Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-04 / 27. szám
p<w^. l/!'L' ZZZ. évfolyam. j 1 ©12. j-ulru-s £ló <3=. 27-cLilc szám. Elüflr.ntési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ' Megjelenik niinden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Uj Felelős szerkesztő GLY MIHÁ L Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 18. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Ki az életbe! — Utravaló-féle. — Július 3. Országszerte elhangzottak a Te Deum fenséges akkordjai. A tudómén}’ csarnokai elnéptelenedtek s a gyakorlati élet előcsarnokába ismét ezer és ezer ifjú lépett ki szorongó érzéssel, eltelve aggodalommal. Az iskolai falaktól való búcsúzás, a dagadozó rózsás remények csak egykét pillanatra ha feledtették azt a kérdést, mely Damokles kardjaként ott lebeg minden ifjú fölött: mit hoz a jövő? A szülők, de az egész magyar társadalom a legnagyobb érdeklődéssel tekint a szellemi aratás elé, melyben a jövendő nemzedékek berendezkedésének és életének alapjait látja lerakva. Régi igazság: amilyen az ifjúság, olyan lesz a nemzeti jövő; amilyen alapot és szellemi boltiveket rakott le a társadalom s amilyen áldozatokkal és szellemmel dolgozott a jövő élet kialakulásán, olyan arányban fog fejlődni vagy visszaesni az ország, olyan arányban fogja aratni a dicsőséget, az elő- haladás boldogságát, vagy átszenvedni a megpróbáltatások nehéz óráit. Az iskolai bizonyítván}', melylyel sok ezer ifjú tért meg a szülői házhoz, bizonyos fokmérője a szellemi előhaladás- nak, arra a bizonyitványra azonban az élet fogja rányomni a megmásíthatatlan pecsétet. Az élet, ez a kemény erőpróbája a jellemeknek, a tehetségeknek s annak az érvényesülő elvnek, hogy az iskola is az életért van és az életnek tanulunk. Az életnek, mely nemcsak létezés, hanem vágyódás, nemes érzés, gondolat, erősen kifejlett akarat, jellem, alkotás, hősies szeretet, türelem, áldozat s mindaz, ami az igazi emberi méltósághoz vezet. Csak a vallásos világnézet képes kötelességtudó, erkölcsös, jellem- szilárd ifjúság nevelésére, mely az életet elbírja s lelkesen meg is vív vele. Nagyon is mély értelme van annak, hogy nemzeti és keresztény kultúrára törekszünk. Ugyan mely országnak van szüksége olyan ifjúságra, melynek kultúrája nem nemzeti? Vagy mi, immár majdnem két évezred óta védbástyai a kereszténységnek, mohamedán, vagy az ördög tudja minő kultúrában neveljük ltjainkat? Vagy összetett kezekkel nézzük, amint a tudomány nevében detronizálják az Istent, I halomra döntik az oltárokat s kiölni igyekszenek a szivekből azt a szent érzelmet, melynek neve hazaszeretet! Amint j leköpködik, meggyalázzák, kigunyolják legszentebb nemzeti hagyományainkat s amint bemocskolják, meghamisítják a történelem lapjait? Mi elég bátrak vagyunk fennen hirdetni, hogy ilyen megtévelyedett, nagy- képüsködő iijuságra abszolúte nincs szüksége a hazának! Mi büszkén valljuk, hogy csakis a vallásos nevelés, az észnek és a szívnek egységes összhangja teremt lelkes, érett s a veszélyekkel bátran szembe nézni tudó ifjúságot. S az észnek és a szívnek ez egységes, harmonikus nevelését nem látjuk mi középiskoláink nagy hányadánál, aminek azután csak természetes következménye az, hogy a lelkes ifjú sereg mellett, mely hivatásának készséggel megfelel, az ifjúság egy része nagyon is sok kifogás alá esik. Aminek okát nemcsak az iskolai nevelésben találjak, hanem abban is, hogy a legszükségesebb nevelő intézmény, a családi élet is nélkülözi a jó nevelés szellemét. Hibás az iskola, a fegyelem, az oktatás és nevelési módszer; mely csak az értelmet akarja fejleszteni s elhanyagolja a szivet; de hibás a család is, hol a fejlődő ifjú lélek csak ritkán, elvétve lát felemelő és követésre méltó példákat. Ha valamikor, úgy most, a szocziális erős hullámzások közepette, az eszmei áramlatok folytonos összeütközései között van szükségünk érett, kiválóan képzelt. jellemes, hazafias és vallásos érzelmekkel telitett ifjúságra. Most, amidőn a legkiválóbb tehetségüek s erősebb jelle- müek is könnyen elveszítik lábuk alól a talajt. Mit szóljunk ily viszonyok között arról az ifjuságról, melynek műveltségi máza a czinizmus, a mindent lekicsinv- lés; melynek nemcsak