Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-25 / 17. szám
ZSJZ. évfolyama1©12. április Író 25. lV-áilr szám. ElöíUetósi árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, ahová lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvételnek Kovács Gyula kőr.yvker skedő Üzletében Is. Változás a munkásbetegsegélyző járulékok fizetésénél. — Irta: Dr. Lipeczky Ágoston. — Április 24. Az ipari és kereskedelmi alkalmazónak betegség és baleset esetére való biztosításáról szóló 1907. évi XIX. t-cz. 25. §-a a betegsegélyezési járulékok mértékét a biztosított tagok átlagos napibérének 2% ától 4°/0-áig terjedő összegben szabja meg. E kereteken beiül a százalék nagyságának megállapítási jogát a törvény az Országos Munkásbetegse- gélyező és Balesetbiztosító Pénztár önkormányzati jogkörébe utalta, a hivatolt § utolsó bekezdésében foglalt azon korlá-. tozással, a kisipari munkaadóknak nyújtott azon kedvezménnyel, hogy azok a munkaadók, kik az üzemükben 5-nél több munkást rendszerint nem alkalmaznak, betegség esetére való biztosítási* kötelezettség alá eső alkalmazottaik után, az utóbbiakra eső járulék részleteket is beleértve, e törvény életbeléptétől 1907. junius 1-től számított öt éven belől az átlagos napibérek 2%-ánál magasabb járulékkal meg nem terhelhetők. Az Országos Pénztár a betegsegélyezési járulékkulcsot alapszabályai 30 §- ban, mely a m. kir. állami munkásbiztosi- tási hivatal jóváhagyásával 1908. aug. 1-én lépett életbe, egyébként országosan 3%- ban állapította meg. A törvényhozás a kisipari csoportot e rendkívüli kedvezményben a munkásügyi bizottság javaslatára részesítette. 1912. julius 1-ig tehát csak a minimális 2°/0 járulékot fizetik, mentesítve vannak még a törvény 20. §-ban előirt munkás és bérjegyzékek vezetésének kötelezettsége alól, sőt a baleseti járulékokat sem a törvény 30. §-ban körül irt felosztó-ki- rovó rendszer szerint, hanem a 37. §-ban megállapított mérvben, azaz minden egyes a biztosításra kötelezett üzemben alkalmazott munkás után a biztosítás első tiz évében 3 koronában, azután pedig évi öt koronában fizetik. Nem tesz azonban kivételt a törvény a 2 vagy 3 százalékos betegsegélyezési, a felosztó-kirovó rendszer, vagy a 3 koronás baleseti dijat fizető biztosításra kötelezett üzemek alkalmazottainak betegségi segélyezési és kártalanítási jogigényei száma és mérve között. A törvénynek a "kisipari csoport részér? biztosított fenti kedvezményei visszafizethetők általános nemzetgazdasági viszonyokra vagy a tőkenélküliségből származó versenyképesség hiánya következményeként előálló improduktív gazdasági eredményekre, de mindenesetre sértik az általános és egyenlő teherviselés elvét és másodlagos kérdéssé szállította a közvetlenebbül érdekelt pénztár vitális érdekét, amit maga ! a képviselőház munkásügyi bizottsága is kifejezésre juttatott az indokló rész kő- , vetkező kitételében „szépséghiba a törvényben, hogy a kis iparosság helyzetének átértéséből az alapelvek mellett mindjárt a sokakat közvetlenül érintő kivételeket statuál“. Különben a vonatkozó rendeletek és határozatok is megszoritólag igyekeznek magyarázni a kisiparos fogalmi körét a biztosítási kötelezettség szempontjából, akkor, mikor kimondják, hogy e kedvez- ménv nem vonatkozik a kereskedőkre, nem vonatkozik a közintézetek vagy egyletekre sem, sőt azokra az üzemekre sem, melyekben az alkalmazottak száma 5-nél kisebb ugyan, de elemi erő által hajtott gépeket alkalmaznak, mivel ezen üzemek gyári jelleggel bírván, a kisipar fogalma alá nem foglalhatók. A kisipari csoport részére az 1907. évi XIX. t. ez.