Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1912-06-06 / 23. szám

2

1912. junius 6

dalmi pozicziójuk van, függetlenségnek s anyagi jólétnek örvendenek. Tekintélyüket, társadalmi állásukat biztosítja előképzettségük és műveltségük, vagyoni jólétüket meghozza szorgalmuk és szak- képzettségük. Hiszen külföldön igen gyakori eset az, hogy valamely ifjú kitűnő érettségi bizonyitványnyal a zsebében lép az iparos pályára; az ily előképzettséggel biró iparos azután nemcsak a műhelyben állja meg a helyét, de a társadalmi életben, a közügyek terén is s bizony sokszor intellektuálitásánái, anyagi helyzeténél és függetlenségénél vezérszerep jut osztályrészéül.

Évtizedek alatt városunkban is csak egy Ízben fordult elő, hogy maturans itju az iparos pályát választotta. Azóta nem történt többet. Maradtunk továbbra is az úrhatnám nemzet, mely többre becsül egy nyomorúságos irnoki állást, mint a tisztes megélhetést és függetlenséget nyújtó iparos pályát.

Ismételjük, legfőbb ideje annak, hogy szakítsunk e hagyományos és szörnyen nevetséges felfogással; a jövő szocziális nagyküzdelmei előre vetik árnyékukat.

Ám neveljük tudományos pályára gyermekeinket, ha arra értelmi kiválóságuk hivatottakká teszi, de a hívatlanok erőszakolásával ne szaporítsuk a proletariátust. S főleg küzdjék le a szülők a kereskedő és iparos pálya iránt táplált indokolatlan ellenszenvüket.

Az iparosok megbecsülésében pedig a társadalom járjon elől jópéldával 1

é. m.

A gazda ingyennapszámosai.

Junius 5.

A májusi nóta keserű nóta. A hűvös, itt-ott fagyos éjszakákon tömérdek kár éri a gazdát. Néhol, mint Kecskeméten, elemi veszedelemnek jelentkezik a májusi fagy.

De hát reménykedve nézünk az elé, hogy mégis kiderül az ég és a szép verőfényes napok

NAGYBÁNYA

elkövetkeznek, valamit enyhítve azon a csapáson, ami fenyegeti a gazdát. És e reménység mellett gondoljunk a májusi nótára, arra a mérhetetlen haszonra, amit a gazda ingyen, — sokszor üldözött napszámosai végeznek a föld- mivelés jövedelmezőbbé válására. íme erről egy beszédes példa:

Sziklay Éde Jánokon, Abauj-Torna megyében gazdálkozik. Van 350 gyümölcsfája, melyek 16 év óta átlagosan 600 k. áru gyümölcsöt termelnek. Ezelőtt két évvel 9 cinegecsaládot telepitett meg a gyümölcsösében és tavaly már 1900 k-át kapott az eladott gyümölcsért

Megneveztük az illetőt, megmondtuk, hogy hol lakik, hogy egészen hitelesen számokban kifejezve lássuk a hasznos madarak munkájának fontosságát.

Az ember szinte kételkedve rázza a fejét. Kilenc cinegecsalád megtelepítése a gyümölcsösben ekkora haszonnal ? Pedig igaz. Természet- tudósok számolták meg, hogy egy cinegepár egy nap alatt 485-ször tért fiaihoz, szájában bogarakat hordozva. Néhány millióra rúg, amit egy cinegecsalád a káros bogarak közül csak egy nyáron is megeszik. A cinege évenkint 16 fiat nevel fel, ami azt jelenti, hogy egy cinegecsalád évenként 24 millió rovart fogyaszt el és ennyinek a kártevésétől óvja meg a kertet, erdőt. Kilenc cinegecsalád tehát 216 millió bogártól, rovartól kímélte meg a gyümölcsöst.

