Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-07-06 / 27. szám

NAGY BÁNYA

3

landó végleges döntésképen a régi épület kibővítése eszméjének elejtése mellett a főgimnázium számára az u. n. elhagyott temető (Klastrom-mező) telken uj épületet emelni azon esetben, ha a közönség ezen telket az építkezés megkezdése előtt saját költségén vízteleníti stb. Egyébként természetesen az összes hivatali elődöm állal az 1908 évi 46068. sz. rendeletben megállapított feltételek teljes épségben maradnak.«

Ezen feltételeket a város f. évi junius hó 10 én tartott közgyűlésében újólag elfogadta, tehát a megegyezés kérdése az ismeretlen helyről fölvetett nehézségekkel szemben is teljesen rendben van.

Ezek volnának a dolgok historikus előzményei dióhéjba foglalva.

Hogy áll tehát most ez az ügy?

A város részéről teljesen rendben volna, s rendben volna a vallás és közoktatásügyi minisztérium részéről is, mert a minisztérium méltányolta a város közönségének óhaját, a város közönsége pedig teljesíteni kész a minisztérium feltételeit, melyek egyébként szerződésbe is foglalvák.

A város álláspontja nyilt, határozott s nagyon nyomós argumentumokon nyugszik. A város ragaszkodik a szerződéses megállapodáshoz s ezzel a klaslrom-mezei telken az uj főgimnáziumi épület felépítéséhez, mert 1, erős meggyőződése, hogy a jelenlegi főgimnáziumi épület tatarozásával vagy kibővítésével a kérdést leg- fölebb csak 10 — 15 évre oldhatjuk meg úgy, ahogy s ez a megoldás is nagy költségbe, mintegy 300,000 koronába kerül; 2, ragaszkodik a klastrommezei építéshez, mert hiszen a miniszter határozottan kijelentette, hogy az állam 900 □ -ölen aluli telken uj épületet semmi körülmények között sem emel, tehát ha a város alkalmas, modern s minden követelményeknek megfelelő gimnáziumi épülethez akar jutni, pedig ilyenhez akar jutni, ha már oly óriási áldozatra kész, akkor teljesen el kellett tekintenie a jelenlegi helyen való minden építkezéstől s a főgimnázium helyéül uj telket kellett keresnie, melyre legalkalmasabbnak a klastrom mező mutatkozott; 3., de ragaszkodnia kell a városnak a szerződéses megállapodáshoz azért is, mert amellett, hogy egy mintaszerű s elhelyezésére nézve páratlan fekvésű főgimnáziumi épületet biztosit a városnak, az a városra előnyös is, mert egyúttal fölmenti a várost a városház építésének súlyos gondja alól, visszaadván e czélra a régi főgimnáziumi épületet, másrészt pedig fölmenti a várost a nem kevésbbé terhes évi 16.000 korona hozzájárulás fizetése alól.

Ennyi nyomós érveléssel szemben dr. Bencz János, aki legkezdetben amellett volt, hogy a jelenlegi főgimnázium teljesen lebontassák s helyébe egészen uj épület emeltessék, most odamódositotta állásfoglalását, hogy leghelyesebben a kérdés úgy oldatnék meg, hogy

1911. julius 6.

Ahogy a szatócsboltba ért, vásárolt egy nyaláb gyertyát, egy parasztnál pedig megrendelt egy nagy fuvar fát; hogy mindezt megfizethesse, természetesen mégegyszer annyi fonást kelleti elvállalnia, mint azelőtt.

Estefelé, hogy ismét otthon volt, sok-sok imádságot mondott s jámbor énekek zengésével igyekezett jókedvét megőrizni. De lelke mindjobban megtelt lemondással. Mégis megtette azt, amire eltökélte magát.

A belső szobában megágyazott magának, a külsőben a tűzhelyen nagy rakás fát halmozott össze s alája gyújtott. Két gyertyát állított az ablakba s a kunyhó ajtaját kitárta. Aztán bement szobájába s lefeküdt.

Hevert a homályban figyelt.

Valóban léptek hangzottak, mintha a glecs- cser jegén valaki keresztül jött volna. Sóhajtva, terhét vonszolva közeledett. Halkan körüljárta a kunyhót, nem mert rögtön belépni. Majd a kunyhó oldalához simult, foga vaczogott.

Agnes anyó ezt már nem bírta tovább. Felugrott ágyából, kisietett a külső szobába, ott magára csapta s bezárta az ajtót. Ez már sok volt. Húsból, vérből való ember ezt nem tudja elviselni.

A kunyhó előtt nehéz sóhajtások, fáradt, beteg, sebes lábak csusszanása hallatszott. Egyre feljebb-feljebb vonszolták magukat, fel a gleccser jegére. Néha-néha még zokogást hozott a szél, majd újra csend lett.

