Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-08-15 / 33. szám
1912. augusztus 15. nagybanya 3 Impressziók a kiállításról. Augusztus 14. Végighaladtam a színek országában, egy elzárkózott berekben, hol pár érzékeny lelkű ember álma Kris; íuskeresztként a falra szögezve várja az elszabadulást. Milyen jó itt a színek országában, milyen jó itt az álmok közölt, kék ég alatt, piros utakon, szinte szinte a mennyországban. Valami gyermekképzelődésben, mi valóra vált, mert hisz itt kéklik előttem az egész világ, itt omlik pirosas színekben az álom. És e világ itt a nagybányai világ és ez álom itt a nagybányai álom és e színek a nagybányai színek. Visszajöttek ők is s visszajöttem én is megbámulni őket. A zöld és világos ragyogást, a bomlasztó és emelő nagyszerűséget. Ölt kószálok az erdő homályában és zöldre sápadt arcz- czal, zöldre váit szívvel, zöld ruhában mint egy Isten vonulok ott végig. Vagy kaczagok a patak pariján és egy fenomenális gesztussal tépem a ruhát, hogy belelendüljek a vízbe, a kaczagó hullámokba a kaczagó rétről . . . Valami gyermekes ösztön ébred föl bennem, mikor ezeket látom, valami emlék a múltból, a multam elmerült kincseiből. Mikor ott álltam íébolyodott ujjongással a patak partján, hogy belevessem magam és azt hittem, hogy ez az egész zöld mindenség tébolyodottan ujjong. A gyermek ébredése ez, a gyermek ébredése, hogy az éjjel álmodott és lázas-ujjongva nézi a nevető friss napot és szinte önkivület- lenül érzi, hogy ime, tánczol az egész világ. A nagybányai ég csodája ez. A hangulat, a világosság, az égi derű: ez az ereje, ez a forrása a nagybányai színskálának. Itt nincs megnyugvás, itt nincs homály, itt nincs borongás, ez maga az élet, az ébredő és öntudatos erő, a vidámság, az izmos vágy; ez maga a megifjodott mindenség, ez maga a nevető élet. A nagybányai eruptiv erő, a feltörni vágyás egymásután sarjasztja az ifjú erőket, az örökifjakat, a bámulatosan nagyokat. Amióta Nagybánya fölfedezte önmagát, amióta megbámulta saját csudáit s amióta mások ámuini jönnek ide, azóta ez a régi fészek uj patinát nyert s a művészek termőtalajává vált. Az itteni talaj termékenyítő hatása sok névtelent emelt piedesztálra. Ez az eruptiv erő, ez az éles szinhullámzás, ez a világosság, mi erőssé és frissé teszi a megterhelt agyat: ez a csodálatosság itten! Ezt mutatja be nagyszerű pompázással a mostani kiállítás. Semmi egyebet, semmi mást, csak azt a szinorgiát, miben uj értékek sarjadtak a magyar művészet számára. között nagyon sok az elsőrangú, amely a szemlélőt különösebb csodálatra ragadja, igy a Három Királyok, A fürdés, Itatás, Hegyibeszéd, Rákóczi induló slb. Egyik fénypontja a kiállításnak Réti külön pavilonja, saját festményeivel, melyek közül kiválnak mint mesterművek a Bohémek karácsonyestéje idegenben, A Gyötrődés és főleg a Honvédtemetés. Horthy Béla a politikus piktor mintegy 7 képpel szerepel, melyek közül kiváló a Havas táj. Elsőranguak a korán elhunyt művész Maticska Jenő egy asztalos inasból lett festő képei, melyeket látva az ember előtt szinte elképzelhetetlen, hogy e művész, ha éleiben marad mire vitte volna. Nagyon jó képeket állítottak ki Ráca Péter, Mikola András és Bornemissza Géza mind a vármegye szülöttei. Utóbbi már egy másik tehetséggel, Zifferrel és néhány középszerűséggel együtt uj irány hívei. Futuristák, ha helyes kifejezést használok. Ez a része a kiállításnak, amelyben a laikus kevesebb örömet fog találni a kék földek és lilaszin folyók miatt, de ha az embernek megmagyarázzák, hogy Ők nem a valóságot, hanem saját impressioikat akarják festeni akkor, ha nem is helyeseljük, de legalább megértjük őket. Mindenesetre önérzettel töltheti el a vármegyét, ha egy szülötte, mint Bornemissza Géza Parisban a lemodernebb irányzatban nevet szerzett magának. A kiállított festményeken mindenféle alakban megjelennek a bányai vidék természeti szépségei, hegyei, erdői, rétjei, a festői fekvésű psrasztházak, az érdekes népviselet. Az ember önkéntelenül is kedvet