-ben nyújtott fent elősorolt kedvezmények egyike a 2% járulék- fizetés megszűnésének határideje közeledvén, megmozdul az érdekelt csoport s a munkásbiziositó pénztárak s a nagy teher elleni panaszok halmazával igyekszik eddigi kiváltságos helyzetét biztosítani. i\lig azonban a közterhek viselése alóli bár részleges mentességre irányuló ezen ; akcziót természetesnek tartjuk, mert azok- ; tói nemcsak részben, de egészben is mindenki szabadulni szeretne, másrészt meg kell állapítanunk a konkrét adatok- I ból, hogy a kisipari csoportnak a teher nagysága elleni panasza is alaptalan. Hangoztatják különösen, hogy ők maguk I nem bírják el a terheket, amely terhekA „Nagybánya“ tárczája. Fliesz Henrik költeményeiből. Ahasver. Óh mind tovább a szomorú homályba, Roskad a lábam — mindegy, osak tovább — Óh, ne akadjon, ski megsóhajtsa Ezt a szomorú, titkos Qolgothát. Ne töröljék a lázt le homlokomról, Az irgalom kerüljön messze el . . . S mikor legjobban mardos annyi átkom, Kaczagjon reám minden siheder l Tapossátok a dalt él rút fölénynyel, Nem hördül fél a gyötrés ajkamon Óh, szígyenfát teremjen az az ösvény, Ahol annyit kell még vámzorganom! Osördit8en rám a végzet ostorával, A fájdalomban tán még ir fakad — Én kéjélegve csókolom a tüskét, Ami szivembe csöndesen tapad l Óh, mert ha csöndes életembe folyton Sírna egy hang: a vád, mi lett veled — Ha megrajzolná színesen a múlt még Az eltűnt, fényes álomképeket! Ha ös8zedult jövőm megannyi álma Ragyogna fel megtépett telkemen: Szeretném, mint a férget, eltiporni Gzéltalan, árva, kába életem! Maradj. . . Maradj csak csöndes, titkos névtelen, Miként a csillag holdas esteien, Ne higyj a bóknak, ha feléd repül: Te lész a vesztes mindig egyedül. Ne halljon rólad senki semmi szépet, Küzdjed velem át hangtalan a létet; Egy, egy csupán legyen szivedben áldott: Ha elfelejted ezt a osúf világot. De amikor szegény szobám bevár: S berepülsz, mint egy megdermedt madár ... Szivem■ hevétől olvadjon a jég fel És töltse lelkedet meg halk mesékkel . . . Egy nagy világnak minden üdve, kéje Rezegjen kis, osöndes szobánkon át, S hogy áldás is szakadjon bús fejemre: Csókold meg férjed homlokát. És add ide dzt a szegény kezed Hadd födjem áldón véle szivemet . . . Azt a kezet, hősénél is keményebb, Hisz hőse lett a kis falat kenyérnek. A lelkedet, a könyem melyre csordul, Hogy tele most is édes, halk daloktul, . . Ha mint harangszó búgja át az éjét: Mi együtt küzdünk — igy diosö az élet! Lyra. Lesz, aki a szivem porában is áldja, Ha megértem egyszer az elhervadásra; Ha lerogytam én is utjain a dalnak, Ahol átkok élnek, árnyékok sóhajénak. Aki megbecsülte lázas szívverésem, A sir rögén át is az enyém egészen. . . Amit örökül hagy bolond szivem egyszer, Egy kis nótakönyv lesz tele szeretettel. . . Nem tipeg, tudom jól, senki más utánam, Mi öröme telne a nyomorúságban ? Mért sóhajtsa egyszer — ha szemem lehunyván — Az én szűk síromba: ne hagyj el apuskám! ... Vagy tán deres fővel — húnyő napkor lássam A fakadó bimbót — az elhervadásban ? 8 lelke gyökerét vad idegen kéz tépje, Hogy lelhetnék nyugtot sírom éjjelébe ? . . . Így is le3z, ki sírom csöndesen megáldja, Aki ifjúságom a szivébe zárta! Aki velem küzdött, — de szemének fénye Koszorúkat osókolt szivem sok sebére.
