Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1911-12-28 / 52. szám
»4 IIS:, évfolyam. er 3aó 20. 5 2-i Ír szám. i» (2SÉlPmOjDAX.MI Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula kSnyvkeraskedd üzletében is. A pótádó. — Az 1912. évi költségvetés. — (J Deczember 27. Előttünk fekszik a város 1912. évi költségvetési előirányzata. A rengeteg számadatok 1,132.842 K bevétellel szemben 1,190.842 K kiadást s igy 58.000 K hiányt tüntetnek föl. A milliós költségvetés mellett őszintén szólva meglep bennünket az 58000 koronás hiány. Tekintettel a szerfölött mostoha viszonvokras arra az átmeneti állapotra, melyben jelenleg vagyunk, hogy a nagyobb alkotásoknak még mindig csak terheit viseljük, de jövedelmeit még alig huzzuk, — mi nagyobb deficzitre számítottunk De minden kellemes csalódásunk mellett is az 58.000 koronás hiány elég tekintélyes summa, hogy a város ügyeinek intézőit komoly gondolkozóba ejtse. Eszünk ágában sincs, hogy a konvenczió- nális takarékoskodás emlegetésével fari- zeuskodjunk. Nagybánya, ezt méltó büszkeséggel nióiicíhatjült itz fitóbbi 'evekben belépett a modernül fejlődő, haladó városok sorába. Sok alkotásával megelőzte a nálunknál nagyobb vidéki emporiumo- kat. Stagnálásnak, visszaesésnek tehát most már helye nem lehet, hacsak veszélyeztetni nem akarjuk az eddig tett beruházásokat is. A haladó korral most már lépést kell,tartanunk s vissza nem rettenő törekvéssel kell kiépítenünk minden hiányzó, vagy hiányos intézményünket. Bátran megtehetjük ezt, fedezetünk is lesz bőven erre, csak ki kell aknáznunk a rendelkezésre álló erőforrásokat. Abban igaza van laptársunknak, a N. H-nak, hogy a képviselőtestület ez ideig szinte exezellátc abban, hogy az évi költségvetések tárgyalásai során a számadatok bravúros csoportosításával minden deficzitet eltüntessen s igy a saját vállairól, »aki hátul marad, az tegye be az ajtót* elvénél fogva, minden terhet lerázzon, — de abban már nem értünk egyet laptársunkkal, hogy a súlyos helyzet egyedüli panaczeája a pótadó behozatala volna. A pótadó behozatala nagyon kétélű fegyver. Ahoz csak a legvégsőbb esetben szabad nyúlni 1 Mikor már semmi más eszköz és mód nem áll rendelkezésünkre, hogy a mutatkozó hiánjd fedezhessük. Csak akkor beszélhetünk a pótadó behozataláról, de addig nem! Hiszen azon adó-alapunk, mely pótadóval megróható, oly csekély, hogyha a pótadóból csak valamelyest is szamba- vehető összeget akarunk kihozni, hát "mindjárt (Jö—80%-os pótadó kivetésén kellene kezdenünk. Mit jelentene ez? Azt, hogy a város társadalmának épen a város fentarLó gerinczét támadnék megexisztencziájában s tennék helyzetét elviselhetetlenné, mig a túlnyomó többség minden legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül élvezné azon előnyöket és kellemes helyzetet, melyet egy modernül berendezett város nyújtani képes. Mért mikor pótadóról beszélünk, a mi specziális viszonyainkat figyelmen kívül hagyni nem lehet. Birtokos osztályunk j ezer-féle teherrel küzd s a jobb jövő reményével ragaszkodik azon földhöz, a I melyet apáitól örökölt, vagy véres verej- I téliével szerzett. Ez osztálylval szemben hasonlíthatatlanul jobb dolga van az ugv- I nevezett kereső osztálynak, melynek jóllétét, luxus üzését látjuk, de amely osztály ; aligha volna pótadóval megterhelhető. Tehát az évi költségvetések hiányai- I nak nem a bravúros eltüntetése, hanem oly jövedelmi források megteremtése volna a főfeladat, mely egyformán, egyenlően érintené a város minden polgárát. A város számvevői hivatala előterjeszt is e tekintetben egynéhány javaslatot. Fokozni lehelne a jövedelmet, ha megadóztatnánk az italnemüek azon részét, melyek a törvény értelmében is pótadóval megadózhatók. Ez igazságos teherviselés volna, mert mindenkit