kapott a festmények És amint íikkadtan a nagyszerűségtől végigtántorogtam a termeken, és megláttam a falra szegzett álmok csoportos tárlatát, mintha egy perezre újra villant volna múltamnak gyémántja, a gyermekkor csillogása. Friss, lüktető villogása a nagy mindenségnt k, mely bámulatos meztelenségben először kábít el egy gyermeket, egy gyermeket, aki a természet ölébe szaladt s ott ' egy perezre ittasan a levegőtől a méteres fűbe zuhant. Fejes-Boldisár Ferencz. Színház. Az utolsó héten sem engedett fel a közön- ség fagyos közönye a társulat iránt. Nem lehet pedig eléggé megokolni a közönség ezen eljárá- [ fát, mert a társulat a nagybányai igényeknek tökéletesen megfelel, jobb ide legfelebb nyaralni jön, mini a muílban már vagy kétszer megtörtént. Ne higyje azt azonban senki, hogy az Északkeleti Szinikerület valaha jobb erőkkel rendelkező társulattal fog megörvendeztetni. Hisz mind apró városok vannak benne, s hozzá majdnem minden városban oly fogadtatásban részesül a társulat, mint nálunk. A direktorok bizonyára levonják a tanulságot a jövőre nézve, s akkor még talán ilyent se kapunk. Hiba, vagyne mondjuk balkezesség, üzleti szellem hiánya a társulat vezetésében is volt. Sok uj operettjük volt betanulva s nem adták, hanem helyette mindenféle rég elkoptatoü, zónában is lejáratott darabok mentek, persze az volt a következménye, hogy a nézők nem mentek a színházba. A pártolás hiánya késztette az igazgatót arra, hogy bár e hó 27 ig volt engedélye a játszásra, az előadásokat beszüntette. Ép olyan az esete, mint a gyertyánligeti állami kapagyáré. Ebben a gyárban az állam, ha a munkásokat csak űzette és nem dolgoztatta, kevesebbet fizetett rá, mintha gyártotta volna a kapákat. A direktor is elengedi nyaralni két hétre a társulat tagjait, s a gázsi 10 százalékát levonva fizet vagy 1400 koronát a tagoknak, mig ha itt marad és játszik 2200 koronájába kerül az eddigi számítások szerint. Mit tegyen hát mást. Végtére ő nem teljesíthet a saját zsebe kárára nemzet- gazdasági missziót, mint az a bizonyos állami kapagyár. Szerdán Molnár Ferencz nálunk jól ismert vigjálékát, a Testőri újították fel. A kevés számban megjelent közönség jól mulatóit az iró raffináitan kieszelt meséjén, melyet még értékesebbé tett a Molnárnál ismert szellemes stilus. Az előadás teljesen elfogadható volt. Ernyei (színész) igen szép alakítást mutatott, Spóner (színésznő) kissé monotonnak tetszett, de azért átértéssel játszotta meg, Gáspár (kritikus) ez este ismét elsőrendű volt, mig Szelényi Emilia (mama) csak habárait szaporította ezzel a szereplésével. Csütörtökön zónában Szép Heléna került előadásra. A szereplők között láttuk Stella Gyulát (Agamemnon) és S. Aradi Arankát (Heléna). Az előadást dacára a zónának igen kevesen nézték meg. Hiába, a régi dolgok nem tudnak csábítani. Pénteken Lili volt soron. Bár ezt az örök- szépsépü darabot közönségünk eléggé ismeri, a rendesnél (ami keveset jelent) mégis többen jelentek a nézőtéren. S. Aradi Aranka (Lili) úgy I játékával, mint kedves énekével rászolgált a közönség tapsára. Méltó partnerének bizonyult Csáky (Plinchard). Gáspár Saint Hypotese szerepében gyenge alakítást nyújtott, ezt a szerepet már láttuk sokszor jobban. Az előadás maga elég összevágóan ment. Szombaton Ziehrer operettje Bál az udvarnál került bemutatásra. Nem tudjuk legyőzni magunkban azt az impressiót, hogy ez a darab végtelenül hasonlít az Erdészleányhoz. Hogy melyik a kópiá, azt nem mérnök eldönteni. Zenéje egy kissé nehezebb az átlagos operettekénél, s ez az oka, hogy egyszeri hallásra nem tesz valami nagy hatást. Egy-két csodaszép keringő igy is van a darabban. Az előadás szépen sikerült. Bay (herczeg) gyönyörűen énekelt, játékával azonban nem vagyunk megelégedve. Füzes (Erzsébet) újra nőtt a közönség szeretetében, mert temparamentumosan játszott, s nem kis sikert ért el. Miklós Dóra szép énekéről sem hallgathatunk. Csáky (orosz gróf) szintén pompásan játszott és jól énekelt. M. Szelényi Ilonka nagyon kedves, neki