Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-30 / 22. szám
óxrfol;ya,m. 1312. május lió 30. 22-d.ils: szám. / V'* r'íLY ^ '- "• ' árak: E?ész évre 8 korona, félévre í korona, yedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér, minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. WT Mziosi kongresszus "tanulságai. jpV Május 29. ^Lezajlott a magyar városok második egyetemes ülése s ez alkalommal lehetetlen, hogy rá ne mutassunk azokra a nagy tagságokra, melyek a kongresz- szűs ep&dményes és komoly munkája nyomán kínálkoznak. Első sorban azt kell megállapítanunk, hogy nemcsak maguk a városok, hanem az ország összes illetékes tényezői rájöttek arra, hogy a nemzet fejlődése, kultúrája, gazdasági megerősödése a városokon nyugszik és ami érték, szellemi és an}ragi energia az országban felhalmozódott, az legnagyobbrészt a városokban található fel. Ezt többször hallottuk hangoztatni a kongresszuson s immár nem messze az idő, amikor a köztudatba megy át annak az igazságnak felimerése, hogy a városi politika egyben a legigazibb hazafias és nemzeti politika. Ezt elismerik ma már úgy az állam- hatalmat képviselő kormány, mint a törvényhozás tagjainak számottevőbb része is s immár legjobb utón volnánk, hogy megvívjuk azt a nehezebb küzdelmet, melyet a városi érdekek fontosságának felismerése n3román a városok fejlődéséért és felvirágoztatásáért folytatunk. Abból kifolyólag, hogy immár az ország vezető körei, tudósai, a politikai és társadalmi élet kiválóságai felismerték a magyar városok nemzetfentartó hivatását, élénk érdeklődéssel és rokonszenvvel kisérték a kongresszus munkálkodását, elmondhatjuk, hogy az egyetemes ülés lefolyásában impozánsabb, mél- tóságteljesebb és jelentősebb volt, mint a három év előtti. Jelentőségét növelte az a körülmény, hogy ezen az egyetemes ülésen olvadt eg}rbe a magyar" városok minden szervezete, ezen a kongresszuson omlott le valóban és véglegesen az a természetellenes válaszfal, mely eddig a kis város és a nagyobb város között a különálló szervezet következtében látszólag fennállott. Az egyetemes ülés jelentőségét és súlyát emelte, hogy ez alkalommal alakult meg az erkölcsi testületek széles e világon legdemokratikusabb szervezete, mely testvérként egyesíti magában az ország minden városát s köztük az ország hatalmas fővárosát: Budapestet. Hogy ennek mi a jelentősége, e tekintetben csak arra hivatkozunk, hogy sokszor és sokat, s jogosan panaszkodtunk a fölött, hogy a fővárost a vidéki városok rovására fejlesztik és a főváros nagyarányú fejlődése a vidéki városok fejlődését bénítja meg. Most az összes magyar városok szervezetében a fejlett és hatalmas főváros is küzdeni fog a legkisebb vidéki város jogos érvényesüléséért, s joggal remélhetjük, hogy mihamarabb bekövetkezik az az idő, mikor csak a kulturális és gazdasági fejlettség fokozata tekintetében lesz különbség város és város között. A városok kongresszusát az összes magyar városok szervezetének neveztük, sajnosán kell azonban megemlítenünk, hogy a magyar városok között még egykét előkelő és fejlődő magyar város van, mely nem csatlakozott a magyar városok kongresszusához. Ezek a városok között van Debrecen és Zenta is.'Bármi legyen az oka ennek, nem adjuk fel a reményt, hogy ez a két város közönsége és vezetői is előbb-utóbb be fogják látni, hogy távolmaradásuk kicsinyes és visszatetsző tüntetés az összes magyar városokkal szemben, ami méltán a vezetők rovására irható. Reméljük, hogy hamarosan felhagynak ezzel az indokolatlan csökönyösséggel és belátják, hogy érdekeiket, jogaikat együttes erővel egy hatalmas szervezetben jobban és eredményesebben érvényesíthetik, mint izoláltan. A kongresszus a szervezeti változáson kívül három tárgygyal foglalkozott, melyek