Nagybánya, 1912 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-04 / 14. szám
évfolyam.. 1©12. április 2ió -3=. 1-4-d.ils: szám. NAGYBANYA: f tAh«ap a. w ronTiT..Ai*. íloflr.etAsi árak: Etjész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. .» Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hová a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kSnyvkenskedö Dzietében is. Nagypéntek. Ápril 3. Az egyházak mély gyászba öltözötten ünnepelnek. A hívők serege nagy csoportokban tódul a templomokba s mintha minden ember elfelejtené a hétköznapi gyötrelmeket, fáradalmakat, siet felkeresni azt a sirt, amely csak jelképe annak a sírnak, ahol az Isten fia nyugodott. A halál letöri a virágzó életet, letöri a hatalmasok trónját, letöri a leg- ragvogóbb fényt és dicsőséget, amely a földi élethez hozzáfüződött. Letörik a mi halhatatlanságunknak, dicsőségünknek koronája. Az idő pedig siet elhomályosítani az alakokat s elhomályosítja emlékeink nyomát is. Egy-két jóbarát elkísér a sirig; egy-két hű könnycsepp megemlékezik rólunk, de azután ki fog gondolni mi reánk ? Ki fog visszaemlékezni reánk szeretettel ? Ki fogja tudni rólunk, hogy mi is éltünk, mi is éreztünk? Jön egy ismeretlen uj nemzedék s közönnyel fogja taposni sírunk begyepesedett hantjait s porladozó sziveinket. Ez a közös sorsa, fájdalmas drámája minden halandónak. De csak a halandónak! Mert van egy alakja az emberiség történetének, aki 19 évszázad viharai után is úgy emelkedik ki s olv rendületlenül áll a a halandó világ szive előtt, mint az oczeán- ból kiemelkedő gránitszikla, amelynek ormát bearanyozza a felkelő nap, oldalait pedig évezredeken át mossa a tenger haragos hulláma. Az Ő alakját a századok csak nőni látják, az idő nem csökkenti, a távolság nem kisebbíti s minél mélyebbre hajolnak a lenyugvó ezredévek, az Ő nagysága és emlékezete csak annál jobban növekedik. Mint az árnyék a lenyugvó nappal. A történelemnek ez a folyton növekvő nagysága a sokszor lenézett, a sokszor kigunyolt Krisztus! Két ezer éve már, hogy a Golgotha drámája befejeződött. És ez a jelenet nem mosódott el az évezredek homá- lvában, de a kereszténvek szivében mind élénkebbé válik, hogy nemcsak az emlékére szentelt napon, hanem a szív minden nemesebb megindulása pillanatában oda rajzolódik lelkünk elé és sokáig, sokáig nem tudunk szabadulni tőle, mig csak az imádságos lélek ki nem merül az isteni jóság, a végtelen szeletet erodálásába*: és imádásában. És a Golgothának ez a képe él és beszél hozzánk szüntelen, hogy meglágyítsa szivünket, hogy megtisztítsa lelkünket. Igazi dráma! Itt áll a végtelen szépség, a végtelen jóság, igazság, az erkölcsi végtelen tökéletesség; vele szemben a nemzedékről nemzedékre átörökölt bűn, gonoszság, mely Isten és ember között az erkölcsi harmóniát megzavarja. Egy élet feláldozása szükséges arra, hogy ez erkölcsi összhang ismét helyreálljon s kibékítse a küzdő feleket, a haragvó Istent s a magáról, méltóságáról megfeledkező embert. E küzdő felek közé áll Krisztus és vérével visszaadja az embert az Istennek és az Istent az embereknek. A gúnyolódó lélek, midőn látja a Golgotha drámáját, meggyalázza még most is a megváltó Krisztust. Még most is vannak, akik két ezredév kereszténységének szent érzelmeit kicsufolják hitetlenségükkel és a hivő lélek áhítatával szembe helyezik a