Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-08-03 / 31. szám

1911. augusztus 3. NAGYBÁNYA 5 Bár a nagy népszerűségnek örvendő plébános nevét a legszélesebb körökben ismerik, e bo- szantó sajtóhibát e helyült mégis rektifikáljuk. Hangverseny. Mint biztos forrásból értesülünk, e hó 12-én Zsembery Elvira urleány Báthoryné Mikes Mádi úrasszony közreműködésével hang­versenyt rendez. A műsor még nincs megállapítva, de ismerve a két urhölgy nagy művészi tehetségét, előre is gondolhatjuk, hogy magas nívójú lesz. Őszinte érdeklődéssel nézünk hát. elébe, annál is inkább, mert utána tánc lesz, igy a fiatalság kedvére kimutathatja magát. Uj szerződtetések Heves társulatánál. Az eltávozott Zöld y Vilma és Komáromi Gizi, helyébe, mint értesülünk, Heves igazgató szer­ződtette Hindy Irén szubrettet, Bévy Auréiia koloratur énekesnőt és Hanel Aranka tragikát. A szerződteti tagok a napokban érkeznek meg s még a hátralevő idényben szerepelni fognak. Zsibóvidéki Hírlap. E czimen, mint azt már előre jeleztük, uj társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap indult meg Zsibón dr. Fejes ; Lajos ügyvéd és Brandt Viktor szerkesztésében. ! Az első szám julius 27-én jelent meg s igen j élénk és változatos tartalmú. Az egyik szer­kesztő, dr. Fejes Lajos, városunk szülötte s a vidéki ujságirodalomnak régi munkása. Adományok íemplomópitésre. Fritsch Sámuel presbyter és jegyese az épülő ev. templomra 100 koronát adományozott. — Am. kir. pénzügy- miniszter a kapnikbányai gör. kalb, egyháznak tempiomépilésre 300 koronát engedélyezett. A tűzoltók nagy népmulatsága. Az önkéntes tüzoltóegyesület nagy népmulatsága, melyre már betek óta folynak az előkészületek, most vasárnap, f. hó 6-án fog lezajlani. A népmulatság iránt városszerte óriási az érdeklődés és semmi kétség benne, hogy az minden tekintetben páratlanul fog sikerülni. A hamburgi uszóverseny. Hamburgban az idén júniusban a magyar úszók megnyerték Hamburg városának diját, a nagy ezüstserleget. Erről az uszóversenyről mond el érdekes moz­zanatokat Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermeklapja, a Jó Pajtás, legújabb julius 30 diki számában Rimanóczy Jenő uszóbajnok. Egyéb érdekesége e számnak Lampért Géza és Veres Ferencz verse, Szívós Béla, Nászai Elza és Fejéregyházy Lehel elbeszélése, Faragó Géza kedves rajza Benedek bácsi versével, Zsiga bácsi tréfás története, Sebők Zsigmondtól Dörmögő Dömötör a Tátrában, Zsoldos László regényének folytatása, a kis krónika, mig e szám gazdag és változatos tartalmát a rejtvények és szerkesztői izenetek egészítik ki. A Jó Pajtás-1 a Franklin- társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2 korona 50 fillér, félévre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizeté­seket elfogad s kívánatra mutatványszámokat küld a Jó Pajtás kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem-utcza 4. szám. Fürdőbotrányok. E czimen Az Est ez. hír­lapot alaposan felültette valaki. Tudósítást küld­tek be ugyanis Málnásfürdőről, melyben dr. Almer Sándor fürdőorvost mint krakélert tün­tetik föl. Aki ismeri dr. Aimer Sándor egyéni­ségét, korrekt úri jellemét, eleve tisztában volt azzal, hogy az egész fölfujt dolog