Az a kár, amit a bogarak okoznak, Herman Ottó természettudósunk szerint száz millió koronára rúg. Ezért a hasznos madarakat nemzetközi szerződés védi, melyet az európai államok előtt kötöttek. Erre a szerződésre (egyezményre) sürgős szükség volt. Európában hóhér munkával pusztították a tavasztájt hazatérő vándormadarakat. Dél-Eranciaország köves síkján, a Kraón csak egy tavaszszal három millió füstifecske került a madárfogók hálójába. Udine olasz városban egy tavaszszal 62ü ezer apró madarat adtak fel a vasúton. Déli Olaszország népének tavaszi csemegéje volt a vándorlásában elfáradt madár.

Nem is ment a nemzetközi madárvédés ügye simán keresztül. Az olaszok alig akartak lemondani a vándormadarak pusztításáról Az angolok pedig komoly fenyegetésekkel tudták csak az európai népeknél a madarak törvényes védelmét kierőszakolni. Ámbár mit csodálkozunk ezen? Hiszen az olaszok végre is megették a vándormadarat. Nagyobb kegyetlenség az, hogy a nagyvárosi nők a madarak tollával ékesítik kalapjaikat. Képzeljük csak el, hogy mikor a kalapon a madár szárnya kerül divatossá, hány

millió hasznos madár esik áldozatul. Vajha ez a barbárság a műveltség terjedésével végképpen megszűnnék és soha többé vissza nem térne!

Pedig a madár gyönyörűség. Nagyon sivár az a táj. ahol még egy madár szárnya sem rebben. Csak az tudja azt, aki néma sivatagban, szikeken, sivó homokon utazik, hogy nem bukkanván eleven állatra, miként nehezedik lelkére az elhagyottság érzése. S micsoda öröm fogja el, ha előtte szárnyra kap a pusztai madár.

A magyar ember is mikor a tökéletes pusztaságot és elhagyalottságot akarja kifejezve, azt mondja: »Olyan hely ez, ahol a madár se jár.«

Van-e kedvesebb, meghatóbb dolog, mint annak a megvigyázása, hogyan épilik a madarak fészküket, miként viszik pici csőrükben a fűszálat, gyökeret, nyárfagyapjut, mohas irmot, szőr és pelyhet? Hogyan rakosgatják, forgatják tűig kész a madármüvészet csodája: a puha fészek. És el sem mondható, ahogyan a madár, eteti fiait! Aki ezt látta és lelke meg nem indult annak nincs szive!

Szereti is a magyar ember a természet énekesét Ez a szeretet szól az anya ajkán, amikor kicsi magzatját keblére szorítja és igy szól: »én édes édes madaram!«

Régi írások hirdetik: »Amplissimum est Hungária Aviarium « Tehát Magyarország a madárvilág legnagyobb tanyája. De ez már régen volt. Ma, mikor az árvizszabályozás kövelkezté- megszünt a nád, gyékény, sás, súlyom, vizilök és hal, meg kellett kevesebbedme a madárnak s csak hirmoudója van a gázlók régi nagy seregének.

És azokban a régi időkben, tavaszra kelve zengett az erdő, a berek, a csalit a kis madarak énekétől, hivogatásálói. Mert a természet e kedvesei mindenütt terített asztalra talállak és megtalálták otthonukat is; a puszta földön, partok szakadékában, a bokrok sűrűjében és a százados fák odvaiban, rejtegetve az akkori szem elől a madárfészek édes titkát, ne hogy a fészekre bukkanva, példát vegyen a madárboldogságról is.

És ezek a kicsinyek akkoron sokaságukkal nagy munkát végeztek, dolgoztak, hogy rend legyen a természet éleiében, különösen, hogy el ne szaporodjék a bogár.

Ezek az ősi idők azonban örökre leáldoztak. Az ország folyói gátak közé kerültek, a rétség eltűnt, a mocsarakat lecsapolták és ahol ezelőtt száz esztendővel nyilaivá röpült, fészkelt, zsibongott a nagy madár tanya, olt ma az ekevas hasítja a földet, a borona töri a rögöt s e

— Hová mégy nyárra ? — kérdezte Csákány.

— Mindössze egy hónapos szabadságom van. Hegyek közé valahová.

— Hát gyere már el egyszer hozzám. Meglátod : a Csákány-m8jor jó hely.

