Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-08-10 / 32. szám

1911. augusztus 10. NAGYBÁNYA 3 vonzott annyi nézőt a nézőtérre, mint az első. Nem Beregi ellen akart tüntetés lenni, hogy a közönség csak félházat csinált, hanem egy kicsit nehéz diónak érezték újra egy Shakespeare tra­gédiát végighallgatni, mégha Beregi jálsza is a főszerepet. Shakespeare talán legnagyobb alko­tásának, Hamlelnek czimszerepében mutatko­zott be a nagy művész. Dicséretéből már ki­fogytunk, első szereplésénél leróttuk iránta az elismerés minden adóját s csak ismétlésbe bo­csátkoznánk, ha azokat újra elmondanék. Csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy ebben a színész irta színésznek szerepben még jobban kitűnt fényes alakitó művészete. A keret, melyet derék társulatunk szolgáltatott, határozottan ki­válóbb volt, mint Beregi első fellépténél. Talán ambicziouálta, vagy magával ragadta Beregi ihle­tett jétéka, ezenkívül a szereptudás is elősegí­tette a darab pompás előadását. Sipos Zoltán (Horatio) és Vidor József (Laertes) nagyon szép alakítást adtak s mindenesetre a Beregi játéká­hoz illő keret adásában legméltányolandóbb ér­demük van. Mátray a sirásó hálás kis szerepét igazi művészi tökéleteséggel játszotta meg. Az ilyen szolgaszerepek megalkotása Shakespeare szellemének egyik érdekes megnyilvánulása Leveti a tragédiái kolhurnust, nem beszél vers­ben, csak prózában, oly ős szellemességet, kissé czinikus agyafúrtságot ad a tragédia többi ma- gasabbrangu szereplőivel szemben a versre sem érdemesilett szolgaszerepnek, hogy érdekes el­lentétet alkot a folyton drámai magasba szár­nyaló résszel s egyszersmind pihenésül szolgál a nézőnek. Mátray nagystílű jatéka teljesen ér vényre juttatta a szerep minden előnyét. Czakó Mici Ophéliája nemcsak nagy szorgalomról, hanem fényes tehetségről tesz bizonyságot; aki ily finoman tudja a lelki állapotok változását megjeleníteni, annak lelkében ott kelt lenni a művészet isteni szikrájának s megfelelő akarás és munka mellett rövidesen gyújtani fog. Szem- melláthatólag boszantotta a nézőket a folytonos színváltozás, a függöny leeresztésével súlyos­bítva. Erről bizony a színészek sem tehetnek. Bizony a jó öreg Shakespeare idejében egy kicsit más volt a darab megírásának tekhnikája, mint most; színpadunk azonban, be kell vallani, a Shakespeare-i kor díszleteinek alkalmazá­sához van megkonstruálva. Lám, lám, magna ingenia conveniunt Csütörtökön Ibsen hatásos színmüve, A kisértetek kerüli színre. Megrázó módon érzé­kid meg a darab az átöröklés borzasztó követ­kezményeit, melynek valóságát ma már nemcsak az orvosi könyvek hangoztatják, hanem az iro­dalomban is van számtalan hirdetője, hogy igy a társadalomban köztudattá váljék s óvakodja­nak tőle. Sok-sok nevet említhetnénk, hirtele­konyhába és nem mozdult ki egész nap; várta az estét. Titkosan szárnyalt el a nappal a kis paraszt­leány fölött. Éjszakára Julis kiült a konyha- ablakba. Vele voltak az álmok, a feltörő sóvárgások, a János-napi csudák. Az éjszakaleglágyabbfátyolait lengette az udvarban, halovány arczczal kinéztek alóla a nagy, csiszolt ablakok, az aranyos emeleti rácsok sápadtan szakgatták széjjel az árnyakat, Julis fölbámészkodolt a tiszta égre. A csillagok átégtek a kékségeken és lobogtak, el-elhunyva