Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-08-03 / 31. szám
NAGYBÁNYA 3 1911. augusztus 3. bocsájt. Valami különös nagy kiválóságot nem találunk e drámában, a tárgy örökké érdekes volta, melyet a szerző raffináltan hatásra törekvő jeleneteivel élénkít, azonban mégis megfogta a nézők szivét; a tévedt nő meghurczollatása, a megcsalt férj lelki küzdelme s ezek mellett két kis gyermeküknek a család békéjét feldúló botrányt meg nem értő ártatlan naivsága nem hagyhatott senkit hidegen. Az előadás nagyon szépen sikerült. Zöldy Vilma és Vidor József a két főszerepben igen derék alakítást adtak. Zöldy Vilmát nyílt színen is megtapsolták. Sípos Zoltán (Artenezzo) ismét tanúságot tett kiváló tehetségéről, nehéz szerepét bámulatos tökéletességgel játszotta meg. Az elég jó keretből kiemelendőnek tartjuk még Romokai Gabriellát és Herczeg Vilmost. Csütörtökön ismét Lehár-darab került színre Ennek a csodálatos invenczióju és ter- mékenységü muzsikusnak minden operettje sláger, hogy a hivatalos szólással éljünk. Ez az esti is ép ilyen. A herczegkisasszony édes muzsikája hamarosan megnyerte a közönség tetszését. Ügyes ember Lehár, amellett hogy hangszerel, úgy, mint a nehezebb operett-múzsa képviselői, mégis elég könnyűek, dallamosak operettjei, könnyen az ember fülében maradnak s talán ez teszi darabjait oly felkapottakká. De librettói is elég ügyesek. Mindenféle népfaj szerepelt talán már operettjeiben: tót, német, magyar, román, görög; egynéhány szép nemzeti dalt aztán kidolgoz, természetesen zseniálisán s kész a biztos hatás. A herczegkisasszony görög földre vezet bennünket s kissé szatirikusán mutat be egy állami védelmet élvező, részvénytársaságra alapított rablóbandát. A herczegkisasszony a bandafőnök leánya, akit végül elvesz egy angol hajós kapitány. A jobb operettek közül való ez, még a szövegkönyvet is beleértve. Az előadás pompás volt. Dénes Ella a czimszerepben ügyesen játszott és szépen énekelt. Szende úgy alakításával, mint ez este teljesen tisztán csengő baritonjával szolgált rá az elismerésre. Burányi éneke ellen nem lehet kifogást tenni, csak játéka volt egy kissé formátlan Komáromi Gizi kedvesen játszotta meg Marianne szerepét,, Heltai éHugó polikárja is nagy tetszésre talált. A zenekar pontosan kisért, eltekintve a vonósok közül egytől, aki rendesen rosszul hangolja fel szerszámát s konzekvensen húzta hamisan, pedig nagy szerepe volt szólókban. Pénteken Roda Roda szinte hírhedt vig- játéka, a Csákó és kalap ment. Nem csoda, ha Bécsben előadását betiltották. Maró gúny ez úgy a császári és királyi ármadia ellen, de meg ép nem a leglojálisabb hangokat pengeti az uralkodó herczegekkel szemben sem. A csákó alatt megőszült, vagy megkopaszodolt ezredes vágyik a polgári fejfedő, a kalap után, szóval, szerelne nyugdíjba menni. De nem lehet Kapóra jön az ezredjubileum a főherczeg jelenlétében. Mindent elront, hogy csak nyugdíjba küldjék, de a főherczeg, aki egy csinos nővel élvezte végig a gyakorlatot s igy nem sokat látott belőle, a legnagyobb dicsérettel halmozza el s tábornoki rangot helyez kilátásba. Ez csak a darab veleje. De emellett benne a katonai czifra nyomorúság oly karikirozott képe tükrözik, hogy nemcsak a czivil, de a katona is kénytelen megmosolyognia. Nem sértő, az igaz, de mintha vitriolba mártott tollal irta volna a szellemes szerző az annyira dédelgetett kais. und könig. Armee kipelíeng'rezésére. Mátrai volt az est hőse. Mérsékelt, minden túlzástól ment alakítása osztatlan tetszésre talált. Pompás figurákat mutattak be Bagliy (a viccenzai herczeg), Bellái (a kutyamosó) Markovils (Ernstein), mindenütt ügyesen karikirozva ezeket a tipikus alakokat. Zöldy Laudiesennéje, Vidor Kende- ressyje sikerült alakítások voltak. De ha hirte- lenében fel akarnék külön-külön sorolni mindazokat, akik a mulattató est sikeréhez hozzájárultak, egy nevet sem lehetne elhagyni; még a segédszemélyzet is kitett magáért. Szombaton Heltai Hugó jutalomjátékául egy angol bohózatot, Csárli nénjét adták. Heltai egyénisége oly közkedveltségnek örvend közönségünknél, hogy szinüliig