s a czélja csak a hirlapi meghurczoltatás. így is van a dolog. A legilletékesebb helyről kérdezőskö- * 1 désünkre azt a választ nyertük, hogy az egész ' inczidensnek az alapját egy jelentéktelen szó- i váltás képezte s aki ez inczidenst a szenzácziót kereső sajtóban fürdőbotránynak minősítette, bizonyára meg volt arra az oka. De az ily nemtelen eljárás dr. Almer Sándor egyéniségét j nem érintheti. Különben is névtelen és ismeret- : len támadója ellen megtette a följelentést. A menyország és az ügyvédek A menyország- i ban egy szép napon észrevették, hogy azon a | széles falon, amely a menyországot a pokoltól ! elválasztja, nagy lyuk van. A nyíláson kis ördögök vihogtak be a nyugalmas és szelíd országba és mindenféle illetlen mókákat követtek el, hogy odacsalogassák a menyország lakóit. Ennek hire I ment. Mert az ördögök olyan dolgokat eszeltek, hogy nap-nap után rajíakaptak kis angyalokat, í hogy ott állnak a lyuknál és mulatnak a pokoli tréfákon, amit az ördögök csinálnak. Péter jelentést tett az Urnák. — Be kell tömetni a lyukat. — Igen ám, de ki fizeti a költségeket ? — Az fizeti, aki rést ütött a falon, — \ mondta az Ur. — Az ördögök csinálták, az ördögök fizetik. — De az ördögök azt mondják — felelte Péter — hogy őket nem zsenirozza a lyuk, ők nem lömetik be. Az Ur haragra gerjedt: — Akkor pör lesz belőle. Péter megvakarfa a fejét: — Akkor jól nézünk ki, Uram. — Az ügyvé­dek mind odaát vannak. Kiegészítés. A múlt számból véletlenül kima­radt, hogy a helybeli kereskedőtanonciskolában szaktárgyak tanítására megbízást kapott Lessián í János képesített keresk. isk. tanító is. Kánikula. Az elmúlt napokban bőséges ré­szünk volt nekünk is az amerikai hőhullámokban, amit eddig becsületes magyar nevén kánikulá­nak neveztek az emberek. A hőmérő a déli verőfényben 32—31 fokra is felszökkent s bizony gyakorta kiállhatatlan volt a hőség. Vasárnap óta azonban fordult az időjárás. A nagy kánikulai forróságnak vége s tűrhetően meleg, sőt reggel és este hüvöses időjárás van. Életmentósi jutalomdij. A m. kir. belügy­miniszter Danyiluk György kőbáuyatelepi lakos­nak azért a bátor tényeért, hogy f. év április 6-áu az erősen megáradt hegyi patakból So- motyuk Illés 8 éves fiút a saját életének veszé­lyeztetésével kimentette, 52 K 50 f jutalomdijat engedélyezett. A városi tisztviselők államsegélye. Lapunk zártakor veszszük a hirt, hogy a városi tiszt­viselők fizetésének kiegészítésére kiutalt állam­segély a nagybányai kir. adóhivatalhoz már megérkezett; Az államsegélyt a tavalyi kulcs szerint fogják má legközelebb felosztani. Magyar Figyelő. Tisza István és Herozeg Ferenc kitűnő folyóiratának, a Magyar Figyelő­nek augusztus elsejei száma gazdag tartalmával és előkelő íróival méltóan sorakozik az eddigi számokhoz. Bernát István az »Általános választói jog hatásáról az Egyesült Államokban« ir alapos forrástanulmányokra felépített cikket. Alexander Bernát nagyszabású essait-t irt korunk művészi mozgalmairól, amelyek az illusztris szerzőnek álláspontját és felfogását a nálánál megszokott világossággal domborítják ki. Kenedi Géza »A beszéd művészete« címen a retorika mai szere­péről értekezik. Természettudományi cikket Szabó Zoltán a »Botanikai kertek feladata« címen közöl. A szépirodalmi rovatban találjuk Szőllősi Zsigmond kitűnő novelláját »A legnagyobb gaval­lér« címen, mig Herezeg Ferenc folytatja a »Vörös Kakas« gyűjtő név alatt öszszefogialt szatirikus jellemzéseit, amelyek megdöbbentő élességgel mutatnak rá a jelszavak és gyakorlat közti küíömb- ségre. A tartalmas feljegyzések rovatban ezúttal sok irodalmi vonatkozású cikket találunk, amelyek szempontjaik eredetiségénél és megírásuk irodalmi előnyeinél fogva szerencsésen egészítik ki e rend­kívül gazdag szám tartalmát. A Magyar Figyelő előfizetési ára negyedévre 6 K, félévre 12 K, egész évre 24 korona. Kiadóhivatal Budapest, VI. And- rássy-ut 10. Fürdői levél. Assoliatio idearum súlya alatt üdvözlöm Bajfaluból a tek. Szerkesztő urat s mert oly illustris szavakban közölte az én 25 éves jubileumomat, késztetve érezem ma­gara hálás köszönetét mondani Önnek s mind­azoknak, kik csekélységemet ez alkalomból figye­lemre méltatni szívesek voltak. Ezek után meg­engedi azt hogy e szerény, de kedves és hasz­nos fürdőről holmit elbeszéljek. A szeníirásban gyakran emlitletik a »Silóé« tava. Idezaráudo- koltak a különféle betegségben szenvedők ezrei. Vize fekete szinü, hatása, még az alig gyógyít­ható bélpoklosságra is enyhitőleg ható. Végre- valahára a mi közönségünk is meglátta az erdő­től a fát; megértette, hogy nem kell a külföldi »Siloé«-k költség- és fáradsággal telitett tavaiba zarándokolni fürdés végeit, mert a jóságos Isten áldásának gyógyszereit bőven osztogatja édes hazánk fürdőiben, a szenvedő emberiség szá­mára. Itt találjuk Nagybánya közelében a baj­falusi »Siloé-t sötét vizével. Évről-évre többen hallják meghívó szózatát s napról-napra nő a vendégek száma. Hálha még a L. Bay József ur állal eszközölt tűzijátékokat, léggömb röpi- téseket, lampionos világításokat szemlélem és j azt, hogy ily világításban a gutini eprek, málnák : díszes és illatos bokrétája ékíti a fehér asztalo­kat, körítve szép, piros rákokkal és üvegekkel — persze tele jó borral — nem csodálom a concursus popuiit. A kellemes és hasznosnak feltalálása okozza azt, hogy némelyek igazán megbocsáíhatlannak tartanák a bajfalusi fürdő­zést elmulasztani. Én magam is ezek közé tar­tozom, amennyire az erszény bírja a hivatás buzgóságát. No még Gyuri bá’-nál egy kis le- imádkozás sem árt, mert kedves Szerkesztő úrral tudatom azt is, hogy pap vagyok s nemcsak lépten-nyomon praedikálok, hanem naponkint misézem is a díszes közönség testi s lelki jó­létéért, gyógyulásáért. Innen van az, hogy Baj­faluban nemcsak a test, hanem a lélek sebei is begyógyulnak. Az igaz, sokaknak nincs ínyére a mennyország útja, mely ide vezet, mely szűk és köves s mint ilyen, meg is gyóntatja; de ilyen az élet útja, a jóhoz csak küzdelem árán juthatunk. Csak még azt irom, aki a bajfalusi fürdőt használja, kárát nem vallja. Most három éve bottal is nehezen jártam s most teljes ép­ségnek örvendek. Ezzel bezárom levelemet, vagyok és maradok a tek. Szerkesztő urnák igaz híve, Bajfalu, 1911. jui. 28. Szekeres János r. k. plébános. Kérelem. A nagybányai Önkéntes Tűzoltó Testület népmulatságot rendező bizottsága tisz­telettel kéri a nagyközönséget, hogy akik a