Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-09-05 / 36. szám
Előfizetési árak: E?é3Z évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szára ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Post festa. Szeptember 4. Városunkra örökké emlékezetes marad ez év augusztus hónapja, melynek napjai a legmozgalmasabban kapcsolódtak egymásba. Az ünnepnapok a jubiláns képkiál- litás megnyitásával vették kezdetüket, majd jött a bányászati és kohászati egyesület országos kongresszusa, a bányászati s ipari kiállítás s a nőegyesület félszázados jubileuma. Most, hogy egy hónapig tartó ünnepségek után visszazökkentünk a hétköznapi szürkeségbe, e gyönyörű napok máris mint egy feledhetetlen, szép álom tűnnek fel emlékünkben. Nagyszerű napok valának ezek, nagyszerű tanúságokkal! Felszínre hozták mindama csodás értékeket, melyekben városunk irigylésre méltóan dúsgazdag, de amelyeket értékelni magunk sem tudtunk kellőleg. Idegeneknek keljeit haiianunk rajongó ámulatát a mi nagy értékeink fölött, hogy magunk is megbecsülni kezdjük azokat. A sajtó egy hónapon át csak ma- gasztalólag szólott városunkról. E kicsiny bányaváros hírneve a külföldre is eljutott s a legelőkelőbb sajtóorgánumok magyar Barbizonnak nevezték városunkat. Ha eddig meglehetősen nagy közömbösséggel is viseltettünk nagyhírű festőkoloniánk iránt, most láthattuk, hogy minő nagy erkölcsi tőkénket képviseli s hogy a hozott áldozatok anyagilag is meg fogják hozni a maguk kamatait. Képkiállitásunk, mely a képek biztosítása révén elég tetemes összegbe került, a városnak magának alig került 1—2 ezer koronájába, a többi kiadás mind megtérül a belépti dijakból. S ha a rendezőség azon helyzetben lehetett volna, hogy a kiállítás területén a kiállítás czéljaira csak egy-két ünnepélyt is rendezhetett volna, még az az egy-két ezer korona kiadás sem terhelné a várost, erre is lelt volna fedezet bőven. De a kiállítás területe ily ünnepélyek rendezésére teljesen alkalmatlan volt. Csodálkozásunknak kell kifejezést adnunk, hogy most, midőn a műtermek már teljesen készen vannak, az illetékes körök még mindig nem gondolnak arra, hogy a műtermek eléggé nagy kertjét parkirozlassa Ez a kiállítási terület monolom pusztaságával eléggé szomorú látványt nyújtott s egyáltalán véve semmiféle keretet nem képezett. Ennek a területnek parkírozása és befásitása égetően sürgős dolgot képez, annyival is inkább, mert a dicsőséges kezdet után kilátás van arra, hogy a képkiállitást, ha nem is oly nagy méretekben, mint az idén, de évenkint megismétlik városunkban. E lokális kiállítások rendezését bizonyára meg fogja követelni az állam is, mely a most aratott fényes siker után nem vonhatja meg támogatását festő- koloniánktól. De a lezajlott ünnepnapok tanúságot tettek arról is, hogy a kép- j kiállítás mily nagy mértékben növelte az idegen forgalmat. Ezt kellő reklámozás mellett meg lehet csinálni minden évben s ezzel szolgáljuk azt a nagy czélt is, hogy városunkat nyaralóteleppé fej- leszszük. Mert nem egy idegentől hal- . lőttük azt a kijelentést, hogy jövőre vá- I rosunkba fog jönni nyaralni. S olyan idegenek nyilatkoztak igyr, akiket csak a képkiállitás hozott városunkba s akik itt megismervén városunk pazar természeti szépségeit, már itt megcsinálták a jövő év nyári programmját is. S hogy ez igy van, idézzük Kornis Károly grófot, ki báró Burián István közös pénzügy- miniszter kíséretében időzött városunkban a képkiállitás megtekintésére. Ez I illusztris vendégeket nemcsak a képkiállitás magas színvonala ragadta el, hanem városunk s vidékének szépsége is. Ennek meleg szavakban adtak kifejezést polgármesterünkhöz írott