Julius elején Tass csakugyan megérkezett a Csákány-majorba. Jó hely volt; nagy ház, majdnem kastély, óriási kert, majdnem park és fejedelmi kényelem.

— Kérlek, mondta Csákány, engem egy kissé elfoglalnak az aratás-dolgok; rendezkedj be úgy, mintha te volnál a gazda.

Tass berendezkedett. A harmadik napon délelőtt a verandán ült és lustán nézett kifelé a szikrázó napba. Messziről, a kerten át, az egyik ispán-ház felől egy piros, női ruha közeledett feléje. Tass lustán nézte. A piros ruha előtte volt már. A lustasága eltűnt meglepve ugrott fel:

— Szeréna.

Az asszony fehér arczczai meredi rá és a szikrázó napon, a piros ruhában dideregni kezdett.

— Tass ur, Tass ur — hebegte félig ájultan.

— No Szeréna, ne ijedjen meg, mondta Tass. Nem szólok senkinek.

Az asszony kezet akart csókolni neki.

— Hát asszony lett, Szeréna?

— Igen.

— Itt laknak ?

— Igen. Ispán az uram a Csákány nagyságos urnái.

Azután elváltak. Egy hét múlva rettenetesen unatkozott Tass. A major szép volt, a kert jó volt, a kényelem fejedelmi volt, de naphosszat nem látott egy emberi lelket se. Délelőtt tiz óra tájban ekkor átsétált az ispán-ház felé. A ház előtt két apró gyermek játszott, a konyha ajtaja nyitva volt. Tass bement. Az ajtóban találkozott az asszonynyal. Alig volt ideje meglátni a fel- gyürött ujju, gömbölyű karját, már elárasztotta a suttogó, rémült felháborodott kitiltás:

— Menjen innen. Hogy jöhetett ide? Meglátják. Nem szabad idejönnie. Rögtön menjen. Azonnal.

Tass elámulva nézte a sápadt, riadt asszonyt.

— Szeréna, ne bolondozzék.

— Rögtön menjen. Rögtön.

Tass dühbe jött.

— El akarok jönni egyszer, mondta, mikor egyedül van.

— Nem. Nem.

— Maga nem volt mindig olyan erényes.

— Takarodjék.

Tass nem akart veszekedni. Elment. De halálosan unatkozott és bosszantotta ez a nagy erkölcsösség. Ez nem komoly dolog. Nevetséges. Másnap délelőtt megint átsétált. Az asszony sötét, csendes gyűlölettel fogadta.

— No Szeréna, mondta Tass, csak nem komoly dolog ez.

— Menjen, takarodjék.

Tass dühbe jött.

— Holnap délelőtt tiz óráig, mondta, meggon- dolási időt adok. Ha nem gondolja meg a dolgot, furcsa történetet fogoak tőlem hallani a Csákánymajorban.

Az asszonynak remegett a teste valami belső dihergéstől. Tass most már dühösen kegyet- lenkedett:

— Délelőtt tiz óráig, — mondta ridegen.

Délután a verenda elé került az asszony. Tass

egyedül volt. Odament, hozzá.

— No, mondta Tass, látja, ezt szeretem ha oko3. Egy olyan szép asszony, mint maga .. .

— Nem, válaszolt sápadtan az asszony, nem azért jöttem.

— Hanem ?

— Tass ur könyörgöm ne bántson.

Tass dühösen rázta meg a fejét:

— Tass ur, hebegte az asszony, az isten szerelmére .. .

— Eh mondta Tass, hagyjon békét nekem. Az Olympiában nem volt ilyen kényes. Csak nem hiszi, hogy komolyan veszem a maga tisztességét.

Az asszony egy nagyot lélekzett, ránézett és elment.

Üzletfeloszlatás miatt hatóságilag engedélyezett

* ? -“SÜSS EESZTENBAUM HERMAN

Felsőbányai-utczai 1-ső számú női divatáru üzletében. Az összes raktáron levő női kalapok, kézimunkák s más vegyes női divatozikkek kiárusittatnak.