uj tüzeket gyújtottak. Julis előtt elringott a János- napi éjszaka. A földszagu czerimóniák fölverték képzeletét ... és Julis a marokszedő leányok, az aratók közé suhant. Az égi mennybolt szikrázó sátora alatt, énekesszóval ballagott ki a lányokkal, legényekkel a mezőre. Mikor a vetésekhez értek, elcsöndesedtek és imádságos arczczal az égre néztek. Hang se mukkant, csak a búza susogott s az ég kigyult. Nagyszemü csillag futott le az égen és egy ragyogó kasza hasadt ki, esett le a mennyből. Legények, leányok leborultak a földre, rányomták a fülüket a harmatos gyepre ... most szakad meg a búza gyökere, neszei valami a föld­ben ... az anyaföld magasra emeli ágyából a ter­mést és az élet immár görnyedten, fáradtan várja az aratók kaszáját.. . Ajtók nyilottak a felső emeleten, a hajnali derengésben két leány jött, batyuval a hátukon. Julis visszaugrott a konyhába, összekapkodta czók- mókját és kiszökött az ablakon. Szaladt a leányok után, reszketve állt melléjük és nevetve is, sírva is mondta: — Mari, Ágnes, én is hazamegyek ... — veletek megyek. Révész Béla. nében Zola jut eszünkbe a Rougon-Makart család degenerálódását regényalakban megirt cziklusával; Brieux hires színmüve, melynek előadását meg sem engedték, a Les Avaries (Métely); Ibsennek szinte hasonló tárgyú ez este előadott drámája. A dráma borzasztó perspek­tívája mellett is óriási hatást telt a nézőkre. Természetesen a sikert előmozdította a kiváló előadás is. Beregi talán három szereplése közül ebben volt a legnagyobb, művészetét ebben ragyogtatia legjobban. Méltó partnere volt Ho- mokai Gabriella az anya szerepében. Rutinos tudásának oly fényes tanujelét adta, hogy ör­vendenünk kell az őszi viszontlátásnak Neményi társulatában. A pompás ensemblet Mátray, Baghi és Horváth Lenke egészítették ki. Az előadást majdnem telt ház nézte végig s a búcsúzó vendégművészt lelkes óváczióban részesítette. Pénteken a Mádi zsidó került színre. Gntlü Soma dr. azt hitte, hogy nem látszik a lóláb ebből a darabból. Bohózat álarcza alatt akar annak igaz­ságáról meggyőzni, hogy a kivándorlási ügy­nökök (akik kevés kivétellel zsidók), igen haza­fiasán járnak el. íme a lóláb. A darabnak iro­dalmi értéke semmi, felekezeti értéke talán van valami, bohózatnak azonban elég reczeplszerü és unalmas. »Életképnek« van elkeresztelve a szinlapon ez a kis torzszülölt; ohó, a kivándor­lás nem igy néz ki Írásban és képben az élet­ben, még állami támogatás mellett sem. Kö­zönség félig töltötte meg a nézőteret, csak a kakasülőn voltak zsúfolásig. Azt Írták ugyanis a szinlapra: »Arató legények, leányok . . . sze- recsenyek stb.« Mindenki eljött szerecsenyt látni és nem mulatták, legalább az előadás alatt nem. így csapja be a szinlap a közönség várakozá­sát. Panaszkép hallottuk ezt, azért hoztuk fel, de eszünkbe jutott erről valami. A szinlapon a szereplő személyek neveinél annyi sok sajtó­hiba van újabban, hogy szinte zavarba ejt. Vidor József pl. vasárnap a szinlap szerint ját­szott, természetben pedig beszélgetett az étterem­ben. Vagy e kettő az egész előadás alatt lehet­séges? Hisz akkor Vidor már nem is művész, hanem ördöngősebb a tudós debreczeni pro­fesszor, Hatvaninál. Az előadás elég sikerült volt. Mátray pompásan adta a hazafias missziót teljesítő