Nagybánya, 1913 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1913-05-08 / 19. szám

2

NAGYBÁNYA

1913 május 8.

maga után fogja vonni a vármegyei közigazgatásnak modern alapon leendő újjászervezését is. A miniszter avégből, hogy mindez a munkálat a gyakorlati közigazgatás alapos ismerete, valódi szükségleteinek és hiányainak lelkiismeretes mérlegelése alapján minél megfelelőbben történhessék s hiogv az alkotandó törvények a gyakorlati közigazgatás szükségleteit minél tökéletesebben kielégítsék, a szükséges adatokat a maga közegei utján a helyszínén szándékozik beszerezni s ennélfogva elhatározta, hogy a belügyminisztérium kebeléből egges törvényhatóságokba bizottságot küld ki azzal a czéllal, hogy ez a bizottság az említett törvényszerkesztési előmunkálatokhoz szükséges adatokat és ismereteket a helyszínén közvetetlen tapasztalatból szerezze meg és gyűjtse össze. E föladatból természetszerűen és szükségképen következik, hogy eljárása során a bizottság a közigazgatási eljárást, az ügyvitelt és a pénzkezelést is minden vonatkozásban beható vizsgálat tárgyává fogja tenni.

Vázolnunk is fölösleges, hogy minő fontos érdekek fűződnek e bizottságok működéséhez. Az ő alapvető munkájuktól függ, hogy a magyar közigazgatás végre valahára szinten álljon, vagy pedig továbbra is labirinthusa legyen a paragrafusoknak.

A közgyámi választáshoz.

Május 7.

Princzipiuma lapunknak, hogy választási kérdésekkel, nehogy a pártosság gyanújába essünk, egyáltalában nem foglalkozunk Nem foglalkoztunk a közgyámi választással sem, bár az elég magas hullámokat vert föl.

S hogy most utólag mégis kénytelenek va gyünk a közgyámi választással foglalkozni, bevalljuk, ezt csupán kényszerhelyzetből tesszük, mert oly sok felvilágosítást kérő levél, kérdezős- ködés érkezett ez ügyben szerkesztőségünkhöz, hogy azok elől többé ki nem térhetünk. Sokan ugyanis abban a hitben ringatóznak, hogy a közgyám megválasztásánál nagy törvénytelenség történt s a képviselőtestület túlnyomó többségén

győzedelmeskedtek az egyéni szimpátiák a törvénytisztelet fölött.

Hát ez korántsem igy van!

A közgyám választás minden tekintetben korrekt s a törvény utasításainak s rendelkezéseinek mindenben megfelelő volt.

A tévhit, hogy a város képviselőtestülete törvénytelenséget követett el akkor, amidőn közgyámnak nagykorusitotf, de kor szerint tényleg még kiskorú egyént választott meg, a községi törv. (1886. XXII t.-cz.) intézkedéseiből fakad. * A községi törvény 63 § a szerint ugyanis a közgyám az elöljáróság tagja; az 1886 XXII t-cz. 73. §-a szerint pedig községi elöljáróvá csak oly egyén választható, aki 24 éves és nagykorú honpolgár, aki egyszersmint községi választó is.

Ha tehát a választásnak e törvényhez kellett volna igazodnia, vitán felül állana, hogy a megválasztott közgyám nem lévén még 24 éves, a választás törvénytelen s az megsemmisítendő. Valamint van is rá precedens, hogy a felsőbb hatóságok ehez hasonló választásokat megsemmisítettek.

Igen ám, csakhogy időközben megalkották és szentesítették a város fejlesztésről szóló törvényt, az 1912 évi LVIII t czikket, mely az 1886. évi XXII. t czikkoek, a községi törvénynek idézett s a választásokra vonatkozó szakaszait egyszerűen hatályon kívül helyezi.

Az 1912. évi LVIII, t.-cz. 22 § a szerint rendezett tanácsú város tisztviselőjéül azt lehet alkalmazni, aki magyar állampolgár, aki megfelelő képesítéssel bir s aki az alkalmazhatóság hói sem az 1883. évi I. t.-cz. 1. § ának b) pontja, sem pedig az 1886 évi XXII. t.-cz. 75. §-ának b) vagy d) pontja értelmében nincs kizárva.

Ha az uj törvény a megsemmisítési okok közé föl akarta volna venni a kiskorúságot is, úgy a választhatóság feltételei közé oda iktatta volna a 73. §-t is, mely arról szól, hogy elől járóvá csak 24 éves és nagykorú honpolgár választható, ki egyúttal községi választó is. De ez nincs az uj törvényben!

