Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-25 / 4. szám
4 NAGYBÁNYA 1912. január 25. Ribiliió a vizdijak kivetése miatt. A vízvezetéki és csatornázási dijak kivetésére kiküldött bizottság az elmúlt napokban tárgyalta a vízvezetéki és csatornázási dijak kivetése tárgyában óriási számban beérkezett felebbezéseket s azokra most hozta meg véghatározatait. Hát ezek a véghatározatok valóságos ribilliót okoztak a közönség körében. Óriási 'a felzúdulás, hogy a bizottság nem vette figyelembe a felebbezésekben fölhozott legkomolyabb érveket, bizonyítékokat sem, hanem úgyszólván an biok utasította el a felebbezéseket. Több esetben magunk is meggyőződtünk arról, hogy hiába való volt a háztulajdonos azon bejelentése, hogy a kiadott lakásért nem a bizottság által meghatározott bért, hanem sokkal kevesebbet fizetnek — a bizottság ahelyett, hogy a bérlőket polgári becsületszó alatt hallgatta volna ki, hogy hát mi bért fizetnek s az igazságot igy állapította volna meg — a felebbezéseket egyszerűen elutasította, dinert a bizottság beható tanácskozás után a kivetést helyesnek találta s igy a kérelem elutasítandó volt.* Csak azt nem tudjuk, hogy miben állott az a behetó tanácskozás, ha még a bérlőket sem hallgatták meg s az előterjesztett bizonyítékokat sem vették figyelembe. Értesülésünk szerint ez ügyben legközelebb népgvülést is fognak tartani s a közgyűlésen is interpellálni fognak. Az anyák büszkesége a szép és egészséges gyermek, hogy ez elérhető legyen, igyék minden gyermek a hidegebb időszakban állandóan Zoltán-féle csukamájolajat, melynél kiválóbb készítmény nem létezik, mert tápereje nagy, szaga, ize nincs és könnyen emészthető. Üvegje 2 korona, a készitő, Zoltán Béla gyógyszertárában Budapesten és a gyógyszertárakban is Rehabilitált ügyvéd. Említettük volt a múlt év őszén, hogy dr. Gellért Márton nagysomkuti ügyvédet a törvényszék vád alá helyezte két rendbeli okirathamisitásért. Kötelességünk most közölni, hogy a debreceni kir. tábla fényes elégtételt szolgáltatott a panaszlott ügyvédnek, mert a vád és következményei alól felmentette, kijelentvén, hogy a panaszok nélkülöznek minden legkisebb alapot. Ugyanezt az álláspontot foglalta el a debreceni kir. főügyészség is, amely hozzájárult a kir. tábla álláspontjához s igy a felmentés jogerős, örvendünk rajta, hogy a méltatlanul meghurcolt ügyvédnek sikerült teljes ártatlanságát kimutatni. Hangverseny és ;,tánczestély. A szatmári izraelita nőegylet f. hó 27-én a Pannonia termében hangversennyel egybekötött tánczestélyt rendez. A hangversenyen Bendiner Nándor, Vdrady Ilonka. Balta Mariska, Arányi Dezső és városunkból Weisz Irénke működnek közre. Világposta Kalauz. Dr. Alfay Zoltán m. kir. postatanácsoslól május hó elején »Világposta Kalauz« czimmel, egy postajogi és kereskedelmi munka jelenik meg. Ez a mü hivatva lesz a gyári, ipari, kereskedelmi és pénzügyi köröknek praktikus, könnyen áttekinthető és kezelhető postai kézikönyvül szolgálni. A tervezett munka a—b—c sorrendben tárgyalja a világ összes államaira, országaira vonatkozó postai tudnivalókat és tarifákat, úgy, hogy egy- egy országra, illetve államra vonatkozó összes tudnivalók együtt, egy helyen lesznek feltalálhatók. A mü, díszes keménykötésben, kb. 400—450 oldal terjedelemmel jelenik meg. Ára 10 K. A kamara lapunk utján is ajánlja e müvet az érdekeltség figyelmébe. Oglán bég kincse. Kelet csodás világa kimeríthetetlen kincse a mesealkotó fantáziának. Innen vette legújabb ifjúsági regénye tárgyát Rákosi Viktor is, belekapcsolva a színes keleti motívumokat a magyar történelembe, a török hódoltság korába. Á regény most folyik Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklap jában, a Jó Pajtás-ban, s számról számra mind nagyobb érdeklődést kelt a kis olvasók közt. A Jő Pajtás e január 21 iki legújabb száma ezeken kívül közli még Lampérth Géza versét, Szemere György elbeszélését, Dörmögő Dömötör utazását Budapest körül Sebők Zsigmondtól, A világ legszebb meséi sorozatában Hugo Viktor egy elbeszélését, Pólya Tibor egy kedves rajzát Benedek Elek verséhez, Fehér Andor kis czikkét a hóról, Zsiga bácsi mókáját. A rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám tartalmát. A Jó Pajtás t a Franklin-Társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 K 50 f, félévre 5 K, egész évre 10 K. Egyes szám ái’a 20 f. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a »Jó Pajtás« kiadóhivatala Budapest, IV., Egye- lem utcza 4. Kaszinóestély. A 24-ére, szerda estére hirdetett kaszinói összejövetel közkívánatra elmaradt. A legközelebbi estély azonban jövő szerdán, 31-én okvetlenül meg lesz tartva. Most, amikor egymásután lesz nehány mulatság, tényleg nagyon össze torlorlódnának ezek az estélyek és csak egymás sikerén rontanának. Batyubál. A ref. egyház február 3-iki batyubáljára a következő meghívót bocsátották ki: A nagybányai ref. egyház egyházfentartási alapja javára 1912. februárius 3 napján, a Lendvay- szinházban zártkörű családias estélyt (batyubált) rendez, melyre czimzettet és családját tisztelettel meghívja az egyháztanács nevében: Soltész Elemér lelkész. Hubay Zsigmond főgondnok, Szűcs Károly pénztárnok, Palágyi István jegyző, Jég Károly gondnok. Személyjegy 2 K. Családjegy 6 K. Középpáholy 20, oldalpáholy 16 K. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz az egyház elöljárósága. Jegyek előre válthatók Kovács Gyula könyvkereskedésében. Kezdete este 7 órakor. Hat havi fogház egy tyúkért Ismeretes az a jellemző mondás, hogy ha a paraszt tyúkot eszik, akkor vagy a tyuk, vagy a paraszt volt beteg Horga János felsőbányái paraszt ráczáfolt erre a mondásra: egészséges állapotban egészséges tyúkot evett, azonban ennek a czáfolat- nak meg is adta az árát. És éppen az a baj, hogy csak a czáfolatnak adta meg az árát, a tyúknak nem: azt lopta. Horga emiatt a törvény horgára kerüit, amely hat havi börtönben állapította meg a tyuk árát. A jótékony asztaltársaság tánczmulatsága A jótékony asztaltársaság február 20 án, hus- hagyókedden az Islván-szálló színháztermében kabaréval összekötőit nagyszabású álarczos tánczestélyt rendez A tánczestélyre, mely meglepetésekben s nagyszerű tréfás jelenetekben nem fog szűkölködni, már nagyban folynak az előkészületek. Páholyok előjegyezhetők Sipos Lajos kereskedőnél. Tánczmulatság. A felsőbányái Polgári Olvasókör 1912 évi február 3-án, a »Korona« - vendéglő nagytermében, házalapja gyarapítására zártkörű tánczvigalmat rendez, melyre a meghívókat Farkas Jenő elnök, Spáczai Gyula al- elnök, Csonka József jegyző, Bónis Sándor pénztárnok és Pap Márton ellenőr bocsátották ki. Belépő-dij: Személyenként 2 K, családjegy 5 K. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések — tekintettel a jótékonyczélra — köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugiáztatnak. Budapestre utazó t. olvasóink a főváros legújabb és legmodernebb szállodájában, az „ExcelsioF - ban, Rákóczi-ut 72. szám (tulajdonos Aczél Miksa) szállnak meg, hol minden szoba meleg-, hidegvíz, központi fűtés, villanynyal stb van ellátva. Szobák naponta 5 koronától feljebb kaphatók. Reggeli, ásványvíz, ruhavasalás és be- retválkozás a szobaárban foglaltatik. Telefon 140. Tánczmulatság Alsófernezelyen. Az alsó- fernezelyi kath. ifjúság a r. k. orgona alap gyarapítására, Bosenberg Elek vendéglőjében, 1912. évi február hó 1-én, csütörtökön, jótékony- czélu, zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépődíj: személyenkint 1 K 60 f, családjegy (3 személyre) 4 K. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. A meghívó kívánatra előmutatandó. Meghívót kik tévedésből nem kaptak, de arra igényt tartanak, szíveskedjenek a rendezőség tudomására hozni. Jegyek előre válthatók Kovács Andrásnál. A zenét Ádám Józsi zenekara szolgáltatja. Hajtóvadászat. A nagybányai vadásztársaság vasárnap hajtóvadászatot rendezett a L^pos- erdőben. A vadászatnak pompás idő kedvezett, összesen 22 nyúl és egy róka került terítékre. Országos vásár. A f. hó 22-én megtartóit külső baromvásárra 1981 szarvasmarha, 664 ló és 412 sertés hajtatott föl, összesen 2997 darab. Eladatott 241 szarvasmarha, 75 ló és 152 sertés, összesen 468 darab. Az árak horribilisán magasak voltak, úgy, hogy ily magas árakra még a legrégibb vásárlátogató sem emlékeznek. A keddi kirakodó vásár nem ért föl egy közepes hetivásárral, pedig az idő kedvező volt. A város adóhivatala fölhívja az érdekelteket, hogy házra vagy földre bekebelezett tartozásaikat e hó 31-ig a szokásos mintán vallják be a városházán, ha azokat az általános jövedelmi pótadó kivetésénél kedvezményképpen levonásba akarják hozatni. Erre vonatkozó nyomtatott ivekért a városi adókivatalhoz tessék fordulni. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál f. hó 16-tól a következő bejegyzések tétettek: Születtek-. Jan. 8. Valent Vilmosnak »Vilmos László«; jan. 11. Tirnovan Jánosnak »Juliánná» ; jan. 14. Dobai Ferencnek »Sándor«; jan. 15. Kozma Eleknek »János«; jan. 12. Goldglaner Fülöpnek »Erzsébet»; jan. 15. Román Andrásnak »László«; jan. 17. Kerekes Lászlónak »János« nevű gyermeke.— Elhaltak: jan. 11. Vásárhelyi Etelka, róm. kath., 12 éves, timársegéd gyermeke, tüdővészben; jan. 11. Izsák Herman, izr., 3 éves, szobafestő gyermeke, tüdő- gyuladásban; jan. 13 Andron János gör. kath, 56 éves, fuvaros, basvizkórban; jan. 13. Csatári György gör.kath., 20 hónapos bányamunkás gyermeke, veleszületett bujakórban; jan., 14. Dongó János, róm. kath., 10 hónapos, zenész gyermeke, bélhurutban; jan., 15. Lecsi Ilona, ref, 25 napos, cseléd gyermeke, rángógörcsökben, jan. 15 Marosán Anna, gör. kath., 16, éves, cseléd, szivhüdés- ben; jan. 16. Túri Ignác, róm. kath., 52 éves, bányaaltiszt, tüdűvészben; jan. 17. Kemény Sándor, ref. 52 éves, mészáros, tüdőgyuladásban; jan, 16. Simon Móric, izr., 9 éves, napszámos gyermeke, veselohban. — Házasságot kötöttek-. Román M’hály Gyula és Papp Mária perbenyiki lakosok. — Kihirdetés alatt állanak: Nyegre László kővárremetei és Kovács Mária nagybányai; Zaubener Ábrahám szurduki és Nuszbächer Aránka nagybányai; Szelezsán György és Zapkás Mária nagybányai; Kopestyuk László és Szlener Dominika nagybánya-kőbányatelepi lakosok. Hires aranybánya króm! Aranybánya szappan! Aranybánya pouderl Sok évi tapasztalat és vegyelemzés után sikerült egy olyan tejkrémet előállítanom, mely az arcznak eredeti színét megtarlja s ami fődolog, hogy nem ártalmas, mert e téren sem higanyt, sem más ártalmas anyagot nem tartalmaz. Csoda hatása van szeplő és máj tolt ellen. Eltávolít minden dörsenést, sömört és bőrhámlást, kisimítja a ránczokat s az arczbőrt üdévé változtatja. Nappal is használható, mivel nem zsíros s a pudert jól állja. Esténkint borsónyi nagyságút kezeinkkel az arczunkra dörzsölünk egyenletesen s reggel az aranybánya szappannal lemossuk. Ára a krémnek 80 fillér, hozzávaló pouder 80 fillér, szappan 80 fillér. Legalább 3—3 darab vételénél bérmentve szállítok. Egyedüli készítője: Widder Péter gyógyszerész Nagybányán A jelenlegi járványos időben rendkívüli bacteriumölő hatása és szerencsés vegyi összetétele folytán legtökéletesebb az összes államokban törvényesen védett: Calox-fogpor. Ártalmatlan — savmentes — antisepdkus — szagtalanító por, melyből a szájnedvek behatására oxygen (H 2 O2) szabadul fel Az oxygen a fogakat az elromlástól óvja, fehéríti, — a fog- hust gyógyítja. A »Calox« legtökéletesebb fogpor, mely a szájat ideális hygienikus állapotba hozza, üdíti, tisztítja és fogkőképződést meggátolja. A »Calox« az összes betegségek csiráit (bacteriumait), melyek a szájon át igyekeznek a szervezetbe, elpusztítja. Gyermekeket óvja fertőző betegségektől. 1 szab. acél doboz, mely 3 hónapig eltart, 1 K 50 fill. 4 darabot bérmentve küld: Bajnóczy S. gyógyszerész laboratóriuma Nagybánya. A vízvezetékhez és csatornázáshoz szükséges összes felszerelések, fürdőszoba és closett-beren- pezések, angol öntött vas, — ólom — és betoncsövek s mindennemű anyagok legjutányosabb árak melleit szerezhetők be Harácsek Vilmos Utódai czéguél Nagybányán. Huszthy Mátyás fényképész Hid ulcza 15. Felvételeket eszközöl és elvállal a nappal bármely szakában.