Agnes néni majdhogy eszméletét nem vesztette szorongásában. »Vén boszorkány, gyáva

a Hunyady-ulczai front teljes szélességében egy kétemeletes épület emeltetnék s a jelenlegi épület hátsó, kétharmad része pedig lebontatnék, hogy az intézet némi szabad térhez is jusson.

Hogy e telek mily szörnyűségesen kicsiny, azt maga is elismeri azzal, hogy a jókarban levő épület kétharmad részét ítéli szükségesnek a lebontásra, csupán azért, hogy az iskola némi szabad térhez is juthasson.

Anélkül, hogy dr. Bencz János jó inten- czióit a legkevésbbé is kétségbe vonnók, valóban teljesen érthetetlen előttünk ez az állás- foglalása.

Nem bizonyította be, de meg sem kísérelte bizonyítani, hogy a régi épület kitoldása vagy két emeletre húzása ideálisabb megoldás lesz, mint a nagy, szabad téren való teljesen uj építkezés. Sőt zárószavaiban maga is bevallja a legutolsó miniszteri döntés leérkeztével, hogy ha »a gimnáziumi épület kérdése ezen az alapon (a Klastrom-mezőn) megoldáshoz jutna, csak elismerés illetné azokat a férfiakat, akik ez ügyet minden akadáiylyal szemben ebbe az irányba visszaterelték.«

Dr. Rencz igazgató a városéval egészen ellentétes felfogását tehát nem arra alapítja, hogy az övé jobb megoldás volna, hanem csupán arra, amit többször hangoztat, hogy az uj építkezés nagyon sokba fog kerülni, sőt nyíltan kifejezést ad az ezen alapuló aggodalmának, midőn Írja: »hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium az utolsó perczben, mikor már minden előkészület megtörtént, vissza fog lépni a Klastrom-mezőn való építkezéstől az előálló óriási költség miatt.«

Hát e tekintetben mi teljesen megnyugtathatjuk dr. Rencz igazgatót. A minisztérium, midőn a várossal a szerződést a főgimnázium építésére vonatkozólag megkötötte, nagyon is tisztában volt azzal, hogy az uj épület nem 200-300 ezer koronába fog kerülni, mint kerülne a tatarozás vagy a kibővítés, hanem sokkal többe. A köz- oktatásügyi minisztérium már nem egy gimnáziumot építtetett, hogy ezt ne tudná. Azon örvendetes körülmény, hogy az uj főgimnáziumnak négy holdas lelke lesz, az építkezést aligha fogja megdrágítani, mert hiszen négy holdas telekre is csak azon épület jő, ami jönne esetleg egy 1000 □ öles területre. A szükségnek és a követelményeknek teljesen megfelelő. Sem nagyobb, sem kisebb, legfölebb a játszó- és szabadtér lesz nagyobb.

A minisztériumról pedig sokkal jobb véleményben vagyunk, mintsem feltennők róla, hogy egy oly szerződéstől, melyet az előd: gróf Apponyi Albert a várossal megkötött, az utód: gróf Zichy János újólag megerősített, egyoldalu- lag s csupán azon okból, mett az építkezés költséges volna, esetleg visszalépne. Hiszen ha az írott szerződéssel ilyen könnyen játszani lehetne,

vagy!« — mondta magának. »A tűz kialszik s leég a drága gyertya. Hát hiábavaló legyen minden a te hitványságod miatt?« Ezeket mondván, mégegyszer fölkelt s félelmében sirva, vaczogó fogakkal, reszkető tagokkal kiment a másik szobába s feltárta az ajtót.

Újból lefeküdt és várakozott. Most már nem rettegett arra a gondolatra, hogy visszatérnek. Csak attól aggódott, hogy elriasztotta őket, hogy meg sem próbálják a visszatérést.

Erre az anyóka szobája homályában hívogató hangon kiabálni kezdett, ahogy ifjúsága idején nyáját szólitgatta: »Kicsi fehér bárány- káim, kicsi feher báránykáim, gyertek ide, gyertek ! Szakadékból, hegytetőről gyertek ide, kicsi fehér baranykáim !«

Most mintha heves szél zudult volna a hegyekről a kunyhóba. Ágnes anyó nem hallott se lépteket, se sóhajtásokat, csak a szélroham búgott a kunyhó körül s fütyült benn a szobában. Zúgása hosszan hangzott, szinte figyelmeztetni akart valakit: »Ss, ss, ne reszkess, ne reszkess!«

Az anyókának olyan érzése támadt, mintha a külső szoba annyira túl volna tömve kisértettel, hogy a falak is mindjárt szétvetődnek. Közben úgy rémlett neki, hogy odakünn a szellemek a háztetőt is le próbálják emelni, csakhogy több helyük legyen. Egyik kisértet folyton dúdolta: »Ss, ss, ne íeszkess! Ne reszkess!«

Ágnes anyót erre eltöltötte a boldogság és nyugalom. Összekulcsolta kezét és aludt.