között legnagyobb fontosságú volt a városi törvénytervezet alapelveinek megvitatása. Mindvégig magas színvonalon álló volt a vita, mely ezen tárgy körül folyt, mégsem hallgathatjuk el azt a megjegyzésünket, hogy az ország igen sok kitűnő exponensének, a politikai közélet nem egy kiválóságának és a gyakorlati városi közigazgatás s tudományos szakirodalom néhány hivatott művelőjének sajnosán nélkülöztük felszólalását, s igv nem ismerhettük meg a modern város számára szükséges törvények tekintetében vallott nézeteiket. Kárpótolt bennünket azonban az a magas, nívós vita, mely a városokat sújtó A „Nagybánya“ tárczája. Ecce homo. i. A Megváltó képét sokszor nézegetem, Töviskoszorúja úgy illenék nekem. Én is Golgotámat roskadozva járom, Én se várok már mást, csak a halált várom. Én is a keresztem viszem fel a hegyre, Roskadozó térddel, sebektől vérezve. — Csakhogy nem másokért, én magamért halok, Nem vagyok Megváltó, egyik lator vagyok. 11. Nézel rám szelíden, tört fényű szemeddel S mintha áldást intnél átszegzett kezeddel. Hiszen, aki szenved, te azt mind megáldod, Értünk, szenvedőkért lett gyászos halálod. Csakhogy itt a földön nem válthatsz meg [minket — Osak ha elmehetünk más hazába innet. 111. Töviskoszorú van vérző homlokodon, Én is az enyémet, igy, vérezve hordom. Csakhogy te hősmódra, emelt fővel járod A te szörnyűséges, szörnyű Golgotádat. Mert a lelked tiszta; bún se, szenny se érte S tudod: ártatlanúl folyik tested vére. De én földre sújtva, bűntudattal járok — Te megváltásra 8 én kárhozatra várok . . . Vértesy Gyula. Naplótöredék. Ma, ahogy megyek a kékszemü Marinczer- nével a Kerepesi-uton, ennek a lihegő nagyvárosnak a kellő közepén, hirtelen rámcsap, orvul rámront egy csomó kankalinszagu, hűvös kisvárosi levegő. Lehunytam a szememet egy pillanatra. Akkor meg a sötétben, az Isten őrizte, hogy neki nem mentem az öreg Brückné tépőmalmának, ami ott nyomorkodik Veszprém határában a Séh mellett és brekegő zakatolásában csak úgy ontja magából a tüdőgyilkoló port és bűzt. Mindezeket a különösségeket az a hatalmas, pompás ember hozta magával, aki szembejött velünk. Ránknézet-t bársonyos, fekete szemével, a karja egy hajszálnyit megrándult, mintha köszönni akart volna, de aztán csak mégsem köszönt, ment tovább. Hátrakaptam a fejemet, utána kellett néznem. Hatalmas termete széles árnyékcsikot vetett a trotoárra. — Kicsoda is ez az ember? Olyan ismerős és mégsem tudom . .. Marinczerné sietve közbevágott, nehogy eszembe jusson valami és vége legyen az ő szenzácziójának. Elmosolyodott, sötétkék szeme megvillant és azt mondta nagy fölénynyel: — Nem ismeri? Ez az a Brück, a tépő- malmas Brückné fia! A poltron Brück-kölyök, aki nem mert megverekedni a Lépy Bandival! — No persze, persze, hogy a Brück fiú! mondtam én hidegen, mert a levegő-tömeg, ami a kisvárosból szabadulva rámborult, hirtelen eltűnt, a nyoma sem maradt meg. Nem maradt mellettem más a gyermekidőmből, mint a Brück- fiu árnyéka, ami éppen akkor foszlott szét a Gyöngytyuk-utcza sarkán és a Marinczer birő felesége, aki azonban akkor nem volt más, mint az ősi nőstény-bestia, aki öreg korában temetésekre jár, fiatal korában pedig eleven férfiakat temet, ahogyan ő is bele akarta ásni jó mélyen a sárba a Brück-fiut. — Kedves Boldvay! mondta tovább az asszony, maga úgy tesz, mintha semmit sem tudna a dologról. Csak azt akarja, hogy én beszéljek, maga pedig tunyán hallgathasson. Hanem velem alaposan fel fog sülni barátom! Hallgattunk. Én szivemből örü'tem a felsülésemnek, csakhogy kissé elsiettem a dolgot. Mert még a Szent királyi-utczánál sem voltunk és Marinczerné már újból beszélt. — Arrogáns jószágok maguk valamennyien, édes barátom! Ugy-e, hogy mégsem nyugszik, amig ki nemgkényszeriti belőlem a dolgot! Oh,