megtelt a nézőtér. Hatalmas koszorúval lepték meg tisztelői azért a sok derült estéért, melyet rövid itt tartózkodása alatt szerzett. A darab maga nem valami irodalmi érték, ostobaság az egész, de bohózatnak megjárja Heltai női szerepet játszott benne, s oly groteszk módon utánozta a nőt, hogy az emberek majd halálra kaczaglák magukat. Nadrágszoknyába is bujt, kicsit czirkuszi ruhához hasonlított, de a dal, melyet énekelt, frenetikus tapsra késztette a publikumot. A felvonás közben Kiss Ilonkával eljárt apacs táncza a sce- nirozás hátborzongató volta mellett is a szép benyomását tette mindenkire, hiába a kecses mozdulatok a rémes keretben is megteszik hatásukat. Kívüle a bolondság sikerén fáradoztak Vidor, Sípos, Vájná, inig a nők Pongrácz Maliid, Horváth Lenke, Czakó Miczi a finomabb komikumot szolgállaüák a meglehetősen esetlen darabban. Vasárnap a Herczegkisasszony került színre másodszor hasonló jó előadásban, mint az első. Nézőközönség is elég szép számmal nézte végig ennek az újdonságnak második előadását. Hétfőn Strauss régi szép operettje, a Bőregér került színre Dénes Ella jutalomjátékául, egyszersmind e darabban búcsúzott el Komáromi Gizi is. A közönség mind a két művésznőt meleg óváczióban részesítette. Komáromi hatalmas virágcsokrot és ajándékot kapott s megjelenésekor virágeső hullott a színpadra. Játszottak is oly kedvvel, hogy a kedves darab még jobban elragadtatta a közönséget. Komáromi Gizi (Adél) bájosan karikirozta a szobaleányt, ennivalóan mimelte az úri szokásokba belecseppent szobaAz elválás fájdalmairól beszéltem. Az ő arczán egy könnycsepp pergett végig. Én forró csókjaimmal felszántottam. Megcsókoltam százszor, ezerszer. Keblemre szorítottam fejét a igy susogtam fülébe: — Szeretlek Margit, imádlak, nem hagylak el soha! Vallomásomra ő egy csókkal válaszolt. Égető csókkal, most is érzem arezomon. Ez a csók aztán tüzbe borított. Megőrjített, bolonddá tett. Vaserővel szorítottam magamhoz a leányt, aki menekülni igyekezett. Hiába vergődött szegény kis galamb, nem tudott elmenekülni ... Mikor kábultságomból magamhoz tértem, Margitot nem láttam sehol. Kerestem, nevén szólítottam, de hiába. Vacsoránál láttam utoljára. Sápadt volt nagyon s kék szemével szemrehányólag tekintett reám. — Ön elbúcsúzik tőlünk most, hadnagy ur. mondta édesanyja. Igazán nagyon örültem, hogy vendégül láthattuk s nagyon köszönöm, hogy szomorú magányunkat pár napra elfeledtette velünk. A szégyen pírja futotta el arezomat. Szegény boldogtalan öregasszony nem is sejtette, hogy mint rabló távozom el az ő becsületes házából. — Bocsásson meg Margit, mondottam a leánynak, mikor pár perezre magunkra maradtunk. Bocsásson meg az Istenre kérem, én jóvá fogom tenni hibámat. Mihelyt valami állást kapok, eljövök magáért s feleségül veszem. Megtenném most, de nem lehet. Nekem nincs, önnek sincs kaueziója. Könnyezve csókoltam meg kezét s azóta nem láttam. Nem is hallottam hirt róla. — Miért nem látogattad meg, vagy miért nem Írtál neki ? kérdeztem tőle. — Mert csak mint vőlegény akartam viszontlátni. Mikor megmondhatom neki, hogy itt vagyok, eljöttem, be akarom váltani szavamat. Sokszor fogott el a vágy, hogy lássam, sokszor útnak indultam, de legyőztem vágyakozásomat. Azzal büntettem magamat, hogy ne lássam őt, kit imádok. — De hátha férjhez ment azóta? szóltam én. — Margit nem ment férjhez. Ismerem én őt jól. ö csak engem szereteti s engem szeret most is. Ö érzi, tudja, hogy visszatérek hozzá. És én most hálát adok a jó Istennek, hogy meghallgatta könyörgésemet. Sikerült állást kapnom. Gyakorlatok után kilépek a katonaságtól s feleségül veszem Margitot. Eközben előtört a hegyek közül a nap s ránk vetette meleg sugarait. Fábián főhadnagy elővette óráját s örömtől sugárzó arczczal mondta : — Félóra múlva ott leszünk! Aztán gyors léptekkel előre rohant. Alig tudtunk nyomába érni. A katonák káromkodva kérdezték egymást: — Mi baja a főhadnagy urnák, hogy úgy szalad. Ilyen bolondul még sohasem ment életében! Jó félóra múlva a Szamobori hegyek közé ériünk. Körülbelül száz méter széles ut vezet