Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-09-07 / 36. szám
Előfizetési árak : Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁL Y. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők- Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kSnyvkereskedé üzletében is. A tanév elején. Szeptember 6. Megjött ismét a tanév eleje. Vájjon a kétkedések, bizonytalankodások, a kedv- telenkedések és csüggedések közepette érkezett-e meg?... A szülők kedvvel, örömmel hozzák-e gyermekeiket az iskolába, vagy pedig a körülmények kényszerhatása alatt? Érzik-e azt, hogy gyermekeiket nem annyira maguknak, minL inkább a hazának, ennek a szerencsétlen hazának kell neveltetniük? .. El vannak-e szánva szigorúbb teltételeknek alárendelni egyéni szándékaikat? Hát a tanárembernek megint csak azt kell tapasztalnia, hogy izoláltan áll tanitó-nevelő munkájában? Arról kell-e megbizonyosodnia, hogy neki más czélokat és Feladatokat kell szolgálnia, mint a minőket a szülő tart szemei előtt, midőn a gyermekét iskolába beíratja. Ezen kérdések igen fontosak s főleg a jelen időben, amidőn a disszoluczió szelleme főleg nálunk ver ékeket azon tényezők közé, amelyeknek a szó legszorosabb értelmében vállvetve kellene együtt törniök a közös czél megoldására, igenis okada- toltak. Amidőn valósággal művelődési ideálunkká lett boldogságunkat más-más > uton-módon kell keresni szükebb csa- 1 ládi körünkben és a közéletben. Szinte magam elé képzelem annak a szegény iíjunak keserves lelki állapotát, ha tulajdonképen két szívre van szüksége: egyre, amely szüleinek intelmeivel, egyre, amely a tanár eltérő útmutatásaival együtt érezzen. Megengedjük, hogy talán a szülői házat és az iskolát egyaránt érheti vád a visszás körülményekért, ha ezek a tanulót ily visszás helyzetbe hozzák. Érheti a vád, ha egymást megérteni nem iparkodnak. Kétségtelen, hogy a nagy harcz a létért akczióba hozta azokat az indulatokat és szenvedélyeket, amelyek a könnyebb megélhetési időben meglapulnak s a nevelés magasztos eszméje előtt minden nemtelen fegyvert letesznek. Nem kell különös megerőltetés annak belátásához, hogy a legtöbb szülő azért helyezkedik hadilábra az iskolával szemben s azért követelőzik, mivel gyermekét mielőbb kisebb-nagyobb engedmények árán ki iskoláztatni, illetőleg kiiskoláztatás utján kenyérhez juttatni iparkodik. E törekvés lélektanilag ugyan indokolt, ámde ennek módja nem észszerű s még kevésbbé jogosult, ellenben annál erőszakosabb. A baj abban áll, hogy ez a hajszolás több szülőben valóságos lázzá lesz, amely józanabb belátás felülkerekedését lehetetlenné teszi. Igen kevés szülő lét/a >e ugyanis, hogy »lassan járj, tovább érsz* az iskoláztatásban még követendőbb elv, mint a tényleges járásban. Hogy a legtöbb gyermek később sínyli meg azt, ha korán adták be az iskolába, vagy pedig ha — az ismételtetésektől irtózva — őket az egyes osztályokon mindenféle erőlködésekkel keresztül hajszolták. A tanárnak nem egyszer kell rászólni a szülőkre s I gyermekvédővé lennie azokkal szemben, I ez utóbbinak testi és szellemi egyen- I súlya érdekében. A statisztika ugyan nem bizonyítja, azonban a nevelés-tanításnak tényleg számos akadályba való ütközése eléggé tanúskodik róla, hogy az egyensúly a tanulók képességei és kötelességei, erői és munkássága, becsvágya és haladása közt nincs meg. Hiányzik a kiegyenlítődés az iskolázás ideje és az ész megnyílása közt is. S az iskola egyre jobban belátta, hogy felnőttebb tanítványait is a gyerekeknek szóló nevelés-oktatásban kell részesítenie. Abban, még pedig az által, hogy nagyobb tanítványait is a kötelességtudás grammatikai alapelemeire kell folyton tanítania s neki a tananyagot — jobban, mint valaha — grammos súlyú adagokban kiosztania s a munkaakarás és munkabírás terhét is humánusan felrészelni. Mindez még hagyján volna, ha a tanulók már a szülői házból nem lépnék át a tanulás kiélt vágyaival az iskola küszöbét! Itt ugyanis a »gyakorlati élet« kifejezése csinálja a legnagyobb zavart, amely a szülők modern magyarázata szerint