Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1911-03-09 / 10. szám

4 NAGYBÁNYA 1911. márczius 9. Csaba főispán a királynál. Csaba Adorján, Szatmárvármegye és Szatmárnémeti város fő­ispánja csütörtökön a király elé járult, hogy köszönetét mondjon főispánná történt kineve­zéséért. Ide s tova egy esztendeje, hogy Csaba Adorjánt a két testvér-törvényhatóság élére állí­totta a királyi kegy, a főispánnak azonban nem volt módjában eddig, hogy kifejezze köszönetét ezért az uralkodónak. Most, hogy a király magyar székesfővárosában tartózkodott, ezt az alkalmat használta fel Csaba Adorján, hogy a felséges úrtól kihallgatást kérjen. Az audenczia, mely az elmúlt csütörtökön ment végbe, élénken tünteti fel az ősz királynak az ország kisebb dolgai iránt tanúsított érdeklődését is. Midőn Csaba Adorján megköszönte főispánná történt kineve­zését, a király ezt mondta: — Örvendtem, hogy kinevezhettem, Ön ugyebár régen működik a közigazgatási pályán ? — Huszonnyolcz éve, felséges uram, vá­laszolt a főispán. — Ez nagyidő. És biztosíték arra, hogy Szatmárban most az ügyek mintaszerűen van­nak vezetve. Majd hozzátette: — Ököritó, ugyebár a Méltóságod megyé­jében van? — Igen, felség! — MegilJetődve értesültem tavaszkor az ottani tűzvészről. Az eset legkisebb részleteit is elmondattam magamnak. A jelentőséges audenczia 18 perczig tartott. Megnyugtatásul. Sokan kérdést intéztek szerkesztőségünkhöz, hogy vájjon most, midőn városunkat a kiütéses tífusz behozatalának ve­szélye fenyegeti, a városi gőzfürdőt nem-e a malomárokból látják el vízzel, amely fertőzött vízben a városi tanács hirdetménye szerint is halál van. Megnyugtathatjuk a közönséget, hogy a gőzfürdőt nem a malomárokból, hanem a fürdő kertjének kutjából látják el vízzel, E te­kintetben az ellenőrzéssel a városi mérnök van megbízva, övé a felelősség is A villamos szinház. Az István szálló bérlő­társaságának villamos színháza immár négy elő­adást tartott, melyek mindenike nagyon meg­nyerte a közönség tetszését. A bemutatott képek igen érdekesek s ami fő tiszták s legkevésbbé sem rontják a szemet, ami főleg annak tulajdo­nítható, hogy az ideküldött képek teljesen újak s legkevésbbé sincsenek elkoptatva. A közönség mind a négy előadás alkalmával elég szép szám­ban jelent meg, de különösen a vasárnap esti előadás alkalmával zsúfoltan megtöltötte a szín­házat. A páholyok is mind el voltak foglalva. A legközelebbi előadás holnap, csütörtök este 8 órakor lesz, teljesen uj, szerfölött érdekes mű­sorral. Csaba főispán betegsége. Csaba főispán a királyi audencziáról jövet erősen meghűlt s most betegen fekszik a fővárosban Pannónia szállóbeli lakásán. A főispán mellett nővére, özv. Turman Olivérné van. A főispán állapota nem ad okot aggodalomra. Makray-kutja. A Makray-kutjára újabban a következő adományok folytak be: Ember Elek, Madán Ferencz, dr. Gellért Ferencz, Nagy György és neje, izraelita hitközség 10—10 K; Mladeiovszky Lajos, Kupás Mihály, Gyöngyössy Gyula, Jancsovits József, Steinfeld Mór, dr. Barna Samu, Radó Dezső, Lázár Bertalan, dr. Winkler Jenő, dr. Katz Izsó, Rezső Gyula, Far­kas Lipót 5—5 K; dr. Gergely György, Schrei­ber Kálmán 4—4 K; Fenyvesi Samu, Köves Lipót 3—3 K; Molnár Antal, Steinfeld Lipót 2—2 K. Az eddigi gyűjtés 1166 K. További szives adományok a város takarékpénztárához küldendők. Gondnoksági ülés. Az állami iskolák gond­noksága hétfőn délelőtt í/a 12 órakor Stoll Béla elnöklete alatt gyűlést tartott, melyen minden vita nélkül megállapították az állami óvódák 1911. évi költségvetését s tudomásul vették Yá- rady József gazdasági iskolai tanítónak előter­jesztéseit. A gondnokság elhatározta, hogy átir a bányakapitánysághoz, hogy a gazdasági iskola- köteles fiatal bányamunkásoknak tegye lehetővé az iskola látogatását az által is, hogy munka­bérüket megkapják az időre is, amit az iskolá­ban töltenek. A gondnokság megkeresi a tanfel­ügyelőséget, hogy miután Fliesz Henrikné tanító­nőt a központi iskolához