Nagybánya, 1911 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1911-06-23 / 26. szám

Jum «iT.tlTJYTl OT> A T.TWT ¥THW»TT. AT»,

Klőfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, Felelős szerkesztő:

negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. , {

Msgielenik minden héten «’»fitörtökön reggef. 8—12 oldalon. EGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-ulcza 13. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében Is.

Viribus unitis.

Junius 28.

Káprázatos látványosság között, az udvar jelenlétében, a lojális osztrák méltóságok, a hűségükkel tüntető cseh és hor- vát mágnások, a büszke lengyelek, a nagy titokban fogaikat vicsorgató olaszok s a diszmagyarba öltözött délczeg magyar képviselők asszisztálása mellett, kiket csillogó koszomba fontak a hadsereg minden fegyvernemének érdemrendes uniformisai, durrant el hagyományos módon a pezsgős palaczk a hajókolosszus oldalán.

S ez ünnepélyes pillanatban a katonai zenekarok rázendítenek a Gotter- haltera, a vizeken sötétlő hadihajók ágyúi bömbölve adják meg a disztüzet, az ezernyi ezer ünneplő tömeg elkábultan tapsol, éljenez, hurráz s az ágyukkal megrakott félelmetes aczélszörnyeteg méltósággal siklik be az Adria hullámaiba.

S ezzel a paszitának vége.

Az első Dreagnought büszkén szeli a habokat s a trieszti partok ámulva csodálhatják az újszülöttet, mely bizonyára legfőbb ékessége, büszkesége lesz hajórajunknak.

A keresztelővel mi is egy lépéssel közeledtünk a tengeri nagy hatalom télé és sok-sok lépéssel az anyagi tulerőfeszi- tések nyomorúságai felé.

Azzal az aczélkolosszussal hatvan- hetven millió siklott a tenger hullámaiba. Oly horribilis összeg, amelylvel egy évre Magyarországon minden nyomorúságot meg lehetne szüntetni.

Nem azt a fizikai nyomorúságot értjük, mely a falvai" omladozó viskóiból rí elénk, nem is a városok kopottas, éhező tömegeit értjük. A rongyokban ! való járásnál, a nélkülözéseknél, az éhező tömegeknél még van nagyobb nyomorúság is, mely ránehezedik az egész országra, ami szinte kizárja az eredményes és szebb jövővel kecsegtető munkát, ami félelmetes és kétségbeejtő, mert hijjában vagyunk azoknak az eszközöknek, amikkel azokat megszüntetni lehetne.

S ez a nyomorúság a szellemi nyomorúság, a kulturáílanság. Mely ott található az Alföld buzakalászszal ékes rónáin, mely befurakodik a hegyek zugaiba, mely ott lebeg a csillogó paloták kapui i előli éppen úgy, mint a külvárosok le- ! bujáiban, jelen van a legtöbb vidéki ka- ! szinó kárlvaasztalainá!, hogv a vidéki vendéglők diihajkou-.i . zlalfársaságait ne is említsük.

Az első Dreagnought, a sok-sok millió vizrebocsájtásánál, amely milliók azonban nőni fognak, mint a lavina, önkéntelenül e gondolatok jutnak eszünkbe, akikre csak egy halvány visszfénye jut a lapok hasábjairól e ragyogó ünnepségeknek.

De hát jó képet kell csinálnunk hozzá

s művészi kezekkel leplezni tovább az igazi nyomorúságot.

Jókban áll, ha úri non szalanszszal nyúlunk a mellényzsebbe, kivágni azt a pár rongyos milliót; mert ki kell vágnunk, ha akarjuk, ha nem.

Még akkor is, ha feledjük vagy nem feledjük, vagy éppenséggel tudni sem akarunk róla, hogy Magyarországon mintegy félmillió gyerek nem jár iskolába, mert egyáltalán nincs iskola; hogy körülbelül százezer ember vándorol ki éven- kint, mért nem tudja a mindennapiját megkeresni; hogy mintegy 50—60 ezer ember pusztul el évenkint azért, mert a járásokban egyáltalán nincs orvos a fényes salláriuin miatt, nincs kórház, hová a betegeket ápolás végett beszállítani lehetne.

De hát van Dreagnoughtunk.

A trieszti partok nyugodtak lehetnek, pár ércztorokkal több fog vigyázni békéjükre.

Mi meg pedig fölemelt fővel, büszke önérzettel húzhatjuk terheinket tovább. Aki gondoskodik az ég madarairól, a mezők liliomairól, majd csak gondoskodik a mi elhagyott gyermekeinkről is. Merítsünk vigasztalást a kivándorlásból is. Hiszen a kivándorlás nyomán pénz terem. A pénzes levelek özönével jönnek be az országba s majd utána visszajő a kivándorló is. Még ám amerikai műveltséggel stafirozottan. Hogy pedig az emberek pusztulnak? Hát uram Isten,

A „Nagybánya“ tárczája.