az iskolától, ennek fegyelmező munkájától való eltávolodást és az élet olyan léhaságai és könnyelműségei felé tartó kanyarodást jelent, aminők a mai kort jellemzik... Mit szól ahhoz a szülő és elkényeztetett gyermeke, hogy volt idő, amikor szegény sorsú gyermekek, akikből hires férfiak lettek, oly szorgalmasak és erős akaratnak voltak, hogy este az utczán a lámpa fényénél, a hidegben dideregve tanultak! ? A paedagogógiának több évi vajúdásába került mig ezelőtt pár évvel nyomatékosan kifejezésre juttata, hogy az iskoA „Nagybánya“ tárczája. Csendes esti pihenés. Az este int, Nyugodj megint Fáradt szivem; Pihenj, pihenj. Az Ur virraszt S ez ád vigaszt, Ez ád hitet: Hiszek, hiszek. Miként a köd, A csend beföd S lelkem felett A szeretet. Miként a hold, Lelkembe olt Kevéske fényt ; Reményt, reményt. S könnyes szemem, Fáradt szivem Szép csendesen Pihen, pihen . . . Böszörmény i-Vargha Géza. Gyöngyélet. — Irta : Budai Zimányi József. — Hogy a Sulyok Bálinték tágas portáján megint valami nagy dolognak kellett történni, mint husvét első napján, amikor a Sándor fiuk, fiz a csinos bakagyerek Boszniából egy hétre haza nézett: az olyan bizonyos, mint a szentirás, ha ugyan az istentelen Kovács Pista szerint nem bizonyosabb még annál is. Az árendások bejárója, Sóska Eszti a nyakát teszi rá, ha nem a levélhordót látta úgy harangszó tájt hozzájuk befordulni, most meg a segédjegyzőért küldtek; ahol jön is már a kurta segédjegy^ő, úgy siet, mint a laboczi óra az ütéssel. Bezzeg nem sietne, ha Pató János uram hivatná, akinek a Boriska leányát két álló esztendeig boionditotta. Hát nagy dolog is történt Sulyok Bálinték- nál, vagy inkább Sándorral ott Boszniában, ahol most a századjok fekszik. Legalább az öreg Sulyok Bálint az ágyat nyomja most amián, amit abban a szomorú levélben az a szegény fiú ir. Sulyok Bálintné meg sir egyre, csak a szegény kis Annuska titkolja könnyeit, pedig sürü, nehéz cseppekben pereg az nagy fekete szemeiből, mig bánatos nevelő atyját és anyját vigasztalja, hogy hiszen megsegíti az Isten Sándort, nem pogányok tán azok a katona-törvénytevő urak sem, hogy halálát kívánják egy becsületes legénynek, hát még ha az a becsületes legény Sulyok Sándor, akire még a rágalom sem mondhat rosszat. Meglássák, hogy a segédjegyző ur eligazítja azt szépén, tudja az a sorját, ő is volt katona. — Hogy tudja-e? Aligha, nem a szomszédban van Bosznia, hogy olyan könnyen kioperálja a fiunk dolgát, mikor a reklamálását sem tudja kijárni — sóhajtja Sulyok Bálint uram. — Hátha ezen segíthet — igyekezett megnyugtatni Annuska. De ihol jön is már a jegyző ur — kiált fel az ablak felé tekintve. A segédjegyző ur megérkezését künn a konyhaajtó elé hintett buzaszemeken harczoló apró jószág hangos szétrebbenése jelenti be. Csak öt ártatlan pihes pecsétlé savóvérével s gyászos kimultával szolgálatkészségre valló sietségét, mig az első házból kopogtatására kihangzik az alázatos tessék. •— Mi baj, mi baj édes Bálint bácsi, kedves nénikém, aranyos Annuska? Csak nem azt a pár csibét siratják tán, melyek siető lépteim nyomát festik e perczben verőkkel künn a konyhában? Úgy jöttem, mint egy garaboncz, hogy mielőbb segitségükre, akarom mondani szolgálatokra lehessek — hadarta a gyors lábú s beszédű segédjegyző, köszönni is elfelejtve. Sulyok Bálint uram nem bir szólni sem, csak arra a kiteritett levélre mutat, melyet szemét törlő felesége a segédjegyző elébe tol, mig Annuska kötényével széket törülve, üléssel kínálja meg. — Ah Sápdor baka levele az a nagy felleg, melytől itt megcsordul az eresz ? — szól a levélbe és Annuska felé pillantva a költői lelkületű férfiú — bizonyosan elfogyott az oldalas, meg a kolbász, mit a minapában Boszniába küldtünk világlátni. — Ne tréfálkozzék jegyző ur, hanem olvassa, mi van abban a levélben — szólal meg elfojthatatlan nehezteléssel Sulyok uram. A segédjegyző ur elolvassa a levelet. Szeretne elmosolyodni, de hirtelen eszébe ötlik valami s a helyzethez illő komor ábrázatot ölt s büledezve ejti ki: eltörte az indiblánczot ...
