Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-29 / 9. szám
2 1912. február 29. szabályrendelet ? Elég volna a réginek némi korrekciója! Nagy hiba volt, de amely még pótolható, hogy amidőn a közgyűlés a városi főjegyzőnek azt a megtisztelő utasítást adta, hogy uj szervezeti szabályrendeletet készítsen, egyúttal nem jelölte meg a kereteket is, amelyek között az uj szervezeti szabályrendelet mozoghat A jó háziasszony. — Minőnek kell lennie! — Február 28. A német könyvpiaczon két könyv jelent most meg egymásután, amely a nőkérdéssel foglalkozik. Az egyiket Käthe Schirmacher irta. A könyve, amelynek czime: A rejtélyes asszony, izzik a férfigyüíölettől és gúnytól. A másik teljesen elleniére ennek. Az Írója, egy nagy műveltségű hölgy Wilhelmine Frank-Rank s daczára annak, hogy ő maga is »elmaradotténak tartja magát, nagyon sok figyelemre méltót mond a nő neveléséről. A nőmozgalomról mindenesetre más véleménnyel van, mint a német feministák oszlopa Käthe Schirmacher. Az a véleménye, hogy a mai nőmozgalom csak átmenet, amely egészségesen gondolkodó nőket fog adni a világnak, nem pedig nőállamot; államot az államban, nőket, akik férfiak ellen harczoinak. A jövő nőinek világa egyesülni fog, sőt föl fog olvadni a férfi- világában. Wilhelmine Frank-Rank erélyesen tiltakozik a kitételek ellen, hogy a mai nők rabszolgák, cselédek, elnyomottak. Talán vaunak ilyenek leginkább keleten, de a müveit, intelligens Európában az asszony élettárs, akinek a hivatása a férj keresetét beosztani, megtakarítani, szóval vele együtt az életterheket viselni. A feministák ezt másképen látják, különösen Amerikában, minden lehetőségnek a hazájában. Anglia produkálja a suífragetteket, akik a nőkből hiénákat akarnak nevelni; Skandinávia a »megsemmi- sitettekc-et, amilyen Ibsen hires alakjai: Nora, Hilda, Rebeka. Oroszországban a fékteleD diáknők dominálnak, akik politikai hősnők és örömest sietnek a vérpadra ... Mindezekkel szemben én azt állítom, hogy minden időknek megvolt a maga nőtipusa. Már Jan Jaques Rousseau is a természethez való visszatérést hirdette; Goethe is ezt a hires mondást adja Lothario ajkára: Furcsa, hogy valakit elitéinek azért, mert a nőt a legmagasabb a Józsi bátya óvatosságának s elővigyázatának, hisz uram fia! hol terem most Tokaj gyöngye, mikor már a venyigéje is kipusztul a föld színéről. Hej! nem hiába félti az öreg! Hisz ő is csak orvosságképen kapta. Azután, hogy a szivére kötötte, hogy megbecsülje, hogy csínján bánjon vele, mert ilyen még a király asztalán is ritkán járja. — Tudod öcsém, csak egy kis gyüszünyivel naponta, egy kis gyüszünyivel. Kovács Bélának nem volt gyüszüje. Csak konyakos és vizespohár volt a szobájában és ő ez utóbbit választotta. Azonban ha egy paraszthajszáit engedett is a Józsi bátya utasításából, a szigorú Önmérsékletet nem adta fel teljesen. Egész komolyan elhatározta, hogy hajthatatlan lesz; csak egy negyed pohárral fogyaszt el naponként s úgy hozzávetőleg mindjárt ki is számitotta, hogy igy is eltart vagy három hétig. A vörös viaszpecséttel hatalmasan körül- teremtettézett dugó végre engedett s a szinarany, gyöngyöző, csillogó nektárt szürcsölve, félig behunyt szemekkel ürítette ki. — Vén mint a nagyapám, tüzes mint ifjú babám, szavalta pathoszszal, üres poharát magasra emelve. Ezt nevezem én aztán italnak. önkénytelenül ismét az üveg után nyufi s egy ujjnyit újra töltött, majd meg mintha keve- selné, megint egy pár cseppet töltött hozzá, közbe-közbe nagy figyelemmel vizsgálgatva az üvegen, hogy mennyi hiányzik. — Meg sem látszik rajta, hogy ittam! Mi az egy egészséges embernek egy-két ujjnyi bor? Nevetséges! Az igaz, hogy nem mindennapi, de NAGYBANYA polczra helyezi, amelyet csak nyújthat neki, amikor háza királynőjének teszi meg. Mig a férfit a külvilág kínozza; mig állandóan kormányoztatja magát mialatt