levelükben. A jubiláris képkiállitáson kívül nagy mértékben szolgálta az idegen forgalmat a bányászati és kohászati egyesület országos kiállítása. Szerfölött szerencsés ötlet volt, hogy a kongresszust kiállítással kötötték össze, melynek keretében a nagybányai iparosok is bemutathatták nagy készültségüket. Bányászatunk és kohászatunk kiállítása, melv már a millennáris kiállítás i A „Nagybánya“ tárczája. Szimfónia. Meleg szivével — dogmák közt lekötve Nőtt föl az álmok dalos madara, Szárnyát a mozgástól, szemét a fénytől Elzárta a sablon elvek vasfala . . . Kalitban élt, mint annyi sok madárka, Őrizve, féltve — képzelt — gondosan. Kipróbáltnak vélt szellemben nevelve — S hitte maga is még — hogy boldogan. Kinek Isten gazdag lelket teremtett, Mely szűk határok közt meg nem marad, Merev fogalmak bilincsén nevelték A szárnyas lelkit, dalos madarat . . . De meg nem érzé úgy rabsága súlyát, Reményeinek, álmainak élt 8 színezve szőtte tovább a szivében Csipkerózsáról azt a szép regét. S az almavirág illatával egyszer Szivébe is tavasz láz üdve szállt, Egy pajzán fecske tört a börtönébe S körülcsapongta a kis rab madárt . . . — Igent Az álmok méla álmodója E röpkeségre biztam> lelkemet, Körülcsicsergett s tova tűnt örökre, Széttépve első, mély szerelmemet. Tizenhét évem bimbózó tavaszán Az élet pírja arczomról letűnt, Megsáppadtam, az izmok meglazultak, Szememre mély bánat felhője ült. Évek leteltek s nem bírtam feledni, Eldobtam nem egy érdemes szivet S az elátkozott csipkerózsa álmát Megtörte mégis lángoló szived Jöttél! Eév ostrommal törtél szivemre, Tüzén a dermedt vágy fölolvadott, Érzésed lángja fénybe vonta lelkem’, Mint napsugár a börtönablakot. 8 én — úgy szerettelek, mély, tiszta hévvel, Amint szeretni vágyó szív szeret, Mely már a néma, fájdalmas lemondás Tűzkeresztségén egyszer átesett . . . Nagy érzés összhang tündöklő hitében Űdvözült lelkünk egy évnél tovább, A boldog szép idők fénytengeréböl Nyerte szivem szingazdag himporáb. Isten látta lelkem vágygyal betelve: Boldoggá tenni, széppé éltedet. Szenvedésedtől gyűlt érzésvilágom Kisxbgározön kis fészkünk felett. De jött a végzet — (ennek igy kell lenni: Dalos lélek csak szenvedésre jó) — Vasöklétől úgy összetört a sorsom, Mint szirtnek vágott virágos hajó S hogy tova szállt a vihar, visszahagyva Életremények roncsát szerteszét, Feljött az emlékezés holdsugára 8 lelkem csupán e sáppadt fényben élt. 8 a felhős fényben fölcsendült az ének; — Előbb oly félve, mélán, csendesen, De visszazengett rá: szabad tájakról Nem egy testvérhang késztön, lelkesen. És a rab dalolt hittel, ihlett hévvel 8 amint mind bátrabban csendült dala, Az erdőre ki — csak egyre ki vágyott, Vonta a lombok hivó sóhaja. Hisz a körötte élő kis világban Dalára egy pár szív ha tán figyelt, De ők se látták: sorsa bús homálya Szivéből hogy kiöl erőt, hitet. — Bezárt hidegség, óh százszor fagyasztóbb, Mint künn a metsző, éles téli lég; Ez hozzáedz az életküzdelemhez, — Amaz megdermeszti lassan a vért. És most érzem már, mindörökre későn. Mint ásta alá lassan lelkemet, — S örök rabbá mint igázott a szellem, Mely mindent a külszínre helyezett. Késő már e látásra ébredése, A meleg hit, ha lassan megtörött, Kétség khaosza nyert súlyos urctlmat Az egykor derűs sziv-világ fölött . . . Pedig szivében eszmék, álmok égtek S e vágyban élni, égni vétek-é, De elnyomás bilincsével a szárnyon Hogy szállhasson a lélek ég felé. Hogy tört vón’ mind magasabb eszmekörbe, Ha nem állják útját merev falak, Hogy vitte volna nyughatatlan szárnya — S dermedten hull le ólomsuly alatt. Ha méltánylást nyer alkotó törekvés, Az mindig visszatérült gazdagul , ..