Reggel úgy gondolt a történtekre, mint egy álomra. A külső szobában minden változatlan

vagy azt esetleg a sutba is dobni, akkor mire a szerződés, amelyben a város is nagy terheket vállalt magára? Nem, mi ilyenre nem is gondolunk s a felsőbb hatóságról ilyen könnyelmű játékot föl sem tételezünk.

Magyar embernél a parolázás is szentség, hát még az írott betű.

S ezzel végezhetnénk is megjegyzéseinkkel, csupán még egyet.

A város soha, egy pillanatra se ejtette el azt a tervet, hogy az uj főgimnázium a Klastrom- mezőn építtessék fel, mert ezt a telket úgy a legelső pillanatokban, mint most is a legalkalmasabbnak tartja. Az, hogy más telkeket is ajánlott föl, nem az eredeti terv elejtését jelenti. Midőn a Szendy-féle telekről szó volt, az ama bizonyos intrikák idején történt, midőn a Klaslrom-mezei építkezés veszélyben forgott s a város, hogy csak az uj építkezéstől el ne essék, a miniszter felhívására, kényszerűségből ajánlott föl más telkeket is. Á képviselőtestület tehát nem vádolható azzal, hogy az eredeti tervet csak egy pillanatra is elejtette volna. Amit tett, azt csak kényszerűségből tette.

De nem rekriminálunk.

Örvendjünk a dolgok ilyetén fordulatának s nyugodjék meg abban dr. Rencz igazgató is, hogy a minisztérium elismerve és méltányolva azt, hogy Nagybánya »elvégre ma is elég különleges és nevezetes város s igy nem épen ok nélkül tarthatna számot ilyen drága gimnáziumra is« — nem fog a várossal szemben szükkeblüséget tanúsítani a főgimnáziumi építkezés megvalósításánál.

Mi nagyon fogunk örvendeni, ha dr. Rencz János igazgató is, ki közönségünk osztatlan tiszteletét bírja, belátva soraink tárgyilagos igazságát, vállvetve fog dolgozni velünk a teljes siker érdekében s azok soraiban lesz, akiket az ő szavai szerint csak elismerés fog illethetni, hogy az ügyet minden akadáiylyal szemben ebbe az irányba visszaterelték és dűlőre juttatták.

é. in.

Tízéves találkozó.

Julius 5.

F. hó 2-án, vasárnap elég sikerültnek mondható találkozót tartottak Németh Béla fő.* gimn. tanár fölhívására azok, kik 1901-ben a nagybányai állami főgimnáziumban érettségit lettek.

A találkozók mellett és ellen sok érv szól, sokat Írtak már róla. A mi véleményünk szerint lélekemelő, főleg a mi nemzetiséglakta vidékünkön, az a harmonikus együttérzés, amely az életnek talán legfontosabb, de mindenesetre, legnehezebb, legküzdelmesebb s éppen ezért legváltozatosabb decenniuma, a pályaválasztás, a pályára való készülés, az érvényesülésre tövolt, a tűz kialudt, a gyertya leégett. A gyertyatartókban egy csöpp nyoma sem maradt a viaszknak.

Amig Agnes anyó élt, sohasem szűnt meg a halottakról ilyenformán gondoskodni. Fonoga- tott s egyre azon szorgoskodott, hogy reggelig tartó tüzet rakhasson minden éjszaka. Boldog volt, mert tudta, hogy hasznára van valakinek.

Jött aztán egy vasárnap, amikor Ágnes anyó helye üresen maradt a templomban. Néhány paraszt felment a kunyhóba, hogy megnézze, mi baja az öregnek, ott találták holtan. Kihűlt testét bevitték a faluba, hogy eltemessék.

Mikor a következő vasárnap, ép mise előtt, Ágnes anyót a földbe helyezték, kevés ember kísérte utolsó útjára. Ezeknek arczában sem volt szomorúság.

De mikor ép le akarták ereszteni a koporsót, hirtelen megjelent a templom udvarán egy nagy, komoly remete, a sirhoz lépett s kezével a hófehér bérezek felé mutatott. A sir körül állók látták, hogy az egész hegy, mintha örömében ragyogna, gyönge rózsaszínben ég s a hegy- közepén gyertyák fényéhez hasonlóan, apró sárga lángok sora kígyózik. Épp annyi láng volt a végtelen lánczban, ahány gyertyát a megboldogult az elkárhozottaknak ajánlott.

Ekkor igy szóltak az emberek: »Áldott legyen az Ur neve! Akiért idelenn senki sem gyászol, megtalálta örömét odafönn, a nagy magányosságban «