanítványa s igy majd csak a sze- retetét fogják örökségül kiosztani. Lonkay éles, kritikus elme, előretörő, hírre vágyó ember, ki ha alkotni nem képes is, rombolni annál inkább. Bizonyosan szétszedi a mester munkáit, kimutatja annak hibáit, tévedéseit s ha a mester nem tud már védekezni, olyan kicsinek mutatja Lólh Gáspárt, hogy mellette nagynak lássék Lonkay. A halandó tragikuma a hallhatatlanság, gondolta szomorúan. Miért is nem semmisül meg teljesen, ami elmúlásra született? Nincs olyan nagy halott, kit fel ne falnának az elevenek, ha még olyan kicsinyek is. Aztán eszébe jutott az a húsz vaskos könyv, mely a Mester nevét hirdeti s lassanként megnyugvás szállott szivébe. Nem, ezeket nem lehet elpusztitani, gondolta, ezek örök életűek, mint maga a természet, mert a természet törvényeire vannak felepitve. A nagy ember lakása tömve volt látogatókkal, kik kíváncsian lesték a beteg szobájából kiszivárgó híreket. — Estig meg fog halni — ezt súgták Tass Mihály fülébe. Tass meginduitan iépett be a szobába s megállóit a beteg ágyánál. Az tüstént megismerte s kezet nyújtott neki. — Isten hozta, kedves barátom, már attól féltem, hogy megkésik. Bár ma olyan frissnek és könnyűnek érzem magam, hogy ha a doktor nem nézne olyan kétségbeesett arczczal rám, azt hinném, hogy még felgyógyulhatok. Vájjon nem tévesztette el az időt, kedves doktor ur? Nem ajándékozhatna még néhány napot? Nagyon jól fel tudnám használni. Az orvos mosolyogni próbált. — Ha tőlem függne, professzor ur, nagyon szívesen. S végre is minden lehetséges. Magam is azt hiszem, hogy tévedtem. — Nagyon siettet, kedves doktor. Csak nem akar szobrot az ellenségeimtől? ügy mint Hadrián császár orvosa, kinek a császár halála után szobrot állítottak a rómaiak ezzel a felírással : A haza megszabaditójának. Az orvos mindig hálát érdemel és köszönetét.. Ha a beteg felgyógyul, a betegtől, ha meghal, az örököseitől. Tass elbámult. Ez az ember halálán volna ? Akinek beszéde ilyen élénk, szelleme, emlékező-