való szerepet játszóit grácziával és ügyesen énekeli. Gáspár és Kun tették az emsemlet teljessé. Vasárnap újra bemutató volt. Eisler csinos operettjét, az Asszony falói láttuk. A szövegkönyv is ügyes, a zene bájos, nem csoda hát, ha oly nagy sikert ért el a fővárosban Az előadás is pompásan sikerült. Csodálkozik az ember, ha ily darabjai voltak a társulatnak, miért nem adták előbb. Zenekarral ez négyszer is lelt házat csinált volna. A czimszerepet Csáky játszotta igen ügyesen. Kedves szereplésével ismét feltűnt Füzes Lenke (Tilda) s hozzá igen bájosan énekelt. Szelényi Emilia (Raffainé) pomp ás alakítása derült kedvre hangolta a nézőket Gáspár mesés alakítása (Sonogán), Kun stílusos Jankója érdemelnek még különös elismerést. De a többiek is Stella, Kovács igen jók voltak, s igy elmondhatjuk, hogy ez az előadás a társulat parádés szerepléseinek egyike A nézőtér zsúfolásig telve volt. Hétfőn harmadszor ez idényben a Lengyelmenyecske ment. A külömbség csak annyi volt, hogy nem katona zenekar, hanem csak zongora szolgáltatta a kíséretei, Kedden ez idényben másodszor az Asz- szonyfaló került színre zongora mellett. láttára természetben is megszemlélni mindazt, ami ennyi művészi inspirátiot gyújtott. Csalódás valóban nem érheti az embert. A Nagybánya feletti hegyek szép kilátással a városra és a sikságra, a fernezelyi völgy természeti szépségei, de főleg Felsőbánya vidéke egy másik magasrendü szórakozást nyújtanak. Szerencsés situatio, ahol a művészet és természet szépségeit együtt élvezheti a kiránduló. Nagybánya város a Szent István toronnyal és sok szép régi épületével a mi régiségekben oly szegény országunkban már magában véve egy különlegesség, ahol az impressiokért lelkesedő ember már érzi a történelmi hangulatot és látja a múlt századok patináját. Még inkább áll ez Felsőbányára, mely ha kisebb szerű is, de ódon- ságát annál érintetlenebbül őrizte meg. E régi városból egyenesen a vadregényes őserdők közepébe jutunk, melyek egy messzeter- jedő területet borítanak, úgy, hogy az ember valósággal az élővilágtól távol érzi magát, ha nem emlékeztetné az ember közelségére az a pompás műut, a melyen sebes trappban haladhat fel kocsiján a környező hegyek tetejére csaknem 1000 méter magasságra és ha nem találna ott a hegytetőn egy másik nagyszabású kulturmunkát, a két város Nagybánya és Felsőbánya vízvezetéki müveit. A természeti szépségeknek gazdag tárháza e vidék, de a sok között talán legszebb, valósággal csodaszép a Bódi tó. Egy hegykatlanban fekvő, erdőkkel övezett vadregényes vizterület remek kilátással a környező csúcsokra, a melyekre csak azt mondhatja az alpesi vidéket ismerő ember, hogy azott látottak csaknagyobbszabásuak, de lényegükben nem különböznek. Amazokért mégis utaznak több ezer kilométert, ezt pedig alig van a vármegyének lakosa, ki látta volna. Habár túlzott és igazságtalan az olyan kritika, mely a megyei társadalomra mindjárt anathémát kiállt, amiért nem lelkesedik, kizárólag azért, a miért a modern kulturember, annyi mégis tény, hogy Nagybányának, az ott levő művészi életnek, az ott található természeti, szépségeknek az elhanyagolása határozottan árnyékot vet a vármegyére. Kétségtelen, hogy Nagybánya és Felsőbánya vadregényes vidéke arra hivatott, hogy sokaknak, elsősorban a vármegye közönségének üdülésére és szórakozására szolgáljon, a művészet pedig, mely ott kifejlődött, kapcsolatba kellene hogy jöjjön a vármegye társadalmi életével, melynek helyes irányban való fejlesztésére elsőrangú tényező volna. Mindennek megkezdésére kiváló alkalom lett volna a mostani képkiállitás, e tekintetben azonban még nem is kell feladni minden reményt. Bizonyára akadnak még többen, akik felkeresik vármegyénk ezen érdekes helyeit, a kik szintén emlékezetes impressiókkal és azon tudattal távoznak onnan, hogy az ember a saját otthonában, vagy közvetlen közelében találhat olyan nem miudennapi do’gokat, a melyekért sokszor messze földre fárad anélkül, hogy jobban kielégítve térhetne haza.
