Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-11-14 / 46. szám
2 NAGYBÁNYA 1912. november 14. déget várnak. Az állomásnál a polgármester fogja fogadni az érkező magas vendégeket, élükön a püspökkel, Este Szabó Adolf vacsorát ad Geduly tiszteletére. Vasárnap pont d e. 10 órakor kezdődik a szentelő ünnepély. A templomba csak jeggyel lehet bemenni, a hivatalok, az evang. hívek és a jóttevők kapnak ilyen jegyeket, mivel a templom az érdeklődők ezreit nem volna képes befogadni. Délben közebéd az István királyban, egy teríték ára 6 korona. Menü: 1. leves, 2. hal és sonka, 3. bélszín, 4. szárnyas, 5 sült tészta, 6. gyümölcs, fekete, bor, viz. Aláiratkozás a kaszinóban és a polgári körben. Déli 12 és 1 óra között a tisztelgőket fogadja a püspök, a tisztelgés sorrendjét még ezután állapítják meg. Este nagy hangverseny lesz a Lendvay színházban, melynek műsora annyival gazdagabb lett, hogy Budapestről dr. Kaczvinszky Emil gordonkaművész is szerepelni fog zongorakiséret- tel, akit a rendezőségnek sikerült megnyernie. Az érdeklődés általában igen nagy az ünnepségek és a hangverseny iránt, sajnos, hogy minden hely nem páholy, vagy nem első sor, mert ebből éppen 10-szer annyit lehetne eladni, eladni, mint pl. a 12-ik sorból. Akik meghívót nem kaptak a koncertre s arra igényt tartanak, kegyeskedjenek a rendezőségnél jelentkezni. Az ipartestület kiterjesztése a képesítéshez kötött iparágakra. November 13. Sokszor hangsúlyoztuk, hogy ideje volna már megalkotni az uj ipartörvényt, mely a mai viszonyoknak megfelelőleg biztosítaná a dolgozni tudó iparosságnak a munkaszabadságot, biztosítaná a tisztességes munka védelmét, biztosítaná jól képzett iparosnemzedék kialakulását. De éppen a fentebb elmondoltak folyományaként már is szükségesnek tartjuk az állami iparfelügyeletnek kiterjesztését, mely nélkül a legjobb törvény sem ér semmit, csak Írott malaszt marad. Szomorú tapasztalatok kényszerítenek bennünket annak kimondására, hogy a vidéki iparosság zömének a törvényben való teljes tájékozatlansága a legfőbb oka annak, hogy iparosaink között összetartást teremteni teljes lehetetlenség. Az iparosokat érdeklő törvényekben való tökéletes járatlanság a főoka annak, hogy a vidéki iparos csak panaszkodik, jajgat, irigykedik egymásra és ennek következtében attól j sem riad vissza, hogy a saját kárán okozzon kellemetlenségeket iparostársának, mert a tör- | vényekből csak annyit tud, amennyit a hatósáNo de azért vagyok én a rábeszélés szak- tekintélye, hogy a képtelenségből is a legszi- vélvesebb hajlandóságot alakítsak át. Tarján barátom végre másfél órai meggyőzés után hosszas instrukcióval adta át nekem a véletlenségből ép ez útra nála levő jegyet. — Kedves barátom, szívesen tettem, de hidd el, még veszélyessé, esetleg végzetessé is válhatik reám és egzisztenciámra nézve ez a szívességem. Mivel e jegy nevemre szól, mindenütt és mindenkivel szemben utazásod alatt mint Tarján Aladár szerepelj. Kerüld az ismeretséget a vasúton ! Ezt különösen a lelkedre kötöm, s biztosan elvárom, hogy ennek a bár kissé nehéz, de csekély feltételnek lelkiismeretesen eleget tégy. Természetesen szentül megfogadtam, hogy Budapesttől Kolozsvárig és vissza Tarján Aladár leszek. Barátom, annak daczára, hogy félelmét meggyőző becsületszavam adásával csökkentettem, kikisért a pályaudvarra és saját megnyugtatására a kalauztól szinte kiabálva kérte: — Tarján Aladár barátomnak jó helyet adjon 1 Ne engedjen a kupéba senkit, stb. stb. Te pedig Tarján barátom — moudá hangosan, de meghatott hangon — Írjál azonnal, mihelyt megérkeztél. Ismét ígéret, eskü és becsületszó. A vonat végre elindult. A jó kalauz — úgy látszik — megszívlelte barátom kétségbeesett kérését, egy »nem dohányzóknak* való szakaszt adott, hol gok részben a folytonos végrehajtások, részben a gyakori bírságolások utján megtanittattak vele, de arról, hogy az a törvény, mely reá