bazársátrak részére ajándéktárgyat adni óhajta­nak, azokat a városi közgyámi hivatalba küldeni szíveskedjenek. A választójog A választójogi liga id. elő­készítő bizottsága, holnap csütörtökön este 8l/2 órakor értekezletet tart a Rumpold-féle vendéglő­ben. Az értekezlet tárgya az általános egyenlő titkos választójog megbeszélése. Érdeklődőket a gyűlésen szívesen látnak. Hitvesgyilkossággal gyanúsított férj Miklós Prikobné szül. Pálfi Anna, barlafalui lakos a napokban hirtelen meghalt. A halál körülményei — laikus szemmel vizsgálva a dolgot — alkohol mérgezésre engedtek következtetni. A bíróság közbejöttével azonban a hulla felboncoltatván, azon halált okozható sérülések találtattak, ennek nyomán a nyomozás haladéktalanul folyamatba tétetett, melynek rendjén az elhaltnak férje Miklós Prikob barlafalusi lakos ellen oly számos terhelő adat merült föl, hogy elfogatása szükséges­nek mutatkozott. Miklóst az erdőszádai csendőr­ség elfogta és bekísérte a szatmárnémetii törvény­szék fogházába. Jégverés. Vasárnap délután nagy vihar­felhők mutatkoztak az égen s a gazdaközönség reménykedve várta az áldásos esőt, melyre már hetek óta hiába várt. Városunkban volt is egy kis eső, de a vihar, mely a közeli vidéken dühöngött, városunkat elkerülte. Szerencsére, mert a vihar nagy jégveréssel járt, mely a ter­mésben óriási károkat okozott. Különösen nagy a kár Lénárdfaluban, Mogyoróson, Sikárlón, amely községek határaiban a tengeri majdnem mind a földön hever. Makray kútja. Makray kutjára újabban a nagybányai tejfogyasztó szövetkezet adományo­zott 25 koronát. Főösszeg 2091 K 90 f. Baromvásár. A legutóbbi kedden megtar­tott baromvásárra összesen 52 darabmarhát haj­tottak föl, melyből 8 darabot eladtak. Országos vásárok vármegyénkben Augusz­tus 8 án Aranyosmedgyesen,Nagyecseden, 14-én Avasuj városon, 16-án Nagysomkuton, 18-án Csengeren, Erdőszádán, 21-én Nagybányán. Népmozgalom A folyó évi julius havában házasság köttetett 45 Született 35. Elhalt 21. Az év elejétől julius hó végével bezárólag há­zasság köttetett 83, született 291, elhalt 242. Hasonlítva az előző év hasonidejével: akkor volt a házasságkötések száma 65, most 83, több 18-ai, a születések száma 276, most 291, több 15-eI, az elhaltak száma 236, most 242, több 6 tál. Székrekedés ellen a világ leghirnevesebb orvosludorai állandóan rendelik a természetes Ferencz József-kescrüxizel, mert pontos hatása folytán oly ideális hashajtó, melynek bámulatos az eredménye. A forrásoknál töltött és a keres­kedésekben üvegpalackokban forgalomba hozott eredeti Ferencz József-keserüviz nemcsak pil­lanatnyi megkönnyebüiést szerez, hanem az idült I eldugulást meg is szünteti, mert sokszor már egy rövid 2-3 heti kúra helyreállítja a gyomor és belek normális működését. A valódi >Ferencz József«- viz kellemes, amellett természetes pá­ratlanul biztos erős hatásáról egy kísérlettel hamar meg lehet győződni. Figyeljünk mindig a címkére, mert azt csalódásig utánozzák! Ha nem áll rajta a teljes név: Ferencz József budai keserüviz, valamint a szent korona, úgy utasítsuk vissza, mert akkor az csak csekélyebb értékű viz lehet. Kapható a gyógytárakban és fűszer- kereskedésekben.

Next

/
Thumbnails
Contents