ismeretei szerfölött fogyatékosak, de szive is ijesztően üres, legfölebb egy csomó önzéssel teli? Az élet nagyon is ráczáfol e ferde, A „Nagybánya“ tárczája. Az ördög pénze. Az agglegények klubjának az estéjén mondotta el egy kövér úr a következő történetet. I Lakott itt Budapesten egy becsületes, de szegény fiatalember, — Zsibrik Lajosnak hívták — a ki nagyon szeretett billiárdozni, de még jobban szeretett volna enni, mert szörnyű módon éhezett. A billiárdozásról még csak lemondott volna, de hogy ne is egyék, azt sehogy sem tudta megszokni. Negyvennyolcz óráig még csak tűrte a koplalást, de tovább nem és elszánta magát a legvégsőre. Elhatározta, hogy eladja a lelkét az ördögnek. Fölkeresett tehát egy öreg asszonyt, a kiről tudva volt, hogy élénk üzleti összeköttetésben áll a pokollal és előadta neki a szándékát. A banya meglehetősen kelletlen képpel hallgatta végig, azután igy szólt: — Hozzám hasztalan fordult, fiatal ember, mert én már nem foglalkozom ilyesmivel. Mióta ilyen rossz világot élünk, a pokolnak sincs többé szüksége közvetítőkre, províziót nem fizet, mert jönnek az emberek maguktól is. Legjobb menjen egyenest az irodába, a czimet szívesen megadom. Van valami protekeziója ? — Hiszen ha protekezióm volna ! — sóhajtott szomorúan a fiatal ember. — Bizony az baj, — mondta a banya. — De lehet, hogy boldogul igy is, elég jóképű ember, az ilyeneket szereli az ördög is. Z-ibrik ur megköszönte a czimet és ment. Az ördög nagy úr, természetesen nagyúri módon van berendezve a hivatala is. Z-ubrik dobogó szívvel, de elszántan lépett be a márványos, aranyos előcsarnokba. Egy fiatal, mosolygós képű ördög igen előzékenyen tánczolt elébe : — Mivel szolgálhatunk ? A fiatal ember elfogódva dadogta : — Lelkemet kívánnám eladni. Az ördögöcske helyeslőleg bólintott: — Úgy ? És a feltételek, kérem ? Zsibrik nem volt tisztában a kérdéssé!. — A föltételek? Nem értem, kérem. — No igen. Szerelem, rang, hírnév, játékszerencse, vagy gazdagság ? — Pénz, pénzt szeretnék! — válaszolta mohón az ifjú. A fiatal ördög a lépcsőre mutatott. — E'ső emelet jobbra — mondotta. Zsibrik meghajolt, aztán kissé ingadozó léptekkel haladt fel az emeletre. A jobbról nyíló hatalmas teremben nagyon sokan voltak : elegáns és rongyos emberek vegyesen. Zsibrik bizonyos meglepetéssel látott ott egy Csomó nagyurat, a kiket látásból már ismert, köztük négy vagy öt bankdirektort is, a kiknél állásért jelentkezett. Mindezek sápadt arczczal, rendre léptek a függönyös fülkébe, azután gyorsan, majdnem futva távoztak. Szerényen vógigvárta, mig rákerült a sor, akkor ő is belépett. A fekete bársonynyal bevont asztal mögött egy öreg pipaszemes ördög állt és kissé elcsodálkozott, mikor Zsibrik elmondta, hogy mi járatban van. — Hja, hja, romlik a világ! — mondotta, a fejét bólintgatva. — Ezelőtt is jöttek fiatal emberek, de nem pénzért. Az egyiknek hírnév kellett, a másiknak dicsőség, legtöbbnek igézet, a melylyel az imádottja szivét megejthesse És önnek pénz kell. Pénz! Szegény ideálizmus! Zsibrik elpirult. — Éhes vagyok, — suttogta szégyenkezve. — Persze, persze! — bólogatott az öreg ördög. Azután elővett egy kis bőrbugyellárist, beletett öt aranyat és átnyújtotta Zsibriknek. — No, fogja! A fiatalember megrökönyödve bámult rá. — Ennyi az egész ? — kérdezte csalódott hangon. Az ördög legyintett. — Ne féljen semmit. Ez a pénz sohasem fog elfogyni. Ez a pénz az, a mi önt hozzánk köti és nálunk tartja. Majd ha egyszer meghal, ez az arany ott lesz elszálló lelke kezében is. Csak a pokol kapujában veszik el tőle, addig túladni rajta nem tud. Ez a pénz a mi szerződésünk, a mely addig tart, a meddig ebből tart és a melyet csak maga a pokol oldhat föl. A fiatal ember egy kicsit megborzongott, de azutáu hirtelen elhatározással elkapta az erszényt és futott — egyenesen egy vendéglőbe. II. Zsibrik hamarosan rájött, hogy az ördög csakugyan gavallérosan fizet. A kis fekete bugyel- láris kimerithetetlennek bizonyult. Költhetett akár- menynyit, az öt arany olt volt benne mindig, friss verésü, fényes aranyak. A szegény fiúból természetesen most már gazdag fiú lett, eleinte egyebet sem csinált, csak evett és billiárdozott, de később megismerkedett az úri kedvtelések
