Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 27-52. szám)

1911-11-30 / 48. szám

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon.

Felelős szerkesztő :

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is.

Emberek és erkölcsök.

November 29.

„A mi időnknek — Írja Ambrus Zoltán — a kötelesség hián37a után mindjárt a felelősségérzet hiánya a legjellemzete- sebb és igazán uralkodó vonása.“

Valóban a családon kezdve a közélet valamennyi szervezetében olyan szembeszökő bizonyságát látjuk az Ambrus Zoltán szavainak, hogy az egyenesen kétségbeejtő

Vannak családapák, kik minden legkisebb lelkifurdalás nélkül nyakára hágnak annak a vagyonnak, annak a keresetnek, ami a családjuk jólétére, vagy éppen eltartására szükséges. A klubok kárlvaszobáiban, a vendéglők szeparéi- ban igen sok család jóléte veszett már el örökre.

Gyermeke nevelésére, jövendő sorsára igen sok atya nem gondol- Beadja az iskolába, tovább nem törődik vele Jár-e iskolába, van e tanszere, tanul-e, kik a pajtásai, hol tölti a szabad idejét? — ilyesmire gondolni eszébe sem jut. Ha bajba kerül a gyermek, összetöri kezét-lábát s azzal megtette a kötelességét, — a gyermek pedig folytathatja ott, ahol elhagyta.

A gyermek előtt szabadon tesz, beszél mindent, mindenről s nem tudja, hogy beszéde, tette milyen rombolást visz végbe annak lelkében, az életküzdelemben ingerültté lett férfi sötét színben látja az embereket, intézményeket egyaránt s ezt a söteí szint beszivja a gyermek lelke, mint a száraz szivacs a nedvességet s egész életében ez a szin- tónus lesz Ítéletének és hangulatának alapvonása. A gyermek lelke olyan, mint az aeol hárfa húrja, melyen a legkisebb szellőtől az orkánig a levegő minden hulláma hangot üt, léte, tartóssága a levegő-hullámok minemüségétől függ. A családi élet minden hangulathulláma érinti a gyermek gyönge lelkét, a durva, az erős ütések eltompitják s a finomabb érzések felfogására képtelenné teszik, Így az élet ezer szépségének az élvezésére elveszti a fogékonyságot, — a társadalom pedig ellenséget nyer benne.

Minden ember felelős magáért és övéiért annak a társadalomnak, melyben élnie kell. Senki sincs jogosítva, hogy az évezredek megfesziteít munkájával megalapozott és kiépített tái sadalmi szervezetet akár önmaga, akár hozzátartozói által lerontsa, vagy lerombolni megkísértse.

Azok a szabad tu •■ósok, akik a társadalom alapjait bomogaló destruktiv munkát tudománynak nevezik, vétkeznek a társadalom ellen, mert felelősség nélkül gyújtogatnak. Ki nem forrott, meg nem értett, gyakorlatilag ki nem próbált elméleteket — tények gyanánt dobnak a könnyű vérü, kritikai feldolgozásra készületien tömeg gyermeklelke elé, anélkül, hogy számolnának az egyéni és társadalmi kárral, amit okoznak.

Aki testileg agyonüt egy embert — felkötik, de aki lelkileg agyonüt százakat — az a szabad szó és szabad sajtó törvényes védelme alatt borostyánt arat.

Nincs olyan gyenge elméjű háztulajdonos, aki szó nélkül tűrné, hogy háza alapköveit a tudomány, vagy a művészet hamis ezégére alatt kihuzogálják, hogy összedőljön. A társadalom azonban nyugodtan tűri, hogy Nick Karterekkel, szükségnélküli magánludós elméletekkel, művészi reprodnkeziókként beadott erjesztő gombákkal aláássák fentartó pilléreit, ráuszítsák a megháborodolt elméjű szerencsétlen flótások százait.

Az igazi tudomány nem lehet társadalom ellenes, nem lehet destruktiv irányzatú, hanem társadalom erősítő, összetartó, fejlesztő, előbbrevivő. Romokon nem lehet építeni, mert nincs, aki építsen.

Ideje volna, ha a felelősség tanát bevinnék a nép legszélesebb rétegeibe is, hogy számon tudja kérni a boldogító apostoloktól cselekedeteik súlyát, értékét és életrevalóságát.

Milyen gyorsan megtisztulna a tér a felelősség nélküli ön- és közveszélyes magántudósoktól és világboldogitóktól, ha megkérdeznék tőlük : mire jó és ki bizonyította be az ő igazságukat? Hol vannak az eredmények, amelyeket Ígérnek? Micsoda alapon vallják okosabbaknak magukat, akik cselekvő életet nem is élnek, azoknál, akiket az élet formált

A „Nagybánya“ tárczája.