Mindezekből egészen világos, hogy a közgyám választás a legkorrektebbül, mindenben megfelelve a törvény intenczióinak, folyt le s ez a választás végérvényes, amennyiben az sem alulról, sem felülről eredményesen meg nem támadható!

Színház.

Lapunk utolsó számának megjelenése óta elmúlott hét nem hozott csalódást. Amint már jeleztük, a társulat igen jó erőkből van összetoborozva, előadásaik elfogadhatók, sőt túlnyomó részben kifogástalanok. Sosem tartottuk helyénvalónak vidéki színészetet nagyvárosi szemüvegen keresztül nézve megítélni s legtöbbször balul elitélni. Annál megnyugtatóbb, hogy bízvást elmondhatjuk, van a társulat tagjai között valóban nagystílű művésztag s nem is épen egy-kettő Tudás, szorgalom, ambiczió jellemzi a társulatot egészben, hisz még a szi- nészpályájuk kezdetén álló tagok is igyekeznek fejledező tudásukat érvényesíteni.

Műsoruk pedig gazdag, változatos. Talán mégis az operett vezeí. Ennek azonban a közönség ízlésén és kívánságán kívül bizonyára a kitűnő zenekar az oka, nem pedig mintha a drámai együttes mögötte maradna az operett együttesnek. Ilyen kitűnő és teljes zenekar még nem játszott városunkban. A zeneszerző kom- pozicziójáuak szinte eredeti formáját halijuk, alig van csekély változtatás a kívánt hangszerek hiánya miatt. Vonós ötös, flóta, oboa, 2 klarinét, fagóí, 2 kürt, 2 trombita, basszuspuzon és dob az egyéb ütőhangszerekkel együtt hangzik a zenekarból. Még a fővárosban is csak egy-két hangszerrel van több az cperelt-zene- karokban. E nagy előnyön kívül mindig újdonságot látunk. Eddig még a társulat nem adott olyan darabot, amely városunkban színre került volna.

Mindezen kiválóságok daczára a társulatot nem pártolja eléggé a közönség, legalább az első esték erre engednek következtetni. Csak vasárnap volt táblás ház a Czigányprimás előadásakor. Remélhetjük azonban, hogy a társulat jó hire elterjed a városban s akkor felenged a közöny, mely az ambicziózus társulat munkáját fásulttá tenné.

Két doiog azonban, azt hisszük mindenkinek feltűnt a nézőtéren. Az előadás kezdetekor oly éktelen zaj van estéről-estére, hogy rendesen egy-két jelenetet nem lehet a darab elejéből hallani. Beszélgetés, lótás futás, padcsapko- dás, nyikorgás, sokszor a kakasülői publikum elhelyezkedésével járó lárma, veszekedés, pokoli khaossza egyesül. Talán, ha egy kissé nagyobb figyelemmel lennénk egymás iránt, ezen a bajon máris segítve volna. A másik rossz szokás, hogy a gyermekeknek megengedik, hogy az orkhesztrához támaszkodva álldogáljanak. Ennek a megszüntetése sem kerülne valami nagy fejtörésbe, csak az ügyeletes rendőr ne tenne kivételt a jói és kevésbé jól öltözött gyermekek között.

Kedden, a legelső este Knoblauch híres vigjátéka, a Faun került bemutatóra. Valami

György ajánlkozott a vacsorához. Lengyeles túláradó jókeddvel ölelte meg a fiatalembert:

— Örök hálára kötelezel, kedves barátom ; már azt hittem, egyedül kell hazamennem és átkoztam magamban az összes kaszinókat és kártyákat. Mintha bizony Brozsnyón nem éppen úgy lehetne mint itt ? Éppen úgy, vagy meglehet jobban. Csakhogy a mi uraink lusták, kényelmesek, nem törődnek legjobb barátjukkal.

Szebeni rnegveregette a kapitány széles hátát :

— Hát én megmentelek, Öreg, Jóétvágyu vidám, kitartó cimbora vagyok, ha éppen kedvem kerekedik.

Kozsniczky nagyokat nevetett :

— Helyes, kutya mája, ez a helyes.

A kocsis az almásszürkékkel a kaszinó bejárója elé kanyarodott. Elhelyezkedtek a hintóbán és a szürkék neki vágtak a poros útnak.