mádi izraelitát. Pongrácz Matiid Évike szerepében igen kedvesen játszott s néhány ügyesen előadott magyar daláért zajos tapsot kapott. Kitűnő alakítást adott Herczeg (Kuba- csek), ez a Herczeg-féle megjátszások jobbik feléből való volt. A bankárt természetesennem Sipos adta; nem fontos ugyan, csak konstatál­juk. Legsikerültebb volt az egész darabban a kabaré; nem volt fehér, de azért senki sem haragudott meg érte. Dunai Rózsi sikerült ének­számmal szerepelt, Burányi egy operaáriával, Pongrácz Matiid néhány vörös, vagy legalább is rózsaszín kabarékupléval aratott tapsot. A komolyabb elemet Sipos Zoltán képviselte, ki Byrontól, Szabolcskától és Heinétől szavalt ver­seket; egyébként ő töltötte be a Conferencier tisztet is. Czakó Miczi bájosan adta elő az Izé monologot, Szende Ferencz pedig önmaga zon- gorakisérete mellett énekelte el nagy hatással a Halálmadár ez. műdalt. Csak — újra fel­tolakodik ez a »csak« —a tánczkettős elmaradt. A hirdetett táncz elmaradásának ez már máso­dik esete. Igaz, hogy kárpótlásul szerepelt Vörös Ili, a budapesti kabarémüvésznők legneveseb- bike, ki néhány kedvesen előadott dalával való­ságos eksztázisba hozta a közönséget. A roko­nainál városunkban nyaraló bájos színésznőt az igazgatóság csakis a jótékony czél érdekében bírta fellépésre megnyerni, amennyiben a szom­bathelyi lüzkárosult színtársulat javára volt az előadás. Szombaton Sipos Zoltán jutalomjátékául Mayer-Förster Vilmos hírneves színmüvét, a Heidclbergi diákélet-el adták. Tendencziozus darab tele virágos romantikával, mely a sok reális irodalmi termékektől megcsömörödött lelkűnknek oly nagyon tetszett. A herczegi trón fiatal várományosa Heidelbergbe kerül diáknak s ott megismerkedik az előtte eddig ismeretlen szabadsággal és a leányokkal Ámde a sors újra belezaklatja a szenvedésbe, nagybátyja, az ural­kodó beteg lesz, majd meghal s neki kell helyét betölteni, oda a szabadság, a szive szerelme s a hatalmas uralkodó rab lesz, mások rabja, szerelmének is búcsút kell mondani, meg kell tanulnia a lemondást az uralkodás érdekében. E szomorú történetet a heidelbergi diákok vidám élete teszi élénkebbé, a herczeg s akis vendéglős leány szerelme napsugarassá, de a végén minden oly szomorú lesz, még a vidám diákok ajkán is úgy csendül itt már a Gaudeamus, mintha gyászinduló volna. Igazi dráma ez, nem hal meg senki, az igaz s mégis mindenki érzi, tudja, hogy emberi jog: a szabadság és szerelem buktak el a küzdelemben s ez teszi a darab végső akordjail oly fájdalmasakká. Sipos Zoltán páratlan művé­szettel alakitolta a herczeg szerepét, méltán meghajthatjuk előtte ez este a zászlót. Vidor az annyi poézislól állengett nevelő alakját való­sággal szivünkbe lopta. Mátray komornyikja zseniális megjátszása volt e kis szerepnek, mig Horváth Lenke Katiczát adta nagyon kedvesen. Heczeg-nek minisztere a rosszabbik szerepei közül való, ellenben Markovits nemcsak ügyes játékával, hanem egyedül pontos énekével is ki­vált a karból annak az örökszép diákdalnak rossz előadásakor. Az előadást jó félház nézte végig. Vasárnap délután zsúfolásig telt ház előtt ment zónában az Iglói diákok. Hiába jobban szereti az Úristen a színészeket, mint tűzoltó­inkat, az ő imádságukat hallgatta meg : esett az eső. S a közönség benne volt a