Egyedül.

Milyen ostobaság így egyedül járni I Senkiért se sírni,

Senkire se várni.

Könny nélkül, csók nélkül, Közönyösen, árván,

Lehullt lombu erdők Bús útjait járván

Hej, ha valakivel Járhatnék én erre —

A rút téti útból Szép nyári ut lenne l

Téli zúzmarára

Nyári napfény szállna —

Hulló száraz levél Pillangóra válnál

Színes pillangóra,

Nyári pillangóra,

Ha vélem lehetne Nyaram pillangója l

De örökre elszállt;

Kirepült kezemből —

Hej, csak emléke is Kiszállna telkemből!

Vértesy Gyula,

Káleb szerencséje.

— Allah hatalmas! mondta Káleb, a teherhordó és elvette feleségétől, Myrától, aranynyal himzett fátyolát, amelylyel az cicomázta magát és páváskodva kevélykedett. Allah hatalmas, bölcs és jóságos és nincsen köze hozzád, akit a Sátán teremtett.

Máskor nehéz volt a helyzete Kálebnek Myra pergő nyelvével és mozgékony kezével szemben. Ha este hazakerült, birka türelemmel engedte magára zúdulni az asszony szidásait és veszekedő káromkodásait. Ma aztán vége szakadt a türelmének. Hajnalhasadástól naplementéig dolgozott a bazárban és gondolatban már élvezte a finom birkahúst rizszsel, datolját és fügét. De, amikor hazajött, Myra száraz babot tett eléje avas olajjal, mert a pénzt, amelyet a háztartás költségeire adott neki Káleb, elköltötte. Szép uj fatyoll vett magának, aranynyal himzett fátyolt.

— Hogyha csak egy hétig eszünk száraz babot, mondta élesen, megtakarítjuk az összeget, igy ellenben már ki sem mehettem az utcára, a barátnőim előtt szégyeltem, hogy nincs mit magamra vennem. Hát egyáltalán nincs belátásod Káleb?

Kálebnek nem volt belátása. Myra elfelejtette, hogy a legerősebb férfiúnak is lehet gyönge oldala és hogy e gyöngéje inkább a gyomorban, semmint a szívben rejtőzik. Kálebnek is egy jó I ebéd képezte a fő élvezetéi, amit, egész napi I nehéz muukája által ki is érdémelt magának. Vége szakadt tehát egykedvű türelmének. Darabokra tépte a szép fátyolt és foszlányait az utczára dobta.

— A Sátán teremtett és hiúságot, pávás- kodást oltott beléd. Engedelmesség helyett, amelylyel tartozol nekem, zsarnokoskodni akarsz felettem és megrövidíteni szegény étkezésemet. Óvakodj, nehogy ilyesmi mégegyszer előforduljon 1

Myra ijedten hajolt meg Káleb szigorú szavai közben, de a szive megkeményedett férjének kegyetlen cselekedetétől és szép fátyoléért érzett fájdalma által.

Ekkor történt, hogy Allah kedvencét, a próféta utódát, Bagdad kalifáját, Almanzor Abu Dsááfárt kínzó lábfájás érte. Nem használt az orvosi tudomány, a fájdalom növekedett ős a fejedelem eddig jóságos szivét harag töltötte be.

— Oh Kahim, szólt orvosához, te, akit kiválasztottam, hogy őrködjél halandó porhüvelyem fölött, fia vagy a butaságnak és oktalanságnak! Ezt megkeserülöd! Hadd tudja meg ő is, mit jelent az a lábfájás I

És Hakim huszonöt botütést kapott a talpára és megtudta, mit jelent az, ha valakinek fájnak a lábai. De a kalifa fájdalmai ezért nem enyhültek. Fájdalmai növekedtek és a trónja köré hivott bölcsek és orvosok közül senki sem segített rajta. Erre kikiáltana egész birodalmában, hogy aki megszabadítja kínzó lábbajától, annyi aranyat kap, amennyit egy teve elbír.

Myra is hallotta ezt, a bosszúra vágyódó, gonosz gondolatokat szövő Myra. Megjelent a kalifa előtt, lábai elé vetette magát és eképsn szólt:

— Népeidnek felkelő napja, a világnak szeme, Uram, oh, hallgasd meg rabszolgád szavait 1 Káleb, az uram, tudna segíteni a betegségeden. De titokban tartja az orvosságot és megesküdött, hogy sohase árulja el.