felvilágosodottság álarczát. Pedig ennek a hitnek szent szimbóluma, az a tündöklő szent kereszt még ma is az igazi művelődés, haladás, a valódi emberszeretet áldásait terjeszti még azokra a szivekre is, kik a keresztet megtagadják, otthonukból kiűzik, de áldásait kiűzni, megtagadni még sem tudják. Az a szent kereszt, melynek erejéből tudtokon kívül még azok is táplálkoznak, kihiresztelt műveltségüket és hglad|sukat még azok is merítik, akik előtt ez a szent kereszt botránkozás vagy éppen bolondság, az a szent kereszt még most is az igazi haladás szent evangélioma, a tiszta felvilágosodás fáklyája, a szabadság hajnalhasadása, a királyok koronájának ékessége és erőssége, minden földi békesség és boldogság istenvérrel táplált termőföldje. De nincs is a föld kerekségén élő ember, aki e napon meg ne indulna, akit egy jobb éizés téves hitéről, balga, kihiresztelt hitetlenségéről jobb útra ne térítene, sőt még az egyházak legnaA „Nagybánya“ tárczája. Húsvéti ébredés. A szikla, mely magába rejti A kinhalált halt Messiást, Dörögve rendült és törött meg, Érezve a föltámadást. 8 a hajnal tiszta, szűz legében Átharsant a Halleluja, Föltámadott a sir halottja, Eltűnt a kereszt borúja. Az Üdvözítő vissztértét Zsongva köszönti föld s az ég, Az összetört halál fölött im Győzelmet zeng á messzeség! Sión magasztos templomában, A temetők nyílt sírjain, /1 véres Golgothán fölharsan Dicséreted nagy Élohim! Az uj idők varázsa pirkad, Mint hajnal a világ felett, A szeretet törvénye kelt föl S kér népek könyvében helyet. S én végiggondolok az irás Nagy passió-történetén 8 hazámra gondolok, hazámra, A sir-legyőzés ünnepén. S látom a nemzetet szenvedni Múlt századok küzdelmiben, Látom negyvennyoloz Qolgotháját, Hol annyi vértanú pihen. S vázom a szót az angyal-intést, A keltő harsonák szavát, Midőn a sírba tett reménység Széttörje szikla hajiokát. S a kő alá zárt szabad szellem Kitörjön, mint a Messiás, S föltámadása dicső légyen, Miként a Krisztusé, csodás! Föltámadsz, föl, én nemzetem ! Jer, Értsd meg a szent Tavasz szavát. Ébredj föl teljes öntudatra, Ne álmodj gondtalan tovább t Ki a kŐsirból! Zsoldos őrök Riadtan fussanak előtted, Szórd szét az éj nehéz homályát, Erősítsd meg a kétkedőket! S föltámadásod ünnepére, Mely megrázza a földtekét, Hadd zengje minden magyar költő Legszebb húsvéti énekét 1 Váradi Antal, A vak nem lát. — Irta: Norbert Lynkke. — Abu Baldar ben Sabu, a dervis, párnáján ült és időnként hosszú füstsávot fújt, amely fantasztikus foszlányokban folyt szét. Mellette ült négy barátja, ők is dohányoztak és hallgattak. Ekkor a dervis megszólalt. Lassan és vontatottan beszélt: — Barátaim! Egy tőrt találtam a kút mellett; pompás a tokkja, de még pompásabb a fogója, a legértékesebb azonban a pengéje. Oly éles, mint Allah szeme. Minek nekem, — az Isten szolgájának — egy tőr ? Nevezzetek meg egy olyan cselekedetet éltetekben, amelyet a legbátrabbnak hisztek és aki a legbátrabb cselekedetről tud beszámolni, azé legyen a tőr! Abu Baldar ben Sabu kabátjának redői közül vette elő a tőrt és letette pipája mellé. A fogó drágakövei villoglak, a tok arany arabeszk- jei csillogtak és az ezüstpenge hidegen és komolyan fénylett, mint maga a hold. A négy barát kapzsi pillantásokat vetett a tőrre és a legidősebb szólalt meg először; — Négy hónappal ezelőtt négy rabló tá>