a fo- j gyasztás arányában terhelne meg. Helyén való volna egy hatósági zálogház alapítása. Jelenleg városunkban zálog- . ház nincs; a zálogházi üzletet a városi i takarékpénztár is kiküszöbölte üzletkö- ' réből, tehát a hatósági zálogház nemcsak I a kis exisztencziáknak nyújtana segítséget a kritikus pillanatokban, de jövedelmet is hajtana a közszükségletek fedezésére, j Zálogházi helyiségül pedig föl lehetne használni az István-szálló azon lokalitá- sait, melyek kiadva nincsenek. Igen előnyösnek és hasznothajtónak mutatkoznék a kötelező tüzkárbiztositás elrendelésével akár egy tüzkárbiztositó Á „Nagybánya“ tárczája. Árad. a Vág. — Irta: Peterdi Andor. — Tavaszodik. A nap meleg csókjától, A hegyormokról leolvad a hó, S én falumtól messze messze, távol ügy aggódom: Hogy megárad a szilaj Yág-folyó. Egy falut féltek a Vág vize mellett, Odavisz gyakran az emlékezet, És üzenek a hajló füzeseknek, Hogy élek még, De visszatérnem többé nem lehet. Az arany hajnal ott lángolt föl nékem, Ott bámultam a lebukó napot, IS a Vág morajló, zuhogó vizében Elhallgattam, Hogyan zokognak a vizidalok. Egy színes kagylónak, ó, hogy örültem, Mit a folyó a partra kivetett, És a fövényben órák hosszat ültem, Eogozgattam Mesebeli, szép álomképeket. S mi lett belőlem, mivé lett a gyermek, Ki ama tájról eltűnt egy napon, A folyó, part, a mezők elfeledtek, S talán te is, Játszóhelyem: kicsi homokhalom. A Vág völgyéből kisodort az élet, Akár a kagylót hömpölygő folyam, De mikor éltem alkonyához érek, Egy vágyam van. Hogy ottan pihenhessek boldogan. Add jó Uram, ha a Vág meg is árad, Ha el is önt partot, mezőt, utat, S ha el is önt útjában minden gátat, Add jó Uram. Hogy el ne öntse az én falumat! . ., Az én saját külön olaszom. — Irta: Sas Ede. — Bizonyára sajátságosnak fogják tartani, ha bevallom, hogy van nekem egy furcsa szenvedélyem : a protezsálás. Mondhatom, hogy valósággal riffinált kéjelgés az, amit ebben a tekintetben véghezviszek. Mikor ott áll előttem a kérelmező s kétség és remény közt emeli szemét reám, akinek kezébe sorsát letette, minden porczikám reszket a gyönyörűségtől. Olyankor megszólal bennem egy titkos hang és hízelegve súgja: Látod, milyen nagyszerű dolog az, hogy te ilyen hatalmas férfiú vagy, akinek egy szavától családok boldogsága, élet és halálkérdése függ! Akihez messze földről zarándokolnak az emberek, hogy szerezz nekik udvari tanácsosságot, vagy ami sokkal nehezebb feladat: villamos kalauzságot. Téged vesz körül az a bűbájos nimbusz, hogy mindent ki tudsz járni, még ami minden javak legfőbb java Magyarországon: még patika jogot is. Kevésbé lesznek azonban meglepetve, ha diszkréczió mellett — amennyire a diszkréczió igy, a tárczarovatban lehetséges — becsületes, férfias őszinteséggel beválom, hogy soha, de sóba sem váltottam be az ígéretemet, amit a kérvényezőnek tettem. Ha valaki csak egyetlen egy esetet is tud, amikor megtartottam a szavamat: gazembernek nevezhet a nyílt utcán. Még a szenvedélyeimben is a mérséklet hive vagyok s ezért a protezsálásnak csak az elsőfokú gyönyörűségét szoktam kiélvezni. Első fok: mikor az ember a protekczióért esedezőnek beígéri a támogatást. Második fok : amikor tényleg boldoggá tesz valami kilenczgyerekes családapát egy huszonötforintos rendőri állással. Nem, én ennyire sohse mentem: szerényen mindig beértem az első fokozattal. Az én pártfogásom révén még utcaseprő sem lett soha senki; csak egyetlen egyszer sikerült egy jó barátomnak a protekcziómmal egy hideglelést szerezni. A dolog úgy történt, hogy egy déligyümölcs kereskedőnél voltam, amikor belépett oda a jó barátom. — - Kérek egy szép ananászt. — Sajnálom uram, de azzal éppen nem szolgálhatok. — Hogyan? Hiszen a kirakatba ki van téve egy gyönyörű ananász.