kormányozni vél; megaluszik, mint politikus, holott őszinte szeretne lenni; a czélért, amelyet sohasem ér el, föláldozza a legnagyobb czélt, a lelki harmó- niájá, — addig a nő otthonában békesség és megbékélés, aki az egész családot és önmagát is boldogsághoz vezérli. Lehet-e egy nőnek ma- gasztosabb czélja annál, amelyet a természet jelölt ki számára . .. Gyakran látni unatkozó, rosszkedvű nőket, akik tanácstalanul járnak-kelnek, vagy mulatságokat hajszolnak a házon kívül, látja az ember elbukni őket: mert a neveltetésük már a kezdetén elhibázott volt, nem ébredtek ezek soha hivatásuk tudatára . . . Tanítsátok meg az iskolás leányt, a férj - hezmenendő leányt az idő kellő értékelésére, tanítsátok meg őt gyakorlati bölcseségekre és adjatok neki ideális czélokat. Ahol hiányzik az az időérzék, nem ártana olt egy okos órabeosztás. A háziasszonyi trónusig nagyon merev lenne az ut egy bölcs anyának vezetése nélkül. De az ő szeretetteljes szigorúsága, mindent belátó és megértő szive áthidalja a mélységeket, j Nagy az ut, melyet lépcsőről-lépcsőre lépve tesznek meg együtt. Örökös tevékenységet igényel a nő, hogy lélekben, szellemben, szívben | tökéletes Jegyen. Hosszú volt ez az ut, de be- ! láthatatlan a mező, amelyet a háziasszonynak j át kell tekintenie, nagy a követelés az »ember- j rel« szemben. És az ember nevelésének óriási föladata a nőre vár, akinek megbékélve kell őt , békében nagyrahivatoltságának betöltésére ké- : pessé tenni. Ez lenne az alárendeltség, a lélekölő vege- ! tálás, a szürke köznapiság, a lemondás ? Nem 1 kielégiti-e a legmagasabb igényeket is egy itthon úrnőjévé, — a hitvestárs tanácsadójává, — mindenévé lehetni, aki a harmóniának, minden meleg érzésnek ősforrása. Ebből a forrásból merítenek a gyermekek, akik szellemi és testi erejüket az anyától várják és igy az uj generáczió révén, de a jelen generáczió utján is tőle, a háziasszonytól függ az államnak minden kulturális haladása . .. A hires cseh poéta, Jean Neruda mondja : A nő első sorban a férfi leánya, emellett a szerelme és végül az édesanyja! Sok bölcseség, igazság, életismeret van ebben a mondatban! A fiatal leány olyan, mint a viasz a férfi kezében, akit tetszése szerint formálhat. Egyedül a férfitől függ, hogy a feleség benne lássa a férfi ideált, jelenét és jövőjét, aki mihelyt átvette az anya szerepét, gondoz és ápol, segit és tanácsol. A férje lesz a legidősebb gyermeke, ugyanakkor, mikor családjának szilárd aiapja. ha már van, az ember hadd ismerje meg legalább az izétl (Iszik.) Nagyszerű, felséges egy ital! Ilyen lehetett az a hires aranysárga leszboszi bor is, amelyről Homérosz édes apánk énekelgetett. Vagy Horaczius volt talán a’ ? Meg a falernusi. Hej öreg, ha itt volnál, még csak ettől dalolgatnál te szépeket! De hová is tehetném el biztos helyre ? Igen, igen, a könyvszekrényembe teszem, ott jó helye lesz, ott talán észre sem veszik. Na még egy kis ujjnyit búcsúzóul, aztán adjő holnapig. (Iszik.) Minő ital! Szinte érzem, hogy pirul ki tőle az arczom. Vidáman, dudolgatva vitte jól a bedugaszolt palaczkot a könyvszekrényhez s ott úgy helyezte el a fakó, elsárgult foliánsok között, hogy az első pillanatra észre sem lehetett venni. — így ni, itt jó helyen lesz! Azután teljes kényelemmel végigheverészett a széles, ruganyos, tengerzöld szinü kanapén s átadva magát az édes gondtalanságnak, illatos havannájának bodor, kóválygó füstfelhőiben gyönyörködött. Közbe-közbe füttyre dudoritá ajkait s egyes rég hallott, fülbemászó kefingő-részleleket fütyö- részgetett. S ez apró kiszakított keringő-strófák mindegyikét egv-egy darabka múlt kisérte, egy-egy édes akkord, egy-egy bűbájos reminiszczenczia, melyek igy egymásba olvadva, tündéries kaleidoszkóp gyanánt varázsolták el szivét, lelkét, édes epedéssel, vágygyal töltve el az iránt, ami elmúlt örökre, — mindörökre . . . Csöndes lemondással, mély érzéssel szavalta »Húsz éves többé nem leszek soha !