Mámor.

Szomorú városban sötétszemü asszony — Meséljetek róla.

Nyib-é a hajába bíborvörös rózsa ?

Meséljetek róla.

Gyöngygyei varrott övét megbontja, megoldja ? Meséljetek róla.

Mondjatok el mindent. Tépjétek a lelkem. Illessétek váddal gyönyörű habtestét,

Szidjátok a lelkét Gúnyoljatok engem. Mondjátok hazugnak, bűnökbe esettnek,

Kinek a csókjáért aranynyal fizetnek . . .

És hittel fizetnék! És hittel fizetnek . . ,

Aztán mondjátok meg: merre ment, hova tért? Hadd csókoljam föl ott a port,

Ahová lába ért . . .

Farkas Imre.

Fehér lángok.

— Irta: Pogány Brit. —

Elegánsan berendezett legénylakás fürdőszobája, amelyből a hálószobába lehet látni. Ahonnan egy összegyűrt ágy látszik ki. Ennek a pár jelenetnek a szereplői között legfontosabbak Radványi László a becsületes bankhivatalnok, aki itt mint férj szerepel. Magas állása van és a magánvagyona is fölösen sok. A felesége, Margit asz- szony harmincz éves sugárzó szépség. Az urát nem szereti, de jó viszonyban élnek, ö is gazdag és halálosan szerelmes Tass Györgybe, az íróba.

Ez a jelenet délelőtt tizenegy órakor játszódik le Tass lakásán. Szerepel még benne Antal, Tass inasa.

I. Jelenet.

Antal: (Belép.) Csöngetett a nagyságosur? Radványi: (Öltözködik a tükör előtt.) Igen Antal, adjon a nagyságos ur zsebkendőiből vagy hármat.

Antal: (Hozza a zsebkendőket a hálószobából.) Tessék parancsolni.

Radványi: (Vidám nótát fütyölt eddig, most megszólal) Mondja Antal, sokat szokott a maga gazdája ilyen kis kirándulásokat csinálni?

Antal: Tessék elhinni a legnagyobb ritkaság. Én nem is tudok vissza emlékezni ilyen esetre, hogy itthon ne aludt volna. Hiszen éjfél előtt sohasem jön haza, az természetes. De tessék elhinni, mi, bohémek nem tehetünk másként. A viilanylámpa a mi életünk. Mondtam is már a nagyságos urnák, hogyha egyszer megházasodunk, nem tudjuk megszokni az uj életet.

Radványi: Hogyan ? Ha megházasodunk ?... Antal: No igen. Megházasodunk. Tudniillik a nagyságos ur. De ha ő megházasodik, az any- nyit jelent, mintha én is megházasodtam volna. Nekem nem lesz ugyan feleségem, de az én életmódomnak igy ugyanolyannak kell lennie, mintha én is feleséges ember volnék. Furcsa, de igy van. Mert bohémek vagyunk. De ki tudja?

Radványi: És maga Antal szeretné, ha a nagyságos ur megházasodnék ?

Antal: Isten mentsen. Tessék elhinni, hogy annak aki a házasságban ellenszolgáltatást kap a szabadsága feláldozásáért, az is rabszolga. Hát még milyen rabszolga lennék én, aki helyett a gazdám házasodik meg, aki helyett a gazdám kapná a mézet, én meg a tövist.

Radványi: Maga sokat foglalkozik Antal ezzel a gondolattal, ügy veszem észre, sokat töpreng miatta. Csak nem gondolja, hogy a nagyságos urnák házassági tervei vannak.

Antal: Igenis, meg nem is.

Radványi: Hát ne beszéljen bolondokat Antal. A nagyságos urnák nem is szabad megházasodni, ezt én már jobban tudom. Ne féljen semmitől. (Kint csöngetnek az ajtón).

Antal: (Kirohan ajtót nyitni).

Radványi: Na jön a maga lump gazdája, majd megmosom én a fejét.

II. Jelenet.

Radványi és Tass.

Tass: (Kissé dultan befordul az ajtón. Felöltője gallérja fel van tűrve. A gallérját a zsebéből veszi ki és a földre dobja.) Antal! Fizesse ki a kocsimat! (Meglátja Radványit, Nagy meglepetéssel) László! Te vagy az? László teilt vagy? Itt öltözöl? Te itt aludtál az éjjel nálam ?

Radványi: (Minden kérdésre nagyon ko molyán bólint.) IgeD, én itt aludtam az éjjel, György.

Tass: (Fölül a fürdőkád szélére.) De hát. mi történt, beszélj.