kötelezettségeket szab, az a törvény neki jogokat is ad, védelmet is nyújt, halvány sejtelme sincs. Hogy hatóságainknál sem sokkal több a törvényben való jártasság, nem szorul bizonyításra. Az iparengedély kiadásakor a szolgabiró ur csak azt nézi van-e a munkakönyvben két vagy három évi gyakorlat igazolva, aztán kiadja az engedélyt. Ami ezután következik, az csak hivatkozás a büntető szakaszokra. A műhelyt senki sem látja, [nincs aki útbaigazítást adna, nincs aki figyelné, hogy a törvény rendelkezéseit betartja-e az illető, csak ha a kihágás napfényre jön, kerül le a poros polcról az ipartörvény, melynek betűrendes tárgymutatójából kikeresi a referens a büntető paragrafust, mely aztán 4 — 500 koronájába kerül a szegény iparosnak, anélkül hogy tudná mit tett olyant, amit nem volna szabad tennie. Igaz, hogy az ipartestület volna hivatva arra, hogy az iparcsokat a nekik szükséges tudnivalókra kioktassa. De aki ismeri a mai ipartestületi életet, annak nem kell bizonyítgatni, hogy addig, mig az ipartestülelnek csak egy elnökük és csak 12—24 tagból álló elöljáróságuk lehet, addig hiábavaló minden ilyen törekvés. Az ezen célt szolgáló tanfolyamok rendezése üdvös, hasznos dolog. De kérem hányán vesznek részt ,eféle tanfolyamokon? Csak egy dolog segít a bajon, olyan elemi iskolai-féle kötelezettség : kötelező oktatás, kötelező tanulás. Ez pedig másként, mint az állami iparfel- ügyeletnek kiterjesztésével, nem lehetséges. Ha az iparfelügyelői állást minden vármegyében szerveznék, minden iparfelügyelő mellett az iparosok számához mért, kellő iskolai és gyakorlati tapasztalattal biró iparfelügyelők látogatnák a műhelyeket, ellenőriznék a munkaadót, munkást és tanoncot, az ott tapasztaltakhoz mérten mindjárt a helyszínén oktatnák őket a szükséges tudnivalókra: akkor remélhetőleg felkelthetnék bennük azt az érdeklődést saját ügyeik iránt, amelyre annyira szükségük van. Ennek az iparfelügyelőnek helyet kell biztosítani még a városi képviselőtestületekben, a tanácsban, az ipari és gazdasági bizottságokban, akkor lesz az iparosoknak kellő képviseletük mindenütt és informálódva lesznek mindenről, amit tudniok kell és tudniok előnyös. Uj polgáriiskola vármegyénkben. November 13. Minden oly intézményt, mely kulturális missziót teljesít ezen a végvidéken, örömmel kell üdvözölni még a tervezgetés stádiumában is, hisz a magyarságnak erős várát építik meg benne, őszinte lelkesedéssel helyeseljük az újabban rohamos fejlődésnek induló Nagysomkivülem egy jelentéktelen kis szőke, 35—40 évesnek becsült úriember lehetett. Mit sem törődve vele, újságokat vettem elő s olvastam. De utitársam unatkozott. Két-három pardon után hozzám fordult és melegen ajánlva hideg felvágottját, kinálgatni kezd. Bármennyire szabadkoztam, nem térhettem ki. Lassan-lassan belemelegedtünk a társalgásba. Eleinte időről, házasságról, majd politikáról beszéltünk. A kormányról volt ép szó, mikor én, állandóan a barátomnak tett fogadalomra gondolva, nagy önérzettel e'dicsekedtem, hogy mi vasutasok mindig mellette állottunk és most is rajongunk érte. — Uraságod vasutas ? Én Beregi Mór biztosítási tisztviselő vagyok, mondta utitársam örömmel. Természetesen Tarján Aladár Máv. tisztviselőnek mutatkoztam be. Mivel további beszélgetésünk folyamán érdeklődtem a Beregi ur által képviselt társaság viszonyai iránt, felköltötlem érdeklődését. — Tarján ur nős? Vannak gyermekei, avagy lesznek gyermekei. Észrevettem hibámat és azt helyre akarván hozni, a leghatározottabban kijelentettem, hogy gyermekeim ninc3ennek és hogy nincs szándékom magamat biztosítani. Késő volt! Beregi ur »svungba« jött s daczára annak, hogy később már rá sem hallgattam, lapot olvastam, alvást szimuláltam, folytatta az ostromot. Már átkoztam magamban saját hivatásomat, meg Beregit, de leginkább Tarjánt, mert kút ez irányú törekvését. Gyors ütemben haladó, külső színben is takaros, városias