« . . . Egyszerre mintha villanyütés érte volna. Sohasem szabad a nőben annak a gondolatnak fölébrednie, hogy ő egy áldozati bárány, akit vágóhidra hurczoltak. ügy adja teljes sze- retetét, mint egy oltári tüzet. Ma a férfi a mindennapi küzdelmek által kimerítve jön haza, ha nincs kedve társalogni, nem kell ezt mindjárt semmibevevésnek, elhanyagolásnak minősíteni Nem kell kisirt szemekkel, mártír arczczal járni körülötte, hiszen az otthonban nyugalmat keres a családföntartó, nem hisztériás jelenetekét. A háziasszony legyen mindig tiszta, rendes, csinos. Nem szabad soha azt a látszatot kelteni, mintha csak idegeneknek óhajtana tetszeni. Nem elég a férfi szeretetét felébreszteni, érteni kell annak megőrzéséhez is. Végül a házban uralkodó tónusért mindig a nő felelős, még pörölés alkalmával sem szabad megfeledkezni arról a ház asszonyának, hogy ő az úrnő. Ezek a szemelvények mindenesetre bizonyítják, hogy ez a magát »elmaradotténak nevező szerző bölcs és nagyon is megszívlelendő tanácsokat ad, amelyek ugyancsak elkelnek modern hölgynél is. A Kaszinó tisztújító közgyűlése. — A Széchenyi lakoma. — Február 28. A Kaszinó f. hó 24 én délután tartotta rendes évi közgyűlését, melyen a tagok igen nagy számban jelentek meg. A közgyűlésen Stoll Béla elnökölt s mindjárt a közgyűlés megnyitása utána napirend tárgyalásába fogtak. Jóváhagyólag tudomásul vették a múlt évi számadásokat s elfogadták az 1912. évre szerkesztett költségvetési előirányzatot. A tárgyalások során a közgyűlés a telefon használatát fölmondta, mert az előre kialkudott dijat időközben fölemelték. A nyáron városunkban tartandó bányászati és kohászati kongresszus céljaira a Kaszinó helyiségét örömmel ajánlották föl. Stoll Béla elnök ezu'áu bejelentette a közgyűlésnek a maga és tisztársai lemondását. Az uj tisztikar megválasztására Csüdör Lajos vezetése alatt Abaházy József és Németh Béla tagokból álló bizottságot küldtek ki s a választás idejére a közgyűlést felfüggesztették. Az uj választás eredménye a következő: Elnök lett újból Stoll Béla; igazgató Virág Lajos; pénztárnok: Szappanyos Géza; ellenőr: dr. Varga Sándor; jegyző: Németh Béla; ügyész : dr. Weisz Ignác Választmányi tagok: L Bay Lajos, Berksz Leó, Csüdör Lajos, Dergáts Sándor, Gel- lért Béla, Hubay Zsigmond, dr. Kádár Antal, Madán Ferenc, dr. Makray Miháiy, Martiny István, Molcsány Gábor, Moldován László, NeuFelugrott s izgatottan sietett a könyvszekrényhez. — Teringettét! Minő könnyelműség! Még jó, hogy eszembe jutott! Csak egy kis pech kell hozzá s olyan könnyen feldöntheti valaki az egész szekrényt, hogy csak a rámái maradnak meg hírmondóul. Az egyik lábára már úgy is sánta! A következő perczben Tokaj gyöngyét ismét ott szorongatta kezeiben. — Ti értetek, öregek, nem kár, — szólott a porlepte, vaskos foliánsok felé, — de ezért, ezért! Kész tragédia volna. Hová tegyem, hová tegyem ? töprengett magában s fürkészve tekint- getett szét a szobában alkalmas hely után. Majd a gyertya világa elé tartva az üveget, megrázogatta, hogy a bor szinvolanának magasságát konstatálhassa. — Alig hiányzik még belőle valami! Ha már a kezemben van, ha a sors is úgy akarja .., Itt megállt s úgy látszott, mintha erősen tusakodnék önmagával, hogy mitévő legyen. — Eh, mit! Egy fél pohárka ide vagy oda, kiáltá s a másik pillanatban már javában erőlködött, hogy az erősen beszorított dugótól megszabadítsa a palackot. A félpohár csakhamar kiürült s Kovács Béla ismét olt heverészett a tengerzöld szinü ripszkana- pén s mig egy-egy megelégedett pillantást vetett az asztal felé, azon gondolkozott., mi történne akkor, ha most véletlenül egy-két ismerőse betoppanna hozá ? Minden habozás nélkül arra a konklúzióra jutott, hogy okvetlenül megkínálná őket. Meg hát I