mulathatnámba, elment hát a színházba. Estére már kiderült az idő, a közönség érdeklődése is mecsappant s bizony csak fél ház nézte végig a Postás fiú és a húga c. bohózatot. Kedves kis bolondság, a germán szellemességnek mintaképe. Pikantéria nélküli tréfaság, amilyent csak sörrel táplált szervezetben élő agy tud írni. A közönség jól mulatott. Mátray ismét egyik legjobb szerepét játszotta s folytonosan derült hangulatban tar­totta pompás játékával a közönséget. Pongrácz Matiid osztozik vele a sikerben, sőt bájosan előadott keringője határozottan feltűnést keltett. A kitűnő előadásért dicséret illeti még Sípost (Csipkés), Czakó Miczit (Álmai), Herczegel (a báró) és Darázs (Pityke), ez utóbbi határozottan igen jó volt. Hétfőn Molnár Fererencz szenzácziós da­rabja, a Liliom került színre. Nehéz erről a Liliomról valamit Írni, anélkül hogy Iiliomtip- rás vádjával ne illessenek esetleg azok, akik el vannak ragadtatva tőle. Liliom fővárosi csi­bész s Molnár azzal akarja jellemezni a csibé­szeket, hogy még »a csillagot is lelopják az égről«. Ennek az ötletnek aztán feláldozza a darabot. A jól induló mesét agyonüti azzal, hogy a túlvilágot szerepelteti persziflálva. Még az kisebb hiba volna, hogy végtére is a meny - országot gúnyolja ki ügyetlenül, hanem az a bökkenő, hogy ezzel a darab elvesztette azt a reális alapot, melyre esetleg valami erkölcsi tételen nyugvó darabot fel lehetne építeni. Vagy nem keresett semmi nemeset Liliom életében és jellemében, úgy akarta odaállítani, amilyen­nek látta minden magasabb tartalom nélkül, úgy is szépnek kell lenni. Hát akkor miért fosztotta meg a végén a való élet látszatától egy bizar ötlet dokumentálására. Már-már majd feltaláljuk az örök szépet Liliom lelkében s a végén ebből is kizökkent Molnár, mikor erő­szakot tesz hiszékenységünkön. Nem is meri becsüleles névvel illetni, csak szerényen »kül­városi legendának« minősiti. Nini, nemcsak a darab megkonstruálásában uj, hanem még a legenda fogalmat is uj értelemben foglalja le. A »külvárosi« az jellemző. Az erkölcsi alap, a magasabb eszméket szolgáló világnézet hiány­zik ebből a legendának keresztelt valamiből; a külvárosi életben is meg kellett volna találni a szépet, a felemelőt, mert ez ad maradandó értéket, mert lehet szenzácziós, de irodalmi értéke majd semmi. S egy darabban nem lehet valaki először impresszionista, aztán szimbolista, összezavarodik könnyen a két irány s nem lesz se füle, se farka az irodalmi termékecskének. Hogy farka nincs, nem baj, csak füle volna, legalább az ember megczibálhatná a végén bosszúságában. A végén. De hol ennek a da­rabnak a vége. Mennyire nem elégítette ki a közönséget, legjobban az mutatja, a darab be­fejeztével alig mozdultak helyükről a nézők, azt hitték, még folytatása lesz. Az előadás pá­ratlan volt. Sőt azt mérnök mondani, ez Heves társulatának parádés darabja. A czimszerepben Sipos adott művészi alakítást, ilyen jónak még sohase láttuk. Czakó Mici természetes egyszerű­séggel játszotta Julit s ezzel eltalálta a helyes utat és hangot. Ifj Baghy Gyuta szintén reme­kelt Ficsur szerepében, ifjú tisztelői meg is lepték pálmaággal. A többi szereplők közül ki­váltak Darázs, Dunai Rozi, Romokai Gabri­ella. Az előadást kevesen nézték végig.

Next

/
Thumbnails
Contents