jellegű község. Aszfalt gyalogjárója van már, rövidesen meglesz a villanyvilágitás és a telefon. Nagy körzetnek kereskedelmi és ipari központja. S mindezek dacára nincs magasabb fokú iskolája, pedig külsőben minden előfeltétel megvan, illetőleg meglesz arra, hogy magát polgáriiskolára méltóvá tegye. A községbeli vezető egyéniségek belátták az iskola szükségét, s most már nemcsak hírlapi utón csináltak az eszmének propagandát, hanem a képviselőtestület elé is került a dolog, mely Barna Benő községi jagyző alapos előterjesztésére magáévá is tette az ügyet. Az eszmét az úgynevezett »vármegyeház* sorsa tolta előtérbe. Eddig a járásbíróságnak adott helyet, most azonban ez kiköltözik uj épületébe s igy nem tudnak a hatalmas épülettel mit csinálni Természetes, hogy a rég óhajtott polgáriiskola eszméje könnyen össze volt köthető az épülettel Hogy milyen anyagi, társadalmi és kulturális érdekek háramlanak magára Nagysomkut községre a polgáriiskola felállításával, s hogy ezzel ellenértékben mily terhek viselését vállalhatja magára, nem tartozik e helyre. Arról azonban lehet gondolkodni, hogy milyen érdekeltsége volna épen városunknak, ha Nagysomkut az életrevaló eszmét meg is tudná valósítani. A nagysomkuli polgáriiskola felállítása mindeneseire a környék tanulóifjúságát jórészben magához vonzaná Mert a környéken ilyen fajta iskola nincs s igy még azok közül is, akik most gimnáziumba járatják fiaikat, sokan Nagy- somkutra adnák, mert az közelebb volna és talán olcsóbb is lenne. De a szülőknél a polgáriiskola keresését nem egyedül az anyagiak okozzák. Igen sok szülő csak négy osztályt akar járatni gyermekével, hogy intelligens iparost és kereskedőt neveljen belőle. Ez a mai körülmények között nehezen, nagy anyagi áldozatok árán tudja elérni, sokszor a fiúnak hat évébe is belekerül a négy osztály ép a gimnázium nehézségei miatt. Továbbá még a szorosan vett Nagybánya környékéről is odaszorulnának azok a tanulók, kik a gimnáziumi tanulmányok elvégzésére gyengéknek bizonyulnak. Városunk tehát anyagiakban vesztene, a mennyiban a gimnáziumi tanulóifjúság bizonyos perczentje Nagysomkulra menne. Különösen történnék ez az úgynevezett »tarisznyás diákokkal.« Ezeket otthonról látják el koszttal, csak lakást vesznek városunkban néhány koronáért. S bizony az igy élő diákok nem kevés számmal vannak városunkban. Ezek természetesen, ha Nagysomkulon közelebb kapnak intézetet, inkább oda gravitálnak. Ezt azonban valami túlságos anyagi kárnak nem mondhatjuk, s mindenesetre nem akkora, hogy a magyar kultúra szent ügyének nevében el ne viselhetnők. nem vághattam most ennek a szerencsétlennek az arczába, hogy vagyok olyan legény mint ő. Hallgatnom kell, végig kell hallgatnom, amit magam tanítok hat év óta. Rosszul éreztem magam, össze voltam törve. Még egy ily éjszaka és öngyilkos leszek! Szolnokon már annyira voltam, hogy Beregi urnák becsületszavamat adtam, hogy nem is lesznek gyermekeim soha. Mind hasztalan volt, tovább érvelt. Hogy Aradig mikép utaztam, annak az Isten megmondhatója. De ott már megtelt a pohár, megfogadtam, hogy vagy megölöm a nyomorultat, vagy bevallók neki mindent. Visszaemlékezve családomra, hivatalomra, az utóbbit választottam. Aradon kidülledt szemekkel, vérvörös arccal, teljes erőmből ragadtam meg Beregit, ki már boldogan szorított a kezei közt egy ajánlati űrlapot, s magammal vittem az állomási étkezőbe: — Szerencsétlen ember, tudja meg, hogy én nem vagyok Tarján Aladár, nem vagyok vasutas, nem vagyok nős, nem vagyok nőtlen, nem vagyok semmi! Látva ezek után szegény utitársam ijedt arczát, lanyhább tónusban bevallottam neki mindent. Bemutattam magam teljes valómban, sőt igazoltam magam előtte szabadságlevelemmel is. Kolozsvárig egy hang sem zavarta utazásom monoion csendjét. Itt is szinte siránkozó hangon csak annyit hallottam : — A viszontlátásra Tarján ur! Mire fölkeltem Beregi ur már eliünt.