Ez a Szebeni György, aki Kozsniczky kapitány vendégéül ajánlkozott, tulajdonképen zárkózott, mogorva ember volt. Ha néha be nem pillantott volna a megyei kaszinóba, bátran emberkerülőnek is lehetett volna mondani. Csak egykét esztendeje került elő, addig külföldön bolyongott, de jóformán senki sem tudta teljes bizonyossággal, hogy voltaképpen merre járt. Küiöucz embernek tartották, aki szívesen adott százakat valami cserépvázáért vagy bronzdarabért, de a kaszinói bankettre nem ment el, mert drágának tartotta a bankett-jegyet 1 Barátainak — ha ugyan voltak ilyenek — a legnagyobb örömmel bocsátotta rendelkezésére tárczáját és eszeágába se

jutott számon tartani a kölcsönöket. Mulatni nem igen látták, nőkkel nem beszélt, csak éppen any- nyit, amennyi föltétlenül szükséges volt. Egy beteg majmocskát tartott a lakásán és mellé pálinkát ivott egyedül. De a legkülönösebb az a cselekedete volt, hogy a mikor párbaj-szekua- dánsnak. kérték fel, nem fogadta el a megtisz- tetésf, mondván, hogy ő a párbaj ellensége. — Ennyi sok furcsaság egy emberben összehalmozva, még a mi vármegyénkben is szokatlan volt, a hol pedig akadt hóbortos, feleszü, küiöncz ember szép számmal. Sőt, — mint a kádenczia-kereskedő Zsthureczky mondani szokta, — itt az okosak a bolondok.

Kozsniczky kapitány az ő ravaszkás lengyel eszével azt fontolgatta, méricskélte, a mint a hintó vágtatva haladt velük a virágos mezők között, hogy tulajdonképpen mit is akar Brozsnyón Szebeni György? Próbálgatta is firtatni a dolgot, de a sápadt arczu ember nem igen volt hajlandó beszélgetésbe ereszkedni. Elgondolkozva ült a hintó sarkában. A macska tudja, hol járlak a gondolatai, csak annyi bizonyos, hogy alaposan összerezzent, amikor Kozsniczky megérintette a kezét:

— Mindjárt a várban leszünk.

Lassú, halk alkonyi idő ereszkedett a tájra és az alkonyatból fantasztikusan emelkedtek ki a kastély sötét formái. Mintha egy színpadi de- koráczió állana a látóhatár szélén, olyan volt a vár. A vöröslő alkonyi égboltozaton varjucsapat utazott valamerre, magas jegenyenyárfak álltak őrt az ut mellett, a mely a kastély felé kanyarodott. Szebeni György csendesen megszólalt:

— Mondd, Kozsniczky, nem vezet a várból egy rejtek-ut a Tisza medre alatt Sóváltóra ?

A várnagy, szokás szerint, ha nem akart egyenesen felelni, halkan nevetett:

— Hallottál valamit, Szebeni .. . Hogy is mondják: hallottál valahol harangozni. Hát a doiog úgy áll, hogy a régi időkben létezett egy ilyen rejtek-ut; a Beszterczey bárók azért csináltatták, hogy elmenekülhessenek, ha ellenség üt rájuk. De hol van manap-ág ellenség, a mai szol- gabirás,zsandáros világban? Hol van ma az ellenség? Sehol Szebeni barátom.

Az almásszürkék már elérték a kastélyt. A kapu amo'yan középkorias felvonóhíd mögött volt. A hidat leeresztették és a kapuőrök tisztelegtek. Egy őrmesterfóle ember, bizonyos Homonnai Gyula, a ki azelőtt a Kosniczky századában szolgált, hivatalosan jelentette:

— Semmi újság, kapitány ur.

— A méitÓ3ágos asszony ?

— Még mindig nem jött haza.

Kosniczky vállat vont:

— Az sem baj, Szebeni barátom. Van itt nekem rejtve bizonyos mulattatóm ... A pin- czében rejtegetem, ahonnan elő szoktam hívni.

Szebeni érdeklődve kérdezte:

— Mi a manó ? Nagy hunczut vagy, kapitány. Miféle mulattató lehet az?

Kosniczky rejtélyen nevetett:

— Tudod a várban csupa férficselédség van. Ez a kis báróné hóbortjai közé tartozik. Még egy vénasszonyt se tűr meg. Da hát muszáj neki a pincébe is látni? Egy bizonyos művésznő szokott itt megfordulni, a ki énekelni és tán-