helyezték át, a gazda­sági iskolához egy szaktanító kinevezését eszkö­zölje ki. Elhatározták azt is, kérni fogják a kultuszminisztert, hogy a vízvezetéket úgy az állami elemi iskolákba, valamint az óvódákba közegészségügyi s tisztasági tekintetekből vezet­tesse be. A gazdasági iskola ellenőrzőiül kikül­dettek: Január hóra dr. Ajtai Nagy Gábor ; febr. Alexy Kornél; márcziusra Bernhadt Adolf; ápri­lisra Bónis István; májusra Brebán Sándor; júniusra Gsepey Ferencz; júliusra Doroghy Ig- nácz; augusztusra Égly Mihály; szeptemberre Lessián János; októberre Moldován László; novemberre Neubauer Ferencz; deczemberre dr. Rencz János. A gondnokság örömmel vette tu­domásul, hogy a kultuszminisztérium a gazdasági iskolában szalmafonási tanfolyamot engedélye­zett s erre 758 koronát utalványozott ki. A tan­folyamnak, melynek Szolcol Ziza a vezetője, sok úri leány látogatója is van. Az iparos ifjak körének közgyűlése. F. hó 5-én, vasárnap déjután V2 4 órakor tartotta meg az Iparos Ifjak Őnképző Köre rendkívüli köz­gyűlését, a tagok élénk érdeklődése mellett. E közgyűlésen a lemondás folytán megüresedett elnöki és titkári állásokat töltötték be s több fontos egyleti ügyet intéztek el. Kapás Mihály, mint az egyesület tb. elnöke a közgyűlést meg­nyitva, ismertette az okot, mely a rendkívüli közgyűlés összehívását szükségessé tette s föl­hívta a közgyűlést, hogy az uj elnököt és titkárt válassza meg. Elnökké a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel Jancsovits Józsefet választotta meg, titkárrá pedig Bagossy Sándort s az igy meg­ürült II. titkári állásra Török Ferenczet szintén közfelkiáltással. Az indítványok során a köz­gyűlés elvben elfogadott egy indítványt, mely azt czéiozza, hogy az egyesület régi dalárdája állíttassák föl újra s ennek keresztülvitelével a közgyűlés a választmányt bízta meg. Mivel a da­lárda egyik főfeltétele, a működő tagok össze­hozása, máris biztosítva van, hisszük, hogy az I egyesület agilis vezetősége a dalárdát mielőbb | meg is alakítja. A többi egyleti ügyek és indit- j vány ok letárgyalása után Kupás Mihály tb. el- j nők a közgyűlést rövid, lelkes szavakkal zárta j be, fölkérve a tagokat az összetartásra, amely ; azután biztos alapja lesz az egyesület tovább- ; fejlődésének. A közgyűlés Kupás Mihály és Jan- ; csovits József éltetésével ért véget. Halálozások. Vettük a következő gyászjelen- j tést: Remetei Filep Gábor férj, remetei Filep Gyula, Piroska és János gyermekei; úgyszintén j testvérei, nagynénje, sógorai, sógornői és szá­mos rokon nevében is a fájdalom mélységes és pótolhatatlan érzetével tudatjuk, hogy a felejthetetlen jó hitves, gyermekeit rajongásig szerető gondos édes anya, Remetei Filep Gá- borné huszti Szabó Piroska f. hó 3-án délelőtt 10 órakor, fáradhatatlan életének 56-ik, boldog házasságának 37-ik évében, hosszas de krisztusi békével viselt szenvedés után csendesen jobb­létre szenderült. Drága halottunkat f. hó 5-én d. u. 2 órakor fogjuk ref. vallás szerint a misztótfalui ref sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Misztótfalu, 1911. márczius 3 án. Legyen áldott emléke! — Mély fájdalommal tudatjuk, a feledhetetlen anyának, testvérnek és nagyanyának Boross Magdolna szül. Boziníay gör. kath. özv. lelkésznőnek f. hó 2-án életé nek 85. és özvegységének 22. évében a halotti szentségek ájtatos fölvétele után bekövetkezett elhunytál A megboldogult hült tetemei f. hó 5-én d. u. 1 órakor fognak örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat f, hó 6-án d. e. 9 órakor a helybeli gör. kath. templomban fog az Egek urának bemutattatni Béke hamvaira! Iloba, 1911. márczius hó 3-án Bozintay Erzsébet Mihutiu n.