a hegykatlanba, ahol a város fekszik. Köröskörül magas hegyek, erdőkkel koszoruzva. Amint a cziczáf, énekszámai szintén nagyon szépen sikerültek, aratott is sok-sok tapsot. Dénes Ella (Rozalinda) ez este újra csillogtatta fényes hangját, a nehéz koloratur szerepet pompásan énekelte végig, a közönség őt is zajosan ünnepelte, ugyanis gyakran-gyakran felhangzott a hosszasan zugó tapsvihar. Mátrai sok rutinnal alakította Eisensteint, bár kissé kellemetlenül hatott, hogy gyengén énekel. Szende, Herczeg, Burányi és Pongrácz Matild segítettek az ünnepeiteknek igazán derék s az ünnepi előadáshoz méltó keretet szolgáltatni. Kedden Beregi Oszkárnak, a Nemzeti Színház művészének vendégfellépteül Shakespeare tragédiáját, Romeo és Júliát adták. A közönség szinüliig megtöltötte a nézőteret, mert Beregi hírneve eljuttott hozzánk is. Mindenki igyekezett látni a nagynevű művészt, aki első este egyik hires szerepét játszotta el. Remek színpadi alak, igazi Antonius termet, hozzá annak ékesszólásával is. Romeo és Julia boldogtalan szerelme az ő interpretálásában könnyekig megindította a nézőket. Nem csoda, ihletett művészi lelke az érzelmek összes skáláját hűen tudja tolmácsolni: a boldog szerelemtől ittasult lelke örömujjongását, száműzetésén s kedvese elvesztésén kétségbe esett szive kínos vergődését s a sok szenvedésben megtört énjének lethargikus fásultságát. Előadásában a természetes modor és a klasszikusokat magyarázó énekelve szavaló irány között ügyes mérséklettel megtartotta az arany középutat. Beszéde értelmes és kellemes hangját még akkor is lehetett érteni, mikor zokogásba csapott át, pedig ez a mi színházunknál szinte lehetetlenség. így egy szava sem veszett el, pedig ez a mi színpadunkon gyakori. Kevéssé kicsi volt neki a színpad, természetes is, ily liliputi helyhez nincs hozzászokva. Partnere Czakó Miczi elragadó szendeséggel adta a szerelméért mindent áldozó Júliát s még a drámai magaslaton is eltalálta a megfelelő hangot. Szép, mondhatni zajos sikere volt, nyílt színen is többször megtapsolták. A kisebb szereplők közül kivált Sipos Zoltán (Merkutio), kin egyik-másik színben nem is lehetett észrevenni, hogy Beregi a partnere. Herczeg, Vidor, Ross szolgáltatták az eléggé gördülékeny előadáshoz a megfelelő keretet. ReviczkiEtel (dajka) alakítása egy modern drámában nagyon ügyes lelt volna, itt azonban disszonáns volt az ensembleval. Heti műsor: Szerdán: Hamlet, tragédiája. Beregi Oszkár második vendégféllepte. Csütörtökön: Kísérletek, dráma. Beregi Oszkár utolsó vendégfellépte. Pénteken: Mádi zsidó, énekes bohózat. A szombathelyi lűzkárosult színészek javára. A II. felvonásban nagy fehér kabaré. Szombaton : Heidelbergi diákélet, operett. Sipos Zoltán jutalomjátéka. Vasárnap d. u.: Iglói diákok, operett. » este : Postás fiú és húga, bohózat. szoroson át, a hegykatlanba értünk, megpillantottam egy meredek hegycsúcson a szamobori várat. Ég felé meredeznek falai, tornyának romjai. Alatta a dombon mindjárt szemembe ötlött a régi kastély. A főhadnagy hozzám nyúlt, megfogta karomat, s izgatottan mutatott arra felé: — Látod, ott van a kastély. Hátamögött a kert, az erdő. Szélsebesen rohant előre. A századot rábízta az őrmesterre. — Hová vezessem főhadnagy ur a századot ? — Ahová akarja! kiáltott vissza a főhadnagy izgatottan s tovább rohant. Alig tudtam követni. Mikor az ódon kastély kapuja elé ért, megállóit és bevárt. Együtt mentünk a kastély udvarára, illetve kertjébe. Alig tettünk néhány lépést, a fák közül az utón egy ősz öreg asszony jött felénk. — Ez Margit édesanyja, súgta fülembe Fábián főhadnagy. Hogy megöregedett! Az öreg asszony barátságtalanul nézett végig bennünket mint egy olyan, aki megvet minden katonát. Arcza akkor lelt csak barátságosabb, mikor a főhadnagy bemutatta magát: — Igen, emlékszem a főhadnagy urra. Nagyon jóravaló tisztességes ember. Örülök, hogy újra vendégül láthatom. A főhadnagy kérdőleg hordotta széjjel tekintetét a kertben. Az öreg asszony megértette : — Keres valakit főhadnagy ur ? Ne keressen senkit, csak én magam vagyok, mondotta szomorúan.