-váradi gör. kath főesperes özvegye mint testvér. Boross János, makói gör. kath. esperes, Boross Hilárius deési gör. kath. esperes, Boross Gábor áll. tanító, Boross Erzsébet, Birlea gör. kath. lelkész öz­vegye, Boross Ludovika és Boros Ceczilia férj. Mózsáné mint gyermekei és veje. Boross János pénztáros, Boros László hiv. Budapesten, Boross Miklós lelkész, továbbá: Boross Mária, Liria, Ilon, István, János és Anna. Erdélyi Paulina özv. Andreika postatiszt, Boross Miklós, László, Angella, Surányi Veturia dédunokák. Erdélyi Gizella férj. Auria postatiszt, Erdélyi Lujza férj. Dunciu birt. Birlea Valéria férj. Surányi gör. kath. lelkész, Birlea Mária és Patrícius mint unokák. A munkások rokkant- és nyugdijegylete. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdij- egyletének nagybányai pénztára Gtjöngyösy Gyula elnöklete alatt vasárnap tartotta meg ren­des évi közgyűlését, melyen a tagok igen szép számban jelentek meg. Á lendületes elnöki meg­nyitó után pénztárnok terjesztette elő részletes jelentését, melyből kitűnik, hogy a tagok száma az elmúlt év szeptemberétől 70 ről 210-re emel­kedett. 1910. szeptember 11-től 1911. márczius 5-ig beiratási és tagdijakból 1429 K 83 fillér folyt be. Ebből a kiadás s kezelési dij 1910. év végéig 27 K 40 fillér. Imre Károly alelnök fel­olvassa ezután az országos központ évi jelenté­sét és zárószáraadását, mely az országos egyesü­let óriási térfoglalásáról számol be. A jelentést nagy örömmel tudomásul vették. A közgyűlés hálás köszönetét szavazott a Rákóczi-asztaltársa- ságnak, mely az egyesületben 100 koronás alapít­ványt tett; nemkülönben köszönettel vették tudomásul, hogy az ipari hitelszövetkezet éven- kint 10 koronával járul a külön alaphoz. Ezután a közgyűlés nagy lelkesedéssel az egylet védőiül Stoü Bélát és Pokol Eleket választotta meg, kiket küldöttségiieg fognak fölkérni a védnöki tiszt elfogadására. A választmány kiegészítése volt ezután napirenden. Uj választmányi tagok­nak megválasztattak: Almási János, Kupás Mihály, Iring Pál, Holop Ferencz, Barabás Vilmos, Botos Sándor, Orosz Miklós, Székely Lajos, Gora Jakab és Brosch Károly7. Székely Árpád szép szavakban méltatta az intézet humánus misszióját s a fiók- pénztár tisztikarának lelkes munkásságát, melyet úgyszólván minden díjazás nélkül végeznek. Indítványára a közgyűlés a tisztikar buzgó és önzetlen működéséért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Kupás Mihály bejelenti, hogy elnöki megbízásból fölkérte Szávay Gyula kamarai fő­titkárt, hogy e humánus intézetet egy felolvasás keretében ismertesse. Szávay készséggel meg­ígérte ennek teljesítését s kéri az elnökséget, annak idején e felolvasás érdekében megfelelő propagandát fejtsen ki, hogy a közönség érdeklő­dése minél inkább fölkeltessék. Végül Gyöngyösy elnök kéri a választmányi tagokat, hogy kitartóan munkálkodjanak az egyesület érdekében, az egylet tagjait pedig, hogy bármily csekély ösz- szeggel is járuljanak a külön alaphoz. Lelkes szavaira nyomban 13 K 70 fillért gyűjtöttek össze a külön alap részére. Csók Károly repülőgépe. Csók Károly, a szalmárvármegyei aviatikus a részvényjegyzések folytán már oly helyzetbe került, hogy repülő­gépjéhez a motort megrendelheti A motor tel­jes költsége még nincs egészen együtt, azért még részvényjegyzéseket elfogadnak s egyben a kibocsátott ivek visszaküldését is kérik. A fiatal aviatikus c hó végén fogja megkezdeni repülési kísérleteit, melyekhez nagy reményt fűz. A nagybányai kath. legényegylet, f. hó 5 én vasárnap d. e. 11 órakor tartotta évi rendes közgyűlését Szőke Béla egyházi elnök elnöklése alatt, a tagok nagyszámú részvételével. Az el­nökség és tisztviselőkar beszámolt az elmúlt év egész működéséről és a közgyűlés örömmel konsta­tálta, hogy az egylet működése mind behatóbbá, áldásosabbá lett és különösen téli előadásaival vonzotta nagy mértékben a közönséget, továbbá örvendetes tudomásul vették, hogy az egylet anyagi viszonyai is kedvezőbbekké lettek. A gyű­Olcsó ÉS Ijjttifl bevísórlósf forrás! Alapittatott 1894 ben. ékszerész — ==• Rákóczi-tér. —= , Ajánlja dúsan felszerelt rak- i tárát az összes hires gyárt­mányú órákban. Nagy válasz­ték arany- ezüst és brilliáns ékszerekben, továbbá valódi és china-ezüst